"Különös fájdalmat éreztem a szívemben. Elvesztettem valamit, aminek a fontosságát egész addig nem is értettem, amíg birtokoltam."
1983-ban minden megváltozott Magyarországon. Az egyik erdőben újfajta állatok jelentek meg, hosszú csápjaikkal a faágakon kapaszkodva. Sehol a világon nem láttak még hozzájuk hasonlót. Életműködésük érthetetlen – nincs szükségük élelemre, de imádják a cukrot, meg lehet őket érinteni, de nem lehet lefényképezni. Emésztőváladékuk sokak szerint gyógyítja a rákot. De ami talán a legkülönösebb: nem lehet őket kivinni az országból.
Csoda történt, vagy csupán nem vettünk észre valamit, ami végig a szemünk előtt volt?
Miután csaknem kiirtottuk őket, telepeket hoztunk létre, hogy a fennmaradtakat biztonságban tudjuk. Gábor egy ilyen telepre érkezik dolgozni. Felelősség nélküli munkának tűnik: délelőtt etetés és trágyalapátolás, majd hosszú, unalmas délutánok langyos sörök és külföldi fiatalok társaságában, akik Gáborhoz hasonlóan mind menekülnek valami elől, legyen az egy régi szerelem, vagy a felnövéssel járó felelősség.
De Gábort az állatok választották ki. Senki sem gondolja, hogy ez jelentőséggel bír… de mi van, ha mégis? Ha az egyszerű nyári munka hamarosan bizarr, iszonyattal, halállal teli rémálommá válik, melynek a tétje sokkal nagyobb, mint azt bárki gondolta volna?
Tudjátok, az elmúlt években egyre ritkábban olvastam magyar szerzőktől, és egyre nehezebben vagyok meggyőzhető arról, hogy próbálkozzam a hazai írókkal. Veres Attila könyvéről először a tavalyi Könyvfesztiválon az SFF beszélgetésen hallottam, ám akkor még nem fordítottam különösebb figyelmet rá. A molyos ízlésőreim pozitív véleményei kellett ahhoz, hogy felmerüljön bennem a vágy, hogy olvassam.
Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy nem vagyok otthon a weird irodalomban, nagyon kevés könyvet olvastam, ami beleillene ebbe a kategóriába. Úgyhogy ez a bejegyzés azoknak lehet főleg iránymutató, akik hasonló cipőben járnak, mint én.
Beszéljünk először is a magyar környezetről és életérzésről a könyvben. Kortárs irodalmat tekintve nem igazán volt pozitív tapasztalatom ezen a téren, valahol mindig idealizáltabban mutatták be, milyen is a hétköznapi élet. Veres Attila világában azonban olyan valósághű lett a környezet, hogy eleinte könnyedén realista regénynek néztem volna, ha nem szerepeltek volna cellofoidák benne. A fejezetek elején található idézetek pedig csak még valóságosabbá tették az egészet. Itt jegyezném meg, hogy azok voltak a kedvenc részeim, annyira kreatívan adták vissza az ország és a világ reakcióját, emellett történelmi háttérként is funkcionáltak.
A háttéren kívül viszont olyan volt ez a regény, mintha felültettek volna egy extrém ringlispílre. A nyugalmas eseményeket hamar felváltották a megmagyarázhatatlan, különösebbnél különösebb történések, amelyek végül valami hatalmassá álltak össze. Tetszett, hogy kiszámíthatatlan volt, hol is áll meg az egész, és hogy az milyen érzést kelt majd bennem.
Spoileres bekezdések.
Sokat gondolkodtam a befejezésen, mert őszintén szólva nekem az nem lett akkora kedvenc. Addigra kissé túlságosan elborult lett a történet, és nagyon örültem volna egy magyarázatnak. Bár értem, miért nem kaptunk, hiszen a főszereplő sem tudta, mi zajlik pontosan körülötte, egyszerűen csak belevetette magát az ismeretlenbe egy ötlettel a fejében. Ide még visszatérek a nem spoileres részben.
Ugyanakkor számomra az legütősebb vég ott lett volna, mikor a démonszerűség megteremtette neki a tökéletes álomvilágot, és abban élt a rémálmokkal (valóság próbálkozásaival) együtt. Biztos, hogy szidtam volna mindent, de ugyanakkor imádtam volna, hogy nem tudhatjuk biztosra, hogy mi a valóság.
Spoileres bekezdések vége.
Sokat gondolkodtam azon, hogy hány rétege is van ennek a könyvnek? Számomra ugyanis ez a történet kapott egy szimbolikus jelentést is – főleg a befejezés miatt, amelyet lehet ezen a síkon is értelmezni. De többször is olyan elemek jelentek meg a cselekményben, aminek több jelentése is lehetett.
Az Odakint sötétebb-et a horror műfajba is besorolták, így olvasás előtt kíváncsi voltam, mennyire kap hangsúlyt ez az aspektus, és hogy a horror melyik oldala jelenik meg – az elménket kijátszó típus, vagy a morbidabb, gyilkolósabb verzió. Mindkettő szerepet kapott a könyvben, bár egyértelműen az utóbbi volt, ami megmaradt bennem. A könyvben ugyanis részletesen leírt kannibalizmusról olvashattam. Úgyhogy, akinek nem bírja a gyomra az ilyet, az csak óvatosan. Igazi félelmet ugyanakkor csak egyszer sikerült kiváltania belőlem a könyvnek, pont mikor már feladtam a reményt, hogy valóban rémisztő dolgok történhetnek itt. (Azoknak, akik olvasták: a fa kapott el engem is.)
Minden jósága ellenére nem voltam maradéktalanul elégedett ezzel a könyvvel. A legnagyobb csalódást az okozta, hogy út közben a szerző folyamatosan bedobált furcsa tárgyakat / eseményeket, amikről úgy tűnt, hogy fontosak valamilyen szempontból, de legtöbb esetben ezekre később már nem tértünk vissza. Emellett a történet túlságosan is hektikus volt, minden átmenet nélkül ugráltunk össze-vissza néha. Így néhány szál céltalannak érződött.
A másik gondom a fogalmazásból fakadt. Veres Attila nagyon jól ír, azonban bent maradt pár olyan elem, ami tönkretette az összhatást. Az egyik visszatérő hasonlat az „úgy nyüszítettem, mint a kutyák” volt, amin már először is kicsit megütköztem, másodszorra viszont már felnevettem. Holott képzelhetitek, milyen helyzet alakulhatott ki, amely ezt váltja ki a főszereplőből.
Ugyanez történt az előrevetítéseknél is. X oldalanként megemlítette a szerző, hogy „és semmi nem maradt úgy, ahogy volt” meg „az életünk örökre megváltozott”, amik elég súlyos kijelentések már önmagukban is, és csak egyszer hatásosak. Utána már inkább azt éreztem, hogy túldramatizálja a szereplő az egész szituációt. És néha egyébként így is volt – némelyik ilyen örökre megváltozós dolognál nem is történt semmi brutális, mint várná az ember. Persze ezek később összeálltak, de akkor csalódást keltők voltak. Mármint ez világmegváltó esemény? Ez komoly?
A karaktereket tekintve kicsit vegyes érzelmeim alakultak ki. Gábor egy gondosan kidolgozott szereplő lett, aki kiválóan képviseli a magyar fiatal felnőttek érzelmeit és életérzésüket. Viszont a többi szereplő már nem lett ennyire árnyalt – sőt, eléggé egysíkúak lettek. Még a Gábor közvetlen közelében lévőkről is csak egy-két információt kaptam, ami hiányérzetet keltett bennem. Ettől függetlenül Szabolcsot például meg tudtam kedvelni, de csak azért, mert ő a második leginkább kidolgozott szereplő. A többieknek esélyük sem volt, így bármi is történt velük, nem volt hatással rám.
Összességében viszont úgy gondolom, hogy az Odakint sötétebb egy kiemelkedően tehetséges szerző debütáló műve volt, amit ajánlani fogok mindenkinek, aki magyar szerzőtől kérne tőlem ajánlást. Az üzenete és a feldolgozott témák relevánsak; a történet ugyan néha kicsit céltalan volt, de végül is összeállt egy egésszé. Nagyon kíváncsi vagyok, mivel fog Veres Attila legközelebb előrukkolni, egy dolog viszont biztos: olvasni fogom.
Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy nem vagyok otthon a weird irodalomban, nagyon kevés könyvet olvastam, ami beleillene ebbe a kategóriába. Úgyhogy ez a bejegyzés azoknak lehet főleg iránymutató, akik hasonló cipőben járnak, mint én.
Beszéljünk először is a magyar környezetről és életérzésről a könyvben. Kortárs irodalmat tekintve nem igazán volt pozitív tapasztalatom ezen a téren, valahol mindig idealizáltabban mutatták be, milyen is a hétköznapi élet. Veres Attila világában azonban olyan valósághű lett a környezet, hogy eleinte könnyedén realista regénynek néztem volna, ha nem szerepeltek volna cellofoidák benne. A fejezetek elején található idézetek pedig csak még valóságosabbá tették az egészet. Itt jegyezném meg, hogy azok voltak a kedvenc részeim, annyira kreatívan adták vissza az ország és a világ reakcióját, emellett történelmi háttérként is funkcionáltak.
A háttéren kívül viszont olyan volt ez a regény, mintha felültettek volna egy extrém ringlispílre. A nyugalmas eseményeket hamar felváltották a megmagyarázhatatlan, különösebbnél különösebb történések, amelyek végül valami hatalmassá álltak össze. Tetszett, hogy kiszámíthatatlan volt, hol is áll meg az egész, és hogy az milyen érzést kelt majd bennem.
Spoileres bekezdések.
Sokat gondolkodtam a befejezésen, mert őszintén szólva nekem az nem lett akkora kedvenc. Addigra kissé túlságosan elborult lett a történet, és nagyon örültem volna egy magyarázatnak. Bár értem, miért nem kaptunk, hiszen a főszereplő sem tudta, mi zajlik pontosan körülötte, egyszerűen csak belevetette magát az ismeretlenbe egy ötlettel a fejében. Ide még visszatérek a nem spoileres részben.
Ugyanakkor számomra az legütősebb vég ott lett volna, mikor a démonszerűség megteremtette neki a tökéletes álomvilágot, és abban élt a rémálmokkal (valóság próbálkozásaival) együtt. Biztos, hogy szidtam volna mindent, de ugyanakkor imádtam volna, hogy nem tudhatjuk biztosra, hogy mi a valóság.
Spoileres bekezdések vége.
Sokat gondolkodtam azon, hogy hány rétege is van ennek a könyvnek? Számomra ugyanis ez a történet kapott egy szimbolikus jelentést is – főleg a befejezés miatt, amelyet lehet ezen a síkon is értelmezni. De többször is olyan elemek jelentek meg a cselekményben, aminek több jelentése is lehetett.
Az Odakint sötétebb-et a horror műfajba is besorolták, így olvasás előtt kíváncsi voltam, mennyire kap hangsúlyt ez az aspektus, és hogy a horror melyik oldala jelenik meg – az elménket kijátszó típus, vagy a morbidabb, gyilkolósabb verzió. Mindkettő szerepet kapott a könyvben, bár egyértelműen az utóbbi volt, ami megmaradt bennem. A könyvben ugyanis részletesen leírt kannibalizmusról olvashattam. Úgyhogy, akinek nem bírja a gyomra az ilyet, az csak óvatosan. Igazi félelmet ugyanakkor csak egyszer sikerült kiváltania belőlem a könyvnek, pont mikor már feladtam a reményt, hogy valóban rémisztő dolgok történhetnek itt. (Azoknak, akik olvasták: a fa kapott el engem is.)
Minden jósága ellenére nem voltam maradéktalanul elégedett ezzel a könyvvel. A legnagyobb csalódást az okozta, hogy út közben a szerző folyamatosan bedobált furcsa tárgyakat / eseményeket, amikről úgy tűnt, hogy fontosak valamilyen szempontból, de legtöbb esetben ezekre később már nem tértünk vissza. Emellett a történet túlságosan is hektikus volt, minden átmenet nélkül ugráltunk össze-vissza néha. Így néhány szál céltalannak érződött.
A másik gondom a fogalmazásból fakadt. Veres Attila nagyon jól ír, azonban bent maradt pár olyan elem, ami tönkretette az összhatást. Az egyik visszatérő hasonlat az „úgy nyüszítettem, mint a kutyák” volt, amin már először is kicsit megütköztem, másodszorra viszont már felnevettem. Holott képzelhetitek, milyen helyzet alakulhatott ki, amely ezt váltja ki a főszereplőből.
Ugyanez történt az előrevetítéseknél is. X oldalanként megemlítette a szerző, hogy „és semmi nem maradt úgy, ahogy volt” meg „az életünk örökre megváltozott”, amik elég súlyos kijelentések már önmagukban is, és csak egyszer hatásosak. Utána már inkább azt éreztem, hogy túldramatizálja a szereplő az egész szituációt. És néha egyébként így is volt – némelyik ilyen örökre megváltozós dolognál nem is történt semmi brutális, mint várná az ember. Persze ezek később összeálltak, de akkor csalódást keltők voltak. Mármint ez világmegváltó esemény? Ez komoly?
A karaktereket tekintve kicsit vegyes érzelmeim alakultak ki. Gábor egy gondosan kidolgozott szereplő lett, aki kiválóan képviseli a magyar fiatal felnőttek érzelmeit és életérzésüket. Viszont a többi szereplő már nem lett ennyire árnyalt – sőt, eléggé egysíkúak lettek. Még a Gábor közvetlen közelében lévőkről is csak egy-két információt kaptam, ami hiányérzetet keltett bennem. Ettől függetlenül Szabolcsot például meg tudtam kedvelni, de csak azért, mert ő a második leginkább kidolgozott szereplő. A többieknek esélyük sem volt, így bármi is történt velük, nem volt hatással rám.
Összességében viszont úgy gondolom, hogy az Odakint sötétebb egy kiemelkedően tehetséges szerző debütáló műve volt, amit ajánlani fogok mindenkinek, aki magyar szerzőtől kérne tőlem ajánlást. Az üzenete és a feldolgozott témák relevánsak; a történet ugyan néha kicsit céltalan volt, de végül is összeállt egy egésszé. Nagyon kíváncsi vagyok, mivel fog Veres Attila legközelebb előrukkolni, egy dolog viszont biztos: olvasni fogom.
Könyv adatai
Eredeti cím: Odakint sötétebb (2017)
Kiadó: Agave könyvek (2017)
Oldalszám: 266
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése