2017. március 1., szerda

Leltár (43) 2017. február

A Leltár minden hónap első napján jelentkező rovat, amelyben megemlékezem az előző havi történésekről, számot vetek az olvasmányaimról, ill. tervezgetek. Ez utóbbit kissé naivan.






Azt kell mondanom, nagyon rövid volt ez a hónap. Egyik pillanatban még a januári leltárt írtam, most pedig már írhatom is a februárit. Bár tény, elég mozgalmasan telt el a hónap, úgyhogy könnyedén elrepülhetett az idő. 

Blogos szempontból szerintem egész jól telt a hónap - belerázódtam ebbe a hétvégi értékelés témába (persze néha kerülnek ki hétköznap is - lásd a tegnapi bejegyzést, de alapvetően az a célom, hogy a hétvégén egy értékelést kitegyek), illetve hétköznapokra is jutott 1-1 poszt. 

Nagyon sok könyvet szereztem be februárban - szám szerint 15-t, ami finoman szólva is rengeteg. Viszont olyan akciók voltak, amiknek nem tudtam ellenállni, illetve elég sok könyvet sikerült molyon elcserélnem. Most már csak neki kéne állnom olvasgatni őket, hogy ne halmozódjon fel megint annyira az olvasatlan könyveim (így is elég megugrott).

Fogadalmak

A fogadalomlistámmal egészen szépen haladok - egy pontot leszámítva. Ez a 10 legrégebbi könyvem elolvasására indító fogadalmam egyszerűen nem megy. Szerintem kicserélem ezt a kihívásomat az "amit főztél, edd is meg" kihívással. Ott legalább egy fokkal jobb a helyzet. :)


1. 65 db könyv elolvasása - 15/65
2. 18 sorozat folytatása - 5/18
3. 5 sorozat befejezése - 4/5
4. 3 db 500+ oldalas könyv olvasása 3/3
5. 70% a saját könyveim olvasása (jelenleg 64%) - 66%/70%
6. 168 -nál kevesebb olvasatlan könyv a polcomon -172/168 - Together we cry... ooooh.
7. TBR listám 270 alá csökkentése (jelenleg 308) - 284/270
8. Elolvasni minden idei beszerzést (ami nem ajándék) - 16/28
9. 5 db 2012-ben a TBR listámhoz adott könyv elolvasása - 3/5
10. 50 db könyvről írok bejegyzést a blogon - 10/50


Hmm. Úgy tűnik, kicsit alacsony számot adtam meg a 4-es ponthoz. Nem hittem volna, hogy egy hónapon belül teljesítem ezt a kihívásrészt. Ennek ellenére örülök, hogy meg is vagyok vele.
A másik nagy változásom, a TBR listámon történt -  a hónap folyamán átmentem ismét az egészen, aminek két kategória esett áldozatul: a YA disztópiák és a YA paranormális kötetek. A megkezdett sorozataimat természetesen végigviszem, de rájöttem, hogy nem igazán vonzanak már ezek a kategóriák. Persze maradtak mindkét kategóriából (khm, Vérvonalak sorozat, khm), de azok inkább azért, mert volt bennük valami különleges.
Viszont éljen, 300 alatt van a TBR listám! :)

Februári olvasmányok

Tavaly februárban egy kisebb olvasási válságomat éltem, és csak arra emlékszem, hogy elolvastam George Orwelltől az 1984-t és Philip K. Dicktől A halál útvesztőjét (ami a mai napig a kedvenc PKD kötetem). Ezzel szemben az idei februárom meglehetősen jól alakult, hiszen 8 könyvet is kiolvastam (és mindegyik könyvről készült is bejegyzés, amiről szerettem volna írni).

A legelső könyv, amit befejeztem februárban egy valódi klasszikus volt, J. R. R. Tolkien: The Hobbit kötete, amely igen furcsa élményként él bennem. Egyes részeit szerettem, Bilbot és Smaugot is kedveltem - leginkább Smaugot, mert mégiscsak egy sárkány. Más részei azonban már annyira nem nyerték el a tetszésemet, és bizony néhol unatkoztam is. (2017. január 27. → 2017. február 3.)

A Hobbit után sorozatfolytatásra rendezkedtem be, mégpedig az egyik kedvenc MG könyvemmel, Holly Black - Cassandra Clare: A bronzkulcs kötettel. Ennek a regénynek tényleg az volt a legnagyobb problémája, hogy véget ért. Én teljesen elvesztem benne, konkrétan úgy képzeljétek el, hogy elkezdtem olvasni a könyvet, valamiért le kellett raknom; majd mikor legközelebb vettem kézbe, legközelebb akkor néztem fel, mikor a végéhez értem. Akkor is döbbentem, hogy ilyen függővéget hogy lehet írni! A sorozat egy kissé sötétebb irányba indult el ebben a részben, ami nekem nagyon tetszik, még ha ezzel ki is kezdte az érzelmeimet. (2017. február 2. → 2017. február 5.)

Nancyvel a hónap elejére beszéltük meg, hogy egy nagy elmaradásunkat letudjuk, úgyhogy elérkezett az idő, hogy leszedjem a polcról James Dashner: The Death Cure című könyvét. Nem volt ez rossz sorozatzáró, viszont tekintve, hogy az egyik kedvenc disztópia sorozatomról van szó, ennél többet vártam. Legalább továbbra is olvastatta magát, és még egy-két érzelmes pillanatra is futotta. (2017. február 5. → 2017. február 6.)

Ezt követően egy könyvtári könyvemet kezdtem el, Jonathan Lethem: Amerikai amnéziáját, amelyet Philip K. Dickhez hasonlítottak. Minden kétséget kizáróan megvoltak a kedvenc szerzőmre jellemző jegyek, de valami hiányzott belőle, így nem tudott teljesen beszippantani. Voltak nagyon jó részei is, úgyhogy összességében megérte elolvasni. (2017. február 6. → 2017. február 8.)

Ekkor egy kicsit begyorsult az élet, és több mint egy hétig csak pár oldalt tudtam haladni az olvasmányaimmal. Így jutottam el oda, hogy az egyik januárból megmaradt könyvemet fejeztem be következőnek - Cinda Williams Chima: The Demon King-et. Kezdetekben még azt írtam erről a regényről, hogy tetszik, de még nincs meg a nagy szerelem. Nos, jelzem, meglett! Régen izgultam annyit egy könyvön, mint ezen, és élveztem minden egyes pillanatát! Chima nagyszerűen ír. (2017. január 6. → 2017. február 17.)

Kristin Hannah: Fülemüle könyvével folytattam a hónapot, amelyről csupa szépet és jót hallottam, ráadásul a II. világháborút dolgozza fel a háttérországban maradt nők főszereplésével. Olvastatta magát a kötet, elég hamar befejeztem. Számomra azonban nem vált akkora szerelemmé, mint mindenki másnak, amit őszintén sajnáltam. (2017. február 17. → 2017. február 20.)

Mivel közeledett a hónap vége, ideje volt haladni a Nagy Vérvonalak Olvasásommal. Richelle Mead: The Golden Lily regénye tökéletes választás volt, ami még a javuló időjáráshoz is illett - könnyed, szórakoztató és remek kikapcsolódást nyújtó könyvhöz volt szerencsém. Még most is vigyorgok, Richelle Mead kivételesen tehetséges karakteralkotás terén, hát még akkor, mikor a köztük lévő kapcsolatok kialakításáról van szó. (2017. február 20. → 2017. február 22.)

Az utolsó olvasmányom szintén egy sorozatzáró kötet volt, ami még januárból maradt meg - Alexandra Bracken: Wayfarer. Ez a sorozat a halálom! Mindkét kötetnél napokkal az olvasás után tudtam kibogozni, hogy mit is érzek irántuk. A mostani résznél például nem értettem az érzéseimet, és tegnap este jöttem rá, hogy az a fő problémám a kötettel, hogy ha csak egy-egy részt nézek belőle, azt nagyon élvezem - az összkép azonban valamiért nem akar összeállni. De erre is úgy jöttem rá, hogy néztem egy booktuber spoileres visszaemlékezését, és ahogy beszélt az egyes jelenetekről, én is bólogattam, hogy ó igen, az tényleg mennyire megható/érzelmes/izgalmas volt. Viszont közben bennem volt az is, hogy mennyiszer azt éreztem, hogy vontatott a történet. Elég ellentmondásos, és többek közt (a másik fő okom a szereplők) emiatt mindenképp újra akarom majd olvasni ezt a sorozatot. (2017. január 10. → 2017. február 27.)

A kedvenc olvasmányom


Ebben a hónapban három jelöltem is lehetett volna a "kedvenc" címre, viszont Cinda Williams Chima: The Demon King kötete magasan verte a többi esélyest. YA high fantasy kötetről van szó, aminek bizonyos stílusjegyeit magán is viseli a regény (mondhatni "YA-s"), ugyanakkor az írónő stílusának köszönhetően könnyedén el tudtam vonatkoztatni az egyszerűbb nyelvezettől. Emellett három okom volt ennyire szeretni a kötetet - az egyik a fantasztikus szereplőgárda (már megint, tudom, de februárban ilyen könyvek kerültek az utamba), a másik az izgalmas történetmesélés (az írónő elérte, hogy olyan eseményeknél is izguljak, ahol tudtam, mi fog történni), a harmadik pedig a világ, amelyben játszódik. Még csak most kezdtem el a felfedezést, de vannak itt még érdekes részek, amelyekről szeretnék többet is megtudni.
Úgy érzem, Cinda Williams Chimával nagyon jó viszonyom lesz, és ha a sorozat többi része is hasonlóan fantasztikus lesz, talán még új kedvenc írónőt is avathatok.

Aktuális olvasmányok

Már megint öt könyvet olvasok egyszerre. Nem szeretnék beszélni erről a helyzetről.

      
 
   

Robin Hobb: Az orgyilkos tanítványa
Haladás: 90. oldal

Cinda Williams Chima mellett egy másik kiváló írónővel is megkezdtem az ismerkedést. Sajnos most picit parkolósávba került ez a kötet, pedig nagyon tetszik (igen, megfigyelhető egy tendencia nálam, de inkább ne beszéljünk erről sem). A jövő havi TBR-m alapján az 5. papírkönyvem lesz, úgyhogy látok rá esélyt, hogy befejezzem márciusban. Meg azért is látok esélyt a befejezésre, mert nem szeretném több hónapon át húzni 1-1 regényemet.

Simon Sebag Montefiore: The Romanovs
Haladás: 26. oldal

A fenti célom alól ez a kötet kivétel, tekintve, hogy ez egy monstrum non-fiction, amit ki akarok élvezni. Nagyon kedvelem ezt a könyvet, rengeteg új információt tudtam meg már eddig is a Romanov-dinasztiáról és az orosz történelemről.

V. E. Schwab: A Darker Shade of Magic
Haladás: 12. oldal

Hirtelen felindulásból elkövetett könyvelkezdés. Rengetegen dicsérik az írónő ezen sorozatát, ráadásul a folytatása jelölt BooktubeSFF awardsra, szóval tényleg ideje elolvasnom. Eddig még nincs semmilyen véleményem róla, még eltöltök egy kis időt a világban, és majd akkor.

Cinda Williams Chima: The Exiled Queen
Haladás: 24. oldal

Nem igazán bírtam távol tartani magam a Seven Realms sorozatától. Eddig még csak az első fejezetet olvastam el, és rájöttem, hogy Micah Bayar jobban érdekel, mint hittem volna. Kész rejtély ez a gyerek, pedig elsőre azt hittem, hogy csak elkényeztetett és unalmas varázslófi. De egyre inkább úgy érzem, hogy ennél összetettebb.

Robert Jackson Bennett: Pengék városa
Haladás: 105. oldal

A kicsikém! Ezt a regényt olvasom most legaktívabban, mert mégiscsak az egyik legjobban várt hazai megjelenésem volt. Viszont ismét morális válságban vagyok, mert nagyon szeretnék vele haladni, mert rengeteg rejtély van itt, és csak úgy repülnek az oldalak - de közben meg nem akarok haladni vele olyan gyorsan, mert szeretnék minél több időt tölteni a szereplőkkel, ráadásul minél előbb fejezem be, annál többet kell várnom a következő részre.
Igen, ilyen komoly válságom van. :)
A könyv maga egyébként zseniális - nem tudtam, mire számíthatok ebben a részben, és kicsit tartottam attól, hogy kövek vizsgálatával telik majd el az idő, de ó nem. Ó nagyon nem! Volt itt már minden - víz alatti város, rituálisan feláldozott családok, stb.stb. És mindennek a közepében a Lépcsők városában megismert kedvenc szereplőm, Mulaghesh.
Ha így folytatja ez a könyv, márciusban nehéz dolga lesz a többi olvasmányomnak, ha ki akarják érdemelni a "kedvenc" címet.

Tervek

Készüljetek fel, megint sok könyv fog itt szerepelni - viszont szerepelnek itt ismét olyan kötetek, amik februárról maradtak rajta a TBR-mon.
Mielőtt azonban megnéznénk ezt a tetemes mennyiséget, amit felpakoltam listára, vessünk egy pillantást arra, miként teljesítettem a múlt havi TBR-ról.
14 kötet került fel a februári listámról, ebből  1-t félbehagytam, 1-t leszedtem róla, 4-t elolvastam és 3-t olvasok éppen. Nem annyira fényes eredmény ez, de legalább a fél lista a kezeimbe került.

Nancy-s kihívás

Januárban nem sikerült teljesítenem, februárban viszont a Wayfarer elolvasásával teljesítettem a hónapot. Habár még van két passzolási lehetőségem, nem szeretnék most élni vele. A könyv, ami leginkább érdekelt volna, csak a hónap végén jelenik meg, úgyhogy egy februári megjelenést választottam ide.


Nina LaCour-ról más sok jót hallottam, a We Are Okay regényének a leírása pedig felkeltette az érdeklődésemet. Ez lesz az első realista kötetem idén, remélem, ez a műfaj is jól indít nálam.
2014 előtt megjelent regényt könnyebb lesz választani - elég sok jelölt van hozzá (Chima és Hobbs is beleillik ebbe a kategóriába).

Új sorozat

   

Pár napja jelent meg a Fumax kiadónál Sebastien de Castell: Az áruló pengéje, aminek fix helye van a TBR-m elejében. A tervek szerint a Pengék városa után kezdek bele ebbe a kötetbe. Azt kell mondjam, hogy ez a várakozás nem tesz jót nekem (mert fáj ránézni, tudva, hogy még várnia kell), de legalább még nagyobb örömmel fogom olvasni.

Erika Johansen: Tear királynője februárról maradt.

Sorozatfolytatások

      
 

A sorozatfolytatások kategória elég kiszámítható lett ismét. Márciusban következik Richelle Mead: The Indigo Spell-je, amit elvileg az A Darker Shade of Magic befejezése után tervezek olvasni. A lelkem mondjuk már most készen áll egy kis fangirlködésre.

Ugyanúgy folytatom Cinda Williams Chima Seven Realms sorozatát a The Gray Wolf Throne-nal, amint végzek a második résszel. Úgy érzem, ez a sorozat igényli, hogy egymás után olvassam a köteteket, nehogy elfelejtsek bármit is.

James Dashner: Kill Orderje azért került fel a listára, mert megvan ez a kötet is, és ha már belekerültem Az útvesztő világába, akkor szeretném ezt is elolvasni, hogy végleg búcsút inthessek a sorozatnak.

Jennifer A. Nielsen: Rise of the Wolf februárról került át.

Sorozatzárók

      
 

Cinda Williams Chima: The Crimson Crown nem meglepetés szintén - remélem, sikerül eljutnom ide, és elolvasni ezt a kötetet is.

A Wayfarer után újabb Alexandra Bracken kötetet tervezek olvasni, a Sötét elmék sorozat utolsó részét, a Sötét hajnalt. Imádom az írónő ezen sorozatát, úgyhogy búfelejtőnek tökéletes lesz. Légyszi, legyél jó!

Ransom Riggs: Lelkek könyvtára, illetve Ally Carter: Take the Key and Lock Her Up kötetek februárról maradtak.

Önálló kötetek

   

Folytatom a "Csökkentsük le a '12-ben TBR-ra rakott könyveket" kihívásomat, így került képbe Robin Wasserman: The Book of Blood & Shadow, amely a Goodreads TBR-m legelső helyén áll 2012. március 8-i felkerülési dátummal. A kötetet régebben elkezdtem (még 2012-ben) ebookban, de annyira tetszett, hogy megrendeltem papír formában is... aztán, mire ideért, valahogy háttérbe szorult (story of my bookworm life). Úgyhogy elölről fogom elkezdeni, és most már végig is olvasom.

Neal Stephenson: Seveneves még februárról maradt szintén.

Ez szép hosszú leltár lett! Köszönöm Dearies, hogy eddig kitartottál! A kérdésem az lenne, hogy te olvastad már valamelyik könyvet a tervek rovatból? És ha igen, hogy tetszett? :)
Legyen szép napotok, és boldog tavaszt!

Related Posts:

2 megjegyzés:

  1. Igeeeen, olvastam a The Indigo Spell-t. <3 Szerintem Te is nagyon fogod szeretni. Jönnek új cuki szereplők, meg hát Adrian.... készítsd a fangirl - éned! :D (A The Script dal pedig tökéletes aláfestés volt a poszt elolvasásához!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Íííí, ez szuper hír! Bár még elválaszt minket pár könyv, de hamarosan újra Eddiezhetek meg Adrianozhatok. :D

      Törlés