"Embereket öltem. Nem olyan sokat, mint egyesek, az tény, de hát ez aligha vigasz, nem igaz? Ha valaki melléd ül a buszon, és a kezét nyújtva azt mondja, hogy „Helló, John vagyok, és csak néhány embert öltem meg”, az még nem igazán fog megnyugtatni téged."
Sorozat: John Cleaver #4
John Wayne Cleaver démonokra vadászik: megölték a szomszédait, a családját, és a lányt, akit szeretett, mégis mindig győzelmet aratott fölöttük. Most egy titkos kormányzati elitcsapatnak dolgozik, és arra használja az adottságait, hogy a lehető legtöbb szörnyeteggel végezzen…
…csakhogy a szörnyetegek rájöttek, hogy üldözik őket, és a csendes macska-egér játék totális természetfeletti háborúvá készül kirobbanni.
Johnnak nem tetszik ez az életmód. Nem akar az FBI bábja lenni, nem akarja, hogy egyetlen barátját egy elmegyógyintézeti szárnyba zárják, nem akar szembenézni a magát A Vadásznak nevező, rettenetes kannibállal és legfőként nem akar embereket ölni. De ahogy a mondás tartja, nem kaphatsz meg mindent, amit akarsz. Ezt a saját kárán tanulta meg, ahogy azt a ruháján egyre csak szaporodó vérfoltok is bizonyítják.
Amikor John ismét szembeszáll a gonosszal, tudni fogja, mit kell tennie.
Dan Wells John Cleaver sorozata anno első olvasásra megnyert magának, és hatalmas élmény volt végigolvasni a trilógiát. Aztán kiderült, hogy az író még egy újabb trilógiát ír mellé – én pedig elbizonytalanodtam. Mégpedig annyira, hogy majdnem két évet várt a polcomon a negyedik rész, mire úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom vele.
Már az első oldalon megtaláltuk a közös hangot, én pedig hagytam, hogy ismét beszippantson ez a morbid, keserű és cinizmussal fűtött világ. Valamint John Cleaver, aki egy új szerepben, a harmadik rész történéseit a szívén viselve. Mindez elég volt ahhoz, hogy lássam, Dan Wells megújította és új erővel töltötte meg a sorozatot, miközben megtartotta azokat az elemeket is, amelyek miatt anno a szívemet adtam neki.
De mi volt ez a rész?! Ez volt az első olyan rész, amikor a paranormális vonulat hangsúlyosabb volt a nyomozásnál. Konkrétan úgy éreztem magam, mintha az Odaát egyik részébe csöppentem volna, csak Sam és Dean helyett John Cleaverrel a főszerepben. A történet maga akciódús volt komoly fordulatokkal. Bevallom, kellett egy kis idő, míg megszoktam, hogy ezúttal John nem egyedül nyomozott, hanem egy csapat részeként, új környezetben kellett alkotnia.
Amit viszont kifejezetten élveztem, az a démonok sokasága volt. Az első trilógia zárásában láthattuk, hogy többféle démon van, de ebben a kötetben érthettük meg igazán, mennyire sokfélék. Emellett imádtam, hogy megismerhettem a történelmüket is – Dan Wells annyira izgalmas eredettörténetet talált ki nekik!
Az új szereplőket önmagukban érdekesnek találtam, az író jól kidolgozta őket. Ugyanakkor egyikükhöz sem kötődtem különösebben. Ennek mondjuk főleg az volt az oka, hogy bár kiválóan felépítette a szerző őket és összetett személyiséget kaptak, beleértve a saját élettörténetet is, de én még kicsit gyászoltam a kedvenc szereplőimet. Ezen nem segített sokat, hogy John is ugyanígy tett, és komoly érzelmi hullámvölgyekbe lökött olvasás közben.
Brooke karaktere volt az, aki érdekessé vált számomra ebben a kötetben. Őt eddig nem különösebben kedveltem, de az itt kialakult helyzetben szimpatikusabbá vált számomra. Dan Wells nem kímélte őt továbbra sem, az viszont biztos. Ugyanakkor így is sokkal összetettebb karakter lett. John Cleaver pedig még mindig egy két lábon járó rejtély. Az előző kötetekben már megismerhettük, sőt, elég komoly karakterfejlődésen is keresztülment, de még mindig kiszámíthatatlan. Főleg most, hogy az előző rész történéseit próbálja feldolgozni. Még mindig úgy gondolom, hogy ő az egyik legkomplexebb karakter, akivel YA olvasmányaim során találkoztam. Azt pedig különösen értékelem, hogy morálisan továbbra is szürkének tekinthető, hiszen sokszor olyan döntéseket hoz szemrebbenés nélkül, ami az átlagember számára komoly dilemmákat okozna. Ugyanakkor ebben a részben láttam először, hogy új érzelmeket élt át.
Mindent összevetve Dan Wells tartotta a szintet, amit az első John Cleaver trilógiával felállított. A fantasy aspektus vált hangsúlyosabbá, ezzel vitt bele igazán frissítést az író a sorozatába. A történet is összetettebbé vált, de legtöbbet a karakterek változtak. Az előző részekben megismert Brooke és John kivételes szereplők voltak, akikkel kapcsolatban érezhet bárhogy az olvasó, mégis érdekelni fogja őt a sorsuk.
Sokat hangoztatták, hogy ez egy új trilógia, és olvasható az előző részek ismerete nélkül is. Ezzel én is egyetértek, bár őszintén szólva minden érdeklődőnek ajánlanám az első három részt is, mert így sokkal nagyobb élményt nyújt ez a történet, és jobban átérezhető és értékelhető John és Brooke személyisége és karakterfejlődései.
Már az első oldalon megtaláltuk a közös hangot, én pedig hagytam, hogy ismét beszippantson ez a morbid, keserű és cinizmussal fűtött világ. Valamint John Cleaver, aki egy új szerepben, a harmadik rész történéseit a szívén viselve. Mindez elég volt ahhoz, hogy lássam, Dan Wells megújította és új erővel töltötte meg a sorozatot, miközben megtartotta azokat az elemeket is, amelyek miatt anno a szívemet adtam neki.
De mi volt ez a rész?! Ez volt az első olyan rész, amikor a paranormális vonulat hangsúlyosabb volt a nyomozásnál. Konkrétan úgy éreztem magam, mintha az Odaát egyik részébe csöppentem volna, csak Sam és Dean helyett John Cleaverrel a főszerepben. A történet maga akciódús volt komoly fordulatokkal. Bevallom, kellett egy kis idő, míg megszoktam, hogy ezúttal John nem egyedül nyomozott, hanem egy csapat részeként, új környezetben kellett alkotnia.
Amit viszont kifejezetten élveztem, az a démonok sokasága volt. Az első trilógia zárásában láthattuk, hogy többféle démon van, de ebben a kötetben érthettük meg igazán, mennyire sokfélék. Emellett imádtam, hogy megismerhettem a történelmüket is – Dan Wells annyira izgalmas eredettörténetet talált ki nekik!
Az új szereplőket önmagukban érdekesnek találtam, az író jól kidolgozta őket. Ugyanakkor egyikükhöz sem kötődtem különösebben. Ennek mondjuk főleg az volt az oka, hogy bár kiválóan felépítette a szerző őket és összetett személyiséget kaptak, beleértve a saját élettörténetet is, de én még kicsit gyászoltam a kedvenc szereplőimet. Ezen nem segített sokat, hogy John is ugyanígy tett, és komoly érzelmi hullámvölgyekbe lökött olvasás közben.
Brooke karaktere volt az, aki érdekessé vált számomra ebben a kötetben. Őt eddig nem különösebben kedveltem, de az itt kialakult helyzetben szimpatikusabbá vált számomra. Dan Wells nem kímélte őt továbbra sem, az viszont biztos. Ugyanakkor így is sokkal összetettebb karakter lett. John Cleaver pedig még mindig egy két lábon járó rejtély. Az előző kötetekben már megismerhettük, sőt, elég komoly karakterfejlődésen is keresztülment, de még mindig kiszámíthatatlan. Főleg most, hogy az előző rész történéseit próbálja feldolgozni. Még mindig úgy gondolom, hogy ő az egyik legkomplexebb karakter, akivel YA olvasmányaim során találkoztam. Azt pedig különösen értékelem, hogy morálisan továbbra is szürkének tekinthető, hiszen sokszor olyan döntéseket hoz szemrebbenés nélkül, ami az átlagember számára komoly dilemmákat okozna. Ugyanakkor ebben a részben láttam először, hogy új érzelmeket élt át.
Mindent összevetve Dan Wells tartotta a szintet, amit az első John Cleaver trilógiával felállított. A fantasy aspektus vált hangsúlyosabbá, ezzel vitt bele igazán frissítést az író a sorozatába. A történet is összetettebbé vált, de legtöbbet a karakterek változtak. Az előző részekben megismert Brooke és John kivételes szereplők voltak, akikkel kapcsolatban érezhet bárhogy az olvasó, mégis érdekelni fogja őt a sorsuk.
Sokat hangoztatták, hogy ez egy új trilógia, és olvasható az előző részek ismerete nélkül is. Ezzel én is egyetértek, bár őszintén szólva minden érdeklődőnek ajánlanám az első három részt is, mert így sokkal nagyobb élményt nyújt ez a történet, és jobban átérezhető és értékelhető John és Brooke személyisége és karakterfejlődései.
Könyv adatai
Eredeti cím: The Devil's Only Friend (2015)
Kiadó: Fumax (2015)
Oldalszám: 310
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése