"Ez olyan légió, amelyet még nem látott a világ. A lángok légiója, amellyel szörnyistenünk hamuvá égeti a világot."
Sorozat: Draconis Memoria #2
A hatalmas Vashajó Kereskedelmi Szindikátus birodalma működtetéséhez és védelméhez évszázadokon keresztül a sárkányok véréből nyert elixírekre és a véráldottak különleges képességeire támaszkodott.
Egy korábban legendának hitt elsöprő erő váratlanul felébredt korokon átívelő álmából, és legmohóbb vágya, hogy az emberek világát egyszer s mindenkorra a lángok martalékává tegye.
Lizanne Lethridge, a Szindikátus titkosügynöke a generációkkal ezelőtt élt Őrült Feltaláló nyomában járva egy olyan kegyetlen börtönvárosba épül be, ahol már minden egyes túlélt nap jelentős eredménynek számít.
Eközben Claydon Torcreek, a lajstromozatlan véráldott és Corrick Hilemore, a Vashajó tengeri kapitánya maroknyi csapatukkal egy, a végtelen déltengeri jégpáncél alá temetett, ősi titok megfejtése után kutat. Rajtuk áll vagy bukik nemcsak a kereskedőbirodalom, hanem az egész emberi civilizáció jövője is.
Hogyan is lehetne leginkább összefoglalni Anthony Ryan Draconis Memoria sorozatának második részét? Háború, hatalmi harcok, mindez egy érdekes mágia rendszerrel és sárkányokkal kibővítve. A kötetben négy karaktert követünk, akik igen hamar komoly problémákkal kénytelenek szembenézni.
Kezdjük Hilemore kapitánnyal, ugyanis a legkisebb jelentőséggel bíró részek hozzá kötődtek. Megfigyeltem, hogy szinte mindig a hajóskapitányok a kedvenc szereplőim. Ez itt sem volt másként, így kissé elszomorított, hogy ennyire ritkán követtük az ő szemszögéből az események alakulását. Engem nagyon emlékeztetett az ő része Dan Simmons Terrorjára, olyan nehéz volt egymástól elválasztani a kettőt. Azt hiányoltam ebben a kötetben, hogy nem nagyon ismerhette meg az olvasó jobban a kapitányt, végig egyfajta távolságtartás jellemezte őt. Emiatt félek attól, hogy esetleg ő lesz az, aki nem éli túl az utolsó kötetet.
Sirus személyében új nézőpontkaraktert kaptunk, és szerintem Anthony Ryan nagyon jól választott! Sirus az első kötetben mellékszereplőként jelent meg, most azonban sokkal fontosabb szerepet tölt be. Általa ismerhettük meg jobban a romlottak rendjét: mi hajtja őket, milyen kapcsolatban állnak a sárkányokkal, miként alkotnak ennyire erős egységet. Számomra a legérdekesebb pillanatok Sirus elmélkedései voltak. Itt az emberséggel kapcsolatosan mutat be elgondolkodtató nézőpontot a szerző. Elsősorban emiatt szerettem a férfi fejezeteit olvasni.
Teljesen mellékesen jegyezném csak meg, hogyha YA fantasyt olvasnék, az ő története bestseller romantikus sztori lenne. (Például Sirus lehetne R az Eleven testekből.)
Habár a fülszöveg Hilemore kapitányt mindig a nagy triumvirátus tagjának tartja, ebben a kötetben egyértelműen a másik két tag kapta a valódi főszerepet. A kettejük közül engem Lizanne történetszála sokkal jobban lefoglalt, alapjában véve több izgalmat és veszélyt tartalmazott.
A cselekmény eleinte egy hétköznapi politikai intrikákkal teli sztorira emlékeztet, ahol a zsarnok, beszámíthatatlan uralkodóval kell a főszereplőnek szembenéznie. Izgalmasnak tartottam volna ezt a szálat is, azonban az író hamar más veszélyeknek teszi ki szereplőjét, és egy nagyobb hatalmi harcba, túlélőjátékba löki Lizanne-t. A nő fejezetei voltak számomra a legizgalmasabbak. Nagyon érdekes volt a helyszínválasztás, a folyamatos taktikázás és a fordulatok. Emellett az új szereplők is sokat hozzátettek a történethez. Mind bűnözők voltak, többségük okkal volt ott, ahol, és mégis annyira megkedveltem őket! Anthony Ryan jellegzetessé tette őket, sőt még motivációt is adott nekik.
A sorozat szempontjából legfontosabb történetszál Claydon Torcreekhez kötődik. Az ő fejezetei leginkább egy kalandregényre emlékeztettek, ahol a szereplőknek vadregényes – és lépten-nyomon veszélyeket rejtegető – tájakon kellett keresztülvágniuk. Itt is új szereplővel bővült a gárda, akiről nem igazán tudtunk meg semmit. Történet szempontjából Clay részeivel volt a legtöbb gondom. Kissé repetitív volt a cselekmény, többször is ugyanolyan fordulattal értek véget a fejezetek. Számomra már kissé röhejes kezdett lenni, hogy ennyiszer ugyanaz történt egy karakterrel, csak épp máshol. Ezzel elvesztette a súlyát az adott esemény. Illetve bennem több kérdést is felvetett a férfi sárkányvérrel való kapcsolata (amit természetesnek kellett volna vennem, de nem ment).
A négy szálon látszik, hogy a történet nagyon összetett, folyamatosan pörögnek az események. Ráadásul mindegyik fejezet függővéggel ér véget, ami csak még inkább ösztönzi az olvasót, hogy tovább és tovább olvasson. Anthony Ryan több fronton is nagyon tudatosan készített fel a sorozatzáróra, majd mindent kirántott a lábam alól az utolsó fejezetekben. Így el sem tudom képzelni, mire számíthatok A hamu birodalmában.
Végezetül jöjjenek az elméleteim a harmadik résszel kapcsolatban. (Figyelem! Spoilereket tartalmaz a sorozat eddigi köteteire.)
- Ahogy fent is említettem, úgy gondolom, Hilemore életét veszti ebben a kötetben. Ő lesz az, amit a fülszöveg áldozat hozatalként említ. Ebben a kötetben már kevesebb szerepet kapott, így azt látom, hogy ha valakit feláldoznak, az ő lesz.
- Lizanne vezető szerepbe kerül a sorozat végére. A kémnő nagyon ért ahhoz, hogy a hatalom közelébe kerüljön. Ráadásul ebben a kötetben már elkezdett magának hírnevet építeni a katonák és a civil lakosság körében is. Még ha nem is akar, nem hiszem, hogy nyugodt életet élhetne az események után.
- Clay szerzett magának egy sárkányt, ami a harmadik részben ki fog kelni. Ez a sárkány hozzá fog járulni a győzelemhez. Mert abban biztos vagyok, hogy valamiképp győzni fognak.
- Van egy elvadultabb Clay-es elméletem is. A férfi folyamatosan sárkányvért fogyasztott a második részben (és nem oldott formában), így el tudom képzelni, hogy olyan erőkre tehet szert, amivel a romlottakat tudná irányítani. Bár milyen durva lenne, ha ő maga változna egy hibrid romlottá. (Jó, jó, ez kicsit meredek, és esélytelen.)
- A fehér sárkányt Clay fogja megölni, a segédjét viszont Lizanne.
- Úgy érzem, Sirus le fog bukni a képességeivel és a „párja” meggyilkolásával. Úgy képzelem, hogy Tekela fogja megmenteni őt egy veszélyes helyzettől.
Kezdjük Hilemore kapitánnyal, ugyanis a legkisebb jelentőséggel bíró részek hozzá kötődtek. Megfigyeltem, hogy szinte mindig a hajóskapitányok a kedvenc szereplőim. Ez itt sem volt másként, így kissé elszomorított, hogy ennyire ritkán követtük az ő szemszögéből az események alakulását. Engem nagyon emlékeztetett az ő része Dan Simmons Terrorjára, olyan nehéz volt egymástól elválasztani a kettőt. Azt hiányoltam ebben a kötetben, hogy nem nagyon ismerhette meg az olvasó jobban a kapitányt, végig egyfajta távolságtartás jellemezte őt. Emiatt félek attól, hogy esetleg ő lesz az, aki nem éli túl az utolsó kötetet.
Sirus személyében új nézőpontkaraktert kaptunk, és szerintem Anthony Ryan nagyon jól választott! Sirus az első kötetben mellékszereplőként jelent meg, most azonban sokkal fontosabb szerepet tölt be. Általa ismerhettük meg jobban a romlottak rendjét: mi hajtja őket, milyen kapcsolatban állnak a sárkányokkal, miként alkotnak ennyire erős egységet. Számomra a legérdekesebb pillanatok Sirus elmélkedései voltak. Itt az emberséggel kapcsolatosan mutat be elgondolkodtató nézőpontot a szerző. Elsősorban emiatt szerettem a férfi fejezeteit olvasni.
Teljesen mellékesen jegyezném csak meg, hogyha YA fantasyt olvasnék, az ő története bestseller romantikus sztori lenne. (Például Sirus lehetne R az Eleven testekből.)
Habár a fülszöveg Hilemore kapitányt mindig a nagy triumvirátus tagjának tartja, ebben a kötetben egyértelműen a másik két tag kapta a valódi főszerepet. A kettejük közül engem Lizanne történetszála sokkal jobban lefoglalt, alapjában véve több izgalmat és veszélyt tartalmazott.
A cselekmény eleinte egy hétköznapi politikai intrikákkal teli sztorira emlékeztet, ahol a zsarnok, beszámíthatatlan uralkodóval kell a főszereplőnek szembenéznie. Izgalmasnak tartottam volna ezt a szálat is, azonban az író hamar más veszélyeknek teszi ki szereplőjét, és egy nagyobb hatalmi harcba, túlélőjátékba löki Lizanne-t. A nő fejezetei voltak számomra a legizgalmasabbak. Nagyon érdekes volt a helyszínválasztás, a folyamatos taktikázás és a fordulatok. Emellett az új szereplők is sokat hozzátettek a történethez. Mind bűnözők voltak, többségük okkal volt ott, ahol, és mégis annyira megkedveltem őket! Anthony Ryan jellegzetessé tette őket, sőt még motivációt is adott nekik.
A sorozat szempontjából legfontosabb történetszál Claydon Torcreekhez kötődik. Az ő fejezetei leginkább egy kalandregényre emlékeztettek, ahol a szereplőknek vadregényes – és lépten-nyomon veszélyeket rejtegető – tájakon kellett keresztülvágniuk. Itt is új szereplővel bővült a gárda, akiről nem igazán tudtunk meg semmit. Történet szempontjából Clay részeivel volt a legtöbb gondom. Kissé repetitív volt a cselekmény, többször is ugyanolyan fordulattal értek véget a fejezetek. Számomra már kissé röhejes kezdett lenni, hogy ennyiszer ugyanaz történt egy karakterrel, csak épp máshol. Ezzel elvesztette a súlyát az adott esemény. Illetve bennem több kérdést is felvetett a férfi sárkányvérrel való kapcsolata (amit természetesnek kellett volna vennem, de nem ment).
A négy szálon látszik, hogy a történet nagyon összetett, folyamatosan pörögnek az események. Ráadásul mindegyik fejezet függővéggel ér véget, ami csak még inkább ösztönzi az olvasót, hogy tovább és tovább olvasson. Anthony Ryan több fronton is nagyon tudatosan készített fel a sorozatzáróra, majd mindent kirántott a lábam alól az utolsó fejezetekben. Így el sem tudom képzelni, mire számíthatok A hamu birodalmában.
Végezetül jöjjenek az elméleteim a harmadik résszel kapcsolatban. (Figyelem! Spoilereket tartalmaz a sorozat eddigi köteteire.)
- Ahogy fent is említettem, úgy gondolom, Hilemore életét veszti ebben a kötetben. Ő lesz az, amit a fülszöveg áldozat hozatalként említ. Ebben a kötetben már kevesebb szerepet kapott, így azt látom, hogy ha valakit feláldoznak, az ő lesz.
- Lizanne vezető szerepbe kerül a sorozat végére. A kémnő nagyon ért ahhoz, hogy a hatalom közelébe kerüljön. Ráadásul ebben a kötetben már elkezdett magának hírnevet építeni a katonák és a civil lakosság körében is. Még ha nem is akar, nem hiszem, hogy nyugodt életet élhetne az események után.
- Clay szerzett magának egy sárkányt, ami a harmadik részben ki fog kelni. Ez a sárkány hozzá fog járulni a győzelemhez. Mert abban biztos vagyok, hogy valamiképp győzni fognak.
- Van egy elvadultabb Clay-es elméletem is. A férfi folyamatosan sárkányvért fogyasztott a második részben (és nem oldott formában), így el tudom képzelni, hogy olyan erőkre tehet szert, amivel a romlottakat tudná irányítani. Bár milyen durva lenne, ha ő maga változna egy hibrid romlottá. (Jó, jó, ez kicsit meredek, és esélytelen.)
- A fehér sárkányt Clay fogja megölni, a segédjét viszont Lizanne.
- Úgy érzem, Sirus le fog bukni a képességeivel és a „párja” meggyilkolásával. Úgy képzelem, hogy Tekela fogja megmenteni őt egy veszélyes helyzettől.
Könyv adatai
Eredeti cím: The Legion of Flame (2017)
Kiadó: Fumax (2017)
Oldalszám: 608
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése