2015. szeptember 10., csütörtök

Mark Lawrence: Tövisek hercege

"A gyűlölet akkor is életben tart, ha a szeretet kudarcot vall."

Sorozat: A széthullott birodalom #1

Óvakodj a Tövisek Hercegétől…
Kilencévesen végignézte, ahogy anyját és öccsét meggyilkolják. Tizenhárom évesen már egy vérszomjas rablóbanda vezére.
Tizenöt évesen király akar lenni…
Elérkezett az idő, hogy Honorous Jorg Ancrath herceg visszatérjen a várba, amelynek egykor hátat fordított, és elvegye, ami jog szerint őt illeti. Mióta egy tüskebokor tövisein vergődve végig kellett néznie, ahogy Renar gróf emberei lemészárolják anyját és kistestvérét, Jorgot pusztán a harag vezérli. Élet és halál számára csak játszma – és nincs vesztenivalója.
Ám atyja várában ármány leselkedik rá. Ármány és fekete mágia. Bármennyire megingathatatlan is az akaratereje, legyőzheti-e egyetlen fiatalember az elképzelhetetlen hatalommal bíró ellenséget?


Mark Lawrence Széthullott birodalom sorozata már régóta szerepelt a várólistámon. Csupa szépet és jót hallottam róla, úgyhogy nagyon szerettem volna már olvasni, de valahogy sosem került sor rá. Aztán Nadine-nel elhatároztuk, hogy elolvassuk közösen.

Hatalmas szerelem lett.

Ismét egy olyan regényhez volt szerencsém, ahol nagyszerű háttérvilágot kreált az író. A történet a jövőben játszódik, de rá sem lehet ismerni a bolygóra, amit mi Földnek nevezünk. Nevezhetnénk poszt-apokaliptikusnak is akár, hiszen mindenből, ami a jelenünket jellemzi, csak romok maradtak. Amúgy annyira imádtam az apró utalásokat – pl. az autópályára, amit Jorgék nem ismernek, így csak leírni tudják, amit látnak. Azért be kell ismernem, mivel halvány segédfogalmam sem volt, miről is fog pontosan szólni ez a kötet, le sem esett egy ideig, hogy a jövőben vagyunk. Egyszerűen annyira jelentős regresszió ment végbe, hogy a Mark Lawrence festette jövőkép inkább hasonlított a kora középkorra, semmint arra, amit általában futurisztikus és/vagy sci-fi regényekben találhatunk.

A történetet is nagyon kedveltem, nagy nehézséget okozott letenni néha a könyvet, mert nincs egy percnyi nyugalom sem, folyamatosan fenntartotta az író az érdeklődésemet. Tetszett, hogy a jelenkori események mellett lehetőség adódott Jorg múltjának megismerésére is, mivel ezzel érthetőbbé vált a motivációja, és a személyiségét sokkal komplexebbé tette. A könyv nem szerénykedik véres jelenetekben sem, amit Jorg közönye csak még durvábbá tett.

Amin leginkább elgondolkodtam, hogy ebben a könyvben az emberi élet nagyjából semmit sem ért. Már megszoktam a különböző regényekben, hogy minden szereplőt igyekeznek megmenteni, ha pedig nem sikerül, akkor a főszereplők mérhetetlen bűntudattal kénytelenek élni. Na, itt nem. Kicsit több szereplő van, mint kéne? Gyilkoljunk meg kettőt-hármat, senkit nem fog érdekelni. És nagyjából ez is történt.

Nem igazán olvastam még antihősről szóló regényt, úgyhogy nem igazán tudtam, pontosan mire számítsak. Aztán megismertem Jorgot, aki sikeresen definiálta nekem ezt a szót. A könyv nagy részében a fiú (még tizenöt éves sincs, és máris miken ment keresztül!) elsősorban kegyetlen pszichopatának tűnt, aki gondolkodás nélkül öl, csonkít, kínoz. Meglepődtem magamon, hogy mindennek ellenére valamilyen szinten kedveltem már akkor is. Nem azt mondom, hogy a szívem csücske volt, de éreztem, hogy nem annyira egyszerű a kép, mint elsőre tűnik.

A szereplőkről általánosságban elmondhatók, hogy gonoszak és szemetek tudnak lenni. Mindennek ellenére egy-kettő karaktert mégis megkedveltem. Annyira élveztem a szarkazmusukat, meg a különböző megjegyzéseiket. Viszont volt egy szereplő, akit egyszerűen ki nem állhattam – a Núbait. Szerintem egyébként azért, mert ő elég különleges helyet foglalt el Jorg szívében, és ezért úgy éreztem, nem illik bele a képbe. Meg érződött, hogy komolyan elítéli mindazt, amit a többiek tesznek, ami jogos, de attól még ő is ott volt velük együtt. Azért az nem semmi, hogy ő volt az egyetlen valamelyest „jó” szereplő, és ki nem állhattam.

A romantika, amit leginkább a barbár jelzővel tudnék illetni, egyáltalán nem hiányzott a könyvbe. Tudom, hogy szükséges volt valami szinten belevonni, de nekem egyáltalán nem tetszett. Láttam már kiválóan megoldva, de itt annyira insta volt. Mondjuk insta-szenvedély. Azért meg kell állapítsam, nagyon-nagyon nem szeretnék Jorg érdeklődésének középpontjában állni.

Ezt a regényt elsősorban azoknak ajánlom, akik bírják a durvaságot, mert itt nincsen semmi rózsaszín, és nem létezik bocsánat sem. Ellenben vannak néhol explicit gyilkosságok, ami lehet, hogy néhány embernek problémát okozhat. Viszont, ha ez nem zavar titeket, és vágytok valami egyedi regényre, amelynek a főszereplője és a háttérvilága is szokatlan, de ámulatba ejtő, akkor ezt a könyvet bátran ajánlom. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra is, ami Könyvfesztivál óta a könyvespolcomon vár arra, hogy eljussak hozzá. Ha minden jól megy, már nem sokáig.



Könyv adatai
Eredeti cím: Prince of Thorns (2011)
Kiadó: Fumax (2012)
Oldalszám: 328

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése