2014. december 31., szerda

A Nagy Év Végi Összesítés, avagy a Mindenes Poszt Mindenről

Ide is eljutottunk - az idei év utolsó bejegyzése.
Mi mással is ünnepelhetném ezt, mint egy év végi összefoglalóval, amibe aztán minden szerepelni fog - kedvencek, legjobban várt megjelenések, nagy események és a jó öreg statisztikák.
Persze a hivatalos fogadalomtételt sem hagyhatom ki!




Kezdjük a statisztikával:
Elolvasott könyveim száma: 122 (Tavaly: 134)
Újraolvasások száma: 9

Sorozatok száma: 88 (94)
Sorozatkezdések (amiket utána félbehagytam, nem számolom): 20 (34)
Sorozat befejezések:  12 (17)

Önálló kötetek száma: 34 (40)
Nagyon örülök, hogy nem olyan nagy a különbség az elkezdett és a befejezett sorozataim száma közt.  72-28%-ban olvastam egyébként a sorozatok javára az önálló kötetekkel szemben. Ez tavaly 71-29% volt, úgyhogy csak egy hajszálnyival olvasok több sorozatot, mint tavaly.

Magyar nyelven olvasott: 65 (84)
Angol nyelven olvasott: 57 (50)
Ahogy tavaly megfogadtam, növekedett az angolul olvasott könyveim száma, míg a magyar nyelvűeké valamelyest csökkent. Az év végén húztam bele a magyar nyelvű olvasmányokba, év elején szinte csak angol nyelvű könyveket olvastam. A jelenlegi arány:  47-53% a magyar nyelvű könyvek javára. De ki tudja, mit hoz a jövő.

Magyar szerzők művei: 9 (21) - Alaposan megcsappant ez a szám, de jövőre valószínűleg több magyar
szerzőtől fogok olvasni. Szerencsére idén elmondhatom ugyanazt - még mindig többet, mint Nancykém. :)

Molyon csináltam egy 2014-es várólistát is, amire jó pár könyvet felraktam... nos, ennek 29%-át sikerült is elolvasnom, 41-et a 139-ből. A jövő évi várólistámat azért igyekeztem nagyobb körültekintéssel összeválogatni, meglátjuk, mi sül ki belőle.

Blogos dolgok

Látogatottság: 59, 876-n áll jelen pillanatban. Ez nekem a legnagyobb öröm, különösen, mert december 5-én léptük át az 50,000-s határt. El sem hiszem, Dearies... komolyan, ez hihetetlen.

Blogposztok száma: Ez lesz a 301. bejegyzés, és a 170. blogbejegyzés idén! Nagyon büszke vagyok erre a számra is, mert bár nem posztolok minden nap, és voltam szüneten, stb.stb. azért sikerült valahogy összehozni.
A 170 bejegyzésből  72 könyves, aminek nagyon örülök. :)
Itt szeretném megköszönni ismételten Nancynek a segítséget, ugyanis nyáron ő kezelte az FB-oldalt az ütemezett posztjaim közzétételére, illetve nagyon sokszor nyújt segítséget mind szakmai, mind morális szempontból.

Engem nagyon boldoggá tesz, hogy idén nagyon sok lelki támogatást kaptam blogger barátnéimtól (Giguszom, Ryan, Nadine - aki már csak volt bloggerina, de a barátném), illetve tőletek is. Nem hiszitek el, de nagyon sokszor boldoggá tettetek idén akár tudatában voltatok ennek, akár nem. Úgyhogy szeretném megköszönni nektek, Dearies! Fantasztikusak vagytok mind-mind-mind!

Most, hogy elég érzelgőssé vált a poszt, folytassuk a statisztikát. Említettem már, hogy ez szerkesztetlen ömlengés lesz tőlem? Nos, az lesz... vagyis, már az. Úgyhogy szerkesztettséget ne keressünk benne, mert nincs.
Na de, hol is tartottunk? Igen, igen. Említettem már a Best of-os posztnál, hogy maradt néhány kérdés Ryan fordításából, úgyhogy nézzük át azokat:

Egy új, kedvenc könyves blog/booktuber, amit 2014-ben fedeztél fel? 
A teljes Booktube közösséget ebben az évben fedeztem, úgyhogy ezen a fronton sokat tudnék mondani. Bloggereket idén nem igazán fedeztem fel - hűséges vagyok a kedvenc bloggereimhez. Viszont idén találtam rá egy új blogra, ami szintén bekerült a kedvenceim közé - Rileey blogja, a Chasing craziness

Kedvenc posztod, amit idén írtál? 
Ó, egek, hát... ez egy szuper kérdés! A negatív kritikáim közül kedvelem Julie Kagawa: The Iron Daughter - Vashercegnő posztot, mert az húzott be újra a blogolásba. Ekkortájt ugyanis úgy éreztem, képtelen vagyok bejegyzéseket írni. Viszont csak egy kis szapulásra volt szükségem, úgy tűnik. :)
Pozitív értékelések közül Steven dos Santos: The Culling bejegyzést emelném ki. Ezt a posztot maga az író is lefordíttatta magának angolra, és tetszett neki. Ez volt az egyik legcsodálatosabb esemény idén. El sem hiszitek, mekkora büszkeség ez számomra.

Kedvenc olyan posztod, ami nem kritika/vélemény/értékelés volt a blogodon?
Ez valószínűleg valamelyik Hétvégi Olvasónapló vagy Leltár lesz. Imádom ezeket a posztokat, mert ott aztán kötetlenül szövegelhetek mindenről, ami csak eszembe jut. Persze néha eltűnődöm, hogy tart-e még bárki is normálisnak, de aztán eszembe jut, hogy elég régóta csinálom így, úgyhogy volt idő hozzászokni. :)

Legjobb esemény, amin idén részt vettél? (dedikálások, fesztiválok, virtuális események, stb.)
KÖNYVFESZTIVÁL. Vagy még inkább a Patrick Ness dedikálás. Az első féléves IMM-ben írtam erről a találkozásról. Ó, Dearies. Ő a legkiválóbb író ezen a világon, és totális fangirl vagyok, amikor róla van szó. 

Legjobb pillanat a könyves/blogos életedből 2014-ben?
Hmm... találkozó Buglyó Gergővel - szintén a Könyvfesztiválon. Azért ezt hozom fel, mert őt a bloggerkedésnek köszönhetően ismerhettem meg. Erről is írtam ugyanabban a blogposztban, ahol Mr. Ness-szel való találkozásomról.
Ezenkívül, nagyon boldoggá tett, mikor átléptük december elején az 50.000-t. Sosem gondoltam volna, hogy ez valaha is megtörténik, mivel elég rétegbloggernek tartom magam.

A legnézettebb idei posztod a blogon?
Ha jól nézem, az idei legnézettebb posztom Kody Keplinger: The DUFF - A pótkerék. Ebben a pillanatban 1713 megtekintésnél tart.

Az a bejegyzésed, ami szerinted több szeretetet érdemelt volna?
Ehhez meg kell néznem, milyen látogatottságot produkáltak az értékeléseim visszamenőleg. Most a Best of posztnak köszönhetően néhány posztom kapott bónusz szeretetet, ami nagyszerű:
Jo Knowles: Lessons from a Dead Girl
Catherynne M. Valente: A lány, aki Tündérföld alá zuhant és a tivornya élére állt
Catherynne M. Valente: A lány, aki körülhajózta Tündérföldet
Dan Wells: Fragments - Töredékek
Dan Krokos: False Future
Rachel Vincent: Lélekőrzők
És természetesen a decemberi bejegyzéseim közül néhány, amit most tettem fel - de ők még nagyon frissek. Viszont ezek a posztjaim elárvulva várnak olvasókra. Nem mintha ázott kiskutyaszemekkel néznék... dehogy is! Amúgy ez várható volt, hiszen legtöbbjük sorozatfolytatás vagy ismeretlen angol nyelvű regény (bocsi, Jo). De egyébként egyiknek sem érzem vészesnek a látogatottsági számát, örülök, hogy ennyien megnéztétek őket.

Legjobb idei könyves felfedezésed? (könyvekkel kapcsolatos oldal, könyvesbolt, stb.)
Betterworldbooks nagyon jó és bűnös felfedezés volt számomra. Innen szereztem be az IMM posztokban található keménykötéses könyveimet. 

Sikerült befejezned valamilyen olvasási kihívást vagy célt, amit év elején tűztél ki magadnak? 
Már vártam ezt a kérdést, Honey... A GR-es olvasási kihívást megcsináltam; ott 100 könyv volt a célkitűzésem idén is.
Illetve minden hónap végén a leltár rovatban volt látható, miként haladtam 1-1 kihívásommal. Íme a végeredmény:

1. Elolvasok 100 könyvet - 122/ 100
2. 20 sorozatot befejezni - 12/20
3. 5 hangoskönyv 2014-ben - 2/5
4. Több mint 50 angol nyelvű könyv olvasása - 57/50
5. Lecsökkentem a "2011 előtt megjelent" és "2011-ben megjelent" könyveim számát 40 alá
2011 előttiek 40/40
2011-sek 39/40
6. Elolvasok 10 2014-es megjelenésű könyvet 22/10
7. 3 fogadalomkönyv elolvasása 1/3
8. 50 könyvről írok blogbejegyzést - 72/50
9. Folytatok 20 különböző sorozatot - 30/20
10. Saját fogadalomkönyveim - 4/10

Vannak pontok, amik nem sikerültek sajnos - főként a sorozatbefejezős fáj. Bár azért 12 sorozatot így is letudtam, és annyival többet nem is kezdtem. Ugyanakkor büszke vagyok a teljesített kihívásaimra, főleg, mert volt olyan, amit már nyár környékére meg is csináltam. :)

És itt a következő évi fogadalomlistám is:

1. 100 db könyv elolvasása
2. 20 db sorozatot befejezni
3. 60 db angol könyv elolvasása
4. 10 db 2011 előtt megjelent könyv elolvasása
5. 10 db 2011-ben megjelent könyv elolvasása
6. 10 db 2012-ben megjelent könyv elolvasása
7. 10 db 2013-ben megjelent könyv elolvasása
8. 10 db 2014-ben megjelent könyv elolvasása
9. 15 db 2015-ben megjelent könyv elolvasása
10. 60 db könyvről írok bejegyzést
11. Folytatok 25 különböző sorozatot.
12. Saját könyvek olvasottságának arányát 60%-ra felviszem (Jelenleg 54%).
13. Elolvasom a 4 db fogadalomkönyvemet:
Kelley York: Hushed
Michelle Hodkin: The Unbecoming of Mara Dyer
Mira Grant: Parasite
Jonathan Maberry: Rot & Ruin

Nem tudom, mennyire megvalósítható, én azon leszek, hogy 100%-ban teljesítsem ezt a listát. Amúgy annyi változást nem vittem bele. Kiszedtem a hangoskönyveket, mert idén is kb. két darabot hallgattam meg, ill. növeltem az egyes kategóriákhoz tartozó mennyiséget.

Nos, Dearies, ennyi lenne az év végi összesítésem. Szeretnék mindenkinek nagyon boldog, extázisos olvasmányélményekben gazdag új évet kívánni!
Jövőre folytatás következik! :)


3 megjegyzés:

  1. Extázisos új év? :D Tudod, mi lesz éjfél után, ugye? :D Minden, csak nem extázis :D (Max. vérre menő, kegyetlen, ádáz harc, az lesz :D)

    VálaszTörlés
  2. Ha tudnád, miket is választottam, nem mondanál ilyet. :D Simán győzni fogok! *-*

    VálaszTörlés