2019. január 1., kedd

Leltár (65) 2018. december

A Leltár minden hónap első napján jelentkező rovat, amelyben megemlékezem az előző havi történésekről, számot vetek az olvasmányaimról, ill. tervezgetek. Ez utóbbit kissé naivan.






Dearies, készüljetek fel, ez lesz a valaha volt legrövidebb leltár, ugyanis mindösszesen két részből fog állni - az olvasott könyveimből (röviden) és a terveimből (kevésbé röviden).

Decemberben olvastam

Az év utolsó hónapjában 9, azaz KILENC könyvet fejeztem be. Ilyen sem mostanában volt, úgyhogy vágjunk is bele!

Decemberben két új kedvenc könyvet is avattam! Az egyik rögtön a hónap elején R. M. Romero: Karolina és a krakkói babakészítő volt, amit bátran ajánlok mindenkinek. Úgy gondolom, még a műfajt kevésbé kedvelők is megtalálhatják benne azt, ami emlékezetessé teheti számukra a művet. (A kötetről írtam is már részletesebben, így most nem ismétlem magam.)

A másik nagy szerelem Stanisław Lem: Az Úr Hangja volt, amit a hónap végén olvastam, és januárban írok róla bővebben is. Elöljáróban annyit, hogy egy "önéletrajzot" olvashatunk a MASTERS VOICE projekten dolgozó egyik tudóstól. Filozófiával átitatott tudományos regény, amely nem az akcióról és a felfedezésről, hanem az emberiségről szól. Egy élmény volt olvasni ezt a könyvet, amit elsősorban azoknak ajánlanék, akik szeretik az elgondolkodtató, nem cselekményközpontú regényeket (és bírják, ha 192 oldalon keresztül nincs párbeszéd).

Decemberben három sorozatfolytatásra kerítettem sort (ebből kettőről már készült is bejegyzés). Anthony Ryan: A láng légiója, J. D. Barker: Az ötödik áldozat és N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu.
Mindhárom könyvvel szemben magas elvárásaim voltak, hiszen az első részeikért rajongtam. Szerencsére a második részek hozták azt a színvonalat, amiben reménykedtem! Mivel az első két kötetről már írtam részletesebben, így Jemisinről szeretnék részletesebben írni. Az obeliszkkapu kicsit átvezető jelleget kapott, az írónő sok időt töltött azzal, hogy kibővítse a világot és fokozatosan előkészítse a terepet a nagy fináléra. Ugyanakkor intenzitását tekintve ez a kötet nem múlta alul az első részt! Még most is beleborzongok, mikor eszembe jut Alabástrom kérése, hogy ha meghalna, ne temessék el a földbe, vagy amikor az egyik szereplőnek azt mondták, hogy lehet, hogy szörnyeteg vagy, de az én szörnyetegem. Annyi érzelmekben gazdag jelenet található a kötetben, ráadásul minél jobban megértjük ennek a világnak a működését, annál inkább elönt a rettegés. Imádtam, hogy ennyire hatással volt rám ez a kötet, és felidézte bennem, miért is rajongtam anno annyira az első részért.

Egy újraolvasásra is sort kerítettem decemberben, mégpedig Simon Tamás Vérmacska könyvére.
Alfiam naplóját ötödik alkalommal olvastam újra, és már hagyománynak számít karácsonykor ezt a regényt olvasni. (Tudom, furán vagyok bekötve.) Alfi egyébként ötödik alkalommal is elbűvölt, bár vannak olyan részei a kötetnek, amin azért így felvonom kicsit a szemöldököm, de hát... nem lehet minden tökéletes.

Olvastam a hónapban egy képregényt (Art Spiegelman: A teljes Maus), egy történelmi szakirodalmat (Romsics Ignác: A Nagy Háború és az 1918-1919-es magyarországi forradalmak) és egy másik sci-fi kötetet is (Kim Stanley Robinson: Vörös Hold). Mindhárom kötetről várható bejegyzés is, ott bővebben kifejtem a véleményemet. Viszont mindhárom könyv elnyerte a tetszésemet - főleg a Maus és Romsics Ignác tanulmánykötete.

Ennek örömére jelenleg nincs aktuális olvasmányom, szóval ugorjunk is a terveimre!

Tervek


Januárra igencsak nagy szabású terveim vannak, köszönhetően Rétának és a kihívásának. Barátném ugyanis elindította januárra az Olvass velem fantasyt! read-a-thont (nyereményjátékkal), amivel a szívemhez szólt. Mivel a kihívás az egész hónapot felöleli, a januári tbr listámat eköré szerveztem.

A read-a-thon társasjátékában én a zöld sorát választottam, így az alábbi kihívásoknak kell megfelelő kötetet találnom:
1. Férfi író regénye
2. Női főhős
3. Sorozat része
4. Háborús fantasy
5. Közös mező - Fumax kiadó egy fantasy kötete


Amit itt láttok, az már a harmadik tervezet - a történetet ugyanis a karácsony borította kissé meg, mikor megkaptam Ursula K. Le Guin: Megtalált és elveszett I-II. kötetét. Szerencsémre az I. köteten szerepel a fantasy címke, szóval hozhattam a read-a-thonra. Mivel azonban sehova nem tudtam behelyettesíteni a könyvet, úgy döntöttem, keresek még valamit, és két bónuszmezővel kiváltok egy fő mezőt (mert ilyet is lehet). A bónuszmezőn Ursula K. Le Guin kisregényeket tartalmazó könyvét a klasszikus fantasyhez soroltam be.

Az egyik bónuszmező a Joker nevet viseli, így éltem a szabad választással, és Lauren Oliver: Liesl & Po middle-grade könyvét be is választottam. Ez a kicsi kötetecske több éves kihívásomhoz kell (min. háromhoz), így szerettem volna hamar elolvasni. Be kell vallanom, semmit nem tudok ennek a könyvnek a történetéről, csak azért vettem meg még 2013-ban, mert rajongtam az írónő Delírium sorozatáért. (Jó ég, meg kellett néznem ennek a címét, annyira elfelejtettem már.)

Ezzel a két kötettel a háborús fantasyt váltom ki.

Naomi Novik: Ezüstfonás könyve volt az első biztos pont a kihívásban. Nagyon sajnáltam, hogy decemberben nem tudtam sort keríteni egy kedvenc írónőm új regényére, így mindenképp olvasni akartam. A regényt inspiráló novellát már olvastam korábban, és nagyon tetszett - így alig várom, hogy megtudjam, mit épített az írónő abból a mesés 30 oldalból. A regény a "női főhős" kategóriába került.

Még novemberben vettem meg Joseph Fink - Jeffrey Cranor: The Great Glowing Coils of the Universe-t, a Welcome to Night Vale scriptek második felvonását. Sajnos erre sem volt időm tavaly, így viszont könnyedén el tudtam helyezni a "férfi író regénye" kategóriába. Nagyon várom, hogy írott formában is megtapasztaljam a WTNV részeket, pláne, mert némely abszolút kedvenc részem is szerepelni fog.

Mark Lawrence: Tövisek hercege kicsit a semmiből került elő december utolsó napjaiban. Eredetileg a közös mezőre Anthony Ryan: A hamu birodalmát választottam volna, de nem akartam hitegetni magam - nem lenne időm egy 600 oldalas csöppséget elolvasni ennyi könyv mellett. Így került elő Mark Lawrence. Tavaly be akartam fejezni a Széthullott birodalom trilógiát, amibe bele sem kezdtem. Most azonban! Elért a motiváció, így januárban újraolvasom a Tövisek hercegét (amiből kb. semmire nem emlékszem már az antihős Jorgon, az értelmetlen erőszakáradaton és a befejezésen kívül), februárban pedig folytatom a Tövisek királyával.

Az utolsó jelöltem nem más, mint N. K. Jemisin: A megkövült égbolt, amivel végére érek az egyik kedvenc sorozatomnak. Nem érzem úgy, hogy készen állnék ilyen hamar elengedni a trilógiát, de annyira izgatott vagyok, hogy megtudjam, mi lesz mindennek a vége!

Nos, ennyi lett volna a decemberi leltár. Remélem, nektek is nagyon jól alakult a december, és izgatottan várjátok a januári olvasási hónapot!
Illetve remélem, minél többen jöttök az Olvass velem fantasyt! read-a-thonra. 

Related Posts:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése