A Leltár minden hónap elején jelentkező rovat, amelyben megemlékezem az előző havi történésekről, számot vetek az olvasmányaimról, ill. tervezgetek. Ez utóbbit kissé naivan.
A július a kedvenc hónapom. És ahogy minden évben, most is rengeteg izgalmat tartogatott számomra.
Többek közt a blogom 6. születésnapját, ami július 13-án volt esedékes! Ezúton is köszönöm, hogy ennyi éve követtek ezen a platformon is! :)
A hónapban az olvasásra is sok időm jutott, így nem is szaporítom a szót, térjünk rá a könyveimre!
Júliusban olvastam
Júliusban 11 könyvet olvastam, és nem is akármilyeneket! Az olvasmányaim többsége bőven meghaladta az 500 oldalt. Hihetetlenül elégedett vagyok.
A hónapot az egyik kedvenc sorozatom utolsó két kötetének elolvasásával indítottam. Cinda Williams Chima Stormcaster és Deathcaster könyvei pedig nem okoztak csalódást! Képzelhetitek, mennyire magával ragadtak az események, ha a 700+ oldalas Deathcastert egy nap alatt elolvastam. Tudom, hogy milliószor írtam már, de annyira elszomorító, amiért az írónő könyve nem fogyott itthon annyira. Szerintem ő az egyik legfantasztikusabb YA fantasy író. 8 könyvet olvastam eddig tőle, de nem tud csalódást okozni!
Amúgy érdekes, mert az előző sorozatában imádtam az első részt, itt viszont az lett a legkevésbé kedvelt. Nem tudtam megkedvelni nagyon a két főszereplőt, és ez végigment az egész sorozaton. Bezzeg a további kötetekben bemutatott szereplőket! Nem tudom eldönteni, hogy Lysst, Evant vagy Destint szeressem a legjobban. Persze a többieket is imádom, de ők hárman különleges helyet foglalnak el a szívemben. És a Deathcaster 629. oldala örökre a kedvencem marad. Azt az oldalt megérdemeltem ennyi izgalom után.
Jó, jó, lépjünk tovább, mert érzem, hogy előjönnek a sorozat iránti érzéseim, s akkor olvashatnátok oldalakon át, mennyire imádom ezeket a regényeket és a karaktereket és mindent!
A következő olvasmányom Laini Taylor: Dreams of Gods & Monsters volt, ami finoman szólva is csalódás volt számomra. Ebben közrejátszott, hogy már nem annyira szeretem a sima YA-t, de nem ez volt a fő ok. Kedvenc szavam járásával kifejezve: az írónő feláldozta a történetet a romantika oltárán. Oké, ez spoileres lesz, úgyhogy ezt a bekezdést ugorja, aki még olvasni akarja ezt a részt. Szóval, a második részben belebegtettek egy igen komoly háborút, ahol nem túl esélyesek a főszereplők. Nos, ebből a háborúból igazából semmi nem lett. A főgonoszokat olyan lazán lerendezték, hogy köpni-nyelni nem tudtam. És akkor egy random történetszállal +50 oldallal meghosszabbította az írónő az amúgy is végtelennek tűnő részt... Egyedül Zuzannáék részét élveztem olvasni, annyira jó váltás volt ebből a csöpögős-szenvedős romantikus masszából, ami Karou élete lett. Sajnálom ezt a sorozatot, és bánom, hogy nem olvastam el korábban. Lehet akkor legalább egy részét jobban kedveltem volna, mint így. Bár az ilyen esetlen lezárásra nincs mentség.
Hasonló módon csalódást okozott Nova Ren Suma: A Room away from the Wolves regénye is. Az írónő csodaszépen ír (ez Laini Taylorra is igaz), viszont sok mögöttes értelme nincs. Bizonyos tekintetben igazán nyugatias olvasó vagyok, aki szeretne értelmet látni abban a 300 oldalban, amit elolvasott. Persze, a csavar tetszett, illett a történethez, viszont ettől nem kerültem előrébb. Azt hiszem, egy darabig ez volt az utolsó könyv, amit megvettem az írónőtől.
Ennyi rossz élmény után már igazán kijárt nekem is valami jó, s ezt meg is kaptam Cassandra Clare: Árnyak ura könyvétől. Ne is mondjatok semmit! Én is úgy gondolom, hogy már a sokadik bőrt nyúzza le erről a világról, de valami módon hihetetlenül addiktív módon ír! Lazán eléri, hogy törődjek a szereplőkkel, a problémáikkal. Ráadásul egyre jobban használja azt a taktikát, hogy belerak olyan szereplőket a könyvbe - akik később főszereplők lesznek egy trilógiában -, és eléri, hogy foglalkoztasson a sorsuk. Mármint hogy ne érdekelne, mi lesz Kittel és Ty-jal, akik kb. a legjobb karakterek ebben az egész sorozatban!
Ugyanakkor csak én vagyok, akit Julian nem igazán fogott meg, Mark viszont túlságosan is?
Mindenesetre intenzív élmény volt a regény olvasása, a vége csavar meglepett ismételten, és alig várom, hogy megjelenjen itthon a harmadik rész, és elolvassam! (Ez az egyetlen sorozat, aminek a részeit kivárom magyarul.)
A következő olvasás több szempontból is érzelmes lett: Catherynne M. Valente: The Girl Who Raced Fairyland All the Way Home könyvéről beszélek. Ha hosszabb ideje követtek, tudjátok, hogy a Kedvenc könyvem a Fairyland sorozat első része, az A lány, aki körülhajózta Tündérföldet, és a sorozat maga is mindig különleges helyet foglalt el a kedvenceim közt. Épp ezért is rettegtem annyira a sorozatzárótól. Nem álltam készen arra, hogy búcsút mondjak Tündérföldnek, az én csodálatos Ellymnek és az időközben felnőtt Septembernek.
A sorozatzáró amúgy nagyon jól sikerült; összegyűlt mindenki, hogy Tündérföld uralkodójává váljon, így kellőképpen elbúcsúzhattam tőlük.
Még most sem hiszem el, hogy ennyi év után befejeztem a sorozatot. Nem véletlenül halogattam, féltem, hogy üresség marad bennem. Viszont rájöttem, hogy ezután a sorozat után nem lehet üresség, mert annyi, de annyi újraolvasási lehetőség rejtezik benne! Képzeljétek el, az első részt négyszer olvastam már, de mindig találtam benne valami újat, amit előzőleg nem vettem észre.
Oké, megint meg kell állítanom magam, mert most is tudnék oldalakat írni.
Mivel nem voltam elég érzékeny egy ilyen búcsú után, elővettem Adrian Tchaikovsky: Hadállat című regényét, ami nem segített a dolgon. A közepén kicsit leült nekem, de egyébként nagyon tetszett a témafeldolgozás. Gondolom, azt mondanom sem kell, hogy zokogtam a regény befejezése után.
Nem akarok beszélni róla, lépjünk is tovább.
Ennyi érzelmi töltet után kellett valami, amiről tudtam, hogy valószínűleg nem lesz akkora hatással rám. Jöhetett Mark Lawrence: Tövisek császára, amivel hosszú évek után befejeztem A Széthullott Birodalmat. A Tövisek királya felejthető élmény volt, így nem igazán fűztem nagy reményeket a sorozatzáróhoz. Ennek eredményeképp kellemesen csalódtam. A legeslegvégével nem vagyok megelégedve egyedül (az epilógussal, mondhatni). Azon kívül viszont elég jól varrta el az író az egyes szálakat, figyelve arra, hogy megmagyarázza a világa működését is.
Nagyon benne voltam a sorozatzáró kötetekben, így még egy utolsó sikerült elolvasnom júliusban. Margaret Atwood: MaddAddam könyve volt a Deathcaster mellett a másik, ami 100%-osan pozitív élményt nyújtott. Nem elég, hogy az eddigi részeket is kedveltem, de most még a kedvenc szereplőim is kerültek központba. Aki a jelenbéli szálakból szeretne többet, csalódni fog, viszont az egyik főszereplőnek köszönhetően sokkal többet megtudhattam arról, hogy miként működött az egész MaddAddam csoport. A sok-sok felmerülő kérdés közül engem leginkább az gondolkodtatott el, amely az írás hasznosságáról szólt. Tényleg annyira ártalmas a leírt szó? Eredetileg erre rávágtam volna, hogy nem, de ha jobban belegondolok, túl sok példa van arra, hogy milyen hatásai vannak. Például manapság, amikor az internetes szférában az X éve leírt mondatok tehetik tönkre az egész karrierjét valakinek, vagy amikor üzenetekkel bizonyítgatja valaki az ártatlanságát (miközben milyen könnyen lehet azt hamisítani). Elszomorító amúgy, hogy a MaddAddam is mennyire aktuális, akárcsak a sorozat többi kötete.
Már nincs sok hátra, és nem fogok többet eltérni a tárgytól!
Újabb szerelem kötet következik, Stanislaw Lem: Pirx pilóta kalandjai. Az epizodikusan felépülő könyv rengeteg izgalmat tartogatott számomra. Ez volt az első olyan Lem kötetem, ahol nem a filozófiai mondanivaló, hanem a történet dominált, s bátran kijelenthetem, hogy ugyanolyan jól tud az író izgalmas kalandokról is írni. Be is került végre a kedvenc íróim közé, a könyvei pedig a kívánságlistámra.
El is érkeztünk az utolsó olvasmányomhoz, Karin Tidbeck: Rénszarvas-hegy és más történtek a peremlétről novelláskötetéről. Korábban próbálkoztam az Amatkával, de az nem fogott meg. Mikor azonban olvastam Velkei Zoli írását a kötetről, tudtam, hogy ez más lesz. És más is lett!
Mikor elmeséltem a kedvenc novellám, a Rebecka, történetét az egyik barátnémnak, csak annyit mondott, hogy ez nagyon fura, de látom rajtad a lelkesedést. Weird literature, és annyira jól esett a lelkemnek! A melankolikus hangulat, a sok-sok környezeti benyomás, és a novellák végén található csattanók mind-mind remekül működtek. Csupán 1-2 olyan novella akadt, ami nekem sok volt, de ezek teljesen elvesztek a jobbnál jobb történetek közt.
Aktuális olvasmányok
Ursula K. Le Guin: The Books of Earthsea
Haladás: 434. oldal (+160 oldal)
Júliusban elég jól haladtam a sorozattal, ugyanis sikerült befejeznem a harmadik részt, és elkezdtem a negyediket. Most épp egy ilyen mondatnál tartok: "XY disappointed Aunty Moss. He stayed alive."
A nagy célom, hogy augusztusban eljussak a kötet végére. Bármennyire is szeretem ezt a történetet, készen állok, hogy továbblépjek.
Dan Simmons: Ílion
Haladás: 139. oldal (+139 oldal)
Ha ez a könyv így folytatja, átveszi a Hajnaltól a legjobb 2019-es olvasmány címet. Nem tudom, mire számítottam, mikor elkezdtem olvasni ezt a kötetet, de ez... ez a könyv hihetetlen! Olyan érzés, mintha egy kisgyereket beengedtek volna a cukorkaboltba. A Terror is felejthetetlen élmény volt, de erre a könyvre már jelzőket is nehezen találok. Mesteri? Elképzelni nem tudom, mennyi munkát ölt bele a szerző, hogy ez a remekmű elkészüljön.
Tervek
Júliusban igen ambiciózus voltam, de volt is miért: egy kivétellel mindegyik könyvet elkezdtem / elolvastam, sőt még azon felül is olvastam párat.
Augusztusban viszont nem tudom, mennyi időm lesz, ráadásul elég vaskos könyvek várnak rám 1-2 kivétellel, így visszavettem kicsit.
1. A "rövidkék"
Karin Tidbeckkel együtt kaptam meg Philip K. Dick: Az utolsó tréfa regényét, ami most először jelent meg idehaza. És itt be is vallhatom, hogy semmit nem tudok a regényről, csak azt, hogy az író korai műve, szóval kevésbé lesz elborult.
Nagyon rég olvastam Karen Marie Moning: Darkfever könyvét, így ideje egyet újrázni. Valószínűleg csak az 1-5. részt olvasom el újra; nem állok készen arra, hogy a hozzáírt extra részeknek esélyt adjak. Nekem tökéletesen lezárt a sorozat az 5. résszel.
2. A "kevésbé rövidkék"
Júliusról maradt John Steinbeck: Édentől keletre regénye, ami sajnos időhiány miatt csúszott át. Várom, hogy újra Steinbecket olvassak, és elmerülhessek a prózájában.
Ééés végül az én nagy kérdőjeles olvasnivalóm, Marissa Meyer: Winter kötete a maga 800+ oldalával. Még a legnagyobb rajongók sem voltak odáig ezért a regényért, így eléggé kétkedve szemezek vele. Mindenesetre egy esélyt adok neki, ha bejön, legalább +1 sorozatot be tudok fejezni ezen a nyáron!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése