2015. november 9., hétfő

Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó

"Ő volt a legjobb barátom.
– Nekem sohase volt ilyenem. Milyen érzés?
– Nem tudom. Talán az a lényege, hogy önmagadat adhatod előtte, bármilyen is vagy. Megmutathatod a legrosszabb és a legjobb oldaladat. És bármi legyen is, szeret. Összeveszhettek, de ha haragszol is rá, tudod, hogy mindig a barátod marad."

Megejtően szép kamasz szerelem három hónapja ez a sodró lendületű és megrázó történet, de még ennél is több: élet, halál, betegség, előítéletek és megbélyegzés, önfeláldozó igyekezet, gyász és a tragédiából való katartikus feltámadás körül forog Finch és Violet love storyja. A két végzős középiskolás fiatal öngyilkosságra készülve ismerkedik meg az iskola óratornyának keskeny párkányán állva. Ki menti meg a másik életét? Ki a felelős a másikért? Ki és mit tehet (tehetne) a leselkedő végzet ellen? Bepillanthatunk egy szeretnivaló fiú gondolat- és érzésvilágába, gyermekkori traumáiba, amelyek elkerülhetetlenül sodorják őt a kezdettől fogva sejthető végzet felé. A paradox módon felemelő vég mégis meglepetést tartogat az olvasónak, és egyhamar nem feledjük, ahogy Finchet sem, aki rövid, üstökösszerű létével új életre serkenti szerelmét, Violetet.



November közepén jelenteti meg a Maxim Könyvkiadó Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó című könyvét. Finch és Violet életük egy különösen nyomasztó szakaszában találkoznak, rendkívül furcsa körülmények között.
November 3-a és 10-e között, 8 állomásos turnénkban ezeket a körülményeket ismerhetitek meg a Blogturné Klubbal, persze anélkül, hogy túl sokat spoilereznénk.
Ha pedig ügyesen vadásztok Finch egy kedvenc témájában, akkor még meg is nyerhetitek a kiadó által felajánlott három könyv egyikét.

Az idei év első nagy volumenű megjelenése volt Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó regénye. Már akkor is felkeltette az érdeklődésem, de valamiért sosem jutottam el odáig. Szerintem féltem attól az érzelmi megterheléstől, amit ennek a regénynek az olvasása jelentett volna.

Most utólag azt kell mondjam, jogos félelmeim voltak. Ugyanakkor ezért az olvasási élményért bőven megérte.

A könyv eleje furcsa volt. Nem kertelek, komolyan mondom, úgy éreztem hirtelen, hogy nagyon mellé nyúltam. Nem értettem a szereplőket, különösen a gondolkodásmódjukat. Szerencsére ez nem sokáig tartott, és hamarosan azt vettem észre, hogy beleszerelmesedtem a karakterekbe, és csak ölelni és ölelni és ölelni akartam őket.

Egyébként kissé emlékeztetett ez a könyv kettő másikra – Rainbow Rowell: Eleanor és Parkjához és Morgan Matson: Amy & Roger’s Epic Detourjához. Ezzel nem azt mondom, hogy másolt az írónő, inkább azt, hogy ajánlom mindenkinek mindhárom regényt, illetve, ha az egyik tetszett, a másik kettő is jó eséllyel tetszeni fog.

A regény témája felkavart, és a bemutatott szemlélet újszerűnek érződött. Habár eleinte úgy tűnik, a szereplők nem veszik annyira komolyan az öngyilkosság témakörét, ez egyáltalán nincs így. Engem mélységesen megrázott, hogy tizenhét évesek fejében ennyire összetett koncepcióként állt össze ez az érzés.

Ami még érzelmesebbé tette a könyvet, hogy annyira reálisan ábrázolta az írónő az érzéseket és a szereplők közti kapcsolatokat. Teljesen magával ragadott és megborzongatott ez a különös valósághűség. Éppen ezért a történet egyszerűnek tűnik, de a felszín alatt sokkal több van benne, mint elsőre tűnik.

A karakterekről szeretnék beszélni még. Finch és Violet külső szemlélőként nem tűnne ki a tömegből, viszont az életükről olvasva, jobban megismerve őket… nos, azt kell mondjam, hogy annyira belopták magukat a szívembe, biztos vagyok benne, hogy nem fogom elfeledni őket.

Finch volt, aki jobban megfogott magának. Még nem találkoztam olyan szereplővel, aki ilyen életfelfogással, ilyen világlátással rendelkezett volna. Ugyanakkor sokszor meglepett a viselkedése – folyamatosan változtatta a személyiségét, a hangulatát. Éppen ezért, bármilyen vidámnak is tűnt, vég nélkül aggódtam érte. Mindig attól tartottam, hogy történik valami nagyon-nagy baj, és darabokra törik a szívem. (Nem mintha nem tört volna össze amúgy is.)

Violet-jellegű szereplőkkel mostanában gyakran találkozom. Egyre több YA/NA regény foglalkozik a gyász feldolgozásával, és Violet is ebbe a kategóriába tartozik. Ettől függetlenül sikerült megszeretnem, bár kicsit lassabban ment, mint Finch esetében. Violet picit távolabb állt tőlem, sikerült engem is eltaszítania magától, de végül csak beférkőzött a szívembe.

Finch és Violet kapcsolata már az első közös jelenettől fogva gyönyörködtetett. Úgy éreztem, olyanok voltak, mintha mindketten csak a másik jelenlétének köszönhetően maradnak fent a felszínen. Az írónő szerencsére nem vágott be egy insta-lovet, így még inkább megkedveltem őket és a kapcsolatukat. Az egyik kedvenc jelenetem volt, mikor elmentek a falhoz, hogy felírják céljaikat. Ott egyszerre rázott a hideg, tört darabokra a szívem, és éreztem egy cseppnyi melegséget a megmaradt darabkákban. Erre mondanám, hogy „all the feels”.

Mindent összevetve szerelmes lettem Jennifer Niven regényébe. Igaz, hogy kellett nagyjából 20 oldal, míg megtaláltuk a közös hangot, ám miután megtörtént, nem volt menekvés számomra. Végtelenül és visszavonhatatlanul rabja lettem ennek a könyvnek. Biztos vagyok benne, hogy olvasok még az írónőtől, bár előtte még össze kell ragasztanom a szívem. A Veled minden hely ragyogót ajánlanám azoknak, akik egy komolyabb realista regényre vágynak, és szeretnék megtapasztalni az érzelmek széles skáláját.


Könyv adatai
Eredeti cím: All The Bright Places (2015)
Kiadó: Maxim (2015)
Oldalszám: 432

Extra


A mai extra az írónő ragyogó helyeit mutatja be. Én is szívesen felfedezném mindegyiket.




 




Közös extra


Amit még mindenképp megteszek!

Mi is jártunk az egyik ragyogó helyen, ahol Theo és Violet! Kigondoltuk, mit írnánk mi a falra, mi az, amit még mindenképp megteszünk az életünkben!

Az enyémre ezek kerültek:

Megszerezni a második diplomát!
Lecsökkenteni a várólistámat.
Találkozni mindegyik barátommal, megölelgetni őket, s elmondani nekik élőben is, mennyire szeretem őket.
Kutatni és megírni a doktori disszertációmat. *-*
Felújítani a házat, úgy rendezni, hogy még jobban imádjam.
Végigjárni Magyarország történelmi helyeit - meg úgy mindent, amit eddig nem láttam.
Kijutni Endingenbe.

A te elhatározás-tábládon mi lenne?

Nyereményjáték


Az öngyilkosság központi szerepet játszik a történetben - Theo számára szinte hobbi, hogy öngyilkosságoknak néz utána.
Most mi is ezt kérjük tőletek. Minden egyes állomáson egy híres irodalmár öngyilkosságáról vagy öngyilkossági kísérletéről találsz egy kis leírást. A feladatot innentől kezdve nem nehéz kitalálni: írjátok be a Rafflecopter megfelelő sorába az irodalmárok nevét!
A helyes megfejtők között 3 példány sorsolunk ki a regényből.
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre szállít. A nyerteseket e-mailben és a Facebook oldalunkon is értesítjük, ha innentől kezdve 72 órán belül nem jelentkezik, új nyertest sorsolunk.

Ezt lehet tudni a mai íróról:
- Nagy hatással volt rá Mark Twain.
- Édesanyjához hasonlóan depresszióval küszködött.
- 1984-ben próbálkozott öngyilkossággal, azonban túlélte.
- 2007-ben vesztette életét.



További állomások


11/09 Always Love a Wild Book

2 megjegyzés: