"Nem lehet semmi gyógyír a hibridritásra, mert hibridnek lenni nem betegség."
Sorozat: The Hybrid Chronicles #2
Miután sikerült megszökni a kórházból, Eva és Addie egy csapatnyi hibriddel él együtt, akik egy földalatti ellenállás részesei. Mindeközben a lányok azt tanulják, miként tűnjenek el pár órára, ezzel is megadva a másiknak az olyannyira vágyott magánéletet. Eva alig várja, hogy egyedül legyen Ryannel, de zavarja a növekvő feszültség Addievel. Mindennek ellenére mindkét lány alig várja, hogy csatlakozzon az ellenálláshoz.
Ahogy azonban egyre mélyebbre kerülnek a növekvő erőszakban, eltűnődnek: milyen messzire hajlandók elmenni a hibridek szabadságáért vívott harcban?
Még 2012-ben olvastam Kat Zhang: What's Left of Me könyvét, és finoman szólva teljesen beleszerettem. Imádtam az alapkoncepciót, a bennem ébresztett érzelmeket, a történetet és a karaktereket is. Sőt, a 2013-ban kreált kedvenc disztópia listámon egyenesen a 3. helyen szerepel.
Úgyhogy nagyon izgatott voltam, hogy folytassam a sorozatot, csak ez folyton elmaradt. Szerencsére a tény, hogy pár nap, és megjelenik a sorozat zárórésze, elég motiválóan hatott rám, így két éves várakozás után végre folytattam a The Hybrid Chronicles-t.
És nem tudom, mit írjak először le. Hogy milyen érzés, mikor a végletekig imádott könyved folytatása nem közelíti meg azt a szintet? Hogy annak ellenére, hogy jó ez a rész, csalódott vagyok?
Ez nagyon lehúzóan hangzik, pedig nem annak szánom. Ha csak önmagában nézném ezt a könyvet, lehet jobban tudtam volna értékelni, de sorozatrészként látszik, hogy nem ér fel az előző kötethez.
Kezdjük a háttérrel. Nagyon tetszett, hogy az írónő folyamatosan adagolt új információkat a hibridekről. Megismerhettem az eredettörténetüket – ilyen Ádám és Éva szinten -, megtudtam, hogy miként élhetnek a világban, miként kell elrejteniük az identitásukat, mennyire rettegniük kell. És emellett nem csak Amerikákban lévő helyzetet mutatta be az írónő, hanem globális szintekre emelte ezt.
Csak dicsérni tudom az írónőt, amiért ilyen nagy figyelmet fordított arra, hogy minél kidolgozottabbá tegye ezt a világot, és megismertesse velünk a hibrideket még jobban. És mindennek ellenére annyi kérdés maradt bennem. Például mi történt az eredettörténet utáni időszak és a jelen között, ami feje tetejére állította a hibridek és az egy lélekkel rendelkező emberek közti viszonyt? Miként fordult ekkorát a kocka?
Úgy gondolom, a társadalmon belüli különbségek ábrázolása is nagyon jól sikerült. Ugyanis van egy elnyomásban lévő csoport (hibridek), akik lényét betegségként kezelik, és úgymond meg akarják gyógyítani. A hibridek viszont némák, elnyomottak, akiknek az életük kockáztatása nélkül esélyük sincs elmondani az igazságot, az érzelmeiket. Ráadásul a körülmények is ellenük van, és így el sem tudom képzelni, miként lehetne ezt reálisan megoldani.
Azonban nem csak a közösségben vannak problémák, hanem az egyéneknél is – ebben az esetben Addie és Eva esetében. Nagyon tetszett, hogy felmerült a magánélet lehetősége, illetve, hogy ezt az írónő bizalmi kérdéssé formálta. Hiszen azzal, hogy teljesen egymásra bízzák a testüket, a legteljesebb bizalmat szavazzák meg a másiknak. Ez szó szerint a vakon megbízni valakiben eset.
Mindezekről az írónő ráadásul csodálatosan ír. Nem éreztem úgy, hogy túlírt volna egy-egy érzelmet; mindannyiszor, mikor valami megrázóról írt, elérte célját. Ez a regény egyik nagy erőssége egyébként, hiszen az előbb említett komoly kérdéseket, problémákat nem könnyű érzékletesen tálalni.
A problémám a történettel kezdődött. Tudom, hogy van az a jól ismert, „második – átvezető – regény” szindróma, amikor szinte csak fillernek van a regény, de mostanában nem találkoztam ezzel az esettel, és így nem voltam felkészülve rá. Főleg nem az egyik szívemhez közel álló sorozatnál. A könyv egy eseményt állított középpontjába, ami csak a könyv végén történik meg. Addig leginkább csak tenglengés van – és az írónő nem adott helyette olyat, amivel lekötötte volna a figyelmemet. Igen, be kell ismernem, néha igencsak vontatottnak éreztem ilyen szempontból a regényt.
Viszont, mikor elértünk ahhoz a bizonyos eseményhez! Olyannak kellett volna lenni az egész könyvnek. Az nem fair, hogy közel 300 oldal után dobja ezt be az írónő. Bár mindenképp érdekes technika, hiszen ilyenkor hajlamos vagyok csak a végére emlékezni, és felhúzni a könyv értékelését. Hiszen milyen izgalmas volt! Általában csak később gondolok bele, hogy nem, egyáltalán nem volt izgalmas, hiszen milyen akadozva haladtam vele.
A karaktereknél ismét pozitív élményeim voltak. Eva és Addie kapcsolata új dimenziót kapott, hiszen lehetőségük van új élettapasztalatok szerzésére. Ám ez nem csak pozitívumot jelent. Olvasás közben az írónő igen sokat foglalkozott azzal, hogy miként lehet eltérő véleményeket közös nevezőre hozni, illetve, hogy miként lehet a bizalmat fenntartani. Tetszett, hogy az írónő mennyire fontosnak találta hangoztatni, hogy minden harag ellenére a két lélek mindig ott van egymásnak.
Nagyra értékeltem azt is, hogy egyik karakter sem tökéletes, mindegyiküknek van valamilyen hibája, amivel közelebb kerültek hozzám. Az új karakter beemelését remek ötletnek tartottam, hiszen ők testesítették meg Evaék szocializációjának következő szintjét. És nem csak ezért kedveltem őket, hanem a saját történetük, saját ideológiájuk is megfoghatóbbá tette számomra őket.
És a romantika… ó, mily tökéletes volt az! Ugyebár mindössze tizenöt évesek a karakterek, és az írónő ehhez mérten olyan ártatlan szerelmi szálat kreált. Tudjátok, azt a fajtát, mikor apró örömként éled meg olvasóként minden egyes közös jelenetüket. Olyan boldog vagyok emiatt. Persze emiatt az írónőnek fel kellett vetnie pont azt a problémát, amire alapjában kíváncsi lettem volna, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok, miként fogja ezt megoldani.
Összességében kicsit csalódott vagyok, ugyanis nem kaptam meg azt az extázis-élményt, mint az első rész olvasásában. Ugyanakkor önmagában nagyon jó regénynek tartom, amit érdemes olvasni. A karakterek, a köztük lévő kapcsolatok és a könyvben feszegetett kérdések és dilemmák miatt szeretem minden hibája ellenére is ezt a részt.
Csak dicsérni tudom az írónőt, amiért ilyen nagy figyelmet fordított arra, hogy minél kidolgozottabbá tegye ezt a világot, és megismertesse velünk a hibrideket még jobban. És mindennek ellenére annyi kérdés maradt bennem. Például mi történt az eredettörténet utáni időszak és a jelen között, ami feje tetejére állította a hibridek és az egy lélekkel rendelkező emberek közti viszonyt? Miként fordult ekkorát a kocka?
Úgy gondolom, a társadalmon belüli különbségek ábrázolása is nagyon jól sikerült. Ugyanis van egy elnyomásban lévő csoport (hibridek), akik lényét betegségként kezelik, és úgymond meg akarják gyógyítani. A hibridek viszont némák, elnyomottak, akiknek az életük kockáztatása nélkül esélyük sincs elmondani az igazságot, az érzelmeiket. Ráadásul a körülmények is ellenük van, és így el sem tudom képzelni, miként lehetne ezt reálisan megoldani.
Azonban nem csak a közösségben vannak problémák, hanem az egyéneknél is – ebben az esetben Addie és Eva esetében. Nagyon tetszett, hogy felmerült a magánélet lehetősége, illetve, hogy ezt az írónő bizalmi kérdéssé formálta. Hiszen azzal, hogy teljesen egymásra bízzák a testüket, a legteljesebb bizalmat szavazzák meg a másiknak. Ez szó szerint a vakon megbízni valakiben eset.
Mindezekről az írónő ráadásul csodálatosan ír. Nem éreztem úgy, hogy túlírt volna egy-egy érzelmet; mindannyiszor, mikor valami megrázóról írt, elérte célját. Ez a regény egyik nagy erőssége egyébként, hiszen az előbb említett komoly kérdéseket, problémákat nem könnyű érzékletesen tálalni.
A problémám a történettel kezdődött. Tudom, hogy van az a jól ismert, „második – átvezető – regény” szindróma, amikor szinte csak fillernek van a regény, de mostanában nem találkoztam ezzel az esettel, és így nem voltam felkészülve rá. Főleg nem az egyik szívemhez közel álló sorozatnál. A könyv egy eseményt állított középpontjába, ami csak a könyv végén történik meg. Addig leginkább csak tenglengés van – és az írónő nem adott helyette olyat, amivel lekötötte volna a figyelmemet. Igen, be kell ismernem, néha igencsak vontatottnak éreztem ilyen szempontból a regényt.
Viszont, mikor elértünk ahhoz a bizonyos eseményhez! Olyannak kellett volna lenni az egész könyvnek. Az nem fair, hogy közel 300 oldal után dobja ezt be az írónő. Bár mindenképp érdekes technika, hiszen ilyenkor hajlamos vagyok csak a végére emlékezni, és felhúzni a könyv értékelését. Hiszen milyen izgalmas volt! Általában csak később gondolok bele, hogy nem, egyáltalán nem volt izgalmas, hiszen milyen akadozva haladtam vele.
A karaktereknél ismét pozitív élményeim voltak. Eva és Addie kapcsolata új dimenziót kapott, hiszen lehetőségük van új élettapasztalatok szerzésére. Ám ez nem csak pozitívumot jelent. Olvasás közben az írónő igen sokat foglalkozott azzal, hogy miként lehet eltérő véleményeket közös nevezőre hozni, illetve, hogy miként lehet a bizalmat fenntartani. Tetszett, hogy az írónő mennyire fontosnak találta hangoztatni, hogy minden harag ellenére a két lélek mindig ott van egymásnak.
Nagyra értékeltem azt is, hogy egyik karakter sem tökéletes, mindegyiküknek van valamilyen hibája, amivel közelebb kerültek hozzám. Az új karakter beemelését remek ötletnek tartottam, hiszen ők testesítették meg Evaék szocializációjának következő szintjét. És nem csak ezért kedveltem őket, hanem a saját történetük, saját ideológiájuk is megfoghatóbbá tette számomra őket.
És a romantika… ó, mily tökéletes volt az! Ugyebár mindössze tizenöt évesek a karakterek, és az írónő ehhez mérten olyan ártatlan szerelmi szálat kreált. Tudjátok, azt a fajtát, mikor apró örömként éled meg olvasóként minden egyes közös jelenetüket. Olyan boldog vagyok emiatt. Persze emiatt az írónőnek fel kellett vetnie pont azt a problémát, amire alapjában kíváncsi lettem volna, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok, miként fogja ezt megoldani.
Összességében kicsit csalódott vagyok, ugyanis nem kaptam meg azt az extázis-élményt, mint az első rész olvasásában. Ugyanakkor önmagában nagyon jó regénynek tartom, amit érdemes olvasni. A karakterek, a köztük lévő kapcsolatok és a könyvben feszegetett kérdések és dilemmák miatt szeretem minden hibája ellenére is ezt a részt.
Könyv adatai
Eredeti cím: Once We Were (2013)
Kiadó: HarperCollins
Oldalszám: 352
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése