Helló Dearies!
Nálatok is szemerkél a hó? Itt nemrég kezdett el, és olyan megnyugtató nézni innen bentről.
Ez a hét ismét nagyon tartalmas volt, úgyhogy alig várom, hogy mesélhessek nektek.
A héten egyedül az olvasásra nem maradt igazán időm, viszont azon kívül rengeteg mindent csináltam - oké, főként a szakdolgozatot írtam.
De voltam könyvtárban is, és hoztam ki egy klasszikust és egy korábban már olvasott Leslie L. Lawrence könyvet is. Annyira hangulatom volt ezekhez a könyvekhez most.
Szerdán Nikivel egy előadáson voltunk, ahol a fiatal kutatók adtak elő. Egy előadást leszámítva nagyon érdekes, és tanulságos előadások voltak, amik végig lekötötték a figyelmem. Jövő héten pedig Hahner Péter könyvbemutatója lesz Pécsen a Tudásközpontban (dec.1.), úgyhogy biztos, hogy arra is megyek.
Ugyanezen a napon még átvettem a barátaim karácsonyi ajándékait (akik könyvek kértek), úgyhogy már csak csomagolni kell, és hamarosan postázhatom is azokét, akik távol élnek tőlem. Remélem, mindenki örülni fog az ajándékának. *-*
Olvasási szempontból visszafogottabb hetem volt. Egy könyvet fejeztem be, de az egész pozitív csalódás lett a végére. Bizony, Julie Kagawa: Vaskirálynő regényéről beszélek. És ezennel november 15-i lett a legrégebben elkezdett aktuális olvasmányom.
De nézzük a terveket! Most nincsenek B terveim, az aktuális olvasmányaim listáját szeretném egy kicsit leredukálni - vagy legalább is, haladni a listán lévő könyvekkel:
A Suicide Notes még a realista-high érzelmeim eredménye, amik kissé visszaestek a rossz idő beköszöntével, de még mindig izgatott vagyok, miként alakul a főszereplő sorsa.
Két új könyv szerepel csak a listán - egy államelméletekkel foglalkozó szakirodalom (kiváló!) és Joe Abercrombie: A harcos regénye, amit ma kaptam kézhez ugyebár. Imádom eddig.

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése