2015. december 23., szerda

Miért ne rendezzük át SOHA a könyvespolcunkat? (Esettanulmány)

Ha követitek a blog Facebook oldalát, láthattátok, hogy ma megosztottam a bal oldalon található képet. 
Ugyanis hétvégén úgy döntöttem, hogy ha már szépen kidekorálom a szobámat, akkor már letakarítom a könyvespolcokat is, sőt át is rendezem az egészet!
Ez volt az első hibám.



Mikor nekiálltam lepakolni a könyvespolcot, már a KMK-s könyvek lepakolása után tartottam egy fél napos szünetet, mert te jó ég, ez még csak 2,5 polc, még mennyi van! És már így is mennyi könyv van a földön?! (50+) 
Úgyhogy végül tegnap estére végeztem el a könyvek lepakolásával. Aztán döbbenten szemléltük a családdal, hogy igen, nekem tényleg ennyi könyvem van. És honnan is jöttek ezek a kicsik? 
Tanulság: Egymásra rakva sokkal többnek tűnik a könyvek száma, mintha a könyvespolcon szét vannak szórva. 

Úgyhogy mára maradt a nagy munka, történetesen a polcaim letakarítása és a szépségek visszahelyezése. Az előbbi még könnyen ment, csak egyszer estem át kis híján a könyveken, mikor ki akartam keveredni onnan. Szerintem ez volt a könyvek bosszúja, amiért ilyen kényelmetlen pozícióba kerültek.

Miután mindennel végeztem, jött a nagy kérdés, amit ti is feltettek már párszor: hogyan is rendezzem el a könyvespolcokat? Nem akartam, hogy ugyanúgy pakoljam vissza a dolgaimat, szóval variáljunk. 
Viszont elég sok rendezési elv létezik a világon, így a bőség zavarába kerültem. Végül egy fura mixe lett mindennek, de majd mindjárt meglátjátok. 
Legelőször a Maximos könyveimet kerítettem elő (mert azok nem voltak annyira a kupac alján), és feltettem totál random a második polcra. Mivel azonban még nincs annyi könyvem tőlük, kerestem egy másik kiadót is. Az Agave-ra esett a választásom, mert mostanában ismét több könyvet is szereztem be tőlük, sőt jövőre is jó pár finomságot adnak ki (ami azt jelenti, hogy ez a polc nem lesz elég nekik, de erre még nem is szeretnék gondolni). Mivel várok a Maximtól három gyönyörű könyvet, ezért hagytam helyet nekik a polcon (előrelátó voltam végre egyszer). Ezen a polcon egyébként nem is változtattam utána már, annyira meg voltam elégedve vele. 

Ezt követően előkerestem a Fumaxos könyveimet is, és mivel imádom őket (is), úgy döntöttem, hogy szépen néznének ki az új könyvespolcomon. Igazam lett egyébként - ahogy felraktam, már bele is szerettem az új helyükbe. Sőt, még ötletet is adtak arra, hogy egy új rendezőelvet vezessek be. Itt ismét eszembe jutott, hogy imádom, amiért van hely, de ez meg fog változni jövőre... de legalább még van hely a könyveknek!
Igen, még mindig csak két polccal voltam kész, de le kellett ülnöm, mert elakadtam. A KMK-s könyveimmel szerettem volna folytatni a sort, de hova rakjam őket? Nem szeretném oda, ahol már voltak, de akkor hova? És hogyan?
 
És itt jutott eszembe, hogy imádom a Sötét Örvény könyveket, sőt már kezdenek elég szép számban lenni (bár mint látjátok, van pár folytatás, ami hiányzik a válogatásból). Sőt a többségük fantasy is. 
A fő célom amúgy az volt, hogy az a virág ott maradjon, ahol van (tegnap felraktam oda, mert nem tudtam mit kezdeni vele, és úgy megtetszett, hogy nem akartam sehova elvinni - igen, még mindig fura vagyok :)). Mindenesetre ez egész jól megoldódott, hiszen az SÖ-s könyvek csak kicsivel több mint a fél polcot foglalják el.
Eredetileg amúgy azt gondoltam, hogy a befejezett KMK-s sorozataim egy része kerül ide, de mivel már a Végzet ereklyéi túl sok helyet foglalt, inkább meggondoltam magam.

Ha már elkezdtem ezt a fantasys rendező elvet, úgy döntöttem, hogy a harmadik polcon legyenek fantasy könyvek (lehetőleg high fantasy)! Ez az első polc, ahol nem kiadó alapján rendeztem el a könyveket. De hogy mit agonizáltam rajta! Többször is cserélgettem a könyveket, mert hirtelen ráakadtam egy jobban illő könyvre... szóval, elszórakoztam ezzel a polccal.

Közben a másik könyvespolcommal is haladtam. Feltettem a KMK-s könyveim egy részét, a Főnixes könyveim egy részét és a PNR-regényeket is. Itt láthatjátok, hogy annyi könyvem van, hogy két sorba rendeztem egy részüket. Azokat, amelyeket nem tervezek újraolvasni, beraktam hátulra. 
Kicsit szívtelenségnek érzem, de így is ott vannak a polcomon, és elérhetem őket, csak nincsenek annyira kiemelt helyen. Mondjuk a végén már néhány könyv muszájból került hátra, mert egyszerűen nem maradt helyem. 

Ó, igen. A KMK-s és a Főnixes könyvek közti polcon egyetlen rendezőelv jelenik meg - a kicsi könyveim mennek oda. Sajnos elég alacsony a magassága, úgyhogy csak így tudom ott rendezni a kicsikéket.

A következő nagy töréspont számomra ennek a képnek a készítésekor következett be. Láthatjátok, már egyre inkább megfogyatkoztak a helyek, mikor azonban hátrafordultam, realizálnom kellett, hogy még mindig milyen sok könyv vár arra, hogy helyet találjak nekik.

Fogalmam sem volt, miként oldom meg ezt a helyzetet, de szerencsére ekkor még volt 4 polcnyi szabad helyem (igen, annak a nagy kupacnak ott lent). 
Itt egyébként tartottam is egy nagy szünetet, hogy rájöjjek, miként is folytassam a rendezést, mert igencsak vegyes könyvek maradtak hátra.
Ez többször is előfordult velem - percekre megálltam, és csak bámultam a könyvekre, hogy "miként foglak elrakni titeket?". 

Végül maradtam a műfaji elosztásnál - az egyik polcra a realista és történelmi regények kerültek, a másikra a disztópiák, a harmadikra a paranormal fantasyk. A többin pedig leginkább a "maradék" osztozott. Jujj, ez nagyon nem szép mondat volt, de tényleg ez történt. Néhány kósza könyv maradt a földön, ami nem fért rá a műfajos polcra, azoknak kellett SOS helyet találnom. Így odakerültek, ahol jutott nekik. 

De nézzük a végeredményt!


 1. polc - KMK könyvek - befejezetlen sorozatok (mivel várok könyveket a kiadóktól, itt is vannak üres részek)
2. polc - Maxim és Agave kiadós könyvek
3. polc - Realista és történelmi regények



4. polc - Disztópiák és poszt-apokaliptikus regények (némely egyben fantasy is) 
5. polc - Nyelvtanuláshoz könyvek (most németet tanulok, így azok vannak elől), történelemkönyvek, Rubiconok, atlaszok, szótárak és 1-2 mesekönyv, amik nem fértek a másik oldalra



1. polc - Paranormális fantasy és Soman Chainani, akinek nem jutott máshol hely.
2. polc - Patrick Ness részleg, mellette vegyes felvágott (általánosságban fantasy)
3. polc - KMK sorozatok és 1-2 nem-sorozat + magas könyvek, amik nem fértek el máshol.


 4. polc - Kicsi könyvek.
5. polc - Főnix kiadó könyvei és vegyes felvágott.
6. polc- Klasszikusok és Leslie L. Lawrence könyvei.


 1. polc - Fumax kiadó regényei.
2. polc - KMK - SÖ sorozata.


3. polc - Fantasyk (erősen dominál a fehér szín, amit a Seraphina tör meg középen).
4. polc - Keménykötésű könyvek (Mivel a Burkot még be akartam szuszakolni, így nagyon szorosan vannak).
5. polc - Keménykötésű Middle-grade fantasy sorozataim. 
(Mellette lévő puffon pedig a kölcsönkönyveim)


Most, hogy kész vagyok, már nagyon jól érzem magam. Imádom az új elrendezést, teljesen felfrissítette a könyvespolcomat. 
Azonban nagyon sokat kellett dolgoznom rajta, amire nem számítottam. Mikor legutoljára tartottam ilyen átrendezést, még kevesebb könyvem volt, és már előre kitaláltam, hogy miként rendezem a regényeket. 

Milyen nehézségekbe ütköztem:
1. Leszedni a könyveket.
2. Reménykedni, hogy nem dőlnek le a stócok, amiket állítottam.
3. Muszáj volt ilyen magas tornyokat építeni, különben nem fértem volna el a szobámban.
4. A könyvtornyok meg akartak ölni. 
5. Felraktam egy rakat könyvet a polcra, hogy elrendezem mindjárt - erre leborul.
6. Összedől az egyik stóc, ami megingatja a többi helyzetét is.
7. Kész a műfajos polc, de találtam még egy könyvet, ami illik oda.
8. Félelem, hogy nem marad elég hely a könyveknek.
9. Nem fér be még az az egy könyv a polcra.
10. NINCS HELY. MIÉRT NINCS HELY?!

 Úgy mondanám, hogy többet nem variálom a könyvespolcaimat, de tudom, hogy jövőre ismét lesznek beszerzéseim, ami a hely rovására megy. Viszont most a fő célom az lesz, hogy ezeknek a szépségeknek az olvasottsági arányán javítsak - ami jelenleg 59%. 
Addig is nézegetem, milyen szerencsés vagyok, hogy ezeknek a gyönyörű könyveknek a tulajdonosa lehetek. *-*

4 megjegyzés:

  1. Minden tiszteletem a Tiéd! Ilyet bevállalni karácsony előtt nem gyenge, még nyaranta is erősen elgondolkozom rajta, hogy nekiálljak - e (természetesen mindig nem a válasz :D).

    VálaszTörlés
  2. Úgy tűnik, én nem a hajamat vágatom le nagy változás esetén, hanem a könyvespolcot rendezem át. :D
    Megértem amúgy a nemleges választ - én se tervezem most egy jó ideig módosítani ezt a rendszert. *-*

    VálaszTörlés
  3. Átérzem-átérzem :D Habár nekem nincs ennyi könyvem, de úristen :D

    VálaszTörlés
  4. Igen, jó kis munka volt. :D De most nagyon imádom az egészet. :D

    VálaszTörlés