2018. február 28., szerda

Marko Kloos: Felderítők

"Eszembe jutott az eskü szövege, amelyet a továbbszolgáló ünnepélyen mondtam el… az Észak-Amerikai Nemzetközösség hű katonája leszek, annak törvényeit és állampolgárainak szabadságát minden körülmények között bátran védelmezem.
Betartjuk az eskünket, amely a törvények védelmére kötelez bennünket, ha megengedjük a parancsnokainknak, hogy figyelmen kívül hagyják azokat?"

Sorozat: Frontvonalak #2

Andrew Grayson évekig kétfrontos hadat viselt az Észak-Amerikai Nemzetközösség élén, ám kevés dolog változott: a polgárháborúktól véres Földön az élet egyre kilátástalanabb, miközben a nyurgáknak csúfolt, elpusztíthatatlannak tűnő idegen fajjal vívott csillagközi háború során mostanra bolygók sora vált lakhatatlanná.
Miután túlél egy borzasztó veszteségekkel járó bevetést, Graysont egy távoli kolóniára tartó űrhajóra vezénylik, ráadásul a legénység a nyughatatlan természetéről híres. A talpraesettségükre nagy szükség lesz: az emberiség eddigi legfontosabb csatáját kell megvívniuk, melynek tétje a puszta túlélés.


Tavaly, a sci-fivel való kezdeti ismerkedésemkor futottam bele az első katonai sci-fimbe – Marko Kloos: Frontvonalak című regényébe, amely az év egyik pozitív meglepetése volt. Szerencsére hamar megjelent a második rész, a Felderítők, amire sort is kerítettem.

Egy igen érdekes helyzetbe kerültem a Felderítők olvasásakor. Minőségben jobb volt az első résznél – a szerző kikerült a John Scalzi vonalból, és elkezdte felfedezni a saját hangját (igen sikeresen) –, azonban olvasási élmény szempontjából egy fokkal kevésbé tetszett, mint a Frontvonalak. Ennek oka részben az egyik kedvenc toposzomhoz vezethető vissza. Nagyon szeretek kiképzésekről olvasni, általában akkor lehet leginkább megismerni a főszereplőt és látni, milyen irányba indul majd el a karakterfejlődése.

A második rész története öt évvel az első rész vége után játszódik, ami egy szükséges időugrás volt, hiszen így láthatjuk, miként reagáltak az emberek a nyurgák érkezésére (az első rész végének eseményeiből sejthető mennyire fényesen áll a helyzet ebben a kötetben). Már ez a felütés is ad egy lehangoló alaphangot a történetnek, ami csak még tovább fokozódik az események előrehaladtával. A reménytelenség és kilátástalanság érzése remekül tükröződött az ismétlődő, majdnem monotonná váló harcjeleneteknél. Bevallom, volt már, hogy le kellett tennem a könyvet, mert teljesen áthatott ez a céltalanság érzése. Ez normál esetben negatív jelző lenne, itt viszont a szerzőt dicséri.

Az mondjuk egy kicsit kevésbé, hogy a történet maga elég kiszámítható lett legtöbb esetben. Mikor a könyv egyik frontján valami jelentős történt, egyből ki lehetett találni, hogy milyen következményei lesznek. Kicsit hollywood-i filmes érzést keltett bennem néhol emiatt. Egyedül az új szálak és szereplők behozása okozott meglepetést. Na meg az a függővég, ami annyira igazságtalan volt! Nem mondom, hogy nem lehet kibírni a következő részig, de nyugodtabb lennék, ha már olvashatnám.

A könyv legnagyobb pozitívuma nem a története, hanem a szolid társadalmi kommentárja és a karakterek morális dilemmáinak megjelenítése volt. Néha valódi megváltást jelentett ebben a majdnem(?) disztópikus világban az erkölcs röpke győzelme. De még mindig elkeserítő, hogy a szerző által festett negatív kép mennyire nem tűnt túlzásnak. Ennek a tükrében nagyon érdekel, hogy lesz-e valamilyen változás a kialakult helyzetnek köszönhetően.

Úgy gondolom, hogy hosszútávon a Frontvonalak sorozat sikere is a karakterek vállán nyugszik majd. A második kötet után már el lehet tűnődni azon a kérdésen, hogy Andrew Grayson és társai fent tudják-e tartani az érdeklődésemet hosszú távon. A válaszom pedig: igen, bár jelenleg egyetlen egy (maximum három, de akkor jóindulatú vagyok) karakter, Andrew maga, látja el ezt a feladatot. Belőle Marko Kloos egy teljesen átlagos emberből egy szuperkatonát csinált, aki mégis képes hibázni, és aki mégis emberi maradt a szíve mélyén. Andrew sokat fejlődött a két rész folyamán, és itt nem csupán a képességeire gondolok – a gondolkodásmódja is változott, amitől még kiemelkedőbb lesz. Mellette még a korábbi felettesében látok potenciált, aki egy igazi badass női karakter. Ő egy saját sorozatban is megállná a helyét, de persze itt sem engedi, hogy bárki is elnyomja őt.

Mindent összevetve Marko Kloos Felderítők könyve komoly előrelépés volt a Frontvonalakhoz képest. A hangulata sokkal sötétebb lett, ami jobban illett az eseményekhez. A karakterek pedig rengeteget hozzátesznek a történethez (még ha nagyon kevesen is jutnak el odáig, hogy árnyaltabb személyiséget kapjanak). Nagyon várom, hogy mit fog hozni a folytatás.

Könyv adatai
Eredeti cím: Lines of Departure (2014)
Kiadó: Agave könyvek (2017)
Oldalszám: 314

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése