„- Persze, mind utálnak – folytattam. – De csak azért, mert ebben a városban én vagyok az egyetlen, akinek az IQ-ja nagyobb a cipőméreténél, és erre emlékeztetem is őket! Úgyhogy csak gyerünk, próbáljatok meg játszani velem, édeseim. Többé nem fogom hagyni, hogy megfélemlítsetek. Nincs vesztenivalóm, viszont annál többet nyerhetek, és ezúttal egyikőtök sem állít meg!” (145. oldal)
Carson Phillips arról álmodik, hogy egy nap a legnagyobb újságoknál fog dolgozni, és kikerül a városkából, amely a semmi közepe után öt mérföldre található. Már benyújtotta a jelentkezését is álmai egyetemére, a Northwesternre, s már csak a felvételi papírjait várja. Ami meg fog érkezni. A középiskolai tanácsadója – aki egyébként egy középkorú barbiebaba – felvilágosítja, hogy kreálnia kell egy irodalmi magazint annak érdekében, hogy esélye legyen bekerülni.
A probléma?
Még a legbénább klub is népszerűbb az író klubnál. És hogy az újságját a rajzszakkör használja alátétnek. Szííívás. Carson azonban nem olyan, aki könnyedén feladja a dolgokat, s egy véletlen folytán rájön, miként érhetné el, hogy a gimi legnépszerűbb diákjai írjanak a magazinjának: zsarolással.
Alapból elfogult voltam a könyvvel kapcsolatban, főleg az írója miatt, viszont azt kell mondjam, nem okozott csalódást. És, annak ellenére, hogy elég snassz történetnek tűnik a leírás alapján, egyáltalán nem az. De kezdjük az elején.
A történet helyszíne Clover, a városka, amit „a semmi és a sehol kereszteződésénél balra fordulva” található. Egy konzervatív, elmaradott hely, ahol Carson kívülállónak érzi magát. Ezen pedig az sem segít, hogy a gimnáziumában, a Clover High-ban a tápláléklánc legalján van, s szinte mindenki utálja.
„Én kikapcsolom a mobilomat a suliban, így nem hallom, hogy nem csöng.” (192. oldal)
Személy szerint nagyon szimpatikus karakternek találtam Carsont, bár nem vagyok benne biztos, hogy ezzel sokan egyetértenének velem. Ő az a szereplő, akit sokan lekezelőnek, fölényeskedőnek találhatnak. Carson egyértelműen nem az a főhős típus; ennek ellenére úgy gondolom, hogy nagyon jólelkű karakter, még ha a valódi érzéseit szarkazmus és elutasítás mögé is rejti. És igen, tudom, hogy konkrétan viccet csinál a helyzetéből, én mégis arra jutottam, hogy ez a fiú igenis törődik, hiába tagadja. Amúgy külön bónuszpont, hogy nagyon okos, szellemes, és olyan megszólalásai vannak, hogy megnevetettek olvasás során. Ugyanakkor miatta sírtam a regény végén.
Igazából nincs akkora története, alapjaiban az a tipikus amerikai gimis sztorinak tűnik, viszont itt nincsen mágikus átalakulás, hirtelen megjavuló szereplők, csodálatos happy end. Ebben a történetben megismerhetjük, mi mindenre képes egy fiú - akinek az anyját csak úgy ismerik, hogy „a nő, aki fürdőköpenyben megy vásárolni”, aki úgy érzi egyedül van, hogy nincs senki, aki neki ott lenne – hogy megvalósítsa az álmát. És közben ő maga miként reagál arra, mikor legrosszabb rémálma válik valóra.
Személy szerint a történet végén sírtam. Mikor minden kiderül, és Carsonnak el kell döntenie, hogy most mit tegyen. Az a jelenetsor gyönyörűen van megfogalmazva. És ezt követően a legvége – tudtam, hogy mi a könyv legvége, imdb-n elspoilereztem magamnak; viszont ennek ellenére végig reménykedtem, hogy talán csak filmes fogás.
Összességében nagyon szerettem, kihívás volt lerakni ismételten. Megnevettetett, megdöbbentett és teljes mértékben magába bolondított a regény. Azoknak ajánlom, akik szeretnének valami könnyedebb regényt olvasni, ami mégsem cukorszirupos. Romantika nincs benne, Carson személyiségének fejlődése áll a központban.
„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, aki repült.”
Könyv adatai
Eredeti cím: Struck By Lightning (2012)
Kiadó: Little Brown Books for Young Readers
Oldalszám: 272
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése