2014. szeptember 12., péntek

Hétvégi Olvasónapló (13) A Feloldozott Elmék Trónja

Ezen a héten megtanultam, hogy ha kis olvasási célokat tűzök ki, azokat még a lecsökkent szabadidőmmel is kivitelezhetem. 

Úgyhogy ezt a hetet igencsak sikeresnek nevezhetem!





Még péntek este elkezdtem az egyik pótlistás könyvem, David Levithan: Nap nap után regényét, és másnap be is fejeztem. Egyszerűen nem tudtam lerakni, nagyon olvastatta magát. Jövő hét csütörtökön nálam lesz pont a turnéja, úgyhogy ott még áradozom "kicsit" róla. Jó, lesz benne 1-2 ejnye-bejnye is, mert bármennyire olvastatta magát, tökéletesnek nem mondhatnám. Sajnos. Pedig David Levithan írta!

Ezt követően csak hellyel-közzel tudtam olvasni: útban az egyetemre/egyetemről (éljenek a hangoskönyvek!), elmaradt óráim idején, ha csak magam voltam. Úgyhogy végül is, minden olvasmányommal haladtam egy kicsit - aka előbb-utóbb mindent befejezek! :) 

Ma viszont hazautaztam - aka a MÁV lehetőséget kínált, hogy olvassak. Úgyhogy Kat Zhang: Once We Were könyvét ma ki is végeztem. 4,5/5. Egyelőre maradjunk ennyiben, mert elég sok minden játszott szerepet ebben. És igen, ennél a sorozatnál, ez már csalódásnak számít. 

Így pedig a hétvége kezdete előtt van 3 olvasmányom:


J. R. Ward: Feloldozott szerető. Még egy oldalt sem olvastam ebből a részből, de ez az egyik sorozatmaratonos kötetem, így várom, hogy megjöjjön az inspiráció az olvasására. Pedig V-ről szól, akit igencsak kedvelek.

Sarah J. Maas: Üvegtrón. Most épp a 97. oldalon tartok, és eddig igencsak tetszik - pedig alaposan tartottam attól, hogy nem ér fel a hype-hoz. Viszont annyira Chaolt akarom Caleana mellé! Ők ketten annyira jók lennének együtt, de már most sejtem, hogy ez még véletlenül sem lesz így. Sosem megy a canon shipelése. :( De ettől függetlenül nagyon izgatott vagyok, hogy mik lesznek még itt!

James Dashner: The Eye of Minds. A 7 részből álló audibook-ból a harmadikat hallgattam a héten (ő a szó szerinti utazókönyvem), így a GR szerint 45%-nál járok benne. De már most annyi mindent történt, hogy kész szenvedés, hogy nincs mindig időm ezt hallgatni. Teljes a szerelmünk. 


A Pótlistára három könyvet rakok fel, ebből egyet biztosan elolvasok jövő hétig:




1 megjegyzés:

  1. Irigylem a mennyiséget! Meg a minőséget is ! :D (V sztorijához meg hajrá, szerintem tetszeni fog :)) )

    VálaszTörlés