2019. augusztus 6., kedd

5 ok, hogy felfedezd Stanisław Lem Pirx pilóta kalandjai könyvét

A nem túl távoli jövőben Lem víziója szerint az emberiség lassanként meghódítja a Naprendszert – a Holdon telepek vannak, egy Mars-utazás már rutinmunka –, de maga az ember ugyanolyan esendő és törékeny lény, mint volt mindig a történelemben.

Pirxnek, a remek pilótának így aztán nemcsak a kozmosz irdatlan távolságaival és az időnként rendetlenkedő űrhajókkal kell megbirkóznia kalandjai során, hanem azzal is, amikor saját tudata űz gonosz tréfát vele. Vagy egy elromlott robottal, melynek áramköreiben rég halott űrhajósok személyiségének töredékei élnek tovább, s az éjszakánként felhangzó titokzatos morzejelekben újra meg újra végigélik tragédiájukat… És azokkal a tökéletesen emberi külsejű robotűrhajósokkal, melyek (vagy akik?) hideg terveket szövögetnek próbaútjukon, ahol senki sem tudhatja a másikról, robot-e vagy ember…


Ahogy egyre mélyebbre merülök a sci-fi iránti rajongásban, úgy növekszik bennem az igény, hogy elolvassam a klasszikusnak tekinthető sci-fi szerzők műveit. Ennek eredményeként került elő Stanisław Lem, akitől a fantasztikus első „hang” óta még két könyvet olvastam.

A Pirx pilóta kalandjai cím, bár eléggé egyértelműsíti, hogy miről olvashat, aki kezébe veszi a művet, csak a felszínt kapargatja. A pilóta epizodikus kalandjai sokkal többet nyújtanak a sci-fi hőskora után vágyakozó olvasó számára. A mai bejegyzésben öt okot szedek össze, amiért érdemes megpróbálkozni Lem ezen ismert művével.

1. A sci-fivel ismerkedő és a műfajban jártas olvasók számára is élvezhető

A Pirx pilóta kalandjaiban van valami, amivel ki tudja elégíteni a sci-fi olvasók széles körét. A tudományos és a fantasztikus oldal kiegyenlített, bár egy kicsit még az utóbbi irányába tolódik a hangsúly. Épp emiatt ajánlott a sci-fi műfaját még most felfedező olvasók számára. Ugyanakkor nem limonádé sci-firől van szó: a mondanivalója és a tudományos oldala is elég összetett ahhoz, hogy a sci-fi rajongók se találják unalmasnak.

2. Nosztalgikus hangulat és Lem víziója

Ha a megjelenésekor, 1968-ban olvastam volna ezt a művet, nem emlegetnék nosztalgikus hangulatot, viszont 2019-ben igencsak ez az érzés kapott el a kötet olvasása közben. A Pirx pilóta kalandjai felidézték bennem a klasszikus sci-fi alkotásokat. Olyan volt, mintha egy külön bejáratú időutazásban vettem volna részt, ami visszarepített az Űrverseny időszakába.

Az 1950-es éve vége és az 1960-as évek, az Űrverseny kezdeti évei rengeteg felfedezéssel jártak. A kötet megjelenésének idejére a Hold, a Mars és a Vénusz feltérképezésére is történtek kísérletek. A Hold felszínére még senki nem lépett, viszont elkészülnek az első felvételek a Hold túlsó oldaláról (1959), az első Hold-közeli képek (1964), az első panorámaképek (1966); lett saját műholdja (Luna-10, 1966); és amerikai űrhajósok többször is megkerülték (1968). Ha pedig tovább tekintünk az 1970-es évekbe, láthatjuk, hogy már a Merkúr, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz bolygók feltérképezésére is.

Mindezek a sorra megvalósuló programok és célkitűzések hatással voltam Lem víziójára is. Habár a történelem más sorsot szánt az űrkutatásnak, és az író elképzelései nem váltak valóra, hiszek benne, hogy egy alternatív univerzumban a tudomány pont úgy fejlődött, ahogy azt Lem megálmodta.

3. Robotok vagy emberek? Léteznek földönkívüli lények? (Biztos vagy a válaszban?)

Hozzám hasonlóan, azok számára, akik csak a Solarist és / vagy Az Úr hangját olvasták eddig, meglepő lehet, hogy mennyi izgalom szorult ebbe a kötetbe. Pirx minden egyes epizódban újabb problémával találja szembe magát, ami könnyedén az életébe kerülhet. A történetek az első pillanattól az utolsóig fenntartják a feszültséget, néhol egy veszélyes helyzetnek, néhol pedig egy nem hétköznapi rejtély miatt.

Stanisław Lem ráadásul nem hétköznapi kihívásokkal állítja szembe főhősét. Az Őrjáratban két eltűnt űrhajós után Pirx egy őrjáraton felfedez egy fehér pontot a képernyőjén, s üldözőbe veszi. Az albatroszban a Marsra utazó pilóta tanúja lesz egy űrkatasztrófának; a Vadászatban egy meghibásodott és elszabadult robotot kell levadásznia a főszereplőnek; A tárgyalásban pedig Pirxnek rá kell jönnie, ki ember és ki robot, miközben életveszélyes helyzetben találják magukat. Mindez azonban csak a felszín. Lem szinte mindegyik történetét egy komoly pszichológiai és / vagy morális probléma köré fűzte fel. Legyen az a robotok jogai, az elzártság pszichés hatásai, Lem mindegyik témához kellő érzékenységgel állt.

4. Pirx pilóta és a légy kalandjai (mert egy rovar is lehet sztár)

Izgalmas a történet, magával ragadó az űr, szívbemarkoló a mondanivaló, a kötet lelke azonban a címszereplőnél, Pirx pilótánál található. Az ő karaktere az, ami kontextusba helyezi az üzenetet, aki megjeleníti az olvasót (vagy legalábbis azt, aki az olvasó szeretne lenni) a lapokon. Pirx különleges szereplő, akit az egy epizódok más és más életszakaszában találnak. Így ismerheti meg az olvasó az akadémiára járó, kissé suta fiút és a vén róka Pirx kapitányt is. Szembetűnő a különbség a kettő közt, s ezt a történetek is kihangsúlyozzák. A fiatal Pirx tesztrepülésen találja magát, ahol már-már komédiába illő szituációkban találja magát. Ezzel szemben az idősebb férfinak kényelmetlenül személyes, ám fontos dilemmákkal kell szembenéznie.

Mivel az egyes epizódok nem kronologikus sorrendben szerepelnek egymás után, így még inkább feltűnő Pirx karakterfejlődése. Habár a férfi karaktere kidolgozott, mégis rejtély maradt számomra. Őszintén szólva nem tudok betelni vele, és szeretnék még többet olvasni róla.

5. Stanisław Lem írta

Van valami Lem stílusában, ami emlékezetessé teszi a műveit. Nem csak leír, hanem megmutat, és az ebben a kötetben is látszott. Az űr végtelenségének és abszolút csendjének leírása borzongató élmény volt, és Az őrjáratban például maradandó élményt nyújtott az a pánik, amit ez az üresség generált a főszereplőben. A korábban említett alternatív univerzumban valószínűleg Lem az űrbe járt ki kikapcsolódni, mert a leírásai olyan realisztikusnak (tűnnek), mintha a saját benyomásait vetette volna papírra.

Ezek után már csak egy kérdés maradt. Kinek való a Pirx pilóta kalandjai? Azoknak, akik többre vágynak egy kis limonádénál (szóval nem olyanok, mint Pirx), de nem szeretnének túlságosan elmélyedni a tudományos részletekben. Azoknak, akik szeretik, ha egy könyv elgondolkodtatja őket és tágítja a világnézetüket. Végül pedig azoknak, akik szeretnének megismerni egy kivételes karaktert és örökbe szívükbe zárni őt. Egy dologban biztos vagyok: ez a kötet nyomot hagy maga után.


Könyv adatai
Eredeti cím: Opowieści o pilocie Pirxie (1968)
Kiadó: Helikon (2019)
Oldalszám: 480

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése