Sorozat: Sweet sorozat #2
Anna Whitt, egy őrangyal és egy démon lánya megfogadta, hogy soha nem követi apja példáját, nem rontja meg az embereket. Naivitás volt ez tőle. Ahogy sok minden más is. A suttogók rákényszerítik, hogy túlélése érdekében megszegje fogadalmát, akkor is, ha ezzel engednie kell lénye sötét oldalának, és hírhedtté válni iskolatársai között. Élete sivárabbnak tűnik, mint valaha. Ráadásul ott van Kaidan Rowe is, a Bujaság hercegének fia, ő tölti be minden gondolatát. Mikor aztán váratlanul tudomást szerez egy réges-régi jövendölésről, a világot kezdi járni Kopano – a Harag hercegének fia – kíséretében, hogy megszervezze a démonokkal szembeni ellenállást. Hamarosan kiderül ugyanis, hogy az óriások felszabadítása nem mehet vérre menő küzdelem nélkül. A végső győzelemig Annának és Kaidannak félre kell tennie érzéseit, és leküzdeni élete legnagyobb kísértését. Vajon megéri-e életüket kockáztatniuk a szerelemért?
Nos, Dearie, ez érdekes kör volt! Az a legdurvább egyébként, hogy átmásolhatnám szinte teljesen a múltkori értékelésemet, és szinte teljesen fedné a mostani véleményemet. Hogy ebből mi az első, amit leszűrhetsz? Talán a konstans teljesítménye. Talán ez jó, talán ez rossz?
Ezen gondolkodom én is igencsak.
De nézzük a könyvvel való viszonyomat. Az első részt követően reménykedő voltam - külföldön felettébb népszerű a könyv, ráadásul még idehaza is ez a helyzet. Kaidan belopta magát az olvasók szívébe - Kopano pedig az enyémbe -, és valamilyen szinten meg is értem a sikert. Tényleg minden megvan benne, ami manapság egy YA könyvet sikeressé tehet.
És ezért reménykedtem - mert értettem a siker alapján, de magam még nem teljesen éreztem.
Spoiler - sajnos, még mindig így érzek.
Kezdjük a világfelépítéssel. Abszolút pozitívum, hogy Wendy Higgins Amerikán kívül is gondolkodott, és mondhatni globálissá tette világát. Tetszettek az új helyszínek, igazán realisztikusan jelentek meg előttem.
Nagyon izgalmasnak találom, hogy nem csak részletesen kidolgozott az angyalok és démonok világa, de ebben a részben még mindig tudott újat mutatni nekem az írónő. És van egy olyan érzésem, hogy az utolsó részben is bőven tudunk még meg újdonságot.
A történetnél nagyra értékeltem, hogy jelen volt a regényben. Bár még nem került ki róla véleményem, az Iron Daughter is hasonló jellegű volt ehhez a könyvhöz, mégis a legtöbb pont, ami ott problémát jelentett, itt nem jelent meg. Ráadásul annak ellenére, hogy átvezető rész volt, tartogatott izgalmakat bőven.
Persze nem mondom, hogy nem voltak apróbb problémák, de egészen jó volt.
És már itt mondom, hogy ez volt az egyik gond. Jó volt. Mármint, nem ez - hanem, hogy közömbös maradtam a történet iránt. Elmentek, de jó. Ó, ez izgalmas tűnt. Ó, ismét mentek, rendben. És mindez nem a szarkasztikus hangnemben, hanem teljesen őszintén mondom, ez volt a reakcióm a történetre.
De akkor mi váltott ki belőlem érzelmeket? Mr. Kopano. Számomra ő egy cukorfalat (bocsánat, bocsánat). Csak ő annyira normális, szomszéd-srác jellegű fiú, aki emellé még kedves is. Egyébként még sekélyességgel sem vagyok vádolható, mert bevallom, nem emlékszem a külsejére (feledékenységgel már lehet vádolni nyugodtan), és igazából Kopano egy jelenség számomra. Inkább egy idea, mint egy személy.
Ez bizonyosan furcsa lehet, ezt elismerem.
Kaidan másfelől viszont teljesen élő. Az ő külsejét a könyv beleégette az agyamba -meg azt is, mennyire jó lenne az ágyban. Egyébként ő az a férfi szereplő, akiről sugárzik felém, hogy jó karakter, de közben rossz fiú is. Mondhatom, hogy ez rengeteg lánynak a vágyálma?
És végére hagytam Annát. Bevallom, engem a könyv elején meglepett az aktuális viselkedésével, amelyet bár értettem, mégsem számítottam rá. Az a rossz vele kapcsolatban, hogy nagyszerű karakter lehetne. Van benne potenciál, ráadásul ő is a könnyen szerethető kategóriába tartozik, de...
És itt jöjjön a romantika. Nem szeretem a romantikát. Tény, hogy Kaidan és Anna közt van kémia, és csodálatosak tudnak együtt lenni - de ezt a kliséhalmot, ami a külön létüket jellemzi.
Ismeritek az alapfelállást - Kaidan játssza az érzéketlen tuskót, aki nem az, de úgy "kell" tennie; Anna pedig kínlódik. De nem csak simán szenved, hanem konkrétan ezer különféle módon meg is alázza magát közben. És hiszek az igaz szerelemben, de ahol az egyik fél ennyit bántja a másikat, az pedig még visszamegy, hogy na, akkor rúgj belém mégegyszer... számomra ez elront mindent.
Tényleg, hiszek abban, hogy ők egymás végzetei, és Annát szerencsésnek is mondhatnánk, amiért megtalálta az Ő egyetlenét, de a romantikájukat kínlódás volt néhol olvasni.
Végeredményben pedig ez a szenvedés-jellegű romantika, és ennek hatása Annára volt az, ami miatt végül négy csillagra tudtam értékelni a könyvet.
Ezen gondolkodom én is igencsak.
De nézzük a könyvvel való viszonyomat. Az első részt követően reménykedő voltam - külföldön felettébb népszerű a könyv, ráadásul még idehaza is ez a helyzet. Kaidan belopta magát az olvasók szívébe - Kopano pedig az enyémbe -, és valamilyen szinten meg is értem a sikert. Tényleg minden megvan benne, ami manapság egy YA könyvet sikeressé tehet.
És ezért reménykedtem - mert értettem a siker alapján, de magam még nem teljesen éreztem.
Spoiler - sajnos, még mindig így érzek.
Kezdjük a világfelépítéssel. Abszolút pozitívum, hogy Wendy Higgins Amerikán kívül is gondolkodott, és mondhatni globálissá tette világát. Tetszettek az új helyszínek, igazán realisztikusan jelentek meg előttem.
Nagyon izgalmasnak találom, hogy nem csak részletesen kidolgozott az angyalok és démonok világa, de ebben a részben még mindig tudott újat mutatni nekem az írónő. És van egy olyan érzésem, hogy az utolsó részben is bőven tudunk még meg újdonságot.
A történetnél nagyra értékeltem, hogy jelen volt a regényben. Bár még nem került ki róla véleményem, az Iron Daughter is hasonló jellegű volt ehhez a könyvhöz, mégis a legtöbb pont, ami ott problémát jelentett, itt nem jelent meg. Ráadásul annak ellenére, hogy átvezető rész volt, tartogatott izgalmakat bőven.
Persze nem mondom, hogy nem voltak apróbb problémák, de egészen jó volt.
És már itt mondom, hogy ez volt az egyik gond. Jó volt. Mármint, nem ez - hanem, hogy közömbös maradtam a történet iránt. Elmentek, de jó. Ó, ez izgalmas tűnt. Ó, ismét mentek, rendben. És mindez nem a szarkasztikus hangnemben, hanem teljesen őszintén mondom, ez volt a reakcióm a történetre.
De akkor mi váltott ki belőlem érzelmeket? Mr. Kopano. Számomra ő egy cukorfalat (bocsánat, bocsánat). Csak ő annyira normális, szomszéd-srác jellegű fiú, aki emellé még kedves is. Egyébként még sekélyességgel sem vagyok vádolható, mert bevallom, nem emlékszem a külsejére (feledékenységgel már lehet vádolni nyugodtan), és igazából Kopano egy jelenség számomra. Inkább egy idea, mint egy személy.
Ez bizonyosan furcsa lehet, ezt elismerem.
Kaidan másfelől viszont teljesen élő. Az ő külsejét a könyv beleégette az agyamba -
"- Csak... úgy érzem... hogy mióta Kaidan elköltözött, te megváltoztál.
- Igen - suttogtam rekedten. - Tudom.
- Mert beleestél a rendes lányok csapdájába. [...] Azt hitted, meg tudod változtatni Kaidant, és egy icipicit talán sikerült is. A végén azonban elköltözött és telefonszámot változtatott. Neked ez vélhetőleg úgy jött le, hogy nem vagy elég jó neki. Ezért magadat faragtad át, hogy elnyerd a tetszését" (29. oldal)
És végére hagytam Annát. Bevallom, engem a könyv elején meglepett az aktuális viselkedésével, amelyet bár értettem, mégsem számítottam rá. Az a rossz vele kapcsolatban, hogy nagyszerű karakter lehetne. Van benne potenciál, ráadásul ő is a könnyen szerethető kategóriába tartozik, de...
És itt jöjjön a romantika. Nem szeretem a romantikát. Tény, hogy Kaidan és Anna közt van kémia, és csodálatosak tudnak együtt lenni - de ezt a kliséhalmot, ami a külön létüket jellemzi.
Ismeritek az alapfelállást - Kaidan játssza az érzéketlen tuskót, aki nem az, de úgy "kell" tennie; Anna pedig kínlódik. De nem csak simán szenved, hanem konkrétan ezer különféle módon meg is alázza magát közben. És hiszek az igaz szerelemben, de ahol az egyik fél ennyit bántja a másikat, az pedig még visszamegy, hogy na, akkor rúgj belém mégegyszer... számomra ez elront mindent.
Tényleg, hiszek abban, hogy ők egymás végzetei, és Annát szerencsésnek is mondhatnánk, amiért megtalálta az Ő egyetlenét, de a romantikájukat kínlódás volt néhol olvasni.
Végeredményben pedig ez a szenvedés-jellegű romantika, és ennek hatása Annára volt az, ami miatt végül négy csillagra tudtam értékelni a könyvet.
Könyv adatai
Eredeti cím: Sweet Peril (2013)
Kiadó: Maxim (2014)
Oldalszám: 384
Nyereményjáték
Hallottatok már az auráról?
Anna Whitt hatodik érzékkel született, színek kavalkádjaként látja mások érzéseit. Képes megállapítani pusztán a színek és azok árnyalatai alapján, milyen érzések kavarognak adott pillanatban az emberekben.
Ezt látva sötétzöldre váltott az aurátok? Netán ti magatok is szeretnétek kipróbálni, milyen lehet másokban olvasni? Nos, most megtehetitek.
Minden blogon találtok egy-egy mondókát, melynek segítségével kitalálhatjátok, melyik színhez milyen érzés tartozik.
1. Vízszintesen haladva töltsétek ki a keresztrejtvényt.
2. Minden nap elküldhetitek az aznapi megfejtést/érzést, így plusz esélyekkel gyarapodhattok.
3. Néhány betűhöz nem tartozik kérdés. Azokat nektek kell kitalálnotok, de ha szétnéztek a Blogturné Klub hivatalos blogján, könnyen megtalálhatjátok őket.
4. A vastaggal kiemelt rész egy olyan dolog megfejtését tartalmazza, melynek fontos szerepe lesz a történetben, s ennek a megfejtése éri a legtöbb pontot.
A nyeremény pedig nem más, mint a Maxim Kiadó által felajánlott 3 (!) Angyali szövetség könyv egyike. (Csak Magyarország területén érvényes a postázás!)
A mai feladvány pedig a következő:
"Világosszürkén derengő aurád,
zaklatott, feldúlt szívedről prédikál."
További állomások
04/21 Dreamworld
04/22 Szilvamag olvas
04/23 Nem harap a...
04/24 MFKata gondolatai
04/25 Deszy könyvajánlója
04/26 Kristina blogja
04/27 Always Love a Wild Book
04/28 Angelika blogja
04/29 Kelly & Lupi olvas
04/30 Könyvszeretet
05/01 Insane Life
05/02 CBooks
05/03 Függővég
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése