2019. június 2., vasárnap

Leltár (70) 2019. május

A Leltár minden hónap elején jelentkező rovat, amelyben megemlékezem az előző havi történésekről, számot vetek az olvasmányaimról, ill. tervezgetek. Ez utóbbit kissé naivan.







Májusban rengeteget olvastam! Legalábbis én úgy érzem, ugyanis pár nap kivételével mindig olvastam egy 20-30 oldalt naponta. (Ha a kedvenc buszommal mentem, akkor volt az 40 oldal is. Sajnos az csak tanítási időben közlekedik, így június második felétől nem élvezhetem ezt a kényelmes körutazást.)

Maga a hónap is jól telt. Ugyan egyre fáradtabb vagyok, mégis több sikerélményem is volt. Először is, hogy minden végzősöm sikeresen teljesítette a szakmai vizsgáját, beleérte az angol részt is. Sőt, meg is dicsérték a szakácsaimat, hogy milyen ügyesek. (Ezzel egyet is értek. :))

Másrészről pedig rávettem jó néhány diákomat, hogy kezdje el nézni a Chernobyl sorozatot. Jó dolgokat meg kell osztani másokkal is. És legalább ezzel is gyakorolják az angoljukat, mert mindannyian eredeti nyelven nézik.

Ó, és képzeljétek, kipróbáltam a sci-fi kávét a Frei kávézóban! SFF rajongóként kötelező volt. És, kijelenthetem, hogy finom volt! A legutóbb próbált kávé nem igazán ízlét (pisztáciás volt), de ez nagyon bejött.

Na de, térjünk is rá az olvasásaimra!

Májusban olvastam


Májusban ismételten 8 könyvet fejeztem be, ami hihetetlen mennyiség számomra. (Az elmúlt években mondjuk 9 könyvet olvastam ebben a hónapban, de az csak eggyel több.)

Rögtön a hónap elején egy kedvenccel indítottam, Tom Sweterlitsch: Letűnt világok regényével, ami egy sci-fi thriller időutazással, nyomozással, és az egyre közeledő világvégével. Imádtam minden aspektusában, talán az epilógus lógott ki kicsit a sorból. Rengeteg izgalom, fordulat és egy különleges világ jellemzi.

Egy klasszikussal, Aldous Huxley: Szép új világgal folytattam az olvasást. Eltelt már egy kis idő, de még mindig úgy gondolom, hogy a történet nem kellett volna bele. A leírások elborzasztók voltak, a filozófiai eszmefuttatások szintén. Ennél a kötetnél látszik igazán, hogy az utópia csak díszcsomagolt disztópia, s ezt nagyon értékeltem ebben a kötetben.

Két újraolvasás is jutott a hónapra. Először John Scalzi: Az összeomló birodalmon suhantam végig, hangolódva a Pusztító tűzre, majd Erich Kästner: Május 35. regénykéje került sorra. Mindkét újraolvasás pozitív élmény volt, bár érdekes mód az emlékeimben kissé nagyobb rajongás élt mindkettő iránt. Mondjuk Scalzi esetében értem, miért volt itt. Ez volt az első regényem tőle, emellett akkoriban még nem is olvastam nagyon sci-fit Philip K. Dick művein kívül. Nem csoda, hogy akkora hatással volt rám akkor.

Hosszú idő után végre folytattam egy sorozatomat, és nem is akármelyiket. Jessica Townsend: Csudamíves könyvét olvastam el. Egyszerűen rajongok ezért a sorozatért. Annyira varázslatos, tele van lélekkel, a szereplők pedig imádnivalók! Eleinte kicsit nehezen ment a visszailleszkedés ebbe a világba, de amint Morrigan a fogadott családról kezd reménykedve mesélni, egyből elkapott engem is a kötet. Onnantól pedig nem volt megállás!

Ezek után következett a hónap olvasmánya (még az egekig magasztalt Eltűnt világokat is felül tudta múlni), Ted Chiang: Kilégzés és más novellák. 9 történet, mindegyik egy saját kis univerzummal, s elgondolkodtató üzenettel. A kötethez már elkezdtem egy röpke bejegyzést is írni, amiben ezzel foglalkozom kicsit bővebben. Ezt a csodás gyűjteményt pedig csak ajánlani tudom azoknak, akik a sci-fi/szépirodalom vonalán mozgó történetek érdeklik. Személy szerint az írót Ursula K. Le Guin és Ray Bradbury kategóriájába sorolnám be: csodálatos próza, tartalmas történet és maradandó élmény.

Ha már a csodálatos prózát emlegetem, a következő olvasmányom is ebbe a kategóriába esik. Moskát Anita Horgonyhely regénye ismételten jó élmény volt. Az írónő kivételes írói képességekkel bír, a fantáziáját pedig egyenesen imádom. Ugyanakkor még hiányzott valami, amit A mesterhazugság novellájában már megtaláltam, s az Irha és a bőrben is jelen lesz. Ettől függetlenül ez a kötet is mély nyomot hagyott bennem, folyton eszembe jut a lezárás (ami egyszerűen "wow" élmény volt).

A hónap utolsó befejezett regénye viszont csalódás volt. Négy csillagos olvasmányként marad fent, de ennél az írónál az nem a legjobb élményt takarja. Philip K. Dick: Időugrás a Marson könyve egynek elment, de maradandó élményt nem okozott. Pedig nagyon vártam, hogy olvashassam, hiszen 2012 óta a várólistámon volt, ráadásul a fülszövegben található idézet elég ütősnek tűnt. Valójában csak egy fiktív helyzetet vázolt fel. Mikor tanulom meg, hogy ne olvassak fülszöveget, hacsak nem muszáj?

Aktuális olvasmányok


   

Ursula K. Le Guin: The Books of Earthsea
Haladás: 271. oldal (+62 oldal)

Májusban befejeztem a sorozat második részét, illetve elolvastam két fejezetet a harmadik részből. Ezt a sorozatot egyfajta csendesség jellemzi. Zajlanak az események, de mégis minden olyan nyugodt, békés. Elég ellentmondásos a próza a történettel, mégis kiegészíti egymást a kettő. Nagyon szeretem olvasni ezeket a regényeket, olyan nyugtató.

Margaret Atwood: Az özönvíz éve
Haladás: 247. oldal (+247 oldal)

Az Időugrás a Marson okozta csalódásból egy pillanat alatt kirántott Margaret Atwood Az özönvíz éve könyvével. Nagyjából két napon olvastam, és látjátok, majdnem a felénél járok. Izgalmas, hogy más szemszögből is bemutatja a régi és mostani világot. Eddig igazából csak a múltbeli síkon haladt előre a történet, a jelenben még várom, hogy valami történjen a szereplőkkel. Ettől függetlenül egy élmény olvasni.

Tervek

A májusi terveimmel nagyon jól haladtam. Egy könyvet hagytam félbe ideiglenesen, s kettő szerepel az aktuális olvasmányaim között. Így teljesen új listát állíthattam össze júniusra. Mivel az elmúlt két hónapban 8-8 könyvet fejeztem be, így az aktuális olvasmányaim mellé még 7 regényt választottam.


1. 2019-es beszerzések

   

Folytatom a Könyvfesztiválos beszerzéseim olvasását (és már csak 1 marad júliusra). John Scalzi Pusztító tűz regénye miatt különösen izgatott vagyok, főleg hogy most ismét élénken él bennem az első rész cselekménye. A Láthatatlan bolygókkal kapcsolatban kicsit vegyesek az érzéseim, hiszen Ken Liun kívül még egyiküktől sem olvastam. Viszont remélem, ez is hasonlóan pozitív élmény lesz, mint tavaly A papírsereglet volt.

2. A 2013-as kihíváshoz kötődő választottak


      

Van két éves kihívásom, amely a 2013-ban a.) megszerzett regények és b.) GoodReads to-read listára került regények olvasását tűzte ki célul. Júniusban ezekről a listákról 3 könyvet szeretnék elolvasni. Az első jelöltem Dante Isteni színjátéka. Ennek a Pokol részét már többször is olvastam, és a végletekig rajongok a leírásért, viszont ideje lenne a Purgatóriumon is túljutnom.

Dan Wells The Hollow City az egyetlen, ami mindkét 2013-as listámon rajta van, így két legyet ütök egy csapásra. Elég rég olvastam már a szerzőtől. Sőt, a legutóbbi próbálkozásnál be se fejeztem a könyvét (Nem vagyok sorozatgyilkos 5.részét kezdtem el). Viszont kíváncsi vagyok, mit tartogat a The Hollow City, ami elvileg kicsit hasonló lesz az előbb említett sorozathoz, csak felnőtt kiadásban?

Nova Ren Suma: The Walls Around Us két okból került fel a listámra. Egyfelől nemrég beszereztem az A Room away from the Wolves könyvét, s szeretném minél előbb olvasni azt is; illetve nyáron szeretek realista (vagy contemporary fantasy) regényeket olvasni. (Amúgy ez a tbr listám is úgy indult, hogy "na, akkor én most realista könyveket fogok olvasni. Mint láthatjátok, a végeredmény ezt a célkitűzést nem igazán mutatja.)

 3. További saját könyveim

   

Elizabeth Bear: Range of Ghosts - Szellemek hegyei egy "Válassz egyet te!" elhatározás eredményeként került a listára. Én magam nem biztos, hogy most olvastam volna, hiszen a trilógia másik két része sehol, de ha már így alakult, miért ne?

Cinda Williams Chima: Shadowcaster regénye pedig már túlságosan régóta vár arra, hogy elolvassam! Imádom az írónőt, és nem is értem magam! Szerencsére most van extramotivációm is, mivel az utolsó kötet, a Deathcaster is itt van a polcomon.

Június második felétől július végéig pedig Nancyvel tartunk újraolvasós hónapot, úgyhogy 1-2 újraolvasás még becsúszhat ebbe a hat hétbe.
Nem tudom amúgy, hogy pontosan mit akarok újraolvasni, csak azt, hogy főleg fiatalkori kedvenceket lenne jó újra elővenni. De majd meglátjuk!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése