Egyszer minden jó mágus véget ér.
Callum Hunt volt már hős és üldözött, a jó bajnoka és a gonosz megtestesítője. Hiába nyitotta meg előtte a kapuit a Magisztérium, a fiú soha nem érezte úgy, hogy tényleg szívesen látnák ott. Sokkal inkább érzékelte a többiek ellenszenvét… és félelmét.
Most, hogy Call megkezdi utolsó tanévét a mágusképzőben, a helyzete bizonytalanabb, mint valaha. Egyetlen sajátos kivételtől eltekintve az összes barátjától elhidegült. Egy titokzatos árny még mindig nem hagyja nyugodni. És nem is sejti, hogy élete legnagyobb kihívásának küszöbén áll…
A Magisztérium-sorozat nagyszabású lezárásában Holly Black és Cassandra Clare bombasikerű szerzőpárosa végzetes veszéllyel állítja szembe Callumot, bemutatva, hogy a mágia egyaránt lehet megmentő és tönkretevő, létrehozó és elpusztító.
Sorozat: Magisztérium #5
Az utolsó részéhez ért a nagy sikerű Magisztérium sorozat, amiben Callum és barátai egy végzetes veszéllyel találják szembe magukat.
Az izgalmakkal és humorral teli lezárásról a Blogturné Klub bloggerei mesélnek, sőt, nyerhettek is, méghozzá 1 példányt a könyvből.
Az aranytorony megjelenésével egy újabb szeretett middle-grade sorozatom ért véget. Az ezüstmaszk számomra kissé csalódást keltő volt, így félve reménykedtem csak egy pozitív végkimenetelben. Olvasás után elmondhatom, hogy számomra a sorozatzáró kötet kellemes élmény volt, de nem okozott akkora extázist, mint a harmadik rész.
Legnagyobb gondot szerintem a sorozat végkifejlete okozta. A második, de még inkább a harmadik kötetben sötétebb irányt vett a történet. Úgy tűnt, a szereplőknek komoly problémákkal kell szembenézniük, és egyáltalán nem olyan biztos az a teljesen boldog végkimenetel. A negyedik rész ezt az elképzeléseimet már elkezdte lebontani, Az aranytorony pedig végképp összedöntötte őket. Az egyik legfeltűnőbb elem, hogy a történet háttérbe szorult, és emiatt mindaz a történés, amit felvezettek az írónők, kapkodva valósultak meg. Őszintén szólva, kissé nevetséges hatást keltett az egész. Azt a súlyosságát, amit az előző részekben kapott, teljesen elvesztette, úgy éreztem, semmi tétje az egésznek.
Jó pár kérdéses pillanat akadt a történetben, ami csak növelte a csalódottságomat. Nem értettem például a főgonosz motivációját – olyan volt, mint egy elkényeztetett gyerek. És képtelen vagyok elhinni azt is, hogy miként hihette, hogy senki nem próbálkozik semmivel?!
Ettől függetlenül az írónők több fontos kérdésre is választ adtak – elsősorban a Halál Ellensége múltját illetőleg, sőt bekerült egy-két olyan fordulat is, amire nem számítottam. Úgyhogy nem mondhatom, hogy borzalmas volt a történet. Viszont frusztrál, hogy annyival jobban is meg lehetett volna írni. Ha mondjuk nem 256 oldalban, hanem 356 oldalban tették volna meg az írónők.
A regényt számomra nem a történet, hanem a szereplők tették hangulatossá. Bevallom, sokkal jobb élmény volt a főszereplők mindennapjairól olvasni, mint a fő történetszálat követni. A személyes gondjaik, a karakterfejlődésük érdekes volt, és csak meg közelebb hozta hozzám őket. És nem csupán a főszereplők jutottak reflektorfénybe, hanem jó néhány mellékszereplő is! Alastairt például most kedveltem meg úgy igazán. Az ő védelmező ösztöne, Cal iránti szeretete olyan pozitív érzelmekkel töltött el. Különösen Cal kirekesztettségtől való rettegését ismerve.
Két dolog volt csupán, amit negatívumnak tartok. Egyfelől a kommunikáció hiányát. Nem tudom megérteni, hogy miért gondolja bármelyik író is azt, hogy a legjobb módja a történetvezetésnek, ha a szereplők eltitkolnak egymás elől létfontosságú információkat. Gyakorlatilag számoltam vissza az oldalakat, hogy mikor fog az egész elképzelés borulni, és olvashatok újra a drámáról, amit el lehetett volna kerülni egy-két mondattal. És nem, ebben a kötetben sem éreztem megalapozottnak, hogy ezt az utat válasszák a szereplők – különösképpen az eddigi események fényében.
Meg kell említenem az LMBTQIA+ reprezentációt is, ugyanis ebből a szempontból is másképp alakult a sorozat, mint vártam. Mármint a rajongókkal együtt csak feltételeztük, hogy esetleg Aaron vagy Cal biszexuális lehet. Végül egy másik szereplőről derült ki, hogy a saját neméhez vonzódik. Bevallom, kicsit kettős érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Egyfelől furcsa volt, mert elég derült égből, random dobták be az írónők, mintha ez eddig is ismeretes tény lenne. Másfelől viszont értékeltem, hogy nem kerítettek ekkora procedúrát neki, hanem teljesen természetesnek számított, hogy ez a szereplő egy másik férfival él együtt.
A romantika alapvetően visszafogott volt a kötetben, nem kaptunk annyi drámát, mint az előző részben. Igazából megbékéltem a fő párossal, bár továbbra is úgy gondolom, hogy nem feltétlenül volt a legjobb választás őket összehozni. Kicsit úgy érzem, mintha a Harry Potteres háromszöget alakították volna úgy, hogy a főszereplővel jöjjön össze a női főszereplő. Továbbra is tartom, hogy jobb lett volna, ha egyáltalán nem kap szerepet a romantika ebben a sorozatban.
Mindent összevetve hangulatilag egy kellemes sorozatzáróban volt részem. Eljutottam mostanra arra a pontra, hogy inkább a pozitív élményekre koncentrálok, mert különben hasonló élményem lenne, mint a negyedik rész végén. Igazából a végére már kizárólag csak a karakterek vitték előre a könyvet, csak miattuk érte meg olvasni. A történet elvesztette a jelentőségét, és bár kaptunk háttérinfókat és néhány érdekes csavart, azok nem tudták visszahozni azt az érzést, amit a harmadik kötet befejezésekor éreztem. A sorozatot, most hogy a végére értem, főleg azoknak ajánlom, akik szeretik a varázslóiskolás történeteket és fontosabb számukra a jó karakterkidolgozás, mint a történet.
Legnagyobb gondot szerintem a sorozat végkifejlete okozta. A második, de még inkább a harmadik kötetben sötétebb irányt vett a történet. Úgy tűnt, a szereplőknek komoly problémákkal kell szembenézniük, és egyáltalán nem olyan biztos az a teljesen boldog végkimenetel. A negyedik rész ezt az elképzeléseimet már elkezdte lebontani, Az aranytorony pedig végképp összedöntötte őket. Az egyik legfeltűnőbb elem, hogy a történet háttérbe szorult, és emiatt mindaz a történés, amit felvezettek az írónők, kapkodva valósultak meg. Őszintén szólva, kissé nevetséges hatást keltett az egész. Azt a súlyosságát, amit az előző részekben kapott, teljesen elvesztette, úgy éreztem, semmi tétje az egésznek.
Jó pár kérdéses pillanat akadt a történetben, ami csak növelte a csalódottságomat. Nem értettem például a főgonosz motivációját – olyan volt, mint egy elkényeztetett gyerek. És képtelen vagyok elhinni azt is, hogy miként hihette, hogy senki nem próbálkozik semmivel?!
Ettől függetlenül az írónők több fontos kérdésre is választ adtak – elsősorban a Halál Ellensége múltját illetőleg, sőt bekerült egy-két olyan fordulat is, amire nem számítottam. Úgyhogy nem mondhatom, hogy borzalmas volt a történet. Viszont frusztrál, hogy annyival jobban is meg lehetett volna írni. Ha mondjuk nem 256 oldalban, hanem 356 oldalban tették volna meg az írónők.
A regényt számomra nem a történet, hanem a szereplők tették hangulatossá. Bevallom, sokkal jobb élmény volt a főszereplők mindennapjairól olvasni, mint a fő történetszálat követni. A személyes gondjaik, a karakterfejlődésük érdekes volt, és csak meg közelebb hozta hozzám őket. És nem csupán a főszereplők jutottak reflektorfénybe, hanem jó néhány mellékszereplő is! Alastairt például most kedveltem meg úgy igazán. Az ő védelmező ösztöne, Cal iránti szeretete olyan pozitív érzelmekkel töltött el. Különösen Cal kirekesztettségtől való rettegését ismerve.
Két dolog volt csupán, amit negatívumnak tartok. Egyfelől a kommunikáció hiányát. Nem tudom megérteni, hogy miért gondolja bármelyik író is azt, hogy a legjobb módja a történetvezetésnek, ha a szereplők eltitkolnak egymás elől létfontosságú információkat. Gyakorlatilag számoltam vissza az oldalakat, hogy mikor fog az egész elképzelés borulni, és olvashatok újra a drámáról, amit el lehetett volna kerülni egy-két mondattal. És nem, ebben a kötetben sem éreztem megalapozottnak, hogy ezt az utat válasszák a szereplők – különösképpen az eddigi események fényében.
Meg kell említenem az LMBTQIA+ reprezentációt is, ugyanis ebből a szempontból is másképp alakult a sorozat, mint vártam. Mármint a rajongókkal együtt csak feltételeztük, hogy esetleg Aaron vagy Cal biszexuális lehet. Végül egy másik szereplőről derült ki, hogy a saját neméhez vonzódik. Bevallom, kicsit kettős érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Egyfelől furcsa volt, mert elég derült égből, random dobták be az írónők, mintha ez eddig is ismeretes tény lenne. Másfelől viszont értékeltem, hogy nem kerítettek ekkora procedúrát neki, hanem teljesen természetesnek számított, hogy ez a szereplő egy másik férfival él együtt.
A romantika alapvetően visszafogott volt a kötetben, nem kaptunk annyi drámát, mint az előző részben. Igazából megbékéltem a fő párossal, bár továbbra is úgy gondolom, hogy nem feltétlenül volt a legjobb választás őket összehozni. Kicsit úgy érzem, mintha a Harry Potteres háromszöget alakították volna úgy, hogy a főszereplővel jöjjön össze a női főszereplő. Továbbra is tartom, hogy jobb lett volna, ha egyáltalán nem kap szerepet a romantika ebben a sorozatban.
Mindent összevetve hangulatilag egy kellemes sorozatzáróban volt részem. Eljutottam mostanra arra a pontra, hogy inkább a pozitív élményekre koncentrálok, mert különben hasonló élményem lenne, mint a negyedik rész végén. Igazából a végére már kizárólag csak a karakterek vitték előre a könyvet, csak miattuk érte meg olvasni. A történet elvesztette a jelentőségét, és bár kaptunk háttérinfókat és néhány érdekes csavart, azok nem tudták visszahozni azt az érzést, amit a harmadik kötet befejezésekor éreztem. A sorozatot, most hogy a végére értem, főleg azoknak ajánlom, akik szeretik a varázslóiskolás történeteket és fontosabb számukra a jó karakterkidolgozás, mint a történet.
Könyv adatai
Eredeti cím: The Golden Tower (2018)
Kiadó: Könyvmolyképző (2018)
Oldalszám. 256
Nyereményjáték
A kötetben a szülői szeretet is kiemelt fontosságot kap, így ezt a játékot a szülőknek szenteljük.
A listán olyan könyves szülőket találsz, akiket sokan a szívünkbe zártunk. Róluk találtok rövid leírásokat minden állomáson, a feladatotok, hogy a rövid bemutatás után rájöjjetek, melyik könyvben találkoztatok az adott szülővel, és beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő sorába. A helyes megfejtők között a könyv 1 példányát sorsoljuk ki.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Tizenhat évesen lett édesanya, a lányával szinte a legjobb barátok. Történetüket tv-sorozatban is ismerheted.
További állomások
12.08. - Always Love a Wild Book
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése