A Leltár minden hónap elején jelentkező rovat, amelyben megemlékezem az előző havi történésekről, számot vetek az olvasmányaimról, ill. tervezgetek. Ez utóbbit kissé naivan.
2020. február 15., szombat
2020. január 18., szombat
TBR Tag 2020 és egy kis reflexió
Sok minden megváltozott az elmúlt években, így amikor néha visszanézem a korábbi bejegyzéseimet, a nosztalgiázás mellett néha meg is lepődöm néhány akkori szokásaimon.
2020. január 13., hétfő
Romsics Ignác: Magyar rebellisek
Romsics Ignác új kötete a magyar történelem elmúlt ezer évének 11 lázadó, vagyis rebellis csoportjával foglalkozik, kezdve az utolsó pogányokkal és befejezve az 1989-es rendszerváltókkal. Minden egyes tanulmány három alapvető kérdés megválaszolására törekszik: szociálisan kik voltak, honnan jöttek a rebellisek; miért lázadtak fel; és mit akartak, mire törekedtek. A válaszok mélysége és bizonyítottsága döntően a forrásadottságok függvénye. Az „utolsó pogányok” és még a középkori paraszfelkelések vezetői és résztvevői esetében is nagy mértékben feltételezésekre vagyunk utalva. Időben előre haladva a források köre egyre bővül, s a 20. század esetében már szinte áttekinthetetlenül sok releváns dokumentum áll rendelkezésre. Ez az oka annak, hogy az utolsó három tanulmány, vagyis a 19-es népbiztosokkal, az 56-os felkelő vezérekkel és a 89-es rendszerváltókkal foglalkozók terjedelme két-háromszorosa a korábbiaknak. Számos más munkájához hasonlóan a szerző elsősorban ezt sem csak az egyes korszakok kutatóinak, hanem a magyar történelem iránt érdeklődök lehető legszélesebb körének szánja és ajánlja.
2020. január 8., szerda
Top 10 (39) Könyv, amire 2020-ban sort akarok keríteni
Eljött az ideje, hogy koncentráljak a 2020-as évre, mégpedig először is a listával, hogy pontosan mire is akarok 2020-ban figyelni?
2020. január 4., szombat
Leltár (77) 2019. december
A Leltár minden hónap elején jelentkező rovat, amelyben megemlékezem az előző havi történésekről, számot vetek az olvasmányaimról, ill. tervezgetek. Ez utóbbit kissé naivan.
2019. december 27., péntek
Mókuska (15) 2019-es könyves beszerzések II.
Habár szépen indult a 2019-es évem az új könyveim olvasását tekintve, nem annyira szépen végződött. Ehhez persze hozzájárult, hogy két ünnep is volt, amire sok-sok könyvet kaptam, s nem volt lehetőségem rá, hogy mindet elolvassam.
De nézzük, hogy is alakult ez a második félév!
2019. december 23., hétfő
Kihívásaim és fogadalmaim a 2020-as évre!
Pár napja nekiálltam előkészíteni a 2020-as BuJo-mat, s miközben írtam a fogalmak oldalt, úgy döntöttem, elkészítem a blogposztos változatát is!
2019. december 14., szombat
Isaac Asimov: Az Űrvándor / Az aszteroidák kalózai
Az emberiség gyarmatosította a Naprendszert, és a Föld egyre inkább a külső bolygóktól függ, miközben az aszteroidaövezet kalózai is folyamatos fenyegetést jelentenek rá. Amikor a Marsról érkezett élelmiszerek rejtélyes haláleseteket okoznak, a Tudományos Tanács legfiatalabb tagját, David Starrt küldi a Marsra, hogy felderítse a gyilkosságok indítékát, de David egy sokkal nagyobb titokra bukkan a kietlen bolygó mélyén. Útja később a kisbolygóövezetbe viszi, ahol a szülei egy kalóztámadásban életüket vesztették, ám ekkor már nem csupán néhány halálesettel kell számolnia, hanem talán a Föld sorsa is rajta múlik…
Sorozat: Űrvándor #1-2
2019. december 8., vasárnap
Noelle Stevenson: Nimona
NIMONA
gaztettekre fogékony, lobbanékony természetű, fiatal alakváltó.
LORD BALLISTER BITANGFŐ
vendettára készülő gaztevő.
Nimona és Lord Bitangfő, a csatlós és a főgonosz komoly felfordulást tervez. Céljuk, hogy bebizonyítsák a királyság népének, hogy Sir Ambrosius Aranypőc és haverjai a Rendfenntartó és Lovagügyi Intézetben korántsem akkora hősök, mint azt az emberek hiszik.
BOSSZÚ!
SÁRKÁNYOK!
TUDOMÁNY!
SZIMBOLIZMUS!
De ahogy az apróbb csínytevések sorából kegyetlen összecsapás kerekedik, Lord Bitangfő ráébred, hogy Nimona képességei épp olyan homályosak és rejtélyesek, mint a lány múltja. Természetének kiszámíthatatlan, sötét oldala pedig veszélyesebb lehet, mint azt Bitangfő hajlandó beismerni.
2019. december 6., péntek
R. F. Kuang: Mákháború
Nikant elárasztja az ópium, amelyet a Mugeni Föderáció juttatott el a birodalom partjaihoz. A drog folyton emlékeztet a velük folytatott háborúra, amelynek csak a trifektaként elhíresült három hős – a Nőstényvipera, a Sárkánycsászár és a Kapuőr – tudott véget vetni. Ezen legendás lények mindegyike istenszerű hatalommal bírt, ők egyesítették a birodalom hadurait a Föderációval szemben. Azóta viszont évtizedek teltek el, és a trifekta felbomlott: a Sárkánycsászár meghalt, a Kapuőr eltűnt, egyedül a Nőstényvipera ül a trónon. Béke uralkodik, de az ópiumtól nem sikerült megszabadulni.
Amikor Zsin kiváló eredményt ér el a kedzsun – a birodalmi vizsgán, amely a legtehetségesebb fiatalokat válogatja ki az akadémiákra – mindenki megdöbben: a vizsgáztatók, akik képtelenek elfogadni, hogy egy Kakas tartományban élő háborús árva csalás nélkül teljesítheti a vizsgát; Zsin nevelőszülei, akik azt hitték, végre kiházasíthatják a lányt, és ezzel további üzleti előnyökre tehetnek szert; és maga Zsin is, aki ekkor jön rá, hogy végre búcsút inthet az addigi életét meghatározó rabszolgaságnak és kétségbeesésnek. Még nagyobb meglepetést okoz, hogy Zsin Nikan legkiválóbb katonai iskolájába, a Szinegardba nyer felvételt.
Közben a keskeny tengeren túl ismét mozgolódik a Mugeni Föderáció, az újabb háborúhoz már csak egy szikra kell… és lehet, hogy egyedül Zsin mentheti meg az országa népét. A lány ugyanis a Szinegardban rájön, hogy halálos, földöntúli erővel bír, tehetsége van a sámánizmus szinte mitikus művészetéhez. Pszichoaktív szerek és egy látszólag eszement tanár segítségével próbálja feltárni képessége mélységeit, és közben megtanulja, hogy a rég halottnak hitt istenek nagyon is élnek, ráadásul a hatalmuk uralása nemcsak az emberi mivoltát veszélyezteti, de egy teljes nemzet elpusztításával fenyeget.
Sorozat: Mákháború #1







