2019. március 29., péntek

Hétvégi Olvasónapló (177) Hajnali kiskirályok

A hétvégi olvasónapló egy hetente jelentkező rovat, amelyben az elmúlt heti olvasmányaimat összegzem, valamint megosztom a következő heti terveimet. Emellett simán szövegelek mindenről benne.





Amikor az előző bejegyzésed végén megemlíted, hogy "csak ne fagyjon többet", s az utóbbi két napod azzal telik, hogy sötétben, elemlámpával keresem a kibújt növényeim sorát a kertben, hogy betakarjam a fagyok ellen. 
Lehettem valami látvány - viszont cserébe meg tudtam védeni az érzékenyebb növényeimet. A barackfák még kérdésesek, de hinni akarok benne, hogy nem dobhatom már most el a munkámat.

A kertben egyébként kikelt minden, amit elvetettem / eldugdostam, úgyhogy legalább ezzel jó úton járok egyelőre. Hétvégén el kellene raknom a krumplit, s ha meleget mondanak, a kukoricát is. 

A héten voltam könyvtárban is, így egyre inkább úgy érzem, nagyrészt könyvtári könyveket fogok olvasni áprilisban. Viszont a kihozott könyvek többsége elég rövidke, úgyhogy végül is, elég tempóson lehet haladni velük!
Egyelőre nem spoilerezek, hogy mik vannak nálam, majd a leltárban hétfőn megmutatok mindent. :)


A héten olvastam



A hét elején befejeztem Octavia E. Butler: Hajnal című regényét, ami azonnal felugrott az idei legjobb olvasmányaim lista élére. Teljesen letaglózott, és csak azért nincs még kint róla a részletes véleményem, mert olyan sokrétű mondanivalóval rendelkezett, amit nem sikerült még teljesen feldolgozni. Viszont elmondhatatlanul örülök, hogy az Agave könyvek úgy döntött, hogy kiadja ezt a kötetet, mert ez komoly hiánypótlás.


Aktuális olvasmány



Majtényi György - Szabó Csaba - Mikó Zsuzsanna (szerk.): Kommunista kiskirályok
Haladás: 208. oldal

Ahogy reméltem is, nagyon érdekes tanulmánykötetbe kezdhettem bele a héten. Egy általános összefoglalót követően az egyes tanulmányok már csupán a szerző által választott személy tevékenységét és tetteinek következményeit ismerteti. Egyetlen dolgot furcsállok csak, mégpedig nem látom (vagy csak nem értem), milyen rendezési elv alapján szerepelnek az egyes tanulmányok.
De ne tudjátok meg, mennyire frusztráló élmény olvasni a sok-sok igazságtalanságról, és hogy micsoda bűntetteket meg mertek tenni az egyes párttagok!

Tervek


A fő tervem, hogy a hétvégén haladjak a Kommunista kiskirályokkal (s ha minden jól megy, jövő héten befejezzem). 
Emellett még márciusban szeretném befejezni a The Books of Earthsea 1. regényét, hogy áprilisban új lappal indíthassak.
Azt, hogy mi lesz a következő ingázós könyvem, még nem tudom. Gyanítom viszont, hogy nekiugrok Arthur C. Clarke regényeinek. *-*

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése