2018. május 18., péntek

Hétvégi Olvasónapló (148) A hét, amikor (szinte semmit) nem olvastam

A hétvégi olvasónapló egy hetente jelentkező rovat, amelyben az elmúlt heti olvasmányaimat összegzem, valamint megosztom a következő heti terveimet. Emellett simán szövegelek mindenről benne.





Ez egy érdekes hét volt - annyi munka összejött, hogy gyakorlatilag semmit nem olvastam. Mármint ez így nem teljesen fedi a valóságot. Olvastam én, csak fanfictionöket és történelmi magazinokat. De nézzük, miként telt maga a hét könyves szempontból. A munkámról nincs mit írnom, a diákjaim az utolsó dolgozataikat írják, készülünk az év végi osztályozó vizsgára és az osztálykirándulásra. 

Több könyvet is kaptam a héten! Kedden megérkezett a Lírás rendelésem, a német nyelvtanos és az angol szóbelis könyv a diákoknak. Már ki is próbáltam, nagyon jó lesz ez gyakorlásnak! 

Az antikvárium honlapján ismét van pörgetős "játék", ahol annyi %-ot kapsz a választott könyvre, amennyit pörgettél. Itt bukkantam rá egy könyvre, amire évek óta vágytam, és amiből évekig tanultam vizsgákra. A molyos összefogásnak köszönhetően pedig 50% kedvezménnyel meg is szereztem. Így is 4000Ft volt, de ennyit megért ez a könyv. 

Ma pedig ez a két gyönyörűség került a birtokomba. Imádom Ray Bradburyt, de idehaza elég nehéz beszerezni a könyveit jelenleg (kivéve az újabb kiadásokat). Szóval, kinéztem magamnak ezeket az összegyűjtött történeteket, amik együtt 1800 oldalt tesznek ki (950+850), és tartalmazzák Ray Bradbury összes novelláját. Végül névnapi ajándéknak megkaptam őket, én pedig most itt olvadozok, hogy megvannak! De nem gyönyörűek? És, hasonlóan az Agave könyvekhez, ez sem a törékeny gerincű! 
Szóval egy-két történet újraolvasás lesz, de nem bánom, Ray Bradbury novelláit minél többször olvassa valaki, annál több rétege nyílik meg az olvasó előtt.

Mivel a héten egy könyvet sem fejeztem be, ugorjunk is az aktuális olvasmányaimra!

Aktuális olvasmányok


   

Ken Liu: A papírsereglet és más történetek
Haladás: 271. oldal (+76 oldal)

Múlt héten is áradoztam már A papírseregletről, ám az érzéseim csak még intenzívebbekké váltak a héten. Ezúttal a Hullámokat fejeztem be, elolvastam a Mono no aware-t és elkezdtem A világ ízeit (nagyjából a felénél tartok a 70 oldalas novellának).
A Hullámok gyönyörű volt, kiválóan ábrázolta Ken Liu az új elfogadása és a régihez való ragaszkodás közti különbséget, sőt, megfejelte az örök kérdéssel: ha örökké élhetnél, megtennéd-e (a következmények elfogadásával együtt). 
A Mono no aware-t a vége dobta fel igazán. A helyzet bemutatása pedig valahogy túl realista lett, sajnos el tudom hinni, hogy ez történne.
A világ ízeinek az eleje nem igazán fogott meg, nem tudtam rájönni, hogy hova akar kifutni a történet. Azonban most már ebben a novellában is megtaláltam a kincset, s úgy érzem, elő kell ismét készítenem pár papírzsebkendőt. 

Forradalom! 24 megtalált történet
Haladás: 55. oldal (+55 oldal)

Tegnap, mikor Papámmal voltam családi programon, beugrottunk a könyvtárba is. (Onnan tudod, hogy a papád imád, hogy hajlandó sokadszorra is bejönni a könyvtárba velem.) Ezúttal konkrét céllal mentem, ezt a könyvet akartam kihozni. 
A kötetben 1956-os eseményekkel kapcsolatban megtalált/összegyűjtött személyes beszámolók, levelek, naplók, stb. találhatók. Jelenleg a második naplónál tartok, és megviselő. Az ember valahogy - pláne 62 év távlatából - már nem tudja úgy átérezni a kialakult helyzetet. Persze, ismerjük a történetet, ám azt, hogy pontosan milyen volt, ezek az elbeszélések őrzik igazán.
Az első levélben mélységesen megrendítő volt, mikor arról írt, hogy kimentek az utcára, s holtak feküdtek ott. 

Tervek


Itt a hosszú hétvége, én pedig el is utazok holnap egy kis pihenésre. Komolyan, csak pihenni és olvasni akarok ezekben a napokban. Úgyhogy a konkrét terveim helyett inkább megmutatnám, hogy miket viszek magammal. 



Pár könyv... elférnek végül is a kocsiban, úgyhogy nem vetem magam alá komoly megszorításoknak. Legalább lesz miből válogatnom. Bár remélem, hogy Ken Liut még ma befejezem, hiszen nincsen sok hátra belőle, 3,5 novella csupán (sajnos).

Eurovíziós Dalfesztivál


Mindenképp akartam írni erről is, hiszen szombaton volt a nagy döntő! Mondanom sem kell, hogy volt pár meglepő történés, különösképp a pontozást illetőleg. Elfogadom, hogy Izrael nyert, az elég várható volt.
De hogy a zsűri és a közönség szavazatai ilyen mértékben különbözzenek? Ahogy Olaszország idén is megszívta (nem tudok jobb szót erre). Számomra az volt a nyertes dal, és vallom is, hogy megérdemelték volna a győzelmet.
Ahogy Bulgária is - senki nem beszél Bulgáriáról, pedig a döntőben énekelt verzió annyira profi volt, mintha stúdió felvételt hallgattam volna.

Nem értek egyet egyébként Svédország sarazásával sem. Nem hiszem, hogy bármit tett volna szerencsétlen énekes, hogy kárörvendjenek az emberek az alacsony közönségszavazat miatt. Nem ő tehet róla, hogy a zsűri neki és Ausztriának adta a pontokat.

Az AWS-re nagyon büszke vagyok. Lehet, hogy a 21. helyen végeztek, de 1. bejutottak a döntőbe, 2. ott is kiválóan előadták a dalt. Felrobbant a színpad, és őszintén? Én nem is tudtam figyelni Izrael dalára, annyira fel voltam pörögve ettől a daltól. 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése