"Légy a barátom és szeress, mert a világ rettenetesen magányos, én pedig szomorú vagyok." (65. oldal)
Sorozat: Tündérföld #1
Szeptember egy kislány, aki kalandokra vágyik. Amikor a Zöld Szél és egy Leopárd Tündérföldre invitálja, természetesen elfogadja a meghívást. (Te talán nem tennéd?) Tündérföldön azonban nagy a zűrzavar, és egy tizenkét éves kislányra, egy könyvszerető sárkánygyíkra és egy Szombat nevű, különös és majdnem emberi kisfiúra hárul a feladat, hogy legyőzzék a gonosz Márkinőt, és helyreállítsák a rendet.
1,5 évvel ezelőtt ismerkedtem meg Catherynne M. Valente Tündérföld sorozatával. Akkoriban már a végletekig szerelmes volt az írónő első magyarul megjelent regényébe (Marija Morevna és a Halhatatlan), és szükségem volt az újonnan megjelent MG regényére is. Először tavaly nyáron olvastam a regényt, és egyszerűen imádtam. Viszont idén nyáron már újra is olvastam, és azt kell mondjam Dearies, még jobban megszerettem, mint első alkalommal. Úgy érzem, akárhányszor veszem kézbe Catherynne M. Valente tündérmeséjét, mindig találok benne valami újat, valamitől, ami kicsit darabokra töri a szívem; vagy épp ellenkezőleg - megmosolyogtat, mikor beborul a lelkemben.
Kezdjük a háttérrel. Bár a történet maga Tündérföldön játszódik, ahová a világok közti kamrán keresztül lehet átjutni, a mi világunk is megjelenik benne. Nagyon érdekesnek találtam, hogy igazán sehol nincs kimondva, mikor is játszódik a könyv, egy-egy elejtett utalásból arra lehet következtetni, hogy a II. világháború utolsó éveire (1944-45) tehető a könyv.
Úgy éreztem, hogy az írónő kontrasztot állít fel a két világ közt. Nem elég, hogy egy kamra elválasztja őket, de olyan érzésem volt, mintha a mi világunk teljesen szürke, kifakult és boldogtalan lenne Tündérföld minden színével, különlegességével teljes ellentétben. Szeptember is főként szomorú emlékeket táplál a világunkkal szemben, hiszen ott az apukája elment, anyukája pedig mindennap a gyárban dolgozik.
Ezzel szemben Tündérföld, ahogy írtam is, különleges. Kirívó. Vibráló. Már alapjában olyan izgalmas személyekkel találkozhatunk ott, mint a Földrajzi Szélesség és Hosszúság, akik igazi hírességnek számítanak (végül is, minden egyes térképen vannak). Vagy éppenséggel van nekünk egy valódi Könyvgyíkunk, aki egy sárkány és egy könyvtárnak a gyermeke, és A-tól Ly-ig mindent tud. Az ABC hátralévő része ezek után nem is számít igazán, nemde?
Habár Tündérföld és a való világ nem is tűnhetnének különbözőbbnek, mégis vannak köztük hasonlóságok. És ezért igencsak szerettem a könyvét. Egyáltalán nem olyan egyszerű egyik helyszínen sem helyzet, mint amilyennek tűnik. Ez természetesen a könyv olvasása során jelentős érzelmi hatással volt rám.
Úgyhogy imádtam, imádtam, imádtam ezt a világot, amit Ms. Valente teremtett. Kicsit elvontnak tűnhet, de annyira érdekes, izgalmas és varázslatos volt. Teljesen lenyűgözött, és a végletekig odáig vagyok érte. Mindennek ellenére.
A történet egy kaland. Szeptember egy igen fontos feladatot kap, s ehhez végig kell járnia Tündérföldet. Nagyon tetszett, ráadásul végig zajlottak az események. Mindössze fél-fél oldalnyi szünetek voltak, mikor az írónő félbeszakítva kicsit a történetet kiszól nekünk. És ez annyira de annyira frusztráló tudott lenni néha! (Természetesen a jó értelemben) Ugyanis néha a szereplők körüli világról mesélt valamit, néha azonban utalgatott! Azzal pedig teljesen ki tudott készíteni. És akkor még nem is említettem, milyen fordulatok vannak benne. Egyáltalán nem számítottam ezekre a csavarokra. Ráadásul mindegyik arra szolgált, hogy még nagyobb hatással legyen az olvasóra.
Értékeltem, hogy a fő történetszál mellett a könyvben felbukkanó szereplők háttértörténetét is megismerjük. Főleg, hogy ezek inkább hozzáadtak a történethez, semmint elterelték volna vele a figyelmemet. Emellett mindegyik olyan lenyűgöző – ám néhol igen szomorkás – volt.
A karakterek csak még színesebbé tették a könyvet. Mindegyikükben volt valamiféle különlegesség, amitől bármilyen házsártos is legyen, könnyen megszerettem. Különösképpen az fogott meg, hogy a felszíni személyiségük alatt sokkal komplexebb, sokszor sötétebb, szomorúbb énképet láthatunk.
Kezdjük Szeptemberrel, a házsártos, ám szeretnivaló kislánykával. Annak ellenére, hogy gyermekként szívtelen (mert ugyebár a szív csak később alakul ki a gyerekekben), könnyű vele azonosulni; igazi hősleányzó. Tudjátok, Szeptember legbelül nagyon magányos, és ezért még könnyebb volt szeretni őt.
Ellyt nem lehet nem szeretni. A könyvgyík, akinek eredettörténete talán igaz, talán nem. Ő az a karakter, akinek a jelene érződik kilátástalannak, és igazán Szeptember segít neki megtalálni a régi önmagát. Nagyon szerettem őt, a különcségeit, az Ly betűt követő szavakkal nem létező kapcsolatát, és a hűségét.
A sorból Szombat lóg ki leginkább. Őt kedveltem legkevésbé a főszereplők közül, ám a márid még így is könnyen kedvelhető volt. Az ő háttértörténete is szörnyen szomorú, és tele van magánnyal, ami hatással van a teljes személyiségére is.
Elég ellentmondónak tűnik ez a regény, nem? A felszínen minden olyan ideális, varázslattal teli mesés. Mintha csak egy álomvilág lenne. Azonban, ahogy jobban megismertem a világot, a karaktereket, rájöttem, hogy semmi sem olyan egyszerű, mint, aminek látszik. Sokkal több szomorúság, csalódás és fájdalom övez mindent és mindenkit. És azt hiszem, ez adta meg azt a kis pluszt, amitől az egyik legszeretettebb könyvemmé vált.
Kezdjük a háttérrel. Bár a történet maga Tündérföldön játszódik, ahová a világok közti kamrán keresztül lehet átjutni, a mi világunk is megjelenik benne. Nagyon érdekesnek találtam, hogy igazán sehol nincs kimondva, mikor is játszódik a könyv, egy-egy elejtett utalásból arra lehet következtetni, hogy a II. világháború utolsó éveire (1944-45) tehető a könyv.
Úgy éreztem, hogy az írónő kontrasztot állít fel a két világ közt. Nem elég, hogy egy kamra elválasztja őket, de olyan érzésem volt, mintha a mi világunk teljesen szürke, kifakult és boldogtalan lenne Tündérföld minden színével, különlegességével teljes ellentétben. Szeptember is főként szomorú emlékeket táplál a világunkkal szemben, hiszen ott az apukája elment, anyukája pedig mindennap a gyárban dolgozik.
Ezzel szemben Tündérföld, ahogy írtam is, különleges. Kirívó. Vibráló. Már alapjában olyan izgalmas személyekkel találkozhatunk ott, mint a Földrajzi Szélesség és Hosszúság, akik igazi hírességnek számítanak (végül is, minden egyes térképen vannak). Vagy éppenséggel van nekünk egy valódi Könyvgyíkunk, aki egy sárkány és egy könyvtárnak a gyermeke, és A-tól Ly-ig mindent tud. Az ABC hátralévő része ezek után nem is számít igazán, nemde?
Habár Tündérföld és a való világ nem is tűnhetnének különbözőbbnek, mégis vannak köztük hasonlóságok. És ezért igencsak szerettem a könyvét. Egyáltalán nem olyan egyszerű egyik helyszínen sem helyzet, mint amilyennek tűnik. Ez természetesen a könyv olvasása során jelentős érzelmi hatással volt rám.
Úgyhogy imádtam, imádtam, imádtam ezt a világot, amit Ms. Valente teremtett. Kicsit elvontnak tűnhet, de annyira érdekes, izgalmas és varázslatos volt. Teljesen lenyűgözött, és a végletekig odáig vagyok érte. Mindennek ellenére.
A történet egy kaland. Szeptember egy igen fontos feladatot kap, s ehhez végig kell járnia Tündérföldet. Nagyon tetszett, ráadásul végig zajlottak az események. Mindössze fél-fél oldalnyi szünetek voltak, mikor az írónő félbeszakítva kicsit a történetet kiszól nekünk. És ez annyira de annyira frusztráló tudott lenni néha! (Természetesen a jó értelemben) Ugyanis néha a szereplők körüli világról mesélt valamit, néha azonban utalgatott! Azzal pedig teljesen ki tudott készíteni. És akkor még nem is említettem, milyen fordulatok vannak benne. Egyáltalán nem számítottam ezekre a csavarokra. Ráadásul mindegyik arra szolgált, hogy még nagyobb hatással legyen az olvasóra.
Értékeltem, hogy a fő történetszál mellett a könyvben felbukkanó szereplők háttértörténetét is megismerjük. Főleg, hogy ezek inkább hozzáadtak a történethez, semmint elterelték volna vele a figyelmemet. Emellett mindegyik olyan lenyűgöző – ám néhol igen szomorkás – volt.
A karakterek csak még színesebbé tették a könyvet. Mindegyikükben volt valamiféle különlegesség, amitől bármilyen házsártos is legyen, könnyen megszerettem. Különösképpen az fogott meg, hogy a felszíni személyiségük alatt sokkal komplexebb, sokszor sötétebb, szomorúbb énképet láthatunk.
Kezdjük Szeptemberrel, a házsártos, ám szeretnivaló kislánykával. Annak ellenére, hogy gyermekként szívtelen (mert ugyebár a szív csak később alakul ki a gyerekekben), könnyű vele azonosulni; igazi hősleányzó. Tudjátok, Szeptember legbelül nagyon magányos, és ezért még könnyebb volt szeretni őt.
Ellyt nem lehet nem szeretni. A könyvgyík, akinek eredettörténete talán igaz, talán nem. Ő az a karakter, akinek a jelene érződik kilátástalannak, és igazán Szeptember segít neki megtalálni a régi önmagát. Nagyon szerettem őt, a különcségeit, az Ly betűt követő szavakkal nem létező kapcsolatát, és a hűségét.
A sorból Szombat lóg ki leginkább. Őt kedveltem legkevésbé a főszereplők közül, ám a márid még így is könnyen kedvelhető volt. Az ő háttértörténete is szörnyen szomorú, és tele van magánnyal, ami hatással van a teljes személyiségére is.
Elég ellentmondónak tűnik ez a regény, nem? A felszínen minden olyan ideális, varázslattal teli mesés. Mintha csak egy álomvilág lenne. Azonban, ahogy jobban megismertem a világot, a karaktereket, rájöttem, hogy semmi sem olyan egyszerű, mint, aminek látszik. Sokkal több szomorúság, csalódás és fájdalom övez mindent és mindenkit. És azt hiszem, ez adta meg azt a kis pluszt, amitől az egyik legszeretettebb könyvemmé vált.
Könyv adatai
Eredeti cím: The Girl, Who Circumnavigated Fairyland in a Ship of Her Own Making (2011)
Kiadó: Ciceró (2013)
Oldalszám: 273
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése