2018. július 26., csütörtök

Andy Weir: Artemis

"– Egy egytől Oroszország téli megszállásáig terjedő skálán mekkora ostobaság ez a terv?"

Jazz ​Bashara bűnöző.
Vagy valami olyasmi. Az élet ugyanis elég kemény Artemisen, a Hold első és egyetlen városában, hacsak nem vagy gazdag turista vagy excentrikus milliárdos. Némi ártalmatlan, de tiltott áru becsempészése nem eget verő bűn, ugyebár? Főleg, ha különböző adósságokat kell törlesztened, mivel a hordári munkádért kapott fizetés a lakbért is alig fedezi.
A dolgok akkor kezdenek megváltozni, amikor Jazznek páratlan lehetősége adódik a tökéletes bűntény elkövetésére, amely akkora nyereséggel kecsegtet, hogy képtelenség lenne visszautasítani. A lehetetlen végrehajtása azonban még csak a kezdet: ráébred, hogy egyenesen egy összeesküvés kellős közepébe csöppent, amelynek célja nem kevesebb, mint átvenni a hatalmat egész Artemis fölött.
Ha pedig túl akarja élni, bele kell mennie élete legbrutálisabb játszmájába, olyan tétekkel, amelyek már egyáltalán nincsenek az ínyére.




2015-ben olvastam Andy Weir A marsi című könyvét, amit annak ellenére kedveltem, hogy akkoriban még nem olvastam aktívan sci-fi regényeket. Azóta sok minden változott, beleértve, hogy egyre több sci-fi könyvet olvastam, és egyre inkább megkedveltem a műfajt. Így jutottam el ismételten Andy Weirhez.

Ez a könyv két csillagról hozta magát vissza egy felettébb erős befejezéssel. Pedig az első 200 oldal alapján már készen álltam rá, hogy feladjam, annyira bosszantott.

Azok a negatívumok, amiket itt listázni fogok, főként ezt a 200 oldalt jellemzik; ezt követően történt egy változás, ami végre kilendített abból az indifferens állapotomból, ami addig uralkodott rajtam.

Kezdjük először is egy átfogó véleménnyel. Nem akartam ezt a regényt A marsihoz hasonlítani, hiszen ez két teljesen eltérő regény, azonban már a kötet elején képtelen voltam elvonatkoztatni tőle – a főszereplőnőnk ugyanis Mark Watney Holdbeli másaként jelent meg. Viszont ami a férfinál működött, az ebben a környezetben egyáltalán nem. Nagyon frusztrált, mert semmi szükségem nem volt egy női Watney-ra – egy izgalmas, egyedi női főszereplőre viszont annál inkább.

Nem segített a helyzeten az sem, hogy a főszereplőt ki nem állhattam. Ezt nem róhatom ugyan fel a könyvnek, hiszen személyes problémám, amiért ezt a karaktertípus bosszant. Természetesen Jazz igazi polihisztor volt, aki bármilyen munkát elvégzett. A „Mary Sue”-ság határát súrolta, hiába voltak tökéletlenségek a jellemében. Például a hangnem, amiben azokról beszél, akik keményen dolgoznak – míg ő maga az egyszerűbb úton akar eljutni céljához. Épp emiatt nem is győzött meg, mikor kiderült, mi motiválta, hiszen az ellentmondott a lány munkához való hozzáállásának.
A vicceitől, de még inkább az olvasóhoz történő kiszólásaitól azért jobban kirázott a hideg, mert azok viszont a kínosságnak nem a határát súrolták, hanem boldogan lubickoltak benne. Ezeket szeretném minél előbb elfelejteni.

Amúgy lenne két kérdésem Andy Weirhez? Miért lett Jazz gyakorlatilag ribancként bemutatva, amikor sem a jelenbeli, sem a múltbeli tettei nem igazolták ezt? Illetve miért volt ennyire fontos az a kondom?

Legalább a mellékszereplők megszínesítették az artemisi életet – és főleg ezért tetszett annyira a könyv utolsó része. Igazából mindenkit kedveltem, aki nem Jazz volt. Bár kissé gyanús, hogy ezek a mellékszereplők 90%-ban férfiak voltak. Nem vonok le hosszútávú következtetéseket, és jelentem ki, hogy Andy Weir férfi karaktereket jobban ír, mint nőieket – ezzel megvárom a következő könyvét. Reméljük, megkövetem magam.

A könyv tudományos aspektusára nem lehet panaszom. Tetszett, hogy egyensúlyban volt a tudományos és a szórakoztató rész, így sosem éreztem azt, hogy belevesznék a túl sok információba.
A történet nem tudott magával ragadni. Egy bűntényt kellett megejteni a főszereplőnek, de annyira kiszámítható volt, hogy miként alakulnak az események. A végén már csak a szemem forgattam, mert a legelcsépeltebb vígjátékszerű lezárást adta könyvének. Tudom, azt írtam, hogy a könyv utolsó harmada jobb, mint az előzők, ez azonban az összképre vonatkozott, nem a cselekményre. Az maradt sajnos azon a szinten, ahol addig volt.

Összességében elég vegyes olvasási élményt nyújtott ez a könyv. Voltak kiemelkedő pillanatai, de mélypontjai is. Végül a kielégítő befejezésnek hála nem csalódásként marad meg ez a kötet. A kötetet elsősorban azoknak ajánlom, akik el tudnak vonatkoztatni attól, hogy ez nem A marsi; illetve kezdő sci-fi olvasóknak, akik maguk is épp most fedezik fel a világűrt, és valami könnyedebbet keresnek. Én pedig most kíváncsian várom, melyik égitestet hódítjuk meg legközelebb!




Könyv adatai
Eredeti cím: Artemis (2017)
Kiadó: Fumax (2017)
Oldalszám: 318


2 megjegyzés:

  1. Nahát, mennyi jó olvasnivalóra akadok nálad mostanában! :D Én is most olvasom épp, 70%nál járok, és hasonló véleményen vagyok, bár nem utálom Jazzt, de elég semleges, és nem találom annyira jónak a könyvet, mint A marsit. Kiszámíthatóbb valóban, és nem lesz igazán maradandó, csak futó kis szórakoztató valami. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki. :D Jazz engem nagyon bosszantott, bár ez a semlegesből indult...
      A marsi nekem is sokkal jobban tetszett, ott sokkal jobban működött minden. Ez meg igen... szórakoztató valami idegesítő főszereplőnővel és kliséfesztivállal. Oké, még mindig erősek az érzelmek a nővel kapcsolatban. :)

      Törlés