2019. február 22., péntek

Ezt sem olvastam! Témázás a kimaradt "alapművekről"

Kínos vallomások – kimaradt „alapművek” vagy épp divatkönyvek




Sokat gondolkodtam azon, hogy léteznek-e alapművek az irodalomban, s hogy miért tekintünk egy-egy alkotásra, mint alapműre? Úgy gondolkodtam sokáig, hogy a kötelező olvasmányok alkotják azt a kánont, amit mindenkinek el kell olvasnia. Na mármost, én az általános iskolában már elbuktam ezt a küldetést, amikor Gárdonyi Géza: Egri csillagok regényébe beletört a bicskám. Emlékszem, Mamáéknál nyaraltam 12 évesen, amikor olvasnom kellett (volna) a regényt. Annyira komoly szenvedés volt olvasni, hogy még 16 évvel később is bennem él, ahogy próbálkoztam, s . Bezzeg a Kőszívű ember fiai a mai napig az egyik kedvenc kötelező olvasmányom, pedig csak egy évvel olvastam később.

A gimnáziumban aztán végképp letettem a kötelező olvasmányok elolvasásáról. Sokszor megemlegetem, mennyire borzalmas irodalomtanárom volt, s az ő hathatós segítségével döntöttem úgy, hogy én el nem olvasom az adott műveket. 9. osztályban már nem olvastam az Odüsszeiát és a Szigeti veszedelmet, 11. osztálytól pedig az volt a csoda, ha elolvastam bármelyik feladott művet is. 10. osztály volt a kivétel, ott ugyanis a tanévet megelőző nyáron elolvastam mindegyik alkotást, majd amikor feleltettek a Bánk Bánról, nem tudtam elég részletesen visszaadni annak tartalmát (a tanárom csupa apróságot kérdezett), és elégtelent kaptam. Onnantól kezdve adtam fel végleg a kötelezők olvasását. Azért megjegyezném, hogy egy olyan alkalom adódott, amikor elolvastam egy kötelezőt, s imádtam – Madách Imre: Az ember tragédiája a mai napig a szívem csücske.

Az egyetemen az anglisztika szak miatt rengeteg kötelező olvasmányt osztottak ki, de ezek már az angol irodalom kánonja volt, s nem is értettem, némelyik miért tartozott bele. Itt kérdőjeleztem meg igazán azt az állítást, hogy a kötelező olvasmányok alapműveknek számítanak. Ez később csak megerősödött bennem, amikor elkezdtem jobban megismerkedni a fantasy és sci-fi műfajjal. Egy új világ nyílt meg előttem, s mindkét műfajnak meg is vannak a maga „alapművei”.

A két műfajnál azonban már nem akadt egy teljes mértékben egységes kánon, amin végig lehetne menni – nincs olyan mű, amire mindenki azt mondaná, hogy igen, ez kötelező olvasmány, enélkül nem lehetsz olvasott. Persze mindenkinek van elképzelése arról, hogy mi szerinte a „kötelező” olvasmány, de ez már inkább egyéni ízlést tükröz.

Én magam úgy gondolom, hogy ennek a két műfajnak inkább kötelező szerzői vannak, s nem művei. A fantasynél például J. R. R. Tolkien a legtöbbet említett név. Én például egészen 2017-ig nem olvastam tőle, s akkor is először a Karácsonyi leveleket, majd pár hónappal később A hobbitot vettem kézbe. Soha nem olvastam a Gyűrűk Urát, és őszinte leszek, szerintem nem is fogok sort keríteni rá. Régen emiatt kissé szégyelltem magam, mert milyen fantasy olvasó nem olvassa A Művet, de azóta ez az érzés elmúlt. S ha már Gyűrűk Ura. A Trónok harcát sem tervezem elolvasni. Kétszer is nyílt rá lehetőségem, mindkétszer nagyjából a második oldalig jutottam benne, s nem tudott semmi rávenni, hogy folytassam tovább.

A sci-fit tekintve érdekesebb a helyzet. Míg fantasyben nem érzem a vágyat, hogy klasszikusnak titulált műveket olvassak, sci-fiben teljesen más a helyzet. Az idei egyik célkitűzésem is az, hogy több „alapművet” elolvassak. Vagyis több olyan szerzőtől olvassak, aki „alapnak” tekinthető. Ennek köszönhetően ismerkedtem meg idén Arthur C. Clarke-kal is, illetve mélyítettem el ismeretségemet Stanisław Lemmel is. Sci-fiben eddig csupa sikerélményem volt, hiszen Philip K. Dick, Ursula K. Le Guin és Ray Bradbury is a kedvenc szerzőim közé tartozik. Valószínűleg ezért vagyok sokkal nyitottabb ennek a műfajnak a „kötelezőivel” ismerkedni.

De mi a helyzet a divatkönyvekkel?

Szeretem is meg nem is. Amikor egy könyv hatalmas hypet kap, bennem kettős érzés kavarog. Egyfelől érdekel, mi kapott ekkora hírverést, másrészt viszont legszívesebben messzire elkerülném, mert úgy érzem, nem tudnék teljesen elvárások nélkül belekezdeni. Mostanában inkább távol tartom magam a mindenhol reklámozott könyvektől, főleg a YA kategóriából. Ott nem is voltak igazán sikerélményeim az utóbbi időkben. Tomi Adeyemi Vér és csont gyermekei volt a legutóbbi nagy divatkönyv, ami tetszett, de egyáltalán nem éreztem azt a nagy rajongást, mint mások. Ugyanez a helyzet Sarah J. Maas regényeivel. Az Üvegtrón és az ACOTAR is jó volt, míg olvastam, de egyáltalán nem tették vonzóvá a saját sorozataikat.

Végezetül

Annyi jó regény van, nem kellene, hogy a mások által elvárt regényeket olvassuk, csak azért, hogy elég népszerűek legyünk, vagy elég olvasottnak tartsanak minket. Úgyhogy hajrá nekünk az új kedvencek megtalálásában!


További témázók

9 megjegyzés:

  1. Az Egri csillagok nekem is egy elég nagy trauma volt - szerintem kb. ott döbbentem rá, hogy vannak rossz könyvek. Előtte anyukám csupa nekem való, meg érdekes, aranyos olvasmánnyal ismertetett meg. Barátnőmmel mindketten ajtókitámasztónak használtuk utána a könyvet, hogy megbosszuljuk, amit elszenvedtünk. :D Érdekes, nekem A kőszívű is nagyon szenvedős volt, a hossza, a nyelvezete miatt is, illetve azt is nagyon untam. :/ De Baradlay Richárdba azért szerelmes voltam. :D

    Hú, sajnálom ezt a borzasztó irodalomtanárt. :((

    Szerintem semmi kínos nincs abban, hogy nem olvastad A Gyűrűk urát. :) Ha nem is érzel rá ingerenciát, akkor minek? Jó hosszú is ahhoz, hogy csak muszájból végigolvasd. Persze mindemellett lehet, hogy élveznéd. :) A Trónok nekem sem jött be igazán könyvben, bár én az első kötetet azért elolvastam egyben. Rájöttem, hogy totál nem muszáj ezt folytatni, és néha ez baromira felszabadító érzés sorozatoknál. Inkább csak nézem. :)

    A YA-tól nekem is eléggé csömöröm lett. Néha be fog ficcenni persze, de akkor nagyon óvatos szűrést követően. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tartom, hogy ezeket a regényeket nem 12-13 éves emberkéknek kéne odaadni, hogy akkor hajrá. Lehet, ha mostanában olvastam volna, más véleményem lettem volna róla. (Nálam amúgy Jenő volt a favorit. <3)

      Amúgy érdekes helyzetben vagyok a GyU-val. Pont a bejegyzés írása közben futottam bele egy olyan kommentfolyamba molyon, ahol ezt hozták fel, mint alap, ami nélkül nincs semmi. Emiatt változtattam meg az eredeti bekezdést erre. (Mert eredetileg azt írtam, hogy mostanában nem vettem észre, hogy SFF-ben annyira menne ez a "ha ezt nem olvasod..." téma, erre tessék.)

      A YA pedig nekem kicsit szívfájdalom, mert régen faltam őket, de ma már nem találom elég kielégítőnek mélységét és kidolgozottságát tekintve. A kategóriának meg kell felelnie olyan elvárásoknak, amik a legjobb ötletet is tönkrevághatják. Adeyemi könyve nálam pontosan ebbe a kategóriába tartozott. Úgyhogy veled együtt én is szűrök nagyban. :D

      Törlés
    2. Egyetértek, nagyon máshogy kellene megszerettetni az olvasást - sőt csak másként lehetne. Ezek annyira elavultak, és nehezek néha a korosztálynak... :/
      Érdekes elképzelés, hogy a GyU mennyire alap... Valóban nagyon nagy és korszakalkotó mű, és a műfaj egy kiemelkedően fontos darabja, de attól még meg lehet érteni a hasonló könyveket, hogy ha ezt épp nem is ismered. :)

      Szerintem is túl felületesek a YA-k sokszor. De az NA-k is hajlamosak erre, csak ott pár évvel idősebb szereplőkkel játsszák el ugyanezt.

      Törlés
  2. próbáltam könyveket keresni a posztomnál a 'divatkönyvekhez', de olyan tömegével próbálják mesterségesen hypolni főleg a ya-kat meg mostanság a női thrillereket, hogy végül ráhagytam, hogy válogassak közülük. szinte kivétel nélkül csalódás a vége, olyan egynek elmegy kategória.

    gyűrűk urát én se olvastam, furán is néznek rám, mikor megtudják. mintha nélküle érthetetlen lenne az összes többi fantasy.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj de jó ezt hallani, van egy sorstárs! :D Amúgy nálam a diákjaim is alapból feltételezik, hogy olvastam azt is és a Trónok harcát is - mindig meg a döbbenet, amikor kiderült, hogy nem.
      Ó igen, mostanában ez a női és domestic thrillerek nagyon mennek, de ott sem értem a hypet. Mondjuk nem vagyok olvasott a műfajban, így nem is tudom teljesen megítélni a helyzetet. A YA-k meg?! Minden hónapban jön ki egy "201X legjobb regénye", ami új világba helyezi - - oké, nem is annyira új világba, mert feldolgozás - történetét, amiben a szereplők nagyon ütősek - bár mostanában elég sokszor a személyiségük pusztán a nemi identitásuk és a rasszukból áll. Nincs hozzá nekem sem türelmem. Örülök a reprezentációnak, de ne adják el úgy, mint egy világmegváltó regényt. (Na, ez is egy olyan téma, amiről oldalakat tudnék írni.)

      Törlés
    2. Nima, én is inkább kihagytam azt a szekciót a frissekkel, mind olyan nagyon egyformának tűnnek, és annyi van...

      Abstractelf, fúúú de utálom, amikor ennyi a karakterábrázolás... A karakter személyiségét a szövegben kel élővé tenni, nem ellátni 4 jelzővel, meg 3 tulajdonsággal, amik nem is köszönnek vissza a cselekedeteiből... :/ Vagány meg bátor, meg humoros, és a dialógusokban mi van ebből? Semmi... :/

      Törlés
  3. Érdekes, mert velem pont fordítva volt: az Egri csillagokat imádtam és A kőszívű ember fiaival szenvedtem nagyon. Az Egri csillagokban Vicuska volt a főszereplő és nekem, mint a "druszájának" igenis olvasnom és szeretnem kellett a könyvet. Valószínűleg könnyebben azonosultam a szereplővel. :) A kőszívű ember fiaiban viszont egyedül a farkasos üldözős jelenetet tartottam valamire, a többitől a falra másztam. Főleg a nevektől. Nem érdekelt, nem jegyeztem meg őket, ezért azt sem tudtam, hogy ki kivel van és innentől még kevésbé érdekelt a dolog. Ördögi kör ez. :)
    A Gyűrűk Urát a főiskolán, vizsgaidőszakban olvastam. Az volt a jutalom, ha sikerült egy vizsgám vagy éppen sikerült teljesítenem az adott napra kitűzött mennyiséget. Egész jól sikerült félév lett belőle. Hogy mit nem jelent a motiváció. :D
    És még egy megjegyzés: a Trónok harca kötetektől állandóan depressziós lettem. Utána mindig kellett valami lagymatag limonádé, ami kirángatott az érfelvágás szerű hangulatból.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Druszaként kötelező volt! Lehet, ha nem a várostrom előtt rakom le végleg a könyvet, hanem kitartok, másképp gondolkodnék róla, de nem bírtam tovább.
      Engem a nevek nem szoktak zavarni, simán becézni kezdem a félsoros neveket, hogy megjegyezzem őket valamennyire. De megértem az ellenérzéseidet, sokan nem kedvelik egyiket vagy mindkettőt.
      Ilyen motiváció biztos, hogy még inkább hozzátett az olvasási élményhez, s még különlegesebbé tette azt!

      Törlés
  4. Pacsi! A Gyűrűk urát és a Trónok harcát én sem olvastasm, utóbbit pl imádom sorozatban, de képtelen vagyok a könyvekre rávenni magam, én is abbahagytam az első részt többször már. Nem is küzdök vele. Az Egri csillagokat én végigszenvedtem, és a Kőszívűt is, de nekem Az ember tragédiája is ilyen volt.Egyébként sok múlik az irodalomtanáron, és bár nekem nagyon kedves irodalomtanárom volt ált iskolában, sajnos a rossz könyveket ő sem tette jobbá, de legalább nem kérdezett piti dolgokra rá. Ez annyira nem igazáságos, és elhiszem hogy elment tőle a kedved.

    Szerintem egyik zsánerben jártas embernek sem kötelező bármi alapművet olvasnia, elég ha ismeri a szerzőjét, tudja nagyjából a sztorit nagyvonalakban. Az apróságokon való vitatkozást és elmélkedést én mindig meghagyom a fanoknak :D

    VálaszTörlés