2015. február 6., péntek

Hétvégi Olvasónapló (28) Csillagok, lelkek, trónok és a Végjáték

Hm, elkezdődött a szorgalmi időszak az egyetemen.
Olvasási idő drasztikus csökkenésnek indult.
Persze azért olvastam a héten, annyira nem vészes a helyzet... de újra át kell gondolnom az olvasási terveimet.

Ugyanakkor ebben a félévben van nemzetközi kapcsolatok órám, és Dearies, csodálatos! 
Na, de olvasások, igen, ott voltam.


A héten újabb könyvek kerültek be az aktuális olvasmányok közé, amely most már inkább havi olvasmánylistának néz ki a jelenlegi 6 könyvével. Nem vagyok annyira naiv, hogy elhiggyem, ennél többet olvasok. Bár szeretnék, ehhez kétség sem fér.

Az elmúlt napokban azért volt egy kis időm olvasni, így hét elején az I Was Here-rel haladtam, majd tegnap kiolvastam Neil Gaiman: Óceán az út végén könyvét. Ma a Végjátékot kezdtem el, és egészen jól haladok vele, úgyhogy azt szeretném a hétvégén kiolvasni.

Úgy terveztem eredetileg, hogy majd a vonaton olvasok, de ebből az lett, hogy megírtam a holnapi bejegyzést, ami a 100. olyan poszt lesz, ami csak ide került fel! Juppiiii! Sőt, még a Zoo City posztnak is volt időm nekiállni, és majdnem a felét megírtam, mielőtt beértünk volna. És mivel az a kisebb hóvihar, ami kint volt, inspirált a blogírásra, viszonylag megbocsátóbb vagyok, amiért most mehetek ki lapátolni a havat - a még mindig szakadó hóba. De nem panaszkodom, tényleg... csak egy picit. :)

Szóval, mivel sok-sok könyvem van, így az aktuális olvasmányaimból rakom össze a Fő- és Pótlistát:

Főlista:


 Sarah J. Maas: Üvegtrón. Mivel elég vaskos könyvről van szó, így nem vittem magammal, és ezért nem is haladtam vele. Ha végzek a Végjátékkal visszautazás előtt, mindenképp tervezek haladni vele. Befejezni pedig még jobb lenne.

Orson Scott Card: Végjáték. Könyvtárban jártam (jövő héten emiatt lesz egy bejegyzés is), megláttam, hoztam. Most éppen az 54. oldalon tartok, és nagyon tetszik! Izgalmas, eseménydús, sci-fi, és valami nem klappol a háttérben, ami különösen kíváncsivá tesz.

David Almond: Agyag. Őt is a könyvtárból szereztem, és következő vonatutam során tervezem jobban megismerni. Amúgy nagyon meglepődtem, hogy milyen nagy betűkkel és sorközzel van csinálva. Így biztos hamar elolvasom.

Pótlista:


 Amie Kaufman & Megan Spooner: These Broken Stars. Ő azért került a listámra, mert a Booksplosion csoporttal ezt a könyvet szavaztuk meg. Úgyhogy gondoltam, végre egy jelöltet én is elolvasok. Ilyen okokból szeretném a Shatter Me-t is, de nem hiszem, hogy az össze fog most jönni.

Gayle Forman: I Was Here. 115. oldalig jutottam el a héten, és jobb lett, mint hittem volna. Persze ugyanúgy 4-4.5*, mint eddig, de legalább beindult a történet, az érzelmek - és volt Codynak egy beszéde, ami érzelmileg kissé megviselt. Ami jó jel, úgyhogy örültem neki.

Rachel Vincent: With All My Soul. 94. oldalon tartok, történnek rendesen a dolgok... kíváncsi leszek, miként oldja meg az írónő ezt a konfliktust, amit generált.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése