"A szeretetük meg akarta javítani őt, és nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy egyáltalán nem romlott el."
Sorozat: Csellengő gyerekek #1
A gyerekek hajlamosak eltünedezni, ha adja magát a lehetőség. Átlépnek a szekrény hátulján, becsusszannak egy tükörbe, beesnek a nyúl üregébe, vagy egy vén kútba, hogy aztán egy merőben más helyen bukkanjanak elő.
De a mágikus vidékek már semmi hasznát nem látják azoknak a gyerekeknek, akikből kifacsarták a csodát.
Nancy is utazott egyszer, aztán visszaküldték. Viszont mindaz, amit átélt a túloldalon… az ilyesmi megváltoztatja az embert. A West kisasszony gondjaira bízott gyerekek nagyon is meg tudják érteni. Ugyanis mindnyájan keresik a visszautat saját fantasztikus világukba.
Nancy érkezése azonban komoly változást hoz az Otthonba. Valamiféle sötétség ólálkodik a sarkok mögött, és amikor elszabadul a pokol, Nancy és újdonsült iskolatársai lesznek azok, akiknek a rejtély végére kell járnia.
Seanan McGuire csodás kisregénye arról, hogy mi történik azokkal, akik megjárták a varázslatos világokat, mindenféle díjat nyert már és a Fumax Kiadó jóvoltából el lehet végre olvasni magyarul is. Sőt, ha követitek a Blogturné Klub bloggereit, még nyerhettek is egy példányt és ti is megtudhatjátok, milyen kaput nyitnak a szívek.
Seanan McGuire, akivel idehaza Mira Grantként találkozhattunk már, két éve robbant be a köztudatba új portal fantasy sorozatával, a Csellengő gyerekekkel. A Minden szív kaput nyit (eredeti címén Every Heart a Doorway) hatalmas sikert aratott, több díjat is bezsebelt, s kialakult körülötte egy nagyon komoly hype.
A mai bejegyzésem két legfontosabb kérdése, hogy miért alakulhatott ki ez a rajongás körülötte, és mennyire megérdemelt.
Az elmúlt években egyre fontosabbá vált az amerikai könyvespiacon is, hogy „diverse” könyveket jelentessenek meg. Ez azt jelenti, hogy valamilyen szempontból kisebbségbe tartozók reprezentálva legyenek a könyvekben. Seanan McGuire kisregénye kiváló példa erre a trendre, ugyanis a karakterek mindegyike vagy ritkán képviselt rasszt vagy szexuális beállítottságú egyéneket képviselt, s sokan ezt tartják a kisregény egyik legnagyobb erősségének.
Bennem az az érzés alakult ki olvasás közben, hogy az írónő metodikusan kreált újabb és újabb karaktereket, akik beleillettek egy „diverse” csoportba. Próbálta ugyanis természetes elemként beilleszteni a karakterek „másságát” a történetbe, azonban ez nem sikerült, erőltetettnek érződött. McGuire ugyanis a szereplői személyiségjegyeit az események előrehaladtával, fokozatosan mutatta be, kizárólag ezt mondatta ki hangosan a szereplőivel, amivel akarva-akaratlanul is sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett rá, mintha ez számítana csak.
Legalábbis a regény felében, főleg Nancy esetében, ez az érzés alakult ki benne. A szereplők közül egyedül Kade volt, akinek az karakterét sikerült úgy megkreálni, hogy bár kapott szerepet a transzneműsége, az ugyanúgy természetes volt, mint például a hajszíne, s úgy érezhettem olvasóként, hogy ez valóban az élete része, nem csak lóg a levegőben.
Azt viszont értékeltem, hogy egy nagyrészt elfogadó környezetet alkotott az írónő; úgy gondolom ugyanis, hogy fontos az olyan művek megjelentetése, ahol „másnak” lenni nem probléma. Ezért is szerettem Kadet annyira, mert bár szembe kell néznie a társadalom kihívásaival, de elfogadja önmagát, s ez szabadítja fel őt.
A másik nagy erőssége a regénynek az alapkoncepció, miszerint léteznek olyan helyek, mint ahova (gyerekkori) kedvenc szereplőink (például Alice, Dorothy, Szeptember) eljutottak, s mesés kalandokat éltek át. Azonban, ahogy ezekben a történetekben is, a mese véget ér, s a karaktereknek szembe kell néznie a következményekkel.
Hatalmas rajongója vagyok az ilyen történeteknek, számomra ez volt a fő vonzereje (a borító mellett). Ahogy a diverzitást tekintve, itt is a kisregény első fele volt, ami hiányérzetet hagyott maga után. Felületesnek érződött, és bár tudom, hogy 176 oldalban nem lehet nagyon elmerülni bármiben is, de egy ilyen alapkoncepció igényelte volna. Az első 50 oldalban végig azon gondolkodtam, hogy ezt Catherynne M. Valente miként írta volna meg.
Számomra a kisregényt a rejtély mentette meg a csalódástól. Amint beindultak az események, összeállt minden, s egy szolid kis történetet hozott ki. A hosszúság miatt nem lehetett ez sem olyan komplex, de azért az írónő rakott bele fordulatokat, és egy keserédes véggel zárta az egészet. A befejezésért már rajongtam én is, s megértettem a hypet.
Úgyhogy eljött az ideje a válaszoknak. Véleményem szerint a regény sikere a diverzitásán és az alapkoncepcióján alapul. Nem gondolom, hogy tökéletes lenne egyik szempontból is, de az írónőnek sikerült valami izgalmas alapkoncepcióra egy olyan kisregényt írnia, ami széles olvasóréteget megmozgat. Ráadásul addiktív, ami még hozzátesz a sikeréhez. Nekem összességében tetszett a Minden szív kaput nyit, mert sokkal valóságosabb volt, mint néhány realista regény. A vége pedig a keserédes jellege ellenére megmelengeti a mai napig a szívem. A történetet elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretik a sötétebb YA fantasyt, s szeretnének kicsit bepillantani abba, mi történik a vég után.
A mai bejegyzésem két legfontosabb kérdése, hogy miért alakulhatott ki ez a rajongás körülötte, és mennyire megérdemelt.
Az elmúlt években egyre fontosabbá vált az amerikai könyvespiacon is, hogy „diverse” könyveket jelentessenek meg. Ez azt jelenti, hogy valamilyen szempontból kisebbségbe tartozók reprezentálva legyenek a könyvekben. Seanan McGuire kisregénye kiváló példa erre a trendre, ugyanis a karakterek mindegyike vagy ritkán képviselt rasszt vagy szexuális beállítottságú egyéneket képviselt, s sokan ezt tartják a kisregény egyik legnagyobb erősségének.
Bennem az az érzés alakult ki olvasás közben, hogy az írónő metodikusan kreált újabb és újabb karaktereket, akik beleillettek egy „diverse” csoportba. Próbálta ugyanis természetes elemként beilleszteni a karakterek „másságát” a történetbe, azonban ez nem sikerült, erőltetettnek érződött. McGuire ugyanis a szereplői személyiségjegyeit az események előrehaladtával, fokozatosan mutatta be, kizárólag ezt mondatta ki hangosan a szereplőivel, amivel akarva-akaratlanul is sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett rá, mintha ez számítana csak.
Legalábbis a regény felében, főleg Nancy esetében, ez az érzés alakult ki benne. A szereplők közül egyedül Kade volt, akinek az karakterét sikerült úgy megkreálni, hogy bár kapott szerepet a transzneműsége, az ugyanúgy természetes volt, mint például a hajszíne, s úgy érezhettem olvasóként, hogy ez valóban az élete része, nem csak lóg a levegőben.
Azt viszont értékeltem, hogy egy nagyrészt elfogadó környezetet alkotott az írónő; úgy gondolom ugyanis, hogy fontos az olyan művek megjelentetése, ahol „másnak” lenni nem probléma. Ezért is szerettem Kadet annyira, mert bár szembe kell néznie a társadalom kihívásaival, de elfogadja önmagát, s ez szabadítja fel őt.
A másik nagy erőssége a regénynek az alapkoncepció, miszerint léteznek olyan helyek, mint ahova (gyerekkori) kedvenc szereplőink (például Alice, Dorothy, Szeptember) eljutottak, s mesés kalandokat éltek át. Azonban, ahogy ezekben a történetekben is, a mese véget ér, s a karaktereknek szembe kell néznie a következményekkel.
Hatalmas rajongója vagyok az ilyen történeteknek, számomra ez volt a fő vonzereje (a borító mellett). Ahogy a diverzitást tekintve, itt is a kisregény első fele volt, ami hiányérzetet hagyott maga után. Felületesnek érződött, és bár tudom, hogy 176 oldalban nem lehet nagyon elmerülni bármiben is, de egy ilyen alapkoncepció igényelte volna. Az első 50 oldalban végig azon gondolkodtam, hogy ezt Catherynne M. Valente miként írta volna meg.
Számomra a kisregényt a rejtély mentette meg a csalódástól. Amint beindultak az események, összeállt minden, s egy szolid kis történetet hozott ki. A hosszúság miatt nem lehetett ez sem olyan komplex, de azért az írónő rakott bele fordulatokat, és egy keserédes véggel zárta az egészet. A befejezésért már rajongtam én is, s megértettem a hypet.
Úgyhogy eljött az ideje a válaszoknak. Véleményem szerint a regény sikere a diverzitásán és az alapkoncepcióján alapul. Nem gondolom, hogy tökéletes lenne egyik szempontból is, de az írónőnek sikerült valami izgalmas alapkoncepcióra egy olyan kisregényt írnia, ami széles olvasóréteget megmozgat. Ráadásul addiktív, ami még hozzátesz a sikeréhez. Nekem összességében tetszett a Minden szív kaput nyit, mert sokkal valóságosabb volt, mint néhány realista regény. A vége pedig a keserédes jellege ellenére megmelengeti a mai napig a szívem. A történetet elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretik a sötétebb YA fantasyt, s szeretnének kicsit bepillantani abba, mi történik a vég után.
Könyv adatai
Eredeti cím: Every Heart a Doorway (2016)
Kiadó: Fumax (2018)
Oldalszám: 176
Nyereményjáték
A világirodalom tele van csellengő gyerekekkel, most őket keressük meg. Minden blogon találtok egy idézetet ami olyan könyvből van, ahol a főszereplők más világokba látogattak el. Megfejtésként annak a könyvnek a szerzőjét és címét kérjük, amelyből a blogon található idézet származik. A nyertesek közöt egy könyvet fogunk kisorsolni!
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
a Rafflecopter giveaway
További állomások
05.08 Olvasónapló
05.10 Spirit Bliss
05.12 Always Love a Wild Book
05.14 Zakkant olvas
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése