2016. szeptember 19., hétfő

Friss Megjelenések (26) Legjobban várt őszi megjelenések

Helló Dearies! 
De rég beszéltünk friss megjelenésekről! Mondjuk ennek a fő oka, hogy nem túl sok könyv keltette fel a figyelmemet, és nem gondoltam, hogy havi szinten érdemes lenne csinálnom. Úgyhogy váltottam, és évszakonként érkezem ezzel a rovattal!
A másik újítás pedig, hogy nemcsak külföldi, hanem a legjobban várt hazai megjelenéseket is bemutatom.


Tudom, már eltelt szeptember nagy része, de még nem késtem el. Nem, nem, nem.
Fontos megjegyzés: Csak olyan könyvek szerepelnek a listában, amelyeknél pontos megjelenést tudok. Biztos, hogy a későbbiekben még előkerülnek könyvek, amelyeket nagyon fogok várni (KMK, Maxim megjelenések pl.).

SZEPTEMBER


Danielle Paige: Stealing Snow
Megjelenés: 2016. szeptember 20.

Nagyon szeretem az írónő Dorothy Must Die sorozatát (oké, az első rész mindkét olvasás alkalmával tetszett), így automatikusan listára raktam az új sorozatát is.
A főszereplő, Snow egy elmegyógyintézetben él, azonban nem hiszi, hogy őrült. Miután sikerül megszöknie, átkerül egy másik világba, ahol ő a hercegnő.
A reklámszöveg alapján ez a sorozat bemutatja, hogyan lesz Snowból főgonosz, királynő és hős.
Annyira bírnám, ha ez valójában egy realista sorozat lenne, de tudom, fantasy lesz. Jelenleg nem túl jók az értékelései GR-n, viszont így is nagyon kíváncsi vagyok, mit hoz ki belőle az írónő.



Kendare Blake: Three Dark Crowns
Megjelenés: 2016. szeptember 20.

Kendare Blake előző sorozatát kihagytam, ez viszont felkeltette az érdeklődésemet. Hármasikrek a főszereplők, akik különböző képességekkel rendelkeznek. A három lánynak élet-halál harcot kell vívniuk, hogy megszerezzék a koronát maguknak.
Szintén, kissé vegyes értékeléseket olvastam a könyvről, de olyan régen olvastam az írónőtől, már szeretnék elmerülni egy általa teremtett világban.



April Genevieve Tucholke: Wink, Poppy, Midnight
Megjelenés: 2016. szeptember 29.

Minden történetbe kell egy hős.
És kell bele egy hitvány gonosztevő.
És hogy még mi? Megfejtésre várok titkok…
Meg kellek én, akinek elég volt ez a három sor, hogy olvasni akarja a könyvet.
Amúgy annyira örülök, hogy a kiadó megtartotta az eredeti borítót, hisz olyan gyönyörű!
A történettől egy igazi rejtélyt és egy minimális borzongást várok. Aztán meglátjuk, mi lesz belőle.

OKTÓBER


Sylvain Neuvel: Alvó óriások
Megjelenés: 2016. október 4.
Moly | Goodreads

Deadwood, ​Egyesült Államok: egy kislány oson ki sötétedés előtt kipróbálni az új biciklijét, hirtelen azonban eltűnik a lába alól a talaj. Egy mély veremben ébred, miközben a mentőcsapat épp ereszkedik le érte. De azok, akik a gödör pereméről néznek le rá, valami sokkal különösebbet látnak egy egyszerű kislánynál…
Ezt nevezem fantasztikus, olvasócsalogató kiadásnak - gyönyörű borító, érdekes cím és figyelemfelkeltő fülszöveg. Nagyon kíváncsi vagyok, mi folyik itt, és gyakorlatilag számolom vissza a napokat a magyar megjelenésig!



Marie Lu: The Midnight Star
Megjelenés: 2016. október 11.
Moly | Goodreads

Marie Lu Young Elites sorozatának utolsó része.
Nem sokat tudok róla, hiszen még most fogom olvasni a második részt, de remélem, még jobb lesz az első résznél!



Dan Wells: Csak a holttesteden át
Megjelenés: 2016. október 15.
Moly | Goodreads

Imádom Dan Wells John Cleaver sorozatát, így természetes, hogy az ötödik résznek is helye van a listámon.
Arról meg inkább mélységesen hallgatok, hogy még a negyedik kötetet sem olvastam el.
Majd az eredeti trilógia újraolvasása után. Igen, igen, akkor!



Rosamund Hodge: Kegyetlen szépség
Megjelenés: 2016. október 17.
Moly | Goodreads

Az egyik kedvenc történetem a Szépség és a szörnyeteg, így alapvetően vonzódtam ehhez a regényhez. Ami viszont várólistássá tette, az a nem túl romantikusnak tűnő alap, miszerint a lányt gyerekkora óta arra képezték ki, hogy meggyilkolja a "szörnyet".
Természetesen tudom, hogy ez inkább romantikusba fog átmenni, de kíváncsi vagyok a lány dilemmájára.



Steven Rowley: Lily és a polip
Megjelenés: 2016. október 18.
Moly | Goodreads

Hétvége előtt egyszerűen annyit írtam volna, hogy nagyon várom ezt a könyvet, hiszen kutyás, ráadásul tacskója van a főszereplőnek, akárcsak nekem (a saját cukiságom 11 éves).
Aztán vasárnap kis híján elveszítettem a saját tacskómat, és azóta rettegek ettől a könyvtől. Félreértés ne essék, nagyon várom, úgy szeretném olvasni, de félek, hogy teljesen tönkre fog tenni. Már a fülszövegtől könnybe lábadt a szemem, úgyhogy...



NOVEMBER


Anthony Ryan: Az ébredő tűz
Megjelenés: 2016. november 5.
Moly | Goodreads

Anthony Ryan új könyvvel jelentkezik! Milyen meglepő, hogy felkerült a listámra... ki gondolta volna?
A könyvről magáról annyit tudok, hogy egy olyan világban játszódik, ahol a drakek (sárkányokhoz hasonló lények) vére elixírként különleges erővel ruházza fel azokat az áldottakat.
Azt hiszem, a novemberem nagy része ennek az olvasásával fog telni.



Marissa Meyer: Heartless
Megjelenés: 2016. november 8.
Moly | Goodreads

Nagyon szeretem Marissa Meyert, így automatikusan listára raktam ezt a regényét is.
De miről is szól ez a könyv? Egy Alice Csodaországban előzmény (feldolgozás), ahol a közzéppontban a Szívkirálynő állt, mikor még fiatal volt, és csak a szerelemre vágyott. Nekem ennyi elég volt - mármint a főszereplő az lesz, akiről tudjuk, hogy később a főgonosz lesz. Kérem szépen!



Neal Shusterman: Scythe
Megjelenés: 2016. november 22.
Moly | Goodreads

Úgy tűnik, november az a hónap, mikor több kedvenc szerzőm is új könyvvel jelentkezik. Viszont olyan messze van még ez a november 22-e!
A történet egy olyan világban játszódik, ahol nincsenek többé betegségek, így az embereket random ölik meg hivatásos kaszásos (scythek). A főszereplők pedig scythenak tanulnak, ahol el kell sajátítaniuk a gyilkolás művészetét. Úgy érzem, nem szükséges többet mondanom.



Audrey Coulthurst: Of Fire and Stars
Megjelenés: 2016. november 22.
Moly | Goodreads

A szép borító egy nagyon érdekes történetet tartalmaz. A főszereplő hercegnőt gyerekkora óta odaígérték Mynaria hercegének. Mikor azonban megérkezik az új otthonába, nem a hercegbe, hanem annak húgába szeret bele.
A könyvről olvastam nagyon jó kritikákat is, de voltak, akik szerint túlságosan az LMBT aspektus került középpontba.
Mindettől függetlenül nagyon várom a megjelenést!




4 megjegyzés:

  1. Hol van a Ruta Sepetys könyv? T.T

    VálaszTörlés
  2. Micsoda gyöngyszemek :) Mostanában nekem is nagyon birizgálja a fantáziám ezek a meseadaptációk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne is mondd! Megint lesz itt bőség zavara! Ismét csak kapkodni fogok, hogy mit olvassak (édes teher). Az adaptációk nagyon izgalmasak nekem is! Most is olvasok egyet, az is ősszel jön ki - Sarah J. Maas: Tövisek és rózsák udvara. *-*

      Törlés