2019. január 2., szerda

Így teljesítettem a 2018-as kihívásaimat és fogadalmaimat

or not?

Helló Dearies! 
Ahogy ígértem, a 2019-es fogadalmak és kihívások posztban, tartozom egy kis elszámolással a tavalyi évet tekintve. 
Nézzük, hogy teljesítettem!




I. felvonás - "Kihívásaim és fogadalmaim a 2018-as évre"


1. Molyos kihívások ✓

A molyos kihívásaimat tekintve igen jól alakult a 2018-as év - sikerült ugyanis teljesítenem mindkét kihívásomat az ott megadottak közül. 
A saját +1, a sorozatfüggők kihívása mondjuk eléggé utolsó pillanatos lett, ugyanis december 31-én délelőtt fejeztem be az utolsó sorozatfolytatásomat! A lényeg, hogy meglett! (Azért örülnék, ha idén nem centizném így ki.)

A másik kihívásom Az ötéves tervhez kötődött, amihez el akartam olvasni annyi oldalnyi fantasyt, hogy eljussak a 60,000 oldalhoz (ahol tartanom kell, hogy időben teljesíteni tudjam a kihívást).
Nézzük, hogy állok most: 63,252 oldalnál tartok, vagyis sikerült teljesítenem a magamnak tett fogadalmat! (A 60,000-t egyébként már az október 20-i összesítésnél átléptem, azóta csak növeltem az oldalszámot, hogy kevesebbet kelljen idén olvasnom. Bár így is 16,648 oldalra szükségem lesz).

2. Nancy-s kihívások ✗

Sem az "Egy régi, egy új", sem "A kiválasztott" kihívást nem sikerült teljesítenem, bár mindegyiknél csak kevés kellett volna, hogy sikerüljön. 

3. Várólista csökkentés 2018 ✓

SIKER! Nem is tudom, hány éve csinálom ezt a kihívást, de tavaly végre, VÉGRE sikerült elolvasnom mind a 12 könyvet. 8-at az alaplistáról, 4-et pedig az alternatív listáról választottam. 

Az elolvasott könyvek:

✩ Philip K. Dick: Kizökkent idő
✩ Neil Gaiman: Sosehol
✩ Neil Gaiman: American Gods
✩ John Scalzi: Bezárt elmék
✩ Robin Hobb: Az orgyilkos küldetése
✩ James S. A. Corey: Kalibán háborúja
✩ Jeaniene Frost: One Grave at a Time
✩ Jeaniene Frost: Up from the Grave
✩ Rick Riordan: The House of Hades
✩ Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomása
✩ Neil Gaiman: Felkavaró tartalom
✩ Richelle Mead: The Ruby Circle

Ez a lista azért eléggé tükrözi a II. felvonásban tett fogadalmaimat is. 

4. A Fogadalomlista 

Az apró kihívásaimat, amiket példáknak említettem, inkább ne emlegessük, bár 1-2 dolgot sikerült róla megvalósítani. A hivatalos fogadalomlistám viszont! Ott már érdemes nézelődni.

a. Elolvasni 50 könyvet ✓ - 100 könyv lett belőle, szóval dupláztam. 

b. 18 sorozat folytatása ✓ - utolsó pillanatban, de meglett!

c. 200-ra csökkentsem a Goodreads to-read listámat ✓ - Most kapaszkodjatok! 233 könyvről 169-re csökkentettem. Boldogság!

d. 40 könyvet vehetek ✓ - SIKERÜLT! Ennek még a Várólista csökkentésnél is jobban örülök! Ráadásul emiatt nem csupán pénzt spóroltam (40,000Ft-tal kevesebbet költöttem könyvekre), de tudatosabban is vásároltam. Idén pedig szeretném még inkább megerősíteni ezt a szokásomat, és az élet más területeire is bevezetni.

e. 2018-ban beszerzett könyveim legalább 75%-át olvassam el. ✗ - Jobban teljesítettem, mint a korábbi években, viszont tavaly a megszerzett könyveim 62%-át sikerült csupán elolvasni. (Ez most az összes, nem csak a saját vásárlások.) Jövőre ettől függetlenül ismét kitűztem a 75%-ot, mert nem szeretném, hogy a polcomon porosodjanak a könyveim évekig, majd olvasás nélkül eladásra kerüljenek.

f. Kevesebb olvasatlan könyvem legyen, mint amennyi jelenleg van ✓ - 183-ról indultam, most pedig 175 olvasatlan könyv található a polcaimon. Nem tűnik jelentősnek ez a mennyiség, de azt is számoljuk bele, hogy 98 könyvet szereztem be idén, aminek csupán egy részét olvastam korábban. 

II. felvonás - "Top 10 (34) Könyv, amire 2018-ban sort akarok keríteni"


Eddig tartott ez a szép szárnyalás! A Top 10 könyves poszt igazából 10 kategóriát tartalmazott, mert miért is elégednék meg 10 db kósza könyvvel. Nem, nem. Nekem kell az extra kihívás! (Amúgy az idei verzió is hasonlóan néz ki, de nem spoilerezek. ;) )

1. Olvassak több Neil Gaiman művet! (3db mű elolvasása esetén teljesített) ✓

Ezt a kihívást már az első pár hónapban teljesítettem! Nagyban tartott nálam a Neil Gaiman láz, és 11 művét olvastam el májusra! Ezzel egyébként ő lett a legtöbbet olvasott szerző az életemben, összesen 20 olvasással (Goodreads szerint. Én nem vitatkozom). 

2. Olvassak több Philip K. Dick művet! (2db mű elolvasása esetén teljesített) ✓

Megvolt, megvolt! Lassan, de biztosan haladok egyik kedvenc szerzőm életművel. Ezt a pontot egyébként február elejére már teljesítettem is. 2018-ban összesen 6 művét olvastam el. Avattam új kedvencet is, de akadt olyan is, amit szenvedés volt olvasni. 

3. Rick Riordan: Heroes of Olympus sorozat befejezése ✓

Július környékére sikerült megvalósítanom ezt a pontot, bár nem vagyok maradéktalanul elégedett ezzel a sorozatzáróval. Különösen, mert a 4.rész annyira tetszett!

4. Robin Hobb: Látnok-trilógia befejezése és a Liveship Trader trilógia elkezdése ✗

Pontosabban, félig sikerült a dolog. Befejeztem a Látnok-trilógiát, azonban nem tudtam rávenni magam, hogy belekezdjek a Liveship Trader trilógiába. Kicsit félek, hogy milyen lesz egy másik szemszögből látni azt a világot, amit már megismertem. Idén szeretném minél hamarabb elolvasni a Ship of Magic-et!

5. Brandon Sanderson: Mistborn trilógia befejezése ✗

Haha. Ha. Ha. Annyira nem értem magam, de komolyan! Brandon Sanderson nagyon jó író, és tetszett a The Final Empire is.... szóval, miért nem folytattam a sorozatot? Fogalmam sincs. És nem is tudom, hogy idén folytatom-e a trilógiát. Jelenleg nincs rá nagy érkezésem, de hátha megjön a kedv, és végre ismét elmerülhetek a Cosmere universe-ben.

6. Olyan sorozatok befejezése, ahol csak az utolsó kötet van (3 sorozatzáró elolvasása esetén teljesített) ✓

Ezt egész jól megvalósítottam 2018-ban. Az alábbi sorozatokat sikerült befejeznem ehhez a kategóriához:

✩ Soman Chainani: Jótett helyébe
✩ Robin Hobb: Az orgyilkos küldetése
✩ Robert Jackson Bennett: Csodák városa
✩ Richard Morgan: A végzet barlangjai
✩ Richelle Mead: The Ruby Circle
✩ Erika Johansen: Tear végzete

7. Utolérni Cinda Williams Chima: Shattered Realms / Megrendült királyságok sorozatát ✗

Megpróbáltam, ugyanis újraolvastam a Flamecastert, ezúttal angolul, hogy meglegyen az eredeti szókincs. Viszont utána elég hamar lemondtam arról, hogy folytassam a sorozatot. Nem igazán voltam YA olvasó hangulatban vagy nem tudom... idén újra megpróbálom!

8. Elolvasni N. K. Jemisin: A megtört föld sorozatát ✗

Ez is a majdnem kategóriába került, csak túl későn álltam neki a feladatnak. Újraolvastam az első részt és elolvastam a második kötetet. Viszont januárban el szeretném olvasni a sorozatzárót, hogy teljessé váljon Jemisin csodás története!

9. Elolvasni Mark Lawrence: A Széthullott Birodalom sorozatát ✗

Meg sem próbáltam. Akárhányszor ránéztem a sorozatra, inkább valami mást kezdtem el. Azonban december végére megjött a kedv, úgyhogy a januári várólistámon már rajta van a Tövisek hercege újraolvasása. Aztán 1 könyv/hónappal (remélem) sikerült még az év elején elolvasni a trilógiát!

10. Befejezni Michael J. Sullivan: Riyria-krónikákat ✗

Hasonlóan a Széthullott Birodalom trilógiához, ehhez sem nyúltam 2018-ban. Talán idén lesz hangulatom egy könnyedebb fantasy könyvhöz, és sort kerítek rá. Fogadalmat nem teszek ennek érdekében.


Úgy gondolom, hogy összességében tekintve egész jól teljesítettem a fogadalmaimat! A leglényegesebbeket megvalósítottam, a többi pedig remélhetőleg, idén megvalósul! :)

Related Posts:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése