2016. március 15., kedd

Top 10 (17) tavaszi olvasmány, amit holdvilágos éjszakán álmodozva olvashatok

Helló Dearies!
Pár poszttal korábban megemlékeztem a téli kedvenc olvasmányaimról, így már csak egy kis általános összegzés, és a hagyományos évszakra vonatkozó olvasási tervezetem van hátra - legalább is a tíz legfontosabb könyv, amit mindenképp olvasni szeretnék. 


Első lépésben összegezzük, mennyit olvastam az elmúlt három hónapban. 
Egyre romló tendenciát mutatva, összesen 22 könyvet fejeztem be, ami kevesebb valamivel, mint az átlagom, de előfordulnak ilyenek - szerintem azért szép mennyiség, örülök is magamnak rendesen.

December: 9
Január: 8
Február: 5

Ugyanakkor megdöntöttem a Top10-es rekordomat, ugyanis 8(!) könyvet is sikerült elolvasnom róla - ill. egyet most olvasok, de azt is elkezdtem télen! Sőt, egy kivételével mindegyikről van fent vélemény (az az egy is hamarosan érkezik), amit a képre kattintva ti is elolvashattok.



  

  

 


Tavasszal is rengeteg tervem van - millió könyvet szeretnék olvasni szokás szerint, de megpróbálom leszűkíteni tízre. Talán most sikerül az álom, és mindenről tudok írni!

  

  

  

 

Nagyrészt sorozatfolytatásokat terveztem be, hogy legalább kicsit haladjak a sorozatokkal - ha már egy kicsit lelassultam velük. A legnagyobb "kihívás" A Tűzkirálynő lesz, mivel a kiadó szerint a legvaskosabb könyvük lesz - mondjuk, ha olyan jó lesz, mint az előző kötetek, felőlem, akármilyen hosszú lehet.
Arra jutottam, hogy már most imádom ezt a listát, és legszívesebben mindegyik könyvet elkezdeném most azonnal!

3 megjegyzés:

  1. Elfek tornya vagy Lépcsők városa C:

    VálaszTörlés
  2. Köszi a segítséget! Coppert már olvasom, jövő héten pedig a Lépcsők városát is sorra kerítem - csak érkezzen meg. Az nagyon várt regényem! *-*

    VálaszTörlés