A Leltár minden hónap első napján jelentkező rovat, amelyben megemlékezem az előző havi történésekről, számot vetek az olvasmányaimról, ill. tervezgetek. Ez utóbbit kissé naivan.
Helló Dearies!
Megérkezett az első Leltár 2018-ban! Bár az jobban meglep, hogy az 54. már. 54. hónapja csinálom ezt a rovatot.
A mai egy ilyen nap - az előbb realizáltam azt is, hogy Maggie Stiefvater: A Hollófiúk könyvét 2015-ben olvastam. Nem tűnt annyira távolinak az élmény!
Az idei évben minimálisan fog változni a leltár rovat első fele. Eddig ilyenkor szoktam a fogadalmaimat nézegetni, azonban úgy döntöttem, az izgalmasabb, ha év végén történik meg egyben. Addig sem stresszelek rajta, hogy "hú, meglesz-e" egy-egy pontja.
Ehelyett egy "mi történt ebben a hónapban" szegmens lesz. Mutatom is, miként képzeltem el...
Januárban...
- Vizsgáztattam életemben először, és meglepő élmény volt. Rengeteget tanultam belőle.
- Az évet rögtön betegen indítottam, ami úgy igazán csak pár napja múlt el. (A köhögés makacs, néha azért még emlékeztet a létezésére.)
- Ugyanakkor rájöttem, hogy az emberek szerint vidám természet vagyok. A szarkazmus nagyasszonya. Cöhh.
- Oké, mióta meggyógyultam, olyan vagyok, mint egy nikkelbolha. Olyan jó hangulatom van mostanában!
- Félévzárás volt az iskolában, ami annyira fárasztó volt. Nem is olvastam sokat az elmúlt időben emiatt.
- Vettem egy új parfümöt (Katy Perry Mad Love-t), aminek szerelmes vagyok az illatába. A legjobb választás volt.
- Meg néhány rúzst is vettem, köztük egy feketét és egy sötétlilát is. Igen, hordom is. Igen, szeretem a sötét rúzsokat.
- Ó, és vettem végül egy paplant, ami a legjobb vásár volt. Leszámítva, hogy sokkal nehezebben veszem rá magam, hogy felkeljek.
- Elkezdtem nézni A Dal-t, és eddig minden kedvencem továbbjutott.
- Annyira hiányzott a kertészkedés! De szerencsére volt pár melegebb nap, mikor felgereblyézhettem a kertet és a benti növényeket elrendezhettem.
- Megtudtam, hogy március 9-én érkezik az új Three Days Grace album!
- Tegnap végre befejeztem a blog címkézését, úgyhogy most rendesen működnek a tag-ek.

Nos igen, valahogy így képzeljétek el ezt a történetet. :) Ez lesz az a szekció, amikor mindenről írok. De komolyan, ha titeket nem érdekel az ilyen, nyugodtan ugorjátok át ezt a részt! Van még mit olvasni így is.
Januárban olvastam
Januárban 7 könyvet sikerült befejeznem (ebből 6 300 oldal alatti), ami az oldalszámok ellenére meglepő mennyiség.
Az év első könyve természetesen Neil Gaiman tollából származott. A Sosehol kissé sanyarú sorsra jutott. A betegségem csúcspontján kezdtem olvasni, és emiatt nagyon elhúzódott. Ettől függetlenül mégis hatással volt rám, és ahogy több idő telik el, úgy válik egyre nagyobb kedvencemmé. Nagyon tetszett egy két Londonos koncepció, és hogy ismét a "mi" világunkba sikerült hoznia mágiát az írónak. Ráadásul még lett is egy kedvenc szereplőm, Marquis de Carabas.
A következő olvasmányom lett a januári kedvenc könyvem, amit fel is tettem a TopX 2018-as olvasmány listámra. John Corey Whaley: Where Things Come Back regénye teljesen letaglózott. A szerző másik két regényét is kedveltem (A Kobak ráadásul az egyik abszolút kedvenc realista regényeim listán is szerepel), de nem hittem volna, hogy ennyire magával fog ragadni ez a kötet. A történet kettős - van egy valós nyomozás az elrabolt testvér után, és van egy metaforikus történet egy ritka madárról, aki feltűnt a reménytelenség városában. A cím pedig még most is érzelmeket vált ki belőlem. Gyönyörűen megírt történet, és csak ajánlani tudom. Nagyon sajnálom, hogy itthon még nem jelent meg.
Percy Jackson kellett ahhoz, hogy megdobja az olvasásaim számát. Egy hétvégén olvastam el Rick Riordan: A szörnyek tengerét és A titán átkát. Mindkettő újraolvasás volt, és mindkettőt ugyanúgy imádtam most is, mint mikor anno először olvastam. Annyira furcsa számomra, hogy ez a sorozat sokkal kedvesebb nekem, mint a Harry Potter. Pedig, mikor először olvastam, az 1-4.részt nagyon szerettem! Ráadásul úgy vártam minden részt, mint a Messiást kb., és azonnal kellett, ahogy megjelent. Emlékszem, a 7.részt meg kellett venni angolul 6000Ft-ért (ami akkoriban még többet ért), mert nem bírtam kivárni, hogy megjelenjen magyarul. Remélem, egyszer rájövök, hogy miért szeretem ezt a sorozatot jobban, mint a HP-t.
Nancyvel közös kihívásunk, az "egy régi, egy új" projekt keretein belül elolvastam a legelső 2018-as megjelent a várólistámról, Dominik Parisien - Navah Wolfe (szerk.): Robots vs. Fairies antológiáját. Ebből született meg az idei első könyves véleményem is a blogon. Az antológia maga elég vegyes novelákkal volt tele, de sok igazán gyönyörű, megható vagy éppen döbbenetes történettel is találkoztam. A kedvencem ismételten Alyssa Wong novellája volt, akinek eddig minden írásáért rajongtam! A legnagyobb csalódás viszont pont Catherynne M. Valente novellájához kapcsolódik. Nem az volt a legrosszabb, de szomorú voltam, hogy ennyire nem tetszett az a novella.
Megejtettem az idei első sorozatfolytatást is, Holly Black - Cassandra Clare: Az ezüstmaszk könyvével. A sorozatból ez a legkevésbé kedvelt kötet számomra, több sebből is vérzett szegény történet. A romantika pedig... nem. És nemcsak a shipem miatt, hanem mert annyira nem illett oda. Még ha voltak is aranyos közös pillanatok.
A hónap utolsó olvasmánya hirtelen felindulásból elkövetett olvasás lett. Philip K. Dick: Kizökkent idő regénye iránt egyik nap ellenállhatatlan vágyat éreztem, és ennek örömére neki is álltam az olvasásnak. Sajnos, nem lett kedvencem ez a regény, de azért megtaláltam azoknak az elemeknek a csíráit, amelyek a későbbiekben a kedvenceimmé váltak a Philip K. Dick kötetekben.
Aktuális olvasmányok
Brian Moynahan: The Russian Century
Haladás: 171. oldal (+128 oldal)
Az orosz töris szenvedélyem eredménye ez a könyv. A fényképek miatt mindenképp megérte beszerezni de azon kívül is rengeteget tanulok belőle. A könyv főleg a társadalom mindennapjaival foglalkozik, azzal viszont beható részletességgel.
A legutóbbi rész annyira megrázó volt, hogy azóta sem tudtam folytatni, mert tudom, hogy csak még több borzalom következik. Most érek ugyanis a II. világháborúhoz.
Robin Hobb: Az orgyilkos küldetése
Haladás: 129. oldal (+129 oldal)
Kellett nekem Top10 kedvenc könyves posztot írnom! Imádom ezt a regényt is, akárcsak az előző részeket. Ha látnátok! Teleragasztottam post it-ekkel a könyvemet, annyi gondolatom van 1-1 történéssel kapcsolatban. Nem csoda, hogy ilyen lassan haladok vele. De nem is sietek vele, szeretnék minél több időt a kedvenceimmel tölteni.
Amúgy ez a rész eddig nem úgy alakult, ahogy gondoltam, de ez a kimenetel valahogy sokkal valóságosabb, és szükséges is a karakterfejlődésekhez.
Marko Kloos: Felderítők
Haladás: 116. oldal (+116 oldal)
Bevallom, most kicsit elakadtam ebben a könyvben. Nagyon tetszett idáig, és most sincs bajom a minőséggel, csak valahogy úgy érzem, kilátástalan az egész helyzet, amibe kerültek a szereplők, és annyira sugárzik ki, hogy rám is hatással van. Ami egyébként hatalmas bók a könyvnek, mert pont ez a célja, hogy ezt érzékeltesse velem.
Csak kicsit túl jól csinálja.
Richard Morgan: A végzet barlangjai
Haladás: 22. oldal (+22 oldal)
Sikerül a hónapban 1 fejezetet elolvasnom A végzet barlangjaiból, de még nem találtam meg azt a szikrát, amit az előző köteteknél. Sok időt töltöttem nélkülük, egyértelmű, hogy idő lesz, mire úgy megtalálok a helyem ebben a világban.
Azért kíváncsi vagyok, mi lesz ebből, és hova fut ki a történet.
A januári terveim egész jól alakultak. A 6 kiválasztott könyvből 4-et elolvastam, 2-t pedig most olvasok még.
Ennek örömére februárra 10 könyvet tettem TBR-ra. Mert tudjátok, teljesen valószínű, hogy elolvasom mindet, mikor januárban is alig olvastam. De egyszerűen képtelen voltam választani! Ráadásul vannak köztük igen rövidek, úgyhogy ez többnek tűnik, mint amennyi. (Csak mondogasd magadnak.)
Sajnos 1 dolog biztos. Februárban meglesz az első passzolásom a Nancys kihívásban, mert bár olvasni fogok 2018-ban megjelent könyvet, az itthon megjelent regény lesz, az eredeti megjelenésük nem idénre esik.
(És miért nem olvasok 2018-as megjelenést? Mert minden könyv, ami érdekel február 27-én jelenik meg... ilyen a szerencsém.)
A jelöltjeimet ismételt csoportosítottam. Ezúttal a saját-nem saját alapon.
1. 2018-ban beszerzett könyvek
Az idei fogadalmaim közt szerepel, hogy az idei beszerzéseim legalább 50%-át elolvassam. Erre hajtok nagy erőkkel. (Jelenleg 60%-on állok, de lehetne jobb is ez az arány.)
Soman Chainani: Jótett helyébe (766 oldal)
A Twister Médiának köszönhetően került hozzám a Jók és Rosszak Iskolájának 3. része, aminek annyira örülök! Még nincs pontos dátuma a blogturnénak, de valamelyik Hétvégi olvasónaplóban biztos említeni fogom.
A második rész egész komoly függővéggel ért véget, úgyhogy nagyon várom, hogy megtudjam, mi történik a lányokkal, és a világgal. El sem hiszem, hogy végre a kezemben tarthatom ezt a részt!
Philip K. Dick: Elektronikus álmok (240 oldal)
Jövő héten kapom meg a legújabb Philip K. Dick megjelenést (adagomat) az Agave kiadótól. Nagyon húzós lesz annak a hétnek a hétfője, úgyhogy ez és a következő jelöltem érkezése megédesíti a hetet. Azt az egyet tudom, hogy ezt a könyvet biztos elkezdem olvasni, amint megkaparintom.
Dan Brown: Eredet (576 oldal)
Ahogy az Eredetet is. Nem érdekel, hogy sok könyvet olvasok egyszerre, ezt a regényt abban a pillanatban előrendeltem, hogy lehetőség nyílt rá. Elméletileg február 6-án érkezik meg (adok 7-ig időt), úgyhogy már csak párat kell aludnom, hogy ismét Robert Langdonnal lehessek. Jhaj, annyira szeretem ezt a sorozatot, pedig tudom, hogy nem tökéletes. De Robert Langdon! Legjobb fikcionális karakter számomra!
John Steinbeck: Lement a hold (128 oldal)
A Könyvmolyképzős csomagban érkezett ez a kicsike is hozzám. Van egy furcsa szokásom, hogy az adott hónap első napján elkezdek egy új könyvet, mintegy ünnepelve az új hónapot. Februárban a Lement a hold lett a kiválasztott, és eddig 44 oldalt olvastam el. Imádom. Nem tudom, még miként fogalmazom meg az érzelmeimet, de már most tudom, hogy fogok még az írótól olvasni.

Tervek

Veres Attila: Odakint sötétebb (266 oldal)
Ezt a könyvet nem terveztem eredetileg februárban olvasni, de tegnapelőtt elért a vágy, hogy nekiálljak, így fel is került a februári TBR-om tetejére. Annyira reménykedem, hogy szeretni fogom ezt a könyvet! Nagyon jókat meséltek róla Könyvfesztiválon, és ez a borító igényli a hasonló minőségű tartalmat.
Rick Riordan: Csata a labirintusban (344 oldal) & Az utolsó olimposzi (360 oldal)

Februárban szeretném folytatni és befejezni a Percy Jackson és az olimposziak újraolvasásomat. Mindkét kötetet szerettem első olvasásra (ezek voltak a kedvenceim), így bizakodó vagyok, hogy most is valami igazán fantasztikus élményben lesz részem.
Anthony Ryan: A láng légiója (608 oldal)
A Fumax kiadótól kaptam a szívszerelmem sárkányos sorozatom második részét, amit februárban mindenképp szeretnék elolvasni! Az első rész hatalmas szerelem volt (talán még A vér énekén is túltett!), így bizakodó vagyok, hogy ezt a kötetet is ugyanúgy fogom imádni.
Említettem már, hogy ez is tele lesz sárkányokkal? És nem a Temeraire félékkel. Nono.
3. Könyvtári könyvek
Neil Gaiman: Felkavaró tartalom (362 oldal)
Mert nem telhet el hónap Neil Gaiman nélkül című rovatunk következő felvonásához érkeztünk. Ezúttal az utolsó novelláskötetét sikerült kikölcsönöznöm a könyvtárból, a Felkavaró tartalmat. Mondanám, hogy majd lassan, novellánként haladgatok, de ez a másik két novellásköteténél sem működött.
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2016 (612 oldal)
Ezt az antológiát viszont szerintem csak lassanként fogom elolvasni, ahogy a 2017-es kiadással is tettem. Kétlem, hogy a végére érnék a hónapban, de nem is célom. Csak szeretnék néhány jó SFF novellát olvasni februárban is.
Nagyon ambiciózus terveim vannak, mint láthatjátok - aztán meglátjuk, hogy a valóságban miként állják a sarat. Sanszos, hogy nem mindegyik könyvet tudom elkezdeni (bár reménykedem nagyon), de van még időm, nem hajt a tatár.
Végezetül pedig szeretném megmutatni, melyik könyvek keltették fel az érdeklődésemet a februári megjelenések közül. Ahogy írtam feljebb is, mindegyik 2018. február 27-én jelenik meg.
Leginkább az új Jennifer A. Nielsen könyvet várom, azt fogom szerintem legelőször elolvasni a 4 közül!
Ennyi lett volna a Leltár rovat legújabb kiadása. Ha eljutottál ide, gratulálok! Legyen csodás hétvégétek, sziasztok!

Friss megjelenések

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése