2019. január 3., csütörtök

Top 10 (37) Könyv, amire 2019-ben sort akarok keríteni

A tavalyi évhez hasonlóan idén is szeretnék összeállítani magamnak egy listát azokról a könyvekről, amelyeket 2019-ben mindenképp szeretnék elolvasni.
Bár ebben az esetben a könyv egyelőre "rejtett" alany. 
Mindjárt meglátjátok, miért!



1. Több klasszikus(abb) SFF írótól olvasni

      

2018-ban több klasszikusnak számító SFF szerzővel is megismerkedtem - pl. Ursula K. Le Guin, Stanislaw Lem. Mivel pozitív élmények voltak ezek a találkozók, szeretnék még több szerzővel megismerkedni vagy elmélyíteni az ismeretségünket.
A fent található könyveket és szerzőket tekintem elsődlegesnek az idei évben, de ha sikerülne másokkal is megismerkednek, nagyon boldog lennék!
Ezt a pontot akkor tekintem teljesítettnek, ha három különböző szerzőtől olvasok idén (de nem lehet Ursula K. Le Guin vagy Philip K. Dick).

2. Több Ursula K. Le Guin művet olvasni

      

 2018-as felfedezésem volt Ursula K. Le Guin és az ő csodaszép művei. Ennek örömére év végén négy könyvével is gazdagodtam (a képen az Orsinia nincs rajta), amiket szeretnék elolvasni. Sőt, igazából nagyon szeretném az írónő teljes munkásságát megismerni. Annyira gyönyörűen ír az emberiségről!
Egyelőre viszont teljesítettnek tekintem a kihívást, ha sikerül az írónő három művét befejezni.

3. Több Philip K. Dick művet olvasni


   

Egy kategória, ami 2018 után ismét helyet kapott a listában. Lassan, de biztosan haladok Philip K. Dick munkásságával, amit idén is szeretnék folytatni. Az Időugrás a Marson több kihívásnak is része, így azt mindenképp olvasni fogom. Az elektromos Lincoln az időrendben előtte megjelent kötet, úgyhogy azt is szeretném elolvasni.
A kihívást sikeresnek tekintem, ha sikerül két művet elolvasni a szerzőtől.

4. Elolvasni Mark Lawrence A Széthullott Birodalom sorozatát

      

Tavaly is szerepelt a listában, azonban nem sikerült sort kerítenem rá. Habár több ilyen sorozat is akadt abban a listában, A Széthullott Birodalomhoz végre megjött a kedvem! Ha minden jól megy, hamarosan újraolvasom a Tövisek hercegét, és remélhetőleg onnan nem is lesz megállás. Kicsit sok olvasatlan Mark Lawrence kötetem van; szeretném csökkenteni a számukat.

5. Elolvasni Ray Bradbury: Stories vol. 1-t!


Nagyon szeretem Ray Bradbury műveit - különösen a novelláim (tudom, meglepő). Tavaly névnapomra pedig megkaptam az író összes novelláját tartalmazó két kötetet, amelyek nem könnyed darabok. Be kell vallanom, kicsit elbátortalanítottak, pedig nincs gondom a vaskosabb könyvekkel.
Emiatt választottam be az első kötetet a kihívásba. Azt szeretném, ha motiválna a szerző személyén kívül még valami, hogy nekiálljak ennek a kötetnek.

6. Folytatni 3 sorozatot, aminek csak az első részét olvastam

      

      

 Lassan kezdek eljutni arra a szintre, hogy nem a "már csak egy kötet van hátra, de azt sosem olvasom el" szituáció a legnagyobb gond, hanem az "elkezdtem, örültem magamnak, de mikor folytatom már" verzió. A fent látható hatos csak egy szelete ennek.
Mindenesetre elég jó sorozatok vannak ebben a kategóriában, és év közben biztos el fog hangozni párszor tőlem az "ezt miért nem folytattam eddig?" költői kérdés.  (Megsúgom; a válasz minden esetben "nem tudom" lesz.)

7. Elkezdeni 1 sorozatot, aminek több része is a polcomon van

            

Voltak olyan időszakok az életemben, mikor hajlamos voltam több sorozatot is felvásárolni, így több olyan sorozatom is akad, amiből több kötet is arra vár, hogy elkezdjem végre az adott sorozatot. Ugyanakkor van benne egy kis visszatartó erő, mert én aktívan csökkenteni szeretném a sorozataim számát, mielőtt egy új világba lépnék be. Idén viszont nem várok tovább.

8. Elolvasni 5 sorozatzáró kötetet

       

      

Idén is nehéz évem lesz sorozatzárók szempontjából. Ha minden jól megy, befejezem Jemisin és Valente sorozatát is, amire egyáltalán nem állok készen.
Ezek mellett viszont vannak olyan sorozatok is, amelyeknek az idei év az utolsó esélye, mert több időt nem adom magamnak az elolvasásukra.
Úgy gondolom, ez az 5 egy biztonságos szám, remélem, hogy ennél többet fogok azért befejezni, de egyelőre legyen meg az 5, majd utána ábrándozok.

9. Elolvasni 6 db 500+ oldalas könyvet

Olvassunk vaskos könyveket 2019-ben! kihívásom is helyett kapott ebben a posztban. Nagyon sok olyan könyvem van, ami beleesik ebbe a kategóriába, s idén szeretném ezeket tudatosan olvasni is.
Konkrét jelöltjeim ehhez a kategóriához nincsenek, de fentebb több olyan regény is látható, amelyik bőven meghaladja az 500 oldalt.

10. Elolvasni 2 non-fictiont 

      

      

Fontos számomra a történelmi tudásom naprakészen tartása, ezért is szeretnék idén is legalább két szakirodalmat elolvasni. A polcomon bőven vannak jelöltek, szerintem azok közül választok majd. Bár akadnak bőven új címek is, de remélhetőleg egy kicsit még ellen tudok állni a csábításnak. 

3 megjegyzés:

  1. Mark Lawrence A Széthullott Birodalom sorozatát én is tervezem idén :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kíváncsi leszek, mit szólsz hozzá! Emlékszem, az első rész nagyon brutális - nem véletlenül grim dark a besorolása.

      Törlés
    2. Nem igazán olvastam még a kategóriában,nagyon kíváncsi vagyok.

      Törlés