„Nem tudom, vannak-e hozzám hasonlóak, de az biztos kedves Álmodó, ha a te szemedbe nézek utoljára, nem szabadulok tőled. Bármennyire is menekülnék, hozzád vagyok kötve az éjszakára.”
A Goodreads szerint még 2012. november 2-án fedeztem fel magamnak az idén debütáló J. R. Johansson könyvét. Emlékszem, nem volt még borítója, csak fülszöveg, de az egyből megfogott. Onnantól kezdve pedig alig vártam, hogy végre- VÉGRE megjelenjen a regény. Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy 2013 Top 3 legjobban várt új sorozata közt szerepelt (Archívum és MILA 2.0 mellett).
Sorozat: The Night Walkers #1
Várható magyar megjelenés: 2014. Könyvfesztivál - Főnix Könyvműhely
„Négy év telt el, hogy utoljára aludtam, s úgy érzem, ez lassan megöl.”
Parker Figyelő, aki minden éjjel annak a személy álmában vesz részt, akivel utoljára szemkontaktust létesített. Így lehet szemtanúja olyan emlékeknek is, amelyet soha nem akart látni (gyilkosság, családon belüli erőszak). Ez egészen így marad, míg egy nap találkozik Miaval, akinek álmaiban ő is alhat. Innentől kezdve szinte megszállottan keresi a lánnyal a szemkontaktust, miközben valaki a nevében fenyegető levelekkel zaklatja a lányt. Vagy csak nem emlékszik valamire?
Hogy én ezt a regényt mennyire imádtam! Rendben, nem a legelejétől, mert egy felettébb erős kezdet után egy kis ideig csalódottan szemléltem az eseményeket. Azt követően viszont minden felpörgött, s máris a kedvenc regény kategóriába került.
De kezdjük az elején!
„Felettébb ironikus volt, hogy annyit tudtam az emberek álmairól, tekintve, hogy sosem aludtam. Vagyis… a testem igen, de az elmém nem igazán. Az álmaim világa többé nem tartozott hozzám.”
Anno leginkább az tetszett meg a regényben, hogy az insomniát, vagyis álmatlanságot helyezte a középpontba; éppen ezért voltam kíváncsi annyira, hogy miként valósítja meg az írónő az ötletét. Nos, nekem a regény kezdetén teljesen olyan érzésem volt, mintha a Rémálom az Elm utcában filmben járnék. Nem, nem volt random Freddy Krueger bukkan fel benne, hanem a főszereplők hasonló gonddal küzdenek. Ezt az egyezést még közelebb hozta a tény, hogy gyakorlatilag ugyanaz a párbeszéd / monológ szerepel mindkettőben – a mi történik velünk alváshiány következtében. És nem mondom azt, hogy kopírozta az írónő a filmből, csak örültem magamnak, hogy észrevettem, valamint aki látta a filmet, úgy el tudja képzelni nagyjából a téma kidolgozását a könyvben.
Ami nekem itt problémát jelentett, az a tény, hogy a fő¬szereplőnek 4 ÉV (nem nap, nem hét és nem hónap) után fordul meg a fejében, hogy úgy érzi, ez megöli? Oké, közvélemény kutatás. Mennyi a leghosszabb idő, amit alvás nélkül töltöttetek – nekem 2 nap +/- 1-2 óra, de személy szerint a vége felé már a vérem helyett koffein volt, de úgyis alig bírtam fent lenni. Ha ez még tovább húzódik, mondjuk 1 hétig. Az a minimum, hogy szólok, hogy hiába próbálok aludni, nem tudok. De négy évig? Erre nem kaptam magyarázatot – nem írta le sehol, hogy mi váltotta ki ezt az érzést. Szóval, az elején nem igazán állt össze az álmatlanság magyarázata, illetve több ’de miért’ kérdés is felmerült. Például: Miért 4 éve kezdődött? Miért nem szólt senkinek?... stb.
Viszont ezen túllendülve az írónő remekül belejött az írásba, s azok az elemek, amelyek már a paranormális részhez tartoznak, kiválóan ki vannak dolgoznak. Úgyhogy összességében J. R. Johansson jól bánt ezzel a témával. Igazából azt is kijelenthetem, hogy maga a maga az álmatlanság kiválóan illik a történethez, természetesen kapcsolódik egymáshoz, s nem érezzük, hogy csak azért van benne álmatlanságban szenvedő főszereplő, mert ez mennyire menő.
Különösen bejött azt a tény, hogy a főszereplő annak a személynek az álmában vesz részt, akivel utoljára létesít szemkontaktust. Igazából ez alapozza meg a regény alaphangulatát, hiszen rögtön úgy kezd a regény, hogy a főszereplő egy másik ember álmában szerepel. Ez egyébként többször is megjelenik a könyvben.
Úgyhogy nagy pipa az alaptéma kivitelezésére.
Nézzük a történetet.
„Biztos vagy bármiben is most már?”
A könyv elejéből kiindulva, be kell vallanom, úgy éreztem, itt nem lesz semmi különleges. A főszereplő leírta magát nálam, s habár zajlottak az események, azok nem igazán kötötték le a figyelmemet. Aztán történt valami, amire felkaptam a fejem, hiszen gyökerestől felforgatta a regény történetéről alkotott véleményemet. Teljesen megváltozott az addig a fejemben élő forgatókönyv, s mivel onnantól kezdve egyre rejtélyesebb lett minden, teljesen elveszítettem a fonalat.
Konkrétan, mikor a főszereplő megkérdezte magától a fentebbi idézetet, én is ezt kérdezgettem magamtól. Minden egy merő kuszaság volt a jó értelemben, s legalább hétféle megoldást el tudtam képzelni, de egyiket sem éreztem igazán esélyesnek. Gyakorlatilag az írónő az orromnál fogva vezetett, én pedig elhittem neki mindent, amit mondott. Aztán a vége? Természetesen függővége van, mert mi más lenne, mikor egy évet várni kell a folytatásra?
Szóval, azt hiszem, ez mindent elárul a történetről: csavaros, pörgős és mindenekelőtt konstans tényező a regényben.
Mondjuk volt, amit nem értettem, de ehhez mesélnem kell a karakterekről, úgyhogy ugorjunk is.
„- Ígérj meg valamit.
- Mit?
Elmosolyodott azon a fájdalomcsillapítókkal tömött, álmodozó módon. – Gondoskodj róla, hogy egy kigyúrt színész játssza a szerepemet a filmben.”
A főszereplő barátait imádtam. Úgy gondolom, hogy nagyszerűen vannak ábrázolva, remekül kidolgozottak (ami egyébként a többi szereplőre is igaz), s olyan személyiséget kaptak, amely könnyen szerethetővé teszi őket az olvasó számára.
Ennél több gondom akad viszont a főszereplőmmel – igazából ő az oka, hogy a regény elejét annyira nem élveztem. Rendben, az alaphelyzetet már ismeritek. Nos, ebbe jön bele Mia, aki lehetővé teszi számára, hogy aludjon, mivel a lány álmai nem többrétegűek, így ő maga is tud aludni. Ezt követően viszont megszállott módon igyekszik elérni, hogy Mia szemébe nézzen utoljára. Ami finoman szólva is rémisztő lehet a lánynak.
De! Egy kérdésem van a regény számára:
Mia miért nem szól senkinek? Vagy még jobb! Mivel nyílt titok az iskolában (aka mindenki erről beszél), a tanárok / igazgató miért nem lép semmit?
De nem, a felnőttek gyakorlatilag teljesen kimaradnak ebből a helyzetből, amit tényleg nem értettem.
Aminek örültem egyébként, hogy a főszereplőt a regény második felére sikerült megkedvelnem. Mármint kezdtem megérteni, hogy Mia olyan lehetett számára, mint egy drog, amely segítségével pihenhet. Ráadásul mindezt összekapcsolódott azzal, hogy szegényem már azt sem tudta, mi történik vele, s teljesen megsajnáltam, ahogy a regény előrehaladtával egyre inkább kicsúszik a lába alól a talaj. Az írónő gyönyörűen ábrázolta a folyamatot, ahogy elveszíti az önbizalmát, ahogy mindenben kételkedni kezd.
Ha össze kéne foglalnom – tudom, hogy több negatívumot is említettem, de ezek igazából nem tudták elrontani mindazt az élményt, amit a regény nyújtott számomra. Lehet, nem megfelelően hangsúlyoztam ki, de ez egy kivételes regény, egy nagyon izgalmas történettel, s egy olyan függővéggel, hogy szenvedés lesz kivárni a második részt. Igazából minden YA imádónak ajánlom, aki kedveli a misztikumot, a rejtélyeket és akar olvasni egy ütős regényt.
Könyv adatai
Eredeti cím: Insomnia (2013)
Kiadó: Flux
Oldalszám: 360
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése