"Néha úgy gondolom, én vagyok az utolsó ember."
Sorozat: Ötödik hullám #1
Hogy a végsőkig kitarts, olyan célt kell választanod, amelyért az életedet is feláldoznád.
Az első hullám nyomán sötétség támadt.
A második hullámot csak a szerencsések élték túl.
A harmadikat pedig a szerencsétlenek.
A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben!
Cassie egy lépést sem tesz a következők nélkül: Luger, M-16-os gépfegyver, lőszer és Bowie-kés. Ennivaló, víz, hálózsák és körömcsipesz csak ezek után következik a listán.
Cassie tizenhat éves, a néptelen országúton menekül. Rajta kívül már nem sokan vannak életben a Földön. Menekül a lények elől, akik embernek látszanak, és akik megölnek minden útjukba kerülőt. Akik több hullámban pusztították az emberiséget. Nem tudjuk, kik az idegenek. Nem tudjuk, miért akarják megsemmisíteni világunkat. Csupán egyvalami világos: mindenkit ki akarnak irtani.
Cassie családja túlélte az első és a második hullámot. A harmadik és negyedik viszont már nem kímélte őket. Cassie most az ötödik hullámmal néz farkasszemet: vagy öl, vagy megölik. „Csak akkor maradsz életben, ha egyedül maradsz” – ez a meggyőződése. De aztán találkozik Evannel, aki elbűvölő és titokzatos, és egyedül ő segíthet Cassie-nek, hogy valóra váltsa az öccsének tett ígéretét. A lány választásra kényszerül bizalom és csüggedés, harc és megadás, élet és halál között. Föladja vagy fölveszi a harcot?
Rick Yancey nevével először a The Monstrumologist sorozattal kapcsolatban találkoztam (az még mindig várólistán van csak). Aztán a The 5th Wave megjelenése után egyre több helyen futottam bele dicsőítő posztokba/vlogokba, és ez felkeltette az érdeklődésemet. Végül tavaly karácsonyra kaptam meg a könyvet, és idén el is olvastam. Minden hypet megérdemel ez a gyönyörűség.
A legeslegeslegjobb része ennek a könyvnek a háttérvilág volt. Tökéletesen kidolgozta Rick Yancey a jelenlegi helyzet előzményét, az egyes előzményekre adott emberi reakciókat és következményeket - gyakorlatilag mindent. És mindez teljes mértékben realistán hatott. Az író olyan hullámokat generált, amik valószínűleg tényleg ilyen reakciókat váltottak volna ki (belőlem szinte biztos, hogy igen), sőt még arra is ügyelt, hogy az emberiség minden védelmi pillérét megtámadják. Tetszett a hullámok sorrendje is, ahogy a viszonylag személytelenből haladtak a személynek fontos dolgok felé. Mint például a bizalom kérdése – vagy éppenséggel a létbizonytalanság, az állandó rettegés… Nekem már ez megért volna öt csillagot, mert komolyan, kiválóan átgondolt, kidolgozott és kivitelezett világot tárt elénk Rick Yancey, ahol nagyon, de nagyon nem akarnék élni.
Nagyon érdekesnek találtam az általánosításból fakadó előítéletekkel való szembenézést is. A földönkívülieket a legtöbb film úgy kezeli, hogy vannak egyben, mindenki gonosz, mindenki rossz. Nincsen differenciálás bennük. Azért tetszett, hogy ebben a regényben nem csak ki vannak dolgozva, hanem az író nem uniformizáltan ábrázolja a támadókat. Nagyon kíváncsi vagyok rájuk, még sok mindent meg szeretnék tudni róluk.
A történet több szálon fut, és minden egyes szálat imádtam. Mármint Zombi-Nugget szálnál kellett idő, míg belerázódtam, mert olyan éles váltás volt Cassie-től. Ha ezt a két szálat hasonlítom össze, elmondható, hogy Cassie szála jobban fókuszál az érzelmekre és a létbizonytalanságra. Ezzel szemben Zombiék szála inkább harcosabb, akciódúsabb. Végül is, mindkét szál arra szolgál, hogy bemutassa, miként végződhet az apokalipszis – bujdosással egybekötött túlélőgyakorlattal vagy esetleg militarizálással.
Ez a könyv inkább egy túlélőregény, annak pedig kiváló. Szerettem az izgalmakat, a folyamatos fordulatokat, és a pillanatot, amikor átláttam a teljes képet. Viszont fogalmam sincs, hogy miként fognak az események folytatódni azután a hatalmas függővég után, amit Mr. Yancey kreált.
A főszereplők könnyen megszerethetők, olyan könnyen lehet velük együttérezni, a fájdalmuk annyira átütő erejű. Nagyon sajnáltam a karaktereket, mert ártatlanul szenvednek – ráadásul ilyen fiatalon változott meg ennyire gyökeresen az életük.
Cassie nagyon erős karakter, és úgy érzem, a szenvedései hitelesek, és bár volt olyan rész, ahol nem értettem, miért cselekszik úgy ahogy, ám mindent összevetve Cassie független, túlélő, bátor, és lelkileg összetört (ez mondjuk közös tulajdonság minden emberi karakter esetében). Egyébként gondolkodtam azon, hogy miért változott Cassie karaktere a regény közepén. Úgy érzem, hogy feladta. Fel volt készülve a halálra, elfogadta, és aztán ez történik. Bár sántít ez a megoldás még mindig, de így tudom csak racionálisan elfogadni.
Zombi ment át a legnagyobb változáson a regény eleje óta. Már ez a névválasztás is sugallja, mivé is lett. Bevallom, néha féltem tőle, pedig tudom, hogy nem rossz. És mégis, a túlélése bizonyítja, hogy ő is igazi túlélő.
Evan volt az egyetlen, aki sokszorosan kilógott a sorból. Olyan éles a differencia közte és Zombi közt. Evan az, aki Zombi lehetett egykor (csak kicsit erősebb, és céltudatosabb kiadásban). Az ő titka elég nyilvánvaló volt végig, ám mégis annyira szerettem Evant, mert ő egyféle reményforrásként, régi normalitásként is funkcionál.
A romantika – őszinte leszek, itt merültek fel kisebb gondok. A várható szerelmi háromszög nem igazán zavar, mert mindenkit shipelek mindenkivel. Egyedül a romantika kialakulásának körülményeivel voltak gondjaim. Amit magyarázhatok bárhogy, mégsem lesz teljesen elfogadható. Nagyon sajnáltam, mert így picit rontott az élményen.
Mindent összevetve hatalmas szerelem, óriási extázis és fantasztikus olvasási élmény volt ez a regény. A világ az egyik legcsodálatosabb, legkidolgozottabb, amivel valaha is találkoztam, és már csak ezért is megérte olvasni ezt a regényt. A történet és a karakterek csak még tovább emelték a regény színvonalát, és Dearies, ez a könyv abszolút megérdemli a hypet, amit kap.
A legeslegeslegjobb része ennek a könyvnek a háttérvilág volt. Tökéletesen kidolgozta Rick Yancey a jelenlegi helyzet előzményét, az egyes előzményekre adott emberi reakciókat és következményeket - gyakorlatilag mindent. És mindez teljes mértékben realistán hatott. Az író olyan hullámokat generált, amik valószínűleg tényleg ilyen reakciókat váltottak volna ki (belőlem szinte biztos, hogy igen), sőt még arra is ügyelt, hogy az emberiség minden védelmi pillérét megtámadják. Tetszett a hullámok sorrendje is, ahogy a viszonylag személytelenből haladtak a személynek fontos dolgok felé. Mint például a bizalom kérdése – vagy éppenséggel a létbizonytalanság, az állandó rettegés… Nekem már ez megért volna öt csillagot, mert komolyan, kiválóan átgondolt, kidolgozott és kivitelezett világot tárt elénk Rick Yancey, ahol nagyon, de nagyon nem akarnék élni.
Nagyon érdekesnek találtam az általánosításból fakadó előítéletekkel való szembenézést is. A földönkívülieket a legtöbb film úgy kezeli, hogy vannak egyben, mindenki gonosz, mindenki rossz. Nincsen differenciálás bennük. Azért tetszett, hogy ebben a regényben nem csak ki vannak dolgozva, hanem az író nem uniformizáltan ábrázolja a támadókat. Nagyon kíváncsi vagyok rájuk, még sok mindent meg szeretnék tudni róluk.
A történet több szálon fut, és minden egyes szálat imádtam. Mármint Zombi-Nugget szálnál kellett idő, míg belerázódtam, mert olyan éles váltás volt Cassie-től. Ha ezt a két szálat hasonlítom össze, elmondható, hogy Cassie szála jobban fókuszál az érzelmekre és a létbizonytalanságra. Ezzel szemben Zombiék szála inkább harcosabb, akciódúsabb. Végül is, mindkét szál arra szolgál, hogy bemutassa, miként végződhet az apokalipszis – bujdosással egybekötött túlélőgyakorlattal vagy esetleg militarizálással.
Ez a könyv inkább egy túlélőregény, annak pedig kiváló. Szerettem az izgalmakat, a folyamatos fordulatokat, és a pillanatot, amikor átláttam a teljes képet. Viszont fogalmam sincs, hogy miként fognak az események folytatódni azután a hatalmas függővég után, amit Mr. Yancey kreált.
A főszereplők könnyen megszerethetők, olyan könnyen lehet velük együttérezni, a fájdalmuk annyira átütő erejű. Nagyon sajnáltam a karaktereket, mert ártatlanul szenvednek – ráadásul ilyen fiatalon változott meg ennyire gyökeresen az életük.
Cassie nagyon erős karakter, és úgy érzem, a szenvedései hitelesek, és bár volt olyan rész, ahol nem értettem, miért cselekszik úgy ahogy, ám mindent összevetve Cassie független, túlélő, bátor, és lelkileg összetört (ez mondjuk közös tulajdonság minden emberi karakter esetében). Egyébként gondolkodtam azon, hogy miért változott Cassie karaktere a regény közepén. Úgy érzem, hogy feladta. Fel volt készülve a halálra, elfogadta, és aztán ez történik. Bár sántít ez a megoldás még mindig, de így tudom csak racionálisan elfogadni.
Zombi ment át a legnagyobb változáson a regény eleje óta. Már ez a névválasztás is sugallja, mivé is lett. Bevallom, néha féltem tőle, pedig tudom, hogy nem rossz. És mégis, a túlélése bizonyítja, hogy ő is igazi túlélő.
Evan volt az egyetlen, aki sokszorosan kilógott a sorból. Olyan éles a differencia közte és Zombi közt. Evan az, aki Zombi lehetett egykor (csak kicsit erősebb, és céltudatosabb kiadásban). Az ő titka elég nyilvánvaló volt végig, ám mégis annyira szerettem Evant, mert ő egyféle reményforrásként, régi normalitásként is funkcionál.
A romantika – őszinte leszek, itt merültek fel kisebb gondok. A várható szerelmi háromszög nem igazán zavar, mert mindenkit shipelek mindenkivel. Egyedül a romantika kialakulásának körülményeivel voltak gondjaim. Amit magyarázhatok bárhogy, mégsem lesz teljesen elfogadható. Nagyon sajnáltam, mert így picit rontott az élményen.
Mindent összevetve hatalmas szerelem, óriási extázis és fantasztikus olvasási élmény volt ez a regény. A világ az egyik legcsodálatosabb, legkidolgozottabb, amivel valaha is találkoztam, és már csak ezért is megérte olvasni ezt a regényt. A történet és a karakterek csak még tovább emelték a regény színvonalát, és Dearies, ez a könyv abszolút megérdemli a hypet, amit kap.
Könyv adatai
Eredeti cím: The 5th Wave (2013)
Kiadó: Cartaphilus (2014)
Oldalszám: 472
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése