2017. augusztus 4., péntek

Hétvégi Olvasónapló (112) Sci-fi lázban

A hétvégi olvasónapló egy hetente jelentkező rovat, amelyben az elmúlt heti olvasmányaimat összegzem, valamint megosztom a következő heti terveimet. Emellett simán szövegelek mindenről benne.





Jaj, helló Dearies! Nem akarom én is elismételni, hogy mennyire meleg van, hiszen bizonyára ti is érzitek, de egyszerűen nem bírom. Legszívesebben csak feküdnék - persze nem mintha megengedhetném magamnak!

Ugyanakkor egészen jó hetem volt. Fárasztó, az tény, de elég sok mindent csinálhattam. Emellett nagyban zajlik a read-a-thon, amelyben az utóbbi napon kicsit visszavettem az olvasási lendületből. Bár azért reménykedem, hogy még sikerül befejeznem egy könyvet a vége előtt, de nem akarom elkapkodni a dolgot. Azért mégiscsak az élmény az első. Amúgy készül egy heti beszámoló is a read-a-thonról, azért nem beszélek róla túl sokat.

Észrevettem egyébként magamon, hogy mostanában egyre inkább rákaptam a sci-fira, ami egy igen érdekes észrevétel, tekintve, hogy eddig nagyon ritkán olvastam ebben a műfajban (YA-ban igen, de adultban nem). Úgyhogy most, hogy belevetettem magam a műfajba, most egy ideig szerintem kísérletezgetni fogok, illetve pótolni! Sok-sok lemaradásom van, mert természetesen most már tetszenek azok a leírások, amik elsőre nem fogtak meg.
Logikus.
Bár egyelőre még inkább a magyar nyelvű piacon mozgolódok, de idővel felveszem a fonalat a külföldivel is. :)

A héten találtam egy új szerelemdalt! Hallottam már a Lionst, mikor a Skillet új albumát hallgattam, de most, hogy készült hozzá lyric videó, direktben is meghallgattam, és szerelem! Olyannyira, hogy az egyik-másik sorából szeretnék valami artot készíteni a falamra - az "If we're gonna stand, we stand as giants, if we're gonna walk, we walk as lions" idézet lenne az elsődleges.

A héten olvastam


A read-a-thonnak köszönhetően igencsak megugrott az olvasmányaim száma - történetesen 4 könyvet fejeztem be, ebből 3-at a read-a-thon ideje alatt. De nézzük is őket!

      
 
 

A hétvégét Cassandra Clare társaságában töltöttem, s újraolvastam az Éjfél kisasszonyt. Másodszorra is nagyon-nagyon tetszett, bár emlékeztetett arra, hogy MÁSODIK RÉSZ! Kellett nekem úgy döntenem, hogy kivárom magyarul. Nem baj, kibírom. Ettől függetlenül ez az egyik kedvenc árnyvadász könyvem - bár ilyen drámát, mint ami kialakult itt a végére, régen láttam.

Aztán kezdődött a read-a-thon, és az első napon, július utolsó napján, elolvastam a "minden challenge-re jó" könyvemet, Catherynne M. Valente: The Girl Who Soared Over Fairyland and Cut the Moon in Two-t. Kicsit lassabb volt, mint az eddigi részek, de ismét annyi fontos és érdekes gondolatot találtam benne. Imádom az írónőt!

Mivel tegnap Kaposváron voltam, be akartam menni a könyvtárba is - azonban, két könyvemet még nem fejeztem be -, így került a képbe John Scalzi: Szellemhadtest valamint a Vének történetei és más írások. Az előbbi a sorozat elkötelezett rajongójává tett, míg az utóbbi sokkal vegyesebb érzelmeket váltott ki belőlem. A Vének történetei nem igazán tetszett, a további írások közt pedig volt, amit imádtam, volt amit untam. De a Szellemhadtest az egyik kedvenc folytatásom idén!

Aktuális olvasmányok


      

Chris Colfer: A Gonosz Tündér visszatér
Haladás: 50. oldal

Hmm. Egyelőre még a bemelegítés részénél tartok a könyvnek, ahol úgy igazán semmi nem történt. Ugyanakkor érzem, hogy ez izgalmas lesz, csak jussunk vissza a Mesék Földjére. Igen, legalább olyan türelmetlen vagyok, mint a főszereplők... oops?

John Scalzi: Az utolsó gyarmat
Haladás: 79. oldal

Mint említettem, elkötelezett rajongójává váltam a Vének háborúja sorozatnak. Ez abban is megmutatkozik, hogy képtelen voltam várni a folytatással - amint megkaparintottam, itthon már neki is álltam. Imádom még mindig; és nem tudom, Scalzi hogyan csinálja, de már az első oldallal mindig beránt.

Jeaniene Frost: This Side of the Grave
Haladás: 24. oldal

Tegnap este kezdtem el ezt a könyvet, de csak azért, mert nem tudtam aludni, és nem akartam zenét hallgatni. Úgyhogy audiobook! A 2. fejezet végén már szinte teljesen bealudtam, úgyhogy sokat nem tudtam haladni vele. De legalább elaludtam - ez viszont nem a könyv hibája, az egész jól indított.

Tervek


Ma kezdődött el a Tome Topple Read-a-thon, ami egy két héten keresztül tartó read-a-thon, ahol a cél, az 500+ oldalas könyveink olvasása.
Vannak külön kihívások is, amiket nem néztem meg a TBR-m összeállításánál - de olyanok vannak, hogy olvass el több tomet, olvass folytatást, olvass közösen valakivel, olvass képregényt, illetve olvass egy felnőtt könyvet. Ezek közül a közös olvasást és a képregényt kivéve mindre van esélyem. De aztán meglátjuk. Úgyhogy a hivatalos tbr-m (ennek része Chris Colfer könyve is):

      

 Az elsődleges célom, hogy kettőt befejezzek erről a listáról, illetve, hogy mindegyikkel haladjak valamennyit. Két hét alatt, ha sikerül elég időt találnom, akkor talán sikerülhet is.

Azért szeretnék mást is olvasni a héten - legfőképp John Scalzi sorozatát.


Ha sikerül befejeznem Az utolsó gyarmatot, több mint valószínű, hogy rárepülök Zoé történetére. Ezen kívül nem valószínű, hogy mást olvasnék, de persze sose lehet tudni.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése