"Ronan Lynch megnevettetése legalább akkora izgalommal járt, mint a Cabeswaterrel kötött alku. Tudta, hogy ekkora erőkkel nem játszadozhat büntetlenül."
Sorozat: Hollófiúk #4
Gansey már évek óta egy eltűnt király nyomait kutatja. És szép lassan a barátait is bevonja a küldetésbe: Ronant, aki álmokat rabol meg; Adamet, aki elérte, hogy más rendelkezzen az élete fölött; Noah-t, akinek már nincs is igazi az élete; és Blue-t, aki szerelmes Gansey-be… miközben jól tudja, arra rendeltetett, hogy megölje a fiút.
A végjáték megkezdődött. Az álmok és a rémálmok egybefolynak. Szerelem és veszteség elválaszthatatlanná válnak. És a keresés már nem egy konkrét útvonalra szorítkozik.
Attól függően, hol kezdjük, ez a történet akár négy hollófiúról és egy Blue nevű lányról is szólhat. Egy álmodóról, mágusról, királyokról, sorsokról és egy elvarázsolt erdőről. Maggie Stiefvater magával ragadó története, a Hollófiúk sorozat, az utolsó kötetéhez érkezett. Tartsatok ti is a Blogturné Klubbal, ha pedig velünk játszotok, megnyerhetitek a Könyvmolyképző kiadó által felajánlott The Raven King - A Hollókirály könyvből.
Pár napja fejeztem be Maggie Stiefvater The Raven King regényének újraolvasását, és másodszorra is annyira a hatása alá kerültem, hogy alig bírtam bármi mást olvasni. Úgyhogy beszélgessünk kicsit a Hollófiúk sorozat utolsó részéről és az érzelmeim kikészüléséről.
Kezdjük először egy könnyed résszel, az írásmóddal. Már megszokhattuk az első három részben, hogy Maggie csodálatos, részletes, lenyűgöző leírásokat készít, nem csupán a környezetről, hanem a karakterek érzelmeiről is. Ebben a részben pedig még tovább fokozta a leírásai intenzitását, amelyek eredményeképp teljesen letaglózott, néhol megijesztett, néhol pedig darabokra törte a szívem. Tökéletes hangulatot teremtett, és elkápráztatott. Mivel olvastam már angolul a regényt, így a magyar verzió nem ütött annyira – jól sikerült a fordítás, de nem ér fel az eredetihez stílusában.
Nagyon szeretem az írónő által megteremtett világot is – a misztikus erdőt, az álmodókat, a csipetnyi mágiát, ami még varázslatosabbá teszi az egészet. Annyira élveztem, amikor az erdőben vagy az álomvilágban jártunk, mert ezek olyan helyek voltak, ahol bármi megtörténhetett – kiszámíthatatlan volt minden egyes pillanat, akárcsak Ronan, és mágikus, akárcsak Adam.
Ha valaki nem rajongója a sorozatnak, az a történet tempójában találhat hibát. Hasonlóan az eddigi részekhez, most is nagyon lassan indulnak be az események, ráadásul több különböző szemszögből mutat be bizonyos történéseket az írónő, így szinte elaprózódik az egész. Szerintem nem lett volna mindegyik nézőpontra szükség, még ha értem is, miért voltak szükségesek. Viszont valóban az utolsó 100 oldal az, ahol robban a bomba – ott viszont szó szerint elszabadult a pokol. Mondjuk nekem az előtte lévő 400 oldal is elég szívszaggató volt, mivel Maggie a személyes karakterdrámákra helyezte a hangsúlyt.
Ebben igazi profi az írónő, ugyanis a szereplőinek valóban komoly megpróbáltatásokon kellett keresztülmenniük, amelyek meghatározó szerepet töltöttek be a karakterfejlődésükben is. A négy hollófiú és a Blue nevű lány különleges képességekkel bírnak, mégis emberiek – hibákat követnek el, vitatkoznak, nevetnek, sírnak, éreznek. Olvasóként pedig úgy éltem át a kalandjaikat, a fájdalmukat és a boldogságukat, mintha velem történtek volna.
Mindenki különböző, ez pedig elmondható a főszereplőkről és a démonaikról is. Ezért is olyan egyszerű találni valakit, akivel azonosulhat vagy szimpatizálhat az olvasó. Ott van kezdetnek Blue, aki arról álmodott, hogy bejárhatja a világot, ám nincs pénze hozzá (illetve ott volt az átka, miszerint a csókja öli meg a szerelmét). Blue karakterével elég furcsa kapcsolatom alakult ki. Alapvetően kedveltem, mert kiállt magáért minden helyzetben, ugyanakkor ez annyira nem fért össze nekem azzal, hogy nem merte felvállalni a hollófiúkhoz kötődő barátságát. Gansey tisztában van azzal, hogy egy éve maradt, miközben egyre megszállottabban keresi a királyt. Ő a csapat jófiúja, aki összeköti a csapatot. Ganseyt nehéz nem kedvelni, nálam azonban ő is kicsit semleges kategóriába került, mivel nem váltott ki belőlem intenzív érzéseket. Nem úgy, mint Ronan, az álmodó. Ő az, akiről mindenki azt mondta, milyen nehéz kiismerni, aki vad, és egy olyan világban él, ahova csak a kevés kiválasztottnak van bejárása. Ronan rengeteget nőtt a szememben a sorozat alakulása során, ahogy megpillanthattam az érzékenyebb oldalát. A kedvenc karakterem viszont mindent kizárólag Adam volt.
És neki muszáj egy külön bekezdést szentelnem. Adam az első részben bántalmazott fiúként jelent meg, akinek egyetlen célja az volt, hogy bekerüljön egy jó hírű egyetemre, és elmenekülhessen innen. Mindig is abban hitt, hogy a problémáit magának kell megoldania, nem fogadhat el segítséget, mert az számára vereséget jelentene. A fiú a sorozat alakulása során rengeteg változáson ment keresztül, lassanként sikerült megmenekülnie a környezetétől és megtanult elfogadni segítséget. Mindeközben persze voltak visszaesések, dührohamai, pánikrohamai, hogy elveszíti a kontrolt maga felett, stb. A mostani rész viszont egy külön megpróbáltatás volt a számára. Az írónő olyan próbákat állított Adam elé, amelyek legyőzése mutatta meg igazán, milyen átalakuláson is ment keresztül.
Spoileres bekezdés következik: Mármint az, hogy már a könyv elején a jóslása elviszi őket az apja házához, ahol Adam számára a gonosz lakik, már önmagában szimbolikus értelmű. Aztán, amikor valóban elveszíti az irányítást maga felett, és megpróbálja megölni Ronant? Ez a jelenet megtestesítette Adam egyik legnagyobb félelmét; nem véletlenül Adam karakterfejlődésének legfontosabb mérföldköve. Egyrészt a fiú könyörög, hogy kötözzék meg, fosszák meg a látásától is, hogy ne bánthasson másokat. Számomra ez szimbolikus, mert ugyan nem önszántából vesztette el a teste felett az irányítást, de mégis bízik annyira a többiekben, hogy teljes egészét rájuk bízza. Másrészt viszont a pillanat, amikor visszanyeri a hatalmat a teste felett – sikerült saját magát megszabadítania a béklyóitól. Nem csoda, hogy akárhányszor eszembe jut ez a rész, gombócot érzek a torkomban.
Adam tette meg a legnagyobb utat a sorozatban, neki volt a legtöbb legyőzendő belső démona, én pedig ezért mérhetetlenül imádom őt.
Egyébként ezért nem értettem egy jelenetet, amikor Ronan és Adam rasszista viccet sütnek el Henryről. Az volt a sorozat legkarakteridegenebb pillanata, ugyanis egyik fiúhoz sem illett ez a viselkedés. Sejtem, ezzel az írónőnek az volt a célja, hogy elítélhesse a rasszizmust, de miért pont őket kellett ezért ebbe a szerepbe kényszeríteni?
Bár Henryvel kapcsolatban más problémám is akadt, mégpedig a szerepeltetése. A hollófiúk és Blue között kialakult egy dinamika az első három rész alapján, erre a mostani részre behoztak egy korábban egy-kétszer említett szereplőt szinte főszereplőnek? Nagyon kilógott a sorból, ráadásul ezzel számomra megbontotta a fiúk és Blue közti kapcsolati hálót. Mert igazából ebben a kötetben nem töltöttek ők öten együtt sok időt. Kicsit az az érzésem támadt, mintha lecserélte volna Gansey Ronanékat erre az újra. Ez pedig egyáltalán nem tetszett, mert szintén, nem illett a csoporthoz, hogy így szétszéledjenek. Persze voltak közös jelenetek – a leglényegesebbek -, ám mégsem éreztem azt a mély kötődést, ami korábban kialakult.
A Hollófiúk sorozatban a romantika is komoly szerepet kapott. Maggie Stiefvater viszont nem a klasszikus sémákat követte, hanem egy átlagosnak tűnő, mégis gyönyörűen felépített – lassan begyulladó, de aztán perzselően égető szerelmeket írt le könyvében. Blue és Gansey kapcsolata tiltott szerelemként indult a lány átka miatt, viszont mégis megteremtették a maguk boldogságát. Habár nem ők voltak a kedvenc szereplőim, párosként mégis nagyon aranyosak voltak – a kémia is megvolt köztük, és igazán összeillettek.
Aztán ott van Adam és Ronan, a shipem, akiknél a legnagyobb kérdés az volt, vajon összejönnek-e? Ez a kapcsolat még lassabban bontakozott ki, mint Ganseyéké, ám hozzájuk képest mégis intenzívebbnek érződött az egész sorozat alatt. Az első pillanattól kezdve rajongója voltam a párosnak, különösen, mert annyira érzékletesen építette fel az írónő. A második részben találhattunk konkrét utalást Ronan érzelmeiről, amikor is kijelentette, hogy Adam Parrish a második titka. A harmadik rész ennek jegyében telt, lopott pillantásokkal, a fiú érzéseinek egyre nyíltabb jeleivel, miközben Adam is lassan észreveszi magában, hogy valamilyen szinten érzelmeket táplál a fiú iránt. A kapcsolatuk fejlődése ebben a kötetben is hasonló tempóban haladt tovább. Többek közt azért is szeretem ezt a párost, mert megértik, törődnek és féltik egymást – ez azonban egyszer sem hatalmas kinyilatkoztatásokban volt olvasható, hanem az apró gesztusokban, amely többet mondott minden szónál.
Mivel ez a kedvenc párosom, ezért szeretnék róluk kicsit spoileresebben is beszélni. Ez a rész nagyjából minden álmomat megvalósította, miközben azért kitépte a szívemet. A kötet elején Adam megemlítette, hogy számára a szeretet privilégium – és hogy hiába haragszik ezért rá Gansey, még mindig úgy érzi. Az, hogy végül egymásra találtak Ronannel számomra az egyik jelentős pillanata volt Adam karakterfejlődésének. Ugyanis ez azt is jelentette, hogy elhitte, hogy neki is jár ez az érzés, neki is jár ez a privilégium. Tudom, járt ő Blueval is, azonban Ronannel való kapcsolata volt az, ahol elismerte, hogy szereti a másik fiút.
Ugyancsak ismételni tudom magam, Maggie gyönyörűen fogalmazta meg a fiúk érzelmeit – például Ronan esetében:
„Az Adam iránti érzései olyanok voltak, mint a szivárgó olaj. Hagyta, hogy túlcsorduljanak, és most nem volt egy rohadt hely az óceánban, ami ne kapott volna lángra, ha valaki elhajít egy gyufát.”
Ez az egyik kedvenc idézetem, ugyanis úgy folytatódik, hogy Adam megfogja Ronan kezét, mire így folytatódik a bekezdés:
„Az óceán lángra kapott.”
Számomra ez a kép tökéletesen mutatja, milyen mélyen, milyen szenvedélyesen érez Adam iránt. Tökéletesen illik az impulzív, vadnak tűnő Ronanhez, aki belül mégis érzékeny és könnyen sérül. Elsőre nem is gondolnánk ezt a fiúról, de mikor rémálmában azt gondolja, hogy
„Nem kérem tőle, hogy maradjon, gondolta magában Ronan. Csak jöjjön vissza.”
Ettől a mondattól még mindig kiráz a hideg, ez és az ehhez hasonló gondolatok mutatták meg, hogy Ronan mennyire tiszteletben tartja Adam álmait, sőt támogatja is őt azok elérésben.
Adam érzelmeit leginkább az első csókjuk leírásánál érthettük meg. Furcsának tűnhet, hogy a fiú egy olyan emlékét idézte fel, amikor elázott az esőben, de a mögöttes tartalma volt a lényeg: hogy ez a pillanat sorsfordító, ugyanakkor elkerülhetetlen, és emellett egyféle szabadságot is jelent.
Hasonlóképp Blue és Gansey párosához, ők is mosolyokkal és érintésekkel kommunikáltak, mert már így is megértették a másikat. Megvolt bennük a kölcsönösség, hogy egyenrangúnak tekintik a másikat – például a harmadik részben Ronan volt az, aki a gyászoló Adam mellett maradt; a mostani kötetben viszont Adam maradt a másik fiúval. Ugyanakkor szerintem ez a páros szenvedélyesebb volt, amit az írónő is kihangsúlyozott.
>> Spoileres rész és rajongás vége.
Mindent összevetve számomra a Hollófiúk sorozat különleges jelentőséggel bír. A világ, a történet, de legfőképp a szereplők felélesztették a rajongói énemet, lefoglalták a szívemet és a gondolataimat, és nem eresztettek. Ez a sorozat gondolatébresztő, felszabadító, elbűvölő és intenzív élmény, amelyet még nagyon sokszor szeretnék átélni. Maggie Stiefvaternek pedig köszönöm, hogy megteremtette Cabeswatert és ezeket a csodálatos hollófiúkat és a Blue nevű lányt.
Könyv adatai
Eredeti cím: The Raven King (2016)
Kiadó: Könyvmolyképző (2017)
Oldalszám: 440
Eredeti cím: The Raven King (2016)
Kiadó: Könyvmolyképző (2017)
Oldalszám: 440
Nyereményjáték
A Hollókirály az utolsó rész Maggie Stiefvater Hollófiúk sorozatában. A megjelenésre hangolva a mostani játékban visszatekintünk a korábbi részekre. A feladat igen egyszerű lesz: a résztvevő blogokon egy-egy kérdést találhattok az előző kötetekkel kapcsolatban, amelyet a Rafflecopterben kell megválaszolnotok. A helyes megfejtők között kisorsolunk egy példányt Maggie Stiefvater: The Raven King - A Hollókirály című könyvéből.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
Mi Ronan Lynch második titka?
További állomások
06.03. Always Love a Wild Book06.06. CBooks
06.09. Deszy könyvajánlója
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése