2019. április 20., szombat

Jövőbeli polclakóim

Mivel a következő napokban/hetekben jobbnál jobb könyv regények jelennek meg idehaza, arra gondoltam, megmutatom, én melyik könyvekkel tervezem gazdagítani a könyvespolcomat.







Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, hogy idén nem megyek fel Könyvfesztiválra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem is szerzem be azokat a gyönyörűséges könyveket, amiket kinéztem magamnak már korábban. Nagyjából fél órával ezelőtt adtam le két rendelést hat regényre, amelyek április-májusban jelennek meg.

Mielőtt belevágnék, mik is ezek, egy gyors hétvégi olvasónapló. A héten sikerült befejeznem Arthur C. Clarke: 2067 - A harmadik űrodisszeia könyvét, s most épp a sorozat következő részének, a 3001 - A végső űrodisszeia - felénél tartok. Negyedszer is kirándulást teszek a Jupiter/Lucifernél. Még mindig imádom Arthur C. Clarket, s élvezetes olvasni a könyvet, de annyira fölösleges ez már. Amikor épp nem próbálok belesni az Európa felszínére, azon gondolkodom, hogy mi is a célja ennek a résznek már? 
Viszont ezen kívül már csak egy könyvem van hátra a sorozatból, ami inkább csak olyan kiegészítés a 2001 - Űrodisszeiához. (Legnagyobb bánatomra nincs több Arthur C. Clarke könyv nálam, s megfogadtam, hogy májusban csak saját könyveket olvasok - nagyrészt azokat, amikről a következő bekezdésekben írni fogok.)

Kezdjünk is bele. Az első hely, ahol bevásároltam az Agave könyvek webshopja volt. A kiadó előrendelhetővé tette az áprilisi és májusi megjelenéseit is, így egyértelmű volt, hogy onnan szerzem be a vágyott regényeket.

Ken Liu: Láthatatlan bolygók

Megjelenés: 2019. április 23. 
Miért?: Nagyon szeretek novellákat olvasni, s nyitott vagyok minden különlegességre. Ez a kötet pedig bizonyos, hogy sok érdekességgel és elgondolkodnivalóval fog ellátni. Persze lehet, hogy nincs is akkora eltérés a keleti és nyugati sci-fi közt?

Fülszöveg: Ken ​Liu, A papírsereglet és más történetek című novelláskötet Hugo-, Nebula-, World Fantasy- és Locus-díjas írója ezúttal szerkesztőként tér vissza egy olyan antológiával, ami a kínai science fiction egyedi és különleges világát mutatja be. A Láthatatlan bolygókban hét szerző tizenhárom novellája található – köztük már a nemzetközi irodalmi vizeket meghódító, díjnyertes alkotások, valamint kevésbé ismert írások, melyek Liu személyes kedvencei –, és Cixin Liu kivételével kizárólag a feltörekvő nemzedék kap lehetőséget benne. Mindegyik történet Kína lehetséges jövőit mutatja be a sci-fi széles eszköztárával, legyen szó akár a társadalom feletti uralkodásról, világépítő patkányokról, vagy olyan robotokról, akik túlélték az építőiket.
A történetek mellett három komolyabb terjedelmű esszé is helyet kapott az antológiában: A lehetséges univerzumok legrosszabbika és a lehetséges földek legjobbikában Cixin Liu, A Háromtest-probléma Hugo-díjas szerzője a kínai sci-fi irodalom történelmét mutatja be, és reflektál arra, hogy milyen jelenleg az ország leghíresebb szerzőjének lenni a műfajban; Csen Csiu-fan A szétszakított nemzedék című írásában a fiatalabb generációk folytonos küzdelméről ír az ország radikálás átalakulásának következtében; Hszia Csia, a kínai sci-fiben végzett kutatásaiért az országban elsőként Ph.D.-vel kitüntetett szerző pedig arról értekezik tanulmányában, hogy Mitől lesz kínai a kínai science fiction?

John Scalzi: Pusztító tűz

Megjelenés: 2019. április 23.
Miért?: Az összeomló birodalom volt az első John Scalzi olvasmányom (azóta pedig már az összes itthon megjelent könyvén túl vagyok), imádtam, így nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra. Persze először újraolvasom az első részt, mert nem igazán emlékszem a cselekményre.

Fülszöveg: Az emberiség csillagközi birodalmaként ismert Egyesülés az összeomlás küszöbén áll. Az Ár, a csillagközi utazást lehetővé tevő dimenziók közötti átjáró eltűnőfélben van, egész naprendszereket szakítva el egymástól. Az emberi civilizáció végveszélybe kerül, milliárdok élete forog kockán.
II. Grayland emperátor, az Egyesülés államfője az egyetlen, aki megoldást találhat a problémára és megmentheti az emberiséget. A helyzete azonban nem egyszerű. Rengetegen vannak ugyanis, akik szerint az Ár összeroskadása szóbeszéd csupán – vagy legalábbis lehetőség arra, hogy ők maguk hatalomra kerüljenek.
Miközben Grayland katasztrófára készül, addig a többiek polgárháborúra. Méghozzá olyanra, amelyet egyszerre vívnak majd a hatalom termeiben, a kereskedelem központjaiban, az áhítat oltárainál és a jéghideg világűrben. Az emperátor és a szövetségesei eszesek és találékonyak, de ugyanez igaz az ellenségeikre is.

Philip K. Dick: Időugrás a Marson

Megjelenés: 2019. május 9.
Miért?: 2012-ből származik a legrégebbi olvasatlan könyvem, ami nem más, mint a Könyvhéten beszerzett Időugrás a Marson az 500Ft-os dobozból. Úgyhogy elvileg nem is kéne beszereznem ezt a könyvet, viszont 1. imádom az írót, s szeretném támogatni a kiadót a szerző műveinek gondozásában, 2. az új borítókat is imádom, és a gyűjtőszenvedélyem elnyomta a józan gondolkodásomat. Viszont egyáltalán nincs bűntudatom, legalább biztos, hogy elolvasom ezt a kötetet.

Fülszöveg: „Doki, látom magát az örökkévalóság felől, és maga halott.”
A tízéves Manfred Steiner egy fogyatékkal élő gyerekek számára létesített táborban tengeti mindennapjait a Marson. Saját világában létezve arról sincs tudomása, hogy a hozzá hasonlókat a hatóságok egyszerűen el akarják pusztítani.
De Arnie Kottnak, a törekvő vállalkozónak más tervei vannak a fiúval. Az orvosok szerint Manfred betegsége az idő eltérő érzékeléséből ered, és a megfelelő eszközökkel talán képessé lehetne tenni őt arra, hogy bepillantson a jövőbe.
Manfred rengeteg pénzt és óriási lehetőséget jelent egy olyan gátlástalan üzletember számára, mint Arnie Kott. Csak meg kell találnia a módjat, hogy kontrollálni tudja a fiút. A feladat nem könnyű, és ráadásul beláthatatlan következményekkel járhat.

Ted Chiang: Kilégzés és más novellák

Megjelenés: 2019. május 7.
Miért?: Az Életed története és más novellák (új címén Érkezés és más novellák) 2017-ben nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a novellák rajongójává váljak. Az ő novellája keltette fel az érdeklődésem Bábel iránt, és még most is sokszor eszembe jut a Pokol mint Isten hiánya. Úgyhogy nagyon várom, milyen novellákkal fog ismételten elkápráztatni Chiang.

Fülszöveg: Az Életed ​története (Érkezés) többszörös Hugo- és Nebula-díjas szerzőjének régóta várt új novelláskötete kilenc történettel.
Egy kereskedő megépíti a korai középkori Kairóban az első időgépet. Egy idegen tudós sokkoló felfedezést tesz, aminek a következményei nem csak a saját népére, hanem a valóság egészére érvényesek. Egy nő több mint húsz éven át viseli gondját egy mesterséges intelligenciának, ami digitális háziállatból végül igazi élőlénnyé fejlődik. A viktoriánus kori Angliában mechanikus gépek nevelik a gazdag elit újszülötteit. Egy modern felfedezés nem csak a tudomány, de a vallások alapjait is megkérdőjelezi.
Ted Chiang régóta várt második novelláskötete formabontó ötleteivel és emlékezetes szereplőivel ismét elemében mutatja be korunk legfontosabb tudományos-fantasztikus szerzőjét. A Kilégzés és más novellák egy lehengerlő és időtálló gyűjtemény, mely egyaránt keresi a választ a legfontosabb kérdésekre – mi az univerzum természete? mit jelent embernek lenni? –, és olyanokra, amikre soha nem gondolnánk. Minden egyes novella könnyed eleganciával bizonyítja, hogy az összetett és jól átgondolt sci-fi történetek még mindig nem érték el a műfaj legvégső határát, sőt: hosszabb idő óta talán most először lehetünk szemtanúi egy újfajta ábrázolás létrejöttének.

A másik előrendelést a Lírán adtam le, köszönhetően egy 27%-os + ingyen szállítós kuponnak. Mivel két külön kiadó könyvét választottam, ez tűnt a legjárhatóbb útnak.

Moskát Anita: Irha és bőr

Megjelenés: 2019. április 22. vagy 25. (Líra 22-ét ír, Moly 25-ét, a kiadó honlapján pedig április vége szerepel)
Miért?: Rajongok Moskát Anita prózájáért, és különleges, izgalmas ötleteiért, amelyek nem csak ötlet szinten fantasztikusak, hanem kidolgozva is. Nem véletlen, hogy ez a Könyvfesztiválos "legjobban várt" megjelenésem, s amit elsőként fogok valószínűleg elolvasni ebből a kupacból.

Fülszöveg: Alig ​két évtizede állatok milliói bábozódtak be világszerte, hogy aztán félig emberré alakulva bújjanak elő. Az emberiségnek hozzá kellett szoknia, hogy többé nem a Homo sapiens az egyetlen értelmes faj, és hogy a teremtés újabb hullámai megállíthatatlanok. A fajzatok élethez való joga azóta is heves viták tárgya, és amikor Magyarországon népszavazásra kerül a kérdés, hogy az itt élő, gettókba zárt és bérmunkásként dolgoztatott fajzatokat törvényileg embereknek tekintsék-e, a fal mindkét oldalán kiélesedik a helyzet.
August, a Nemzetközi Fajzatügyi Szervezet kampánymenedzsere minden eszközt megragad, hogy a közvéleményt a fajzatok oldalára állítsa, de hamarosan ő kerül kínos vizsgálódások kereszttüzébe. Pilar, a világtól elzártan, televízió előtt felnőtt borz minden állatnak segítene, ám barátait és feladatát is rosszul választja meg. Kirill, az őzfajzat blogger a fajzatok történeteit írja meg, hogy hangot adjon az elnyomottaknak, a gettó mélyén pedig mindent elsöprő sztorira bukkan.
Moskát Anita, a Horgonyhely szerzője harmadik regényében brutálisan eredeti és kíméletlen világot tár elénk, amelyben szervesen összeolvad az állat és az ember. Ez a történet garantáltan sokáig velünk marad: bekúszik a bőrünk – vagy irhánk – alá.

Margaret Atwood: MaddAddam

Megjelenés: már megjelent
Miért?: Ismét az író személye határozta meg a könyvvásárlást. Tavaly nyáron olvastam először a Guvat és Gazellát, ezt gyönyörűen megírt, szívbemarkoló génmanipulációval foglalkozó regényt, s akkor elszomorodva vettem tudomásul, hogy csak az 1-2.része jelent meg itthon. Emiatt az idei év legnagyobb meglepetése, hogy a Jelenkor kiadó úgy döntött, egyben kiadják a teljes a trilógiát.

Fülszöveg: A ​MaddAdam-trilógia befejező kötetének főszereplői Az Özönvíz évében megismert Zeb és Toby, akik a többi túlélővel együtt új életet kezdenek az elpusztult civilizáció romjain. A táborukba érkeznek a guvatkák, akiknél épp kezdődik a párzási időszak. A Guvat és Gazellában megismert Hóember súlyos sérüléséből lábadozik, így Tobyra hárul a feladat, hogy átvegye a próféta szerepét a guvatkák közt. A járvány előtti világról szóló történeteiből lassan kiderül, mi és hogyan okozta valójában az emberiség pusztulását. A tábor lakóinak mindennapjai folyamatos küzdelemben telnek: a börtönként szolgáló gladiátorarénából kiszabadult vérszomjas bűnözők mellett a hiperintelligens hibrid disznófaj, a gömböcök is támadásra készülnek ellenük.
Margaret Atwood egyik legnagyobb szabású disztópiája a MaddAddam-trilógia. A Guvat és Gazella, valamint Az Özönvíz éve javított kiadásban jelenik meg a Jelenkor Kiadó gondozásában, a befejező kötet, a MaddAddam pedig most először olvasható magyarul.

Összegzés

Nem igazán voltam mosta kísérletező kedvemben, a Láthatatlan bolygók kivételével csak olyan könyveket választottam, amelyek szerzőiért rajongok. Ugyanakkor nagyon örülök annak, hogy újabb regényeket/novellákat olvashatok a kedvenceimtől. A következő hónapjaim pedig ezzel (és Arthur C. Clarke-kal) be is vannak táblázva.


Utóirat

Csak, hogy lássátok, miért is lépett fel ilyen határozottan a gyűjtőszenvedélyem.


4 megjegyzés:

  1. Ú, már itt tartasz az űrodisszeiánál? Én csak egy-két hete olvastam az első részt, és rettenetesen tetszett! Gondolom, akkor az első rész az igazi, nem?
    Ted Chiangnak előrendeltem én is ezt a könyvét, illetve a másikat is, amit újra kiadnak csak más címmel.
    Margaret Atwood új trilógiája csodaszép, múltkor láttam a boltban, azonban még visszafogom magam, nem veszem meg, mert hátha van A vak bérgyilkos :) De mivel jelentkeztem egy Atwood kihívásra, ami júliusban jár le, ezért tuti, hogy azt meg az új könyvének az eső részét kiolvasom, nagyon várom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sőt, azóta befejeztem, és most már csak a kiegészítő kötetet olvasom (2001 elveszett világait). Kicsit furcsa helyzetben vagyok, mert valóban az 1. résznek kéne az igazinak lenni (rengeteg időt beleöltek Kubrickkal), viszont a 2. rész emlékezetesebb maradt.
      Olvastad az Érkezést Chiangtól vagy még most fogsz megismerkedni vele? Mert nagyon irigykedem, ha az utóbbi.
      A vak bérgyilkost még én sem olvastam, pedig alig vártam, hogy megvehessen Könyvhéten! Kicsit elfelejtődött az elmúlt hónapokban, és valószínű, hogy mostanában nem is kerül sorra. A Guvat és Gazella viszont szerintem tetszeni fog neked.

      Törlés
    2. Olvastam már igen, és alapjaiban változtatta meg a gondolkodásomat, felfogásomat, szerintem szenzációs! Úgyhogy amikor láttam, hogy egyrészt jön az új kiadás, illetve az új kötete, akkor szabályszerűen felsikkantottam :D Bár a címváltozsát nem értem, de egye fene :D

      Igen, szerinted tetszene? Én is bízom benne, mert eddig a szolgálólány és az Alias Grace is nagyon bejött! Sokakat lehoz az életről, de rám valamiért pont ellenkezőleg hatnak. Amikor ilyen olvasmányosan megírt szörnyűségekről olvasok, csak jobban becsülöm a saját helyzetemet... :/

      Törlés
    3. Gondolom a reklámereje miatt, mert úgy hátha többen ismerik. Vagy azért, mert a Kilégzés is egy szó, s ez is, s így jobban összeillenek.
      Szerintem tetszene, azok alapján, amiket írtál, azt mondom, sikere lenne ennek is.

      Törlés