2017. november 10., péntek

Hétvégi Olvasónapló (125) Reading Slump?

A hétvégi olvasónapló egy hetente jelentkező rovat, amelyben az elmúlt heti olvasmányaimat összegzem, valamint megosztom a következő heti terveimet. Emellett simán szövegelek mindenről benne.





Reading slump. 
Mi másnak nevezhetném azt a jelenséget, hogy három - HÁROM - csodálatos könyvhöz is szerencsém van egyszerre, azonban egyikkel sem haladok ténylegesen. 
Habár ezt nem nevezném a klasszikus reading slumpnak. Ugyanis imádom minden egyes pillanatát a könyveimnek - csak épp nem tudom sokáig olvasni őket. Pár percre szakítanak ki a való életből, mielőtt az fogná magát, és visszacibálna a képzeletem birodalmából, és elszakítana a történetektől és szereplőktől, akikhez kötődöm. 

Lehet inkább bőség zavarának kellene hívnom egy kis bűntudattal.
Most persze alkalmaznom kéne a trükköket - ne erőltesd. Foglald el magad mással. Miegymás, miegymás.
Mintha akkor nem jutna eszembe, hogy itt vannak ezek a gyönyörűségek, amiket úgy vártam, és amiket amúgy olvasni akarom. Ördögi körforgás, én mondom.
És igen, ennek eredményeként nem is sokat olvastam a héten.

A héten olvastam



Megcsináltam! Bár már múlt héten is csak 120 oldal volt hátra, így nem akkora meglepetés, hogy sikerült a végére érnem. Sőt, még posztot is írtam James S. A. Corey: Leviatán ébredéséről. 
Nagyon megszerettem végére ezt a regényt, és bár sajog a szívem, akárhányszor a kedvenc szereplőm egyes jeleneteire gondolok, egy élmény volt elolvasni a "kicsikét". 
A folytatást persze már előjegyeztem a könyvtárban, így remélhetőleg, hamarosan sort is keríthetek rá.

Aktuális olvasmányok



      

Erika Johansen: Tear ostroma
Haladás: 73. oldal

Bevallom, nem számítottam arra, hogy ennyi szemszögből ismerhetem meg az eseményeket. Ennek ellenére nagyon tetszik, és kíváncsi vagyok, mi lesz ennek a vége. Na és persze L. hogyan is kötődik az egészhez. 

Neil Gaiman: Törékeny holmik
Haladás: 73. oldal

De jó! Most tűnt fel, hogy ezzel is ugyanazon az oldalon tartok, mint a Tear ostromában. Múlt héten azt hittem, hogy mostanra végzek a könyvvel, azonban az történt, hogy Szukitson 30% akció volt erre a kicsikére is, és muszáj volt egy saját példányt beszereznem, hogy nyugodtan jelölgethessek benne. Ez pedig csak tegnap érkezett meg (az Ubik és az Ílion társaságában), így akkor merülhettem el ismét Neil Gaiman keserédes fantáziavilágában.
Amúgy igen, ismét hatalmas a szerelem, és úgy vélem, hogy a három aktuális olvasmány közül ezt fogom először befejezni. Már csak azért is, mert nehéz megállni 1-1 novellát követően. Leszámítva a szívem darabkáinak összekaparására szükséges időt persze.

Margaret Atwood: Alias Grace
Haladás: 35. oldal

A héten érkezett meg az Alias Grace is, és nem bírtam ki, hogy legalább egy picit ne nézzek bele. 3 oldal után persze már érzelmi válságba kerültem - innen tudom, hogy ez is egy hatalmas élmény lesz, ha egyszer visszatérek hozzá. 
De annyira megrázó kötet ez! És fogalmam sincs, hova fog ez az egész vezetni.

Tervek


Jövő hét pénteken kezdődik a Tome Topple Read-a-thon, addig jó lenne összekapni magamat olvasásügyileg. Nincsenek nagy terveim azért - olvasni az aktuális olvasmányaimat.


A héten nem olvastam ugyan, jövő héten azonban szeretnék haladni Alexandra Bracken könyvével. Tudjátok, mindennel egy kicsit, aztán előbb-utóbb elkap a gépszíj.

Pláne, hogy nemrég rendeltem magamnak egy cuki kis könyves csomagot, amiből 3-t nem olvastam még (a másik kettő a Seven Realms sorozat 2-3.része keménykötésben).

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése