Lilith ismeretlen helyen ébred fel. Hamar megtudja, hogy az oankáli nevű idegen faj űrhajóján tért magához, ahol több száz évig tartották mélyalvásban. Találkozik a földönkívüli lényekkel is, akik megosztják vele a tudásukat: a nukleáris holokauszt idején vették fel a kapcsolatot a kipusztulásra ítéltetett emberiséggel, megmentették, akit lehetett, majd az évszázadok alatt meggyógyították a Földet. Kifejlesztették a rák ellenszerét is, és olyan genetikai módosításokat végeztek az embereken, melyek eredményeként nemcsak, hogy nem lesznek betegek többé, de a mentális és fizikai képességeik is egyaránt javultak. Az oankálik úgy érzik, eljött az idő, hogy felébresszék az embereket, és visszavezessék őket a Földre.
Sorozat: Xenogenezis-trilógia #1
A regényt köszönöm az Agave könyveknek!
Nemrég pár bloggerrel összefogva témáztunk arról, hogy szükség van-e klasszikusokra; léteznek-e, és jogos-e, hogy néhány alkotásra alapműként tekintünk (például a sci-fi rajongók Isaac Asimov Alapítvány trilógiájára vagy Orson Scott Card Végjátékára). Octavia E. Butler Hajnal című művét is külföldön „alapműként” tartják számon, s a regény elolvasása után bátran kijelenthetem, hogy teljesen jogosan.
A Hajnal főhősnője, Lilith egy zárkában ébred. Hasán általa ismeretlen okból keletkezett műtéti heg, környékén sehol egy kijárat, s csak a hang van, aki kérdéseket tesz fel neki. Hamar kiderül, hogy az emberiség elpusztította saját magát és szinte teljesen a Földet is, ő pedig az oankálinak nevezett idegen faj űrhajóján van. Idáig ez egy mondhatni klasszikus történet földönkívüliekkel és háborúkkal. Az írónő számára azonban mindez csak díszlet, a valódi lényeg nem ott rejlik.
A Hajnal rólunk szól. Mit jelent embernek lenni a kihalás szélén, egy elpusztított bolygóval, lerombolt álmokkal a hátunk mögött tovább élni. Meddig ember az ember? Bár ez a kérdés eredetileg biológiai szempontból merült fel, a háttérben felsejlett a kósza felvetés: na és lelkileg? Miért emberibb a gyilkolásra kész, míg szörnyeteg az egy-két génmódosításon átesett? Választ nem ad a könyv, rám hagyja a döntést.
Több, sci-fi regényekben fellelhető kérdéskört is felvetett az írónő: képes-e az ember változni, vagy a sok évszázados kulturális, társadalmi és politikai örökségünk meggátol minket? Az írónő ebben a kérdésben az oankálik és az emberi főszereplő álláspontját ütköztette, bizonyítás pedig csak a különböző szereplők cselekedeteiben állt. Az egyéni szabadsághoz való jog és ragaszkodás két síkon jelent meg. Részben szélsőséges, kompromisszumot nem ismerő vak küzdelemként, másrészt egy visszafogottabb, egyéni áldozathozatallal járó célként. Az általam olvasott sci-fi regényekhez hasonlóan itt is hasonlóan alakult az előbbi csoporthoz tartozók sorsa. Engem viszont elgondolkodtatott, hogy a cselekmény előremenetelének támogatásán túl lehet-e valami egyéb oka ennek; például történelmi vagy éppen történelmi.
Az írónő ugyanakkor nem mindenben követi a kitaposott utat, a pszichológiai és érzelmi utat bemutatva újjá tudta tenni regényét. Ez volt az az aspektus, amely rám is a legnagyobb hatással volt. A főszereplő ugyanis egyfajta kölcsönös érzelmi függésbe kerül az idegen fajjal, így nyílttá válik a manipulációra. Természetesen ez nincs kimondva, de néhány háttérmechanizmus felgöngyölítése közben szinte megáll a narráció is egy pillanatra, s megszólal halkan a vészharang.
Félelmetes volt Lilith narrációját olvasni, ugyanis vele együtt az olvasó is ki volt téve azoknak az érzelmi befolyásolásnak, ami a főszereplőt is érte. Épp ezért volt annyira mellbevágó élmény, mikor a nő egy-egy pillanatra kiesik ebből a szinte transzszerű állapotából, s széttörik az az illúzió, amit akár ő, akár egy külső erő épített fel benne. Ezzel kapcsolatosan muszáj figyelmeztetnem a jövőbeli olvasókat, hogy található konszenzus nélküli felnőtt tartalom is a könyvben, mint az érzelmi dependencia felső foka.
Mindent összevetve a Hajnal egy hiánypótló klasszikus hard sci-fi erős társadalomkritikával. Az első pillanattól kezdve magával ragadott, és végig (sőt azon túl is) rabja maradtam. Kiváló próza, elgondolkodtató történet, ütős mondanivaló triumvirátusa jellemzi. A hagyományos témákon túl az írónőnek sikerült megújítani a már ismert alapot, s egy különleges, lebilincselő történetet alkotnia. A kötetet minden sci-fi rajongónak ajánlom, de remek belépő lehet azoknak is, akik a sok modern sci-fi történet után szeretnének megismerkedni a ’90-es éveknél korábban megjelent, korszakalkotó művekkel is.
A Hajnal főhősnője, Lilith egy zárkában ébred. Hasán általa ismeretlen okból keletkezett műtéti heg, környékén sehol egy kijárat, s csak a hang van, aki kérdéseket tesz fel neki. Hamar kiderül, hogy az emberiség elpusztította saját magát és szinte teljesen a Földet is, ő pedig az oankálinak nevezett idegen faj űrhajóján van. Idáig ez egy mondhatni klasszikus történet földönkívüliekkel és háborúkkal. Az írónő számára azonban mindez csak díszlet, a valódi lényeg nem ott rejlik.
A Hajnal rólunk szól. Mit jelent embernek lenni a kihalás szélén, egy elpusztított bolygóval, lerombolt álmokkal a hátunk mögött tovább élni. Meddig ember az ember? Bár ez a kérdés eredetileg biológiai szempontból merült fel, a háttérben felsejlett a kósza felvetés: na és lelkileg? Miért emberibb a gyilkolásra kész, míg szörnyeteg az egy-két génmódosításon átesett? Választ nem ad a könyv, rám hagyja a döntést.
Több, sci-fi regényekben fellelhető kérdéskört is felvetett az írónő: képes-e az ember változni, vagy a sok évszázados kulturális, társadalmi és politikai örökségünk meggátol minket? Az írónő ebben a kérdésben az oankálik és az emberi főszereplő álláspontját ütköztette, bizonyítás pedig csak a különböző szereplők cselekedeteiben állt. Az egyéni szabadsághoz való jog és ragaszkodás két síkon jelent meg. Részben szélsőséges, kompromisszumot nem ismerő vak küzdelemként, másrészt egy visszafogottabb, egyéni áldozathozatallal járó célként. Az általam olvasott sci-fi regényekhez hasonlóan itt is hasonlóan alakult az előbbi csoporthoz tartozók sorsa. Engem viszont elgondolkodtatott, hogy a cselekmény előremenetelének támogatásán túl lehet-e valami egyéb oka ennek; például történelmi vagy éppen történelmi.
Az írónő ugyanakkor nem mindenben követi a kitaposott utat, a pszichológiai és érzelmi utat bemutatva újjá tudta tenni regényét. Ez volt az az aspektus, amely rám is a legnagyobb hatással volt. A főszereplő ugyanis egyfajta kölcsönös érzelmi függésbe kerül az idegen fajjal, így nyílttá válik a manipulációra. Természetesen ez nincs kimondva, de néhány háttérmechanizmus felgöngyölítése közben szinte megáll a narráció is egy pillanatra, s megszólal halkan a vészharang.
Félelmetes volt Lilith narrációját olvasni, ugyanis vele együtt az olvasó is ki volt téve azoknak az érzelmi befolyásolásnak, ami a főszereplőt is érte. Épp ezért volt annyira mellbevágó élmény, mikor a nő egy-egy pillanatra kiesik ebből a szinte transzszerű állapotából, s széttörik az az illúzió, amit akár ő, akár egy külső erő épített fel benne. Ezzel kapcsolatosan muszáj figyelmeztetnem a jövőbeli olvasókat, hogy található konszenzus nélküli felnőtt tartalom is a könyvben, mint az érzelmi dependencia felső foka.
Mindent összevetve a Hajnal egy hiánypótló klasszikus hard sci-fi erős társadalomkritikával. Az első pillanattól kezdve magával ragadott, és végig (sőt azon túl is) rabja maradtam. Kiváló próza, elgondolkodtató történet, ütős mondanivaló triumvirátusa jellemzi. A hagyományos témákon túl az írónőnek sikerült megújítani a már ismert alapot, s egy különleges, lebilincselő történetet alkotnia. A kötetet minden sci-fi rajongónak ajánlom, de remek belépő lehet azoknak is, akik a sok modern sci-fi történet után szeretnének megismerkedni a ’90-es éveknél korábban megjelent, korszakalkotó művekkel is.
Könyv adatai
Eredeti cím: Dawn (1987)
Kiadó: Agave könyvek (2019)
Oldalszám: 304
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése