"Régen azt gondoltam, hogy a halál a legrosszabb dolog, ami megtörténhet velünk. Azt gondoltam, ez a legutolsó dolog, ami megtörténik. De ha bármit is tanultam abból, hogy kaszások, élő rémálmok és további bean sidhek vesznek körbe, az ez: Mindkét dologban tévedtem..."
Sorozat: Sikoltók #5
Kaylee Cavanaugh-t különös képességgel áldotta vagy verte meg a sors: megérzi, ha a közelében egy lélek távozik az élők sorából. Ilyenkor ellenállhatatlan erővel tör fel belőle egy lidérces sikoly. Kaylee ugyanis, bármennyire szeretne az lenni, nem hétköznapi lány…
A nagy sikerű Sikoltók-sorozat ötödik kötetében, a Halott lelkekben Kaylee ismét hátborzongató veszedelmekkel kénytelen szembenézni, és sötét titkok nyomára bukkan. Amikor egy tanítási órán szemtanúja lesz egy osztálytársa vetélésének, még nem sejti, hogy a tragédia okozója szinte karnyújtásnyira van tőle… Kayleenek arra sem jut ideje, hogy feldolgozza a látottakat, amikor szerelme bátyja, a kaszás Tod elárulja neki: ő a következő a holtak listáján. Egy hete marad, hogy elvarrja maga körül a szálakat – amelyek azonban egyre inkább összekuszálódnak.
Nem elég, hogy a magánélete mind viharosabb fordulatokat vesz, és fiújával, Nash-sel sem úgy alakulnak a dolgok, ahogy eltervezte, Kaylee arra kezd gyanakodni, hogy az iskola falai közt egy olyan lény garázdálkodik, aki valamennyi lányra veszélyt jelenthet. Kaylee úgy dönt, hátralévő idejében megpróbálja megakadályozni a pusztító teremtmény ámokfutását. De mihez kezdjen, és ki lesz segítségére küldetésében?
Nézzük, hol is tartottam a negyedik rész befejezése után. Mivel nemrég olvastam a My Soul to Steal-t, még élénken bennem él, mennyire végtelenül csalódott és mérges voltam a sorozatra. Határozottan úgy gondoltam, hogy az a leggyengébb része a Sikítok sorozatnak, és innen már valami hatalmas csoda kell ahhoz, hogy ismét elérje, hogy szeressem. Lélekben már fel is készültem egy három részen át tartó MM-hadjáratra.
Nos, a sors úgy döntött, hogy csodák márpedig léteznek, és egy igen szélsőséges érzelmeket kiváltó könyvként prezentálta számomra az If I Die-t.
A cím már önmagában elárulja, hogy bizony Kaylee élete a tét ebben a részben. Nagyon érdekesnek találtam ezt a felvetést, hiszen érdekelt, hogy a főszereplő miként éli meg azt, hogy tisztában van azzal, pontosan mikor is veszti az életét. Mit ne mondjak, ez a központi szegmense a regénynek annyira, de annyira felidegesített, hogy azt hittem a könyv nagy részében, hogy még a negyedik részt is alul fogja múlni (képzelhetitek mekkora nagy csoda volt, hogy végül nem így lett…).
Komolyan, én megértem, hogy Kaylee teljesen kikészül ennek következtében, de az írónő valami teljesen eltorzított valaminek kreálta meg ezt. Kaylee reakciójának egy része a tipikus „maszkot húzok, hogy mindenki és magam elől is elrejtsem, mennyire rettegek” attitűd, amit át tudtam érezni. Ami viszont már kiidegelt, az az volt, hogy Kaylee a halálának tényét lépten-nyomon mindenki képébe vágja. És persze, beszéljen róla, de ő konkrétan azt csinálta, hogy teljesen hétköznapi beszélgetésekbe bedobta minden érzelmi töltet nélkül, ILLETVE, ami még milliószor rosszabb volt, arra használta ezt a tudását, hogy érzelmileg zsarolja meg a hozzá közelállókat – különösen az apját. Ez pedig az egyik legvisszataszítóbb része volt ennek az egész könyvnek. Az ilyen jelenetekkel pedig azt érte el, hogy meghasonlott a karaktere, és elvesztette a hitelességét. Már konkrétan eljutottam odáig, hogy nyafogásnak bélyegeztem meg, amit csinált, és egyáltalán nem tudtam sajnálni a főszereplőnőt.
Habár ez volt a főszál, az írónő még bedobott egy incubust is a képbe, ami annyira, de annyira fölösleges volt. Komolyan, nem értettem, hogy mire jó az, hogy van egy ilyen mellékszál is. Simán elhagyhatta volna, csak arra volt jó, hogy kicsit megossza a figyelmünket, és elmondható legyen, hogy valami történt. De értitek, Dearies, ezt simán úgy is megoldhatta volna az írónő, hogy Kaylee próbál megoldást találni arra a helyzetre, amibe került, ahelyett, hogy még rosszfiúkat üldöz. Hiteltelen volt szintén, és semmit nem nyújtott olvasási szempontból.
A karakterek jellemében és kapcsolataiban is jelentős változások mentek végbe – nekem itt történt meg a csoda, bár sok rajongónak ez fel fog érni egy rémálommal. De kezdjük magukkal a karakterekkel.
Kaylee, mint már írtam, a regény nagy részében teljesen kiállhatatlan volt. Voltak jelenetei, amelyek emlékeztettek arra a lányra, akit az első részekben igazán szerettem, de annyira megváltozott. A halálhoz való viszonyulása több különböző érzelmet is tartalmazott, amik leginkább kioltották egymást. Ugyanakkor ez az általános hozzáállása számomra szimpatikus volt, és a regény elején nagyon sajnáltam, hogy tizenhat évesen ilyen helyzetbe keveredett. Érdekes volt, ahogy igyekezett elvonni a figyelmét, mert ezekben a jelenetekben is olyan volt, mint a régi Kaylee. Szerencsére a regény későbbi részében sokkal inkább a pozitívabb oldalát mutatta számomra, és csak néha jutott eszébe ez az érzelmi zsarolás, amit csak mosolyogva bevetett.
Nash karakterrombolása teljessé vált ebben a részben. Ha ő lett volt a kedvenc fiúkarakterem, szerintem zokogtam volna azon, amit itt olvasnom kellett róla. Így úgy éreztem, hogy a Tod-os novellában megismert fiú tért csak vissza. Sajnos egyáltalán nem értem meg őt, és azt, miként kellett gyakorlatilag őt megtenni a rosszfiúnak. Ugyanakkor nagyon remélem, hogy összejön Sabine-nal valamikor a sorozat folyamán, mert szerintem az a lány az egyetlen, aki igazán meg tudja őt érteni.
Tod szívem ebben a részben sokkal nagyobb szerepet kapott, mint korábban. Sokkal jobban megismerhettük őt, és a világgal kapcsolatos érzelmeit. Gyönyörű volt minden jelenet, amit Kayleevel töltött, ugyanis ezek voltak azok a pillanatok, amikor teljes mértékben önmaga tudott lenni (nehéz nem shippelnem őket, amikor olyan jelenetek vannak, hogy a rajongó lélegzete elakad). Úgy érzem, hogy ő sokkal jobban megérti Kayleet, és visszatekintve a korábbi részekre, már akkor is így volt (vajh, honnan ered a shipem…).
És a kapcsolati alakulások. A negyedik rész végén felállt egy úgymond szerelmi négyszög, amiről igen kellemetlen volt olvasni. Nash és Kaylee kapcsolata már a harmadik rész óta csak nyűglődés, és bevallom, minden egyes pillanatban arra vártam, hogy mikor fog összeomlani azt az álomvár, amit Kaylee a fejében dédelgetett. Én a helyében már a harmadik rész végén kidobtam volna Nasht, és nem játszottam volna el ezt a műsort, amit a negyedik részben, csak azért, hogy még ebben a kötetben is fejéhez vágjon mindent. Tényleg nem kedvelem Nasht, de szerintem nem érdemli meg, hogy Kaylee ki tudja miért így játszadozzon az érzelmeivel. Mert ez már abba a kategóriába esik, hiába történik mindez tudatlanul. Szóval, ebben a részben az írónő nagyon igyekezett, hogy lerendezzen velük kapcsolatban minden szálat, de ezt úgy tudta elérni, hogy olyanokat tettetett a karakterekkel, amelyek korábban egyáltalán nem volt rájuk jellemző.
Most kérdezhetnétek, hogy mi volt az a nagy csoda, ami felhúzta ezt a részt. Ide kirakom a Spoiler táblát, mert ez igen fontos eleme a sorozatnak. Nash és Kaylee szakítanak, és Kaylee és Tod összejönnek. Állítom, nem hisztek nekem – pedig tényleg! Ne tudjátok meg! Annyira csodálatos pillanatok voltak, és annyira, de annyira boldoggá tett Rachel Vincent ezzel a lépéssel. Ugyanakkor elismerem, hogy elég hirtelen történt a dolog, mert Kaylee olyan lazának tűnő mozdulattal dobta ki Nasht. Ezért mondtam, hogy csak játszadozott vele – őszintén, ha valaki csak így képes szakítani az emberrel, akit szeret, és összejönni igen hamar egy másikkal, az árulkodó. Viszont annyira imádtam, mikor Kayleenek leesett, hogy Tod szerelmes bele (ami nyilvánvaló volt – kérlek!). Szóval ilyen téren teljesen elégedett vagyok a romantikával, mert ez volt a legnagyobb pozitív meglepetés, amit csak kaphattam ettől a sorozattól. Spoileres rész befejezve.
A rész vége lehetőségek tárházát nyújtja az írónőnek. Nagyon kíváncsi vagyok, mi fog történni, és nagyon várom, hogy belekezdhessek a hatodik – utolsó előtti! – részbe. Egyébiránt nagyon cseles volt az írónő annak a címével. De nem mondok semmit, majd meglátjátok ti is.
Mindent összevetve igen vegyes érzelmeim vannak. Igen komoly hiányosságai vannak ennek a résznek, és még igencsak gyengélkedik ez a sorozat történet szempontjából. Viszont az írónőnek olyan fordulatokat sikerült belecsempésznie, amelyekkel megmutatta, hogy tud ő írni, ha akar. Mindenesetre, izgatott vagyok a folytatást tekintve, nagyon érdekelnek, milyen hatással lesznek az ötödik rész végére beállt változások a további eseményekre.
Sorozat: Sikoltók #5
Kaylee Cavanaugh-t különös képességgel áldotta vagy verte meg a sors: megérzi, ha a közelében egy lélek távozik az élők sorából. Ilyenkor ellenállhatatlan erővel tör fel belőle egy lidérces sikoly. Kaylee ugyanis, bármennyire szeretne az lenni, nem hétköznapi lány…
A nagy sikerű Sikoltók-sorozat ötödik kötetében, a Halott lelkekben Kaylee ismét hátborzongató veszedelmekkel kénytelen szembenézni, és sötét titkok nyomára bukkan. Amikor egy tanítási órán szemtanúja lesz egy osztálytársa vetélésének, még nem sejti, hogy a tragédia okozója szinte karnyújtásnyira van tőle… Kayleenek arra sem jut ideje, hogy feldolgozza a látottakat, amikor szerelme bátyja, a kaszás Tod elárulja neki: ő a következő a holtak listáján. Egy hete marad, hogy elvarrja maga körül a szálakat – amelyek azonban egyre inkább összekuszálódnak.
Nem elég, hogy a magánélete mind viharosabb fordulatokat vesz, és fiújával, Nash-sel sem úgy alakulnak a dolgok, ahogy eltervezte, Kaylee arra kezd gyanakodni, hogy az iskola falai közt egy olyan lény garázdálkodik, aki valamennyi lányra veszélyt jelenthet. Kaylee úgy dönt, hátralévő idejében megpróbálja megakadályozni a pusztító teremtmény ámokfutását. De mihez kezdjen, és ki lesz segítségére küldetésében?
Nézzük, hol is tartottam a negyedik rész befejezése után. Mivel nemrég olvastam a My Soul to Steal-t, még élénken bennem él, mennyire végtelenül csalódott és mérges voltam a sorozatra. Határozottan úgy gondoltam, hogy az a leggyengébb része a Sikítok sorozatnak, és innen már valami hatalmas csoda kell ahhoz, hogy ismét elérje, hogy szeressem. Lélekben már fel is készültem egy három részen át tartó MM-hadjáratra.
Nos, a sors úgy döntött, hogy csodák márpedig léteznek, és egy igen szélsőséges érzelmeket kiváltó könyvként prezentálta számomra az If I Die-t.
A cím már önmagában elárulja, hogy bizony Kaylee élete a tét ebben a részben. Nagyon érdekesnek találtam ezt a felvetést, hiszen érdekelt, hogy a főszereplő miként éli meg azt, hogy tisztában van azzal, pontosan mikor is veszti az életét. Mit ne mondjak, ez a központi szegmense a regénynek annyira, de annyira felidegesített, hogy azt hittem a könyv nagy részében, hogy még a negyedik részt is alul fogja múlni (képzelhetitek mekkora nagy csoda volt, hogy végül nem így lett…).
Komolyan, én megértem, hogy Kaylee teljesen kikészül ennek következtében, de az írónő valami teljesen eltorzított valaminek kreálta meg ezt. Kaylee reakciójának egy része a tipikus „maszkot húzok, hogy mindenki és magam elől is elrejtsem, mennyire rettegek” attitűd, amit át tudtam érezni. Ami viszont már kiidegelt, az az volt, hogy Kaylee a halálának tényét lépten-nyomon mindenki képébe vágja. És persze, beszéljen róla, de ő konkrétan azt csinálta, hogy teljesen hétköznapi beszélgetésekbe bedobta minden érzelmi töltet nélkül, ILLETVE, ami még milliószor rosszabb volt, arra használta ezt a tudását, hogy érzelmileg zsarolja meg a hozzá közelállókat – különösen az apját. Ez pedig az egyik legvisszataszítóbb része volt ennek az egész könyvnek. Az ilyen jelenetekkel pedig azt érte el, hogy meghasonlott a karaktere, és elvesztette a hitelességét. Már konkrétan eljutottam odáig, hogy nyafogásnak bélyegeztem meg, amit csinált, és egyáltalán nem tudtam sajnálni a főszereplőnőt.
Habár ez volt a főszál, az írónő még bedobott egy incubust is a képbe, ami annyira, de annyira fölösleges volt. Komolyan, nem értettem, hogy mire jó az, hogy van egy ilyen mellékszál is. Simán elhagyhatta volna, csak arra volt jó, hogy kicsit megossza a figyelmünket, és elmondható legyen, hogy valami történt. De értitek, Dearies, ezt simán úgy is megoldhatta volna az írónő, hogy Kaylee próbál megoldást találni arra a helyzetre, amibe került, ahelyett, hogy még rosszfiúkat üldöz. Hiteltelen volt szintén, és semmit nem nyújtott olvasási szempontból.
A karakterek jellemében és kapcsolataiban is jelentős változások mentek végbe – nekem itt történt meg a csoda, bár sok rajongónak ez fel fog érni egy rémálommal. De kezdjük magukkal a karakterekkel.
Kaylee, mint már írtam, a regény nagy részében teljesen kiállhatatlan volt. Voltak jelenetei, amelyek emlékeztettek arra a lányra, akit az első részekben igazán szerettem, de annyira megváltozott. A halálhoz való viszonyulása több különböző érzelmet is tartalmazott, amik leginkább kioltották egymást. Ugyanakkor ez az általános hozzáállása számomra szimpatikus volt, és a regény elején nagyon sajnáltam, hogy tizenhat évesen ilyen helyzetbe keveredett. Érdekes volt, ahogy igyekezett elvonni a figyelmét, mert ezekben a jelenetekben is olyan volt, mint a régi Kaylee. Szerencsére a regény későbbi részében sokkal inkább a pozitívabb oldalát mutatta számomra, és csak néha jutott eszébe ez az érzelmi zsarolás, amit csak mosolyogva bevetett.
Nash karakterrombolása teljessé vált ebben a részben. Ha ő lett volt a kedvenc fiúkarakterem, szerintem zokogtam volna azon, amit itt olvasnom kellett róla. Így úgy éreztem, hogy a Tod-os novellában megismert fiú tért csak vissza. Sajnos egyáltalán nem értem meg őt, és azt, miként kellett gyakorlatilag őt megtenni a rosszfiúnak. Ugyanakkor nagyon remélem, hogy összejön Sabine-nal valamikor a sorozat folyamán, mert szerintem az a lány az egyetlen, aki igazán meg tudja őt érteni.
Tod szívem ebben a részben sokkal nagyobb szerepet kapott, mint korábban. Sokkal jobban megismerhettük őt, és a világgal kapcsolatos érzelmeit. Gyönyörű volt minden jelenet, amit Kayleevel töltött, ugyanis ezek voltak azok a pillanatok, amikor teljes mértékben önmaga tudott lenni (nehéz nem shippelnem őket, amikor olyan jelenetek vannak, hogy a rajongó lélegzete elakad). Úgy érzem, hogy ő sokkal jobban megérti Kayleet, és visszatekintve a korábbi részekre, már akkor is így volt (vajh, honnan ered a shipem…).
És a kapcsolati alakulások. A negyedik rész végén felállt egy úgymond szerelmi négyszög, amiről igen kellemetlen volt olvasni. Nash és Kaylee kapcsolata már a harmadik rész óta csak nyűglődés, és bevallom, minden egyes pillanatban arra vártam, hogy mikor fog összeomlani azt az álomvár, amit Kaylee a fejében dédelgetett. Én a helyében már a harmadik rész végén kidobtam volna Nasht, és nem játszottam volna el ezt a műsort, amit a negyedik részben, csak azért, hogy még ebben a kötetben is fejéhez vágjon mindent. Tényleg nem kedvelem Nasht, de szerintem nem érdemli meg, hogy Kaylee ki tudja miért így játszadozzon az érzelmeivel. Mert ez már abba a kategóriába esik, hiába történik mindez tudatlanul. Szóval, ebben a részben az írónő nagyon igyekezett, hogy lerendezzen velük kapcsolatban minden szálat, de ezt úgy tudta elérni, hogy olyanokat tettetett a karakterekkel, amelyek korábban egyáltalán nem volt rájuk jellemző.
Most kérdezhetnétek, hogy mi volt az a nagy csoda, ami felhúzta ezt a részt. Ide kirakom a Spoiler táblát, mert ez igen fontos eleme a sorozatnak. Nash és Kaylee szakítanak, és Kaylee és Tod összejönnek. Állítom, nem hisztek nekem – pedig tényleg! Ne tudjátok meg! Annyira csodálatos pillanatok voltak, és annyira, de annyira boldoggá tett Rachel Vincent ezzel a lépéssel. Ugyanakkor elismerem, hogy elég hirtelen történt a dolog, mert Kaylee olyan lazának tűnő mozdulattal dobta ki Nasht. Ezért mondtam, hogy csak játszadozott vele – őszintén, ha valaki csak így képes szakítani az emberrel, akit szeret, és összejönni igen hamar egy másikkal, az árulkodó. Viszont annyira imádtam, mikor Kayleenek leesett, hogy Tod szerelmes bele (ami nyilvánvaló volt – kérlek!). Szóval ilyen téren teljesen elégedett vagyok a romantikával, mert ez volt a legnagyobb pozitív meglepetés, amit csak kaphattam ettől a sorozattól. Spoileres rész befejezve.
A rész vége lehetőségek tárházát nyújtja az írónőnek. Nagyon kíváncsi vagyok, mi fog történni, és nagyon várom, hogy belekezdhessek a hatodik – utolsó előtti! – részbe. Egyébiránt nagyon cseles volt az írónő annak a címével. De nem mondok semmit, majd meglátjátok ti is.
Mindent összevetve igen vegyes érzelmeim vannak. Igen komoly hiányosságai vannak ennek a résznek, és még igencsak gyengélkedik ez a sorozat történet szempontjából. Viszont az írónőnek olyan fordulatokat sikerült belecsempésznie, amelyekkel megmutatta, hogy tud ő írni, ha akar. Mindenesetre, izgatott vagyok a folytatást tekintve, nagyon érdekelnek, milyen hatással lesznek az ötödik rész végére beállt változások a további eseményekre.
Könyv adatai
Eredeti cím: If I Die (2011)
Kiadó: Harlequin
Oldalszám: 342
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése