2018. december 31., hétfő

A Nagy Év Végi Összegzés konfettivel és pezsgővel

Helló Dearies!
Elérkeztünk 2018 utolsó napjához is, így eljött az ideje egy év végi összesítésnek mindenféle statisztikával és visszaemlékezéssel!
Kezdjünk is bele!






A 2018-as év komoly változásokat hozott a magánéletemben. Nyugodt évindítás után a munkahelyemen folyamatos konfliktusok indultak, amelyet a tanulók is megéreztek. Egyre rosszabbul éreztem magam ott. Észrevettem, hogy nem fejlődök semmit tanárként, a vezetőség pedig olyan munkákkal akartak megbízni, amihez képesítésem sincs. Elvesztettem azt a lelkesedésemet, amit eleinte éreztem, így hiába a rengeteg szabadidő, elkezdtem új munkahely után nézni.

Augusztusban találtam végül egy helyet, ahova örömmel nyújtottam be a jelentkezésemet. Tudom, nem lehet az ember válogatós, de úgy éreztem, semmi értelme nem lett volna az egésznek, ha ugyanolyan helyre kerülök, mint ahonnan el akartam kerülni.
Emlékszem, az állásinterjún kérdezték, hogy még hova jelentkeztem, és közöltem, hogy sehova, mert ide szeretnék jönni.
A lényeg, hogy felvettek és augusztus 23-án már egy új intézményben kezdtem dolgozni.

Rengeteg kihívással találtam szembe magam szeptember 1-je után, mikor a diákok is megérkeztek. Kiderült, hogy nem csupán angolt, hanem szakmai idegen nyelvet is tanítok, amiből nekem is fel kellett készülnöm. Emellett nagyon eltérő osztályaim vannak, és mindegyikre személyre szabott óratervvel kell készülnöm. A diákjaim ráadásul külön egyéniségek, akik aztán végképp nem teszik unalmassá a napjaimat.

Imádom.

Kiderült időközben, hogy a pedagógusi minősítésemre is sort kell keríteni, mégpedig minél előbb, úgyhogy az ősz nagyrészt azzal telt, hogy megírjam a 24 dokumentumból álló portfóliómat. A minősítés napját is kitűzték (hamarosan), de erről csak azután írok, ha már túl vagyok rajta. :)

Mivel új munkahelyre kerültem, alaposan lecsökkent a szabadidőm is. Bevallom, sok dolog érdekel, és jó pár olyan dolog van, amit idehaza meg kell csinálnom, így a megmaradt szabadidőmet ezek ölelték fel. Nem maradt időm olvasni és blogolni - de még a társas kapcsolataim is megsínylették ezt az időszakot.
Igen... rájöttem, hogy nem tudom jól egyensúlyozni a munkám és a szabadidőmet. Vagy inkább csak a szabadidőmet. Ez olyan eleme az életemnek, amit még mindig nem sikerült teljesen kiegyensúlyoznom, de próbálkozom. Egyszer csak meglesz!

Úgyhogy ez a helyzet most velem. Próbálom visszahozni a rendszert az életembe, és újra időt szakítani mindenre, amit szeretek csinálni. Ugyanakkor boldog vagyok, és ez a legfontosabb.

És akkor beszéljünk egy kicsit a blogról. Azt hiszem jobb, ha nem köntörfalazok, s leírom. Fél évet adtam a blogomnak, hogy megtaláljam az egyensúlyt, amibe a blogolás is beleillik. Kissé maximalista vagyok, és nagyon rossz néven veszem, hogy nem tudom a maximumot hozni, amikor a blogról van szó. A maradék rendszeresség, ami eddig jellemezte a blogot a semmibe veszett, és hiába voltak terveim, nem valósítottam meg semmit közülük. 
Emiatt tartok ott, hogy a következő fél évben megnézem, sikerül-e helyreállítani a rendszerességet, és olyan minőségű bejegyzést írni, amit elégedetten posztolok. Nem vagyok hajlandó ugyanis a minőség rovására kompromisszumot kötni.

Oké, most, hogy ezen a kinyilatkoztatáson túl vagyok, térjünk rá az olvasásokra és statisztikákra! 

Statisztika

(zárójelben a tavalyi évhez képest bekövetkezett változás)

Az idei összes elolvasott könyv: 100 (-21)
Átlagos oldalszám: 350 (-22)

Újraolvasásaim száma: 10 (-2)
Képzeljétek, két kedvenc könyvemet is idén már az ötödik alkalommal olvastam újra! Hagyomány már ezeket olvasni. :)

A sorozatokat tekintve szerintem kicsit visszavettem, de mindjárt meglátjuk, mit mondanak a számok.

Idén elkezdett sorozatok (amiket folytatni is akarok vagy folytattam): 10 (-5)
Sorozatfolytatás, amit már korábban kezdtem el: 18 (-4)
Sorozatzáró kötetek: 11 (-4)

A sorozatok és önálló kötetek aránya is érdekesen alakult:

Több sorozatrészt olvastam idén, viszont nem annyival többet, mint korábbi években! (12 db-bal) Tavaly ez az arány 35-65% volt, ami mutatja, hogy változott ez az arány - és nem is kicsit.

A 2019-es fogadalmakról szóló bejegyzésben folyamatosan a saját könyveim olvasottságával voltam elfoglalva. Nos, íme, hogy idén mit tettem ennek javítása érdekében:

             
Az olvasásaimnak közel a 3/4-e a magánkönyvtáramban lévő fizikai példányokból adódott! Júniusban lejárt a könyvtárbérletem, így az elmúlt fél évben csak a saját példányaimat olvastam (illetve e-bookon a btk-s könyveket).

Végezetül pedig nézzük meg a korosztály besorolást. Sokat említettem, hogy mostanában egyre kevesebb YA-t olvasok...

    

... amit ez az ábra is tökéletesen mutat. 1-2 évvel ezelőtt sokkal magasabb lett volna a YA könyveim száma, idénre azonban majdhogynem teljesen megegyezik a fiatalabb korosztálynak szóló olvasmányaim számával. Jövőre szerintem magasabb arányban lesz a 2013-as könyveimmel kapcsolatos fogadalmam miatt. 

A bejegyzés végére csak egy dolog maradt, mégpedig megnézni milyen eseményeket emelnék ki az idei évemből. Tehát,

2018-ban...


✩ Új munkahelyem lett, amit imádok!
✩ Nikivel elmentünk a Shinedown koncertjére! Életemben először láttam a kedvenc együttesemet!
✩ Többször is kint voltam a Balatonon, és mindegyik fantasztikus élmény volt.
✩ A barátaim idén is csodálatosak és támogatók voltak. Nagyon szeretlek titeket!
✩ Találkoztam idén több online barátommal is, és szuper volt, hogy élőben is tudtunk beszélgetni.
✩ Könyvfesztiválon és Könyvhéten is kint voltam. Mindkettő tetszett, bár jövőre lehet csak Könyvfesztiválra megyek ki. Az az esős idő azért betett a könyvhetes élménynek.
✩ Voltunk a Parlamentben egy túrán, majd a budai várban sétálgattunk. Csak annyira fájt a térdem aznap, hogy úgy közlekedtem, mint egy... áh, hagyjuk, nem tudok elég jó kifejezést rá, de azóta is ezen nevetünk.
✩ Sajnos egy fóbiám súlyosbodott idén, és nem tudom még, miként tudnám leküzdeni ismét a félelmemet.
✩ Itthon hatalmas felújítás volt. A fürdő, a konyha és a teljes hátsó rész újra lett festve. Remek négy napos hétvégék programja volt - milliót nevettünk alkotás közben. (És igen, 101 kiskutyaként néztem ki a végére.)
✩ Szülinapomra megkaptam az álom tortát: epres marcipános. Tökéletes volt.
✩ Papámmal többször is lehetőségem volt kiruccanni kicsit - vásárolgatni, beülni egy kávéra/forró csokira, stb. 
✩ Levágattam a hajam.
✩ Egyik kedvenc pillanatom, mikor szüretelés közben Mamám mond valamit teljesen ártatlanul, én pedig a földön ülve nevetek teljes erőből. 
✩ Az idei év elsősorban sok apró, örömteli pillanatból állt össze: találkozások, új dolgok kipróbálása, tartalmas beszélgetések, a megszokott helyek újbóli felfedezése, stb. Nem volt tökéletes ez az év, viszont ez a sok "apróság" segített felkelni a padlóról és új erővel szembenézni minden rosszal. 
Így lehet, hogy már egy hónapja nem gyógyulok ki a betegségből, mégis boldog vagyok, és örömmel telve zárom ezt a 2018-as évet.

Ezzel együtt kedves Dearies, szeretnék nektek is nagyon boldog, sikerekben és olvasmányokban gazdag új évet kívánni! 
Találkozunk 2019-ben!


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése