"Crozier kapitány arra ér fel a fedélzetre, hogy a hajóját megostromolták az égi szellemek."
Azoknak a férfiaknak, akik a brit birodalom Terror és Erebus nevű hajóin indultak felfedezőútra, minden reményük megvolt a diadalra: Sir John Franklin 1845-ös felfedezőútján vettek részt – a kor technológiailag legfejlettebb expedícióján –, és ők indulhattak a világon először gőzhajóval a legendás észak-nyugati átjáró felkutatására.
De a hajókat most már majdnem két éve csapdában tartja a sarkvidéki jég. A szén és az élelem kezd kifogyni. Ugyanakkor nem a fehér, de folyamatosan átformálódó táj, a dermesztő hideg vagy a készletek felélése jelenti a legnagyobb fenyegetést a tengerészekre, sőt, még csak nem is az, hogy a hajóikat szép lassan összezúzza az óceán engesztelhetetlen ereje.
Nem, egy sokkal félelmetesebb veszély is leselkedik rájuk: valami, ami odakint vadászik a jeges sötétségben, ami követi a hajókat, és egyesével végez a legénység tagjaival, akiket megcsonkít és felfal. Egy névtelen valami, ami sehol sincs, és mégis mindenhol ott van: a tőle való rettegés az expedíció legnagyobb ellensége.
És miközben a skorbut, az éhség és az őrület sorra szedik az áldozataikat, a jégen leselkedő borzalom is egyre vakmerőbbé válik, Crozier és az emberei attól kezdenek tartani, hogy nincs menekvés…
A könyvet köszönöm az Agave könyveknek!
A könyvet köszönöm az Agave könyveknek!
Mióta jobban belemerültem az SFF kategóriába tartozó könyvek olvasásába, folyamatosan belebotlottam Dan Simmons nevébe. Végül a Terror, egy valós történelmi tényen alapuló misztikus történet, lett az első olvasásom tőle.
A Terror a tragikus sorsú Franklin-expedíció jégbezárt éveit mutatja be, mindezt olyan történelmi hűséggel, precizitással és részletességgel teszi, hogy az olvasó részben úgy érzi, hogy Dan Simmons egy időgép segítségével visszautazott, és első kézből tapasztalta meg a történéseket, részben pedig ő maga is ott van a folyamatosan fagyoskodó tengerészek között.
A kötetben brutális realitással ír arról Simmons, hogy milyen helyzetben lehettek a hajókon lévők. A misztikus elemet leszámítva el tudtam képzelni, hogy hasonló mentális és fizikai szenvedésen kellett keresztülmenniük az ott levőknek.
A részletgazdag leírások előnyére váltak a könyvnek, ugyanis tökéletes harmóniában voltak a történettel, nem keltett olyan érzést, mintha megszakítanák vele az események folyását. Sokkal inkább ez a két aspektus egymást segítette és tette a könyvet intenzívebbé. A leírások emellett megteremtették azt a feszült atmoszférát, ami kellett ahhoz, hogy az olvasó átérezze a helyzet totális reménytelenségét, azt az egyre növekvő kétségbeesést, amit a szereplők érezhettek.
Nem csupán a leírások voltak kiemelkedők, hanem a cselekmény is. Nem akadt egyetlen üresjárat sem, az események folyamatosan zajlottak, a szereplők minden pillanatban a halállal néztek szembe. És ebben a kötetben minden összeesküdött ellenük: a jég, a sötétség, a hideg, az egyre növekvő halálozási ráta, illetve egy lény, ami egyesével vadássza le őket.
A Terror ezen misztikus aspektusa volt az egyetlen gyengébb pontja a regénynek. Feszültséget generált az író azzal, hogy a szereplők sehol nem voltak biztonságban, azonban egy ponton annyira ennek rendelte alá a történetet (mikor felfedte a leplet), hogy kidobott egy pillanatra a történetből. Úgy gondolom, hogy enélkül is elég ütős lett volna a könyv – legalábbis még realisztikusabb. Hiszen nem csak ez a lény volt az egyetlen szörnyeteg.
A karakterek közt is megjelennek szörnyek. Ugyanakkor a szereplők megítélése ebben az esetben egy sokkal komplexebb kérdés, ugyanis mindegyikük olyan lelki traumán ment keresztül, amely valamilyen szinten torzított a személyiségükön – vagy legalábbis a morális érzéküket eltompította. Elgondolkodtató volt követni ezt a változást, illetve látni, hogy mindegyik szereplő mennyivel másképpen viseli ezt a mentális terrort, amit a napról-napra fogyatkozó remény jelentett.
Dan Simmons valósághűen mutatta be a józan észért folytatott küzdelmet a különböző szereplők nézőpontján keresztül. Mindenki különböző utat járt be a sorsa elfogadásáig vagy épp tagadásáig. Megrázó volt olvasni a saját démonaikról, amelyek valójában – legalábbis részben – függetlenek voltak a jelenlegi helyzettől. A szereplőknek ugyanis volt ideje gondolkodni és számot vetni az életükről.
Mivel ilyen bensőségesen megismerhettem a szereplőket, egy embert kivéve kötődni kezdtem hozzájuk, ami a lehető legrosszabb lépés volt a részemről. Egy idő után már fájdalmat okozott olvasni, miként néztek szembe a halállal.
Ugyan sok karakter áldozatul esett az elemeknek, akadtak olyan szereplők, akik maguk jutottak el arra a pontra, ahol elfogadták a halálukat. Ezek a fejezetek a regény legbékésebb pillanatait adták – a halálukat, bár egy esetben erőszakosan zajlott, az író mégis egy boldog befejezésként írta meg.
Ezzel szöges ellentétben álltak a gyilkosságok és a kannibalizmus. Az utóbbi morális aspektusával a regény bővebben is foglalkozik, hiszen a szereplőknek maguknak kell döntést hozniuk, hogy megteszik-e az életben maradás érdekében. Habár Dan Simmons igyekezett, de úgy gondolom, még ő is csak nagyrészt tudta átadni azt a fokú kétségbeesést, amely ebbe az élethelyzetbe sodorta őket. Én, aki az itthon biztonságában olvastam ezeket, fel sem foghatom szintén, hogy min mehettek keresztül - a valóságban is – ezek az emberek.
Mindent összevetve úgy gondolom, hogy a Terror az a könyv, amit akkor érdemes olvasni, ha valami nagyszabású élményre vágysz, amely nyomot hagy benned. A szerző mindent megtett, hogy a lehető leginkább valósághű módon visszaadja a Franklin-expedíció tagjainak utolsó két évét – beleértve a fizikai, mentális és morális kihívásokat is. A Terror elolvasása után csak azt szeretném, hogy Dan Simmons fogja az összes rejtélyes történelmi eseményt, s újraalkossa nekünk. Ezt a regényt azoknak ajánlom, akik szeretnének egy ütős történelmi regényt olvasni, ahol nem okoz gondot a történelmi autentikusság. Úgy gondolom, hogy az egyik legjobb fiktív történelmi regényhez volt szerencsém, és nagyon várom, hogy jobban belevessem magam az író munkásságába.
A Terror a tragikus sorsú Franklin-expedíció jégbezárt éveit mutatja be, mindezt olyan történelmi hűséggel, precizitással és részletességgel teszi, hogy az olvasó részben úgy érzi, hogy Dan Simmons egy időgép segítségével visszautazott, és első kézből tapasztalta meg a történéseket, részben pedig ő maga is ott van a folyamatosan fagyoskodó tengerészek között.
A kötetben brutális realitással ír arról Simmons, hogy milyen helyzetben lehettek a hajókon lévők. A misztikus elemet leszámítva el tudtam képzelni, hogy hasonló mentális és fizikai szenvedésen kellett keresztülmenniük az ott levőknek.
A részletgazdag leírások előnyére váltak a könyvnek, ugyanis tökéletes harmóniában voltak a történettel, nem keltett olyan érzést, mintha megszakítanák vele az események folyását. Sokkal inkább ez a két aspektus egymást segítette és tette a könyvet intenzívebbé. A leírások emellett megteremtették azt a feszült atmoszférát, ami kellett ahhoz, hogy az olvasó átérezze a helyzet totális reménytelenségét, azt az egyre növekvő kétségbeesést, amit a szereplők érezhettek.
Nem csupán a leírások voltak kiemelkedők, hanem a cselekmény is. Nem akadt egyetlen üresjárat sem, az események folyamatosan zajlottak, a szereplők minden pillanatban a halállal néztek szembe. És ebben a kötetben minden összeesküdött ellenük: a jég, a sötétség, a hideg, az egyre növekvő halálozási ráta, illetve egy lény, ami egyesével vadássza le őket.
A Terror ezen misztikus aspektusa volt az egyetlen gyengébb pontja a regénynek. Feszültséget generált az író azzal, hogy a szereplők sehol nem voltak biztonságban, azonban egy ponton annyira ennek rendelte alá a történetet (mikor felfedte a leplet), hogy kidobott egy pillanatra a történetből. Úgy gondolom, hogy enélkül is elég ütős lett volna a könyv – legalábbis még realisztikusabb. Hiszen nem csak ez a lény volt az egyetlen szörnyeteg.
A karakterek közt is megjelennek szörnyek. Ugyanakkor a szereplők megítélése ebben az esetben egy sokkal komplexebb kérdés, ugyanis mindegyikük olyan lelki traumán ment keresztül, amely valamilyen szinten torzított a személyiségükön – vagy legalábbis a morális érzéküket eltompította. Elgondolkodtató volt követni ezt a változást, illetve látni, hogy mindegyik szereplő mennyivel másképpen viseli ezt a mentális terrort, amit a napról-napra fogyatkozó remény jelentett.
Dan Simmons valósághűen mutatta be a józan észért folytatott küzdelmet a különböző szereplők nézőpontján keresztül. Mindenki különböző utat járt be a sorsa elfogadásáig vagy épp tagadásáig. Megrázó volt olvasni a saját démonaikról, amelyek valójában – legalábbis részben – függetlenek voltak a jelenlegi helyzettől. A szereplőknek ugyanis volt ideje gondolkodni és számot vetni az életükről.
Mivel ilyen bensőségesen megismerhettem a szereplőket, egy embert kivéve kötődni kezdtem hozzájuk, ami a lehető legrosszabb lépés volt a részemről. Egy idő után már fájdalmat okozott olvasni, miként néztek szembe a halállal.
Ugyan sok karakter áldozatul esett az elemeknek, akadtak olyan szereplők, akik maguk jutottak el arra a pontra, ahol elfogadták a halálukat. Ezek a fejezetek a regény legbékésebb pillanatait adták – a halálukat, bár egy esetben erőszakosan zajlott, az író mégis egy boldog befejezésként írta meg.
Ezzel szöges ellentétben álltak a gyilkosságok és a kannibalizmus. Az utóbbi morális aspektusával a regény bővebben is foglalkozik, hiszen a szereplőknek maguknak kell döntést hozniuk, hogy megteszik-e az életben maradás érdekében. Habár Dan Simmons igyekezett, de úgy gondolom, még ő is csak nagyrészt tudta átadni azt a fokú kétségbeesést, amely ebbe az élethelyzetbe sodorta őket. Én, aki az itthon biztonságában olvastam ezeket, fel sem foghatom szintén, hogy min mehettek keresztül - a valóságban is – ezek az emberek.
Mindent összevetve úgy gondolom, hogy a Terror az a könyv, amit akkor érdemes olvasni, ha valami nagyszabású élményre vágysz, amely nyomot hagy benned. A szerző mindent megtett, hogy a lehető leginkább valósághű módon visszaadja a Franklin-expedíció tagjainak utolsó két évét – beleértve a fizikai, mentális és morális kihívásokat is. A Terror elolvasása után csak azt szeretném, hogy Dan Simmons fogja az összes rejtélyes történelmi eseményt, s újraalkossa nekünk. Ezt a regényt azoknak ajánlom, akik szeretnének egy ütős történelmi regényt olvasni, ahol nem okoz gondot a történelmi autentikusság. Úgy gondolom, hogy az egyik legjobb fiktív történelmi regényhez volt szerencsém, és nagyon várom, hogy jobban belevessem magam az író munkásságába.
Eredeti cím: Terror (2007)
Kiadó: Agave könyvek (2018)
Oldalszám: 720
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése