2014. december 22., hétfő

Rachel Hartman: Seraphina

"Nem üldögélhetek azok közt, akik szerint összetörtem." (199. oldal)

Sorozat: Seraphina #1

Képes egyetlen lány egyesíteni két világot?

A négy évtizednyi béke alig-alig enyhítette a goreddi királyságban élő emberek és sárkányok közötti bizalmatlanságot. Bár a magukat emberi alakba préselő sárkányok racionális agyukkal tudósokként és tanárokként hajtanak hasznot az egyetemeknek, nem lehetnek teljes értékű polgárai a királyságnak – kivéve akkor, ha eltitkolják sárkány mivoltukat… Ahogy közeledik a két faj közötti egyezmény évfordulója, melyre a sárkányok legfőbb vezetője is ellátogat Goreddbe, a feszültség tovább fokozódik.

A tizenhat éves Seraphina Dombegh okkal tart mindkét oldaltól. A rendkívüli tehetségű muzsikuslány épp akkor szegődik el az udvarba, amikor a királyi család egyik tagját gyanúsan a sárkányokra valló módszerrel megölik. A Királynő Őrségének kapitánya, a veszélyesen éles szemű Lucian Kiggs társaként bevonja a nyomozásba Seraphinát. Miközben nekilátnak a béke lerombolására irányuló aljas összeesküvés leleplezésének, Seraphina azért küzd, hogy megóvja gyermekkora óta hordozott titkát – amely olyan szörnyű, hogy felfedése az életébe kerülhetne.


A Seraphinat tavaly kaptam szülinapomra Nadine barátnémtól. Gyakorlatilag szégyentelenül simogattam a könyvesboltban, és sírtam, hogy ez annyira jó lehet. Ennek örömére barátosném megszánt, és úgy döntött, hogy ez a könyv jó lesz szülinapi ajándéknak. Szinte azonnal elkezdtem olvasni, de időhiány miatt nem volt rá elég időm, és inkább úgy döntöttem, hogy egy időre félrerakom. Ryannel való versenyünk második felvonása kellett ahhoz, hogy ismét elővegyem, és gyakorlatilag egy nap alatt végigfussak rajta. Igen, annyira jó olvasmány volt a Seraphina.

Nagyon ritkán találkozom sárkányos könyvekkel, úgyhogy nincs igazán összehasonlítási alapom kivitelezést tekintve, de annyira tetszett a sárkányok reprezentálása ebben a könyvben. Bevallom, úgy képzeltem el őket, mintha macskák lennének – felsőbbrendűek, érzelemmentesek és intellektuálisak (a sztereotípiák alapján természetesen). Leginkább azért nyűgözött le az efféle ábrázolás, mert egyrészt konfliktusforrásként szolgál, másrészt pedig kiváló táptalaj karakterfejlődésre. A kedvenc aspektusom az a tény volt, hogy a sárkányok képesek tökéletesen eljátszani egy-egy zeneműt, ám az érzelmeket képtelenek belevinni a játékukba.

Külön ínyencség volt, ahogy az írónő kiélezte az emberek-sárkányok ellentétét. Általában ez a téma úgy jelenik meg könyvekben, hogy a sárkányok a gonosz, lélektelen állatok, az emberek, akik legyőzik őket, a hősök. Nagyjából minden sárkánytartalmú tündérmesében megtalálható ez az elem. Éppen ezért imádtam, hogy az írónő a polarizált világ helyett egy szürkeségbe rakta a sárkányokat és az embereket. Pusztán az egyéni döntés befolyásolja az attitűdünket a sárkány-ember viszonyban. Ezért imádtam ezt a könyvet! Mivel jobban beleláthattunk a sárkányok helyzetébe (de nem teljesen), tudjuk, hogy ők milyen mechanikus angyalok. Ugyanakkor az emberek szituációjába is beleélhetjük magunkat, hiszen egykor háborúban álltak a sárkányokkal, és semmit nem tudnak róluk (ahogy olvasóként én sem tudok mindent), így talán érthető lehet az irántuk való ellenszenv. Mondjuk az én igencsak sárkány párti voltam, mert láttam, hogy a felszínen legalább is, civilizált módon viselkednek, követik a szabályokat, és bár simán bekaphatnának pár embert, mégsem teszik.

A történet fő konfliktusát eredményezi a sárkány-ember viszony kiélezettsége. Ugyanis közeledik a békeegyezmény meghosszabbításának ideje, miközben egyre több gyilkosság történik a „sárkányok módszerével”. Így pedig komoly veszélybe kerül a békeállapot. Szerettem az izgalmat, amit ez a konfliktus okozott – egyrészt ennek köszönhetően kaptam egy nyomozási regényt (bár elég kevés hangsúlyt kap ez az aspektus), illetve az írónő bemutatott egy folyamatábrát arról, hogyan reagál a két tábor ezekre az eseményekre, milyen atrocitások történnek ezen események hatására, stb.

Természetesen mindez csak keretet ad egy két tábor közt ragadt lány történetének. Annyira rettegtem, hogy az írónő Seraphinát csak egy romantikus főhősnek hagyja meg, de annyival többet kihozott a lányból! Tetszett, hogy az írónő igen nagy hangsúlyt helyezett Seraphina titkának lelki hatására, és hogy ő tényleg igyekezett megőrizni a titkát, nem úgy mint jó pár YA fantasy főszereplője (vagy inkább a pasijuk).

A végletekig imádtam a történetet, lebilincselő, érdekfeszítő volt, és alig bírtam lerakni a könyvet, annyira beszippantott magába. Ez az élmény pedig annyira kellett, úgyhogy külön hálás vagyok a regényt érte. Mondjuk azért az érzelmi függővégért legszívesebben kivégezném az írónőt, mert na! Ilyet nem csinálunk. Nem érti, hogy még ezer év, mire kijön a folytatás (rendben, elég hamar most már, de magyarul? Remélem az is minél hamarabb, szeretném magyarul folytatni Seraphina kalandjait).

A karakterek kiválóan megformáltak és alaposan kidolgozottak lettek. Nagyon szerettem azokat a jeleneteket, amikor a sárkányok eltűnődnek az érzelmek validitásán, és azt a ridegen objektív hozzáállást mindenhez. Igen, tudom, hogy jobban fókuszálok a sárkány karakterekre, de ők sokkal közelebb álltak a szívemhez. Példának okáért a kedvenc szereplőm is egy sárkány. Ráadásul ő pont karakterfejlődésre képes egyén volt, és az a fejlődési görbe, amit bemutatott a könyvben annyira tökéletes és megindító lett. Szükségem van arra, hogy sokkal többet szerepeljen a könyvben – nem érdekel semmi, szükségem van rá.

Seraphina szerintem ideális főszereplőnő. Nagyon könnyen megkedveltem őt – különösen a hűségét, kitartását és bátorságát. Ráadásul a zene szeretete csak még közelebb hozta őt hozzám. Szerettem, hogy képes volt kiállni nem csak önmagáért, de másokért is, sőt még a céljaiért is küzdött, nem pedig azt várta, hogy mások megoldják minden problémáját. És a kertjéről ne is beszéljünk – számomra a legelbűvölőbb részek ebben a kertben játszódtak. Az írónő csodás leírásokat készített hozzá, így úgy érezhettem, hogy én is ott járok.

Lucian Kriggsről sem szeretnék elfeledkezni, aki annyira emlékeztet engem a Gyilkos kegyelem férfi főhősére. Úgyhogy gondolom, senkit nem lepek meg azzal, hogy kijelentem, nagyon megkedveltem őt is. Különösképpen a becsületességéért, és az igazságérzetéért szerettem – amúgy ő annyira lehetne egy Disney herceg.

A romantikáról csak sóhajtozva tudok beszélni. Főleg, hogy ezzel az elemmel az írónő gyakorlatilag megkínzott. Annyiszor panaszkodtam, hogy túlságosan a romantikára fekteti egy-egy könyv a hangsúlyt… na, itt pont az ellentéte miatt voltam kétségbe esve. Nekem több, több, több romantika kellett volna. Természetesen ez nem rossz, mert így csak még jobban érdekel, hogy miként fogja megoldani párosunk a kialakult helyzetet.

Mindent összevetve imádtam a Seraphinát, az egyik kedvenc regényem lett 2014-ben. Különösképp a sárkányaiért, a romantikáért, és a kedvenc szereplőmért lettem ennyire odáig érte. Újabb rajongót köszönhet az írónő.

„Ma több jutott nekem a szépségből, mint amennyi járt.”



Könyv adatai
Eredeti cím: Seraphina (2012)
Kiadó: Scolar (2013)
Oldalszám: 433

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése