Paul Anton igazi világcsavargó, akinek az életében csupán két konstans dolog van: hogy semmi sem konstans, és a titokzatos lány, aki mindenhol feltűnik. A dolgok akkor vesznek gyökeres fordulatot, mikor egy isztambuli vásárban Paul Anton egy üveggolyó tulajdonos¬a lesz, a lány pedig, akit eddig csak távolból figyelt, most az élete részévé válik. Mindeközben Anton rengeteg kalandon megy keresztül, hogy megmentse a világot.
A könyv hátsó borítóján az alábbi szöveg olvasható: „sorai észrevétlenül telepednek az olvasóra, és ott maradnak a könyv olvasása után is”. Eleinte ezt naiv ígéretnek véltem, mert most tényleg… ez azért elég komoly ígéret – főleg olyasvalakinek, mint én, akinek már pár hét után kihívás megírni egy bejegyzést, ha nincsenek jegyzetei. De te jó ég! Egyáltalán semmi túlzó nincs ebben. A mai napig (rendben, még csak 2 hete fejeztem be), de még mindig élénken él bennem a regény, mintha tegnap fejeztem volna be az olvasását. Egyszerűen fantasztikus, egyedi és különleges könyvről van szó, amely megérdemel minden dicsőítést, és elsőszülött-feláldozást.
De ne szaladjunk ennyire előre, mert nem ilyen egyszerű a kapcsolatunk. Itt történetek vannak, amelyek összefonódnak a könyvvel, események, amelyek a könyv miatt váltak különlegesebbé az életemben. Ne aggódjatok, nem erről fogok írni, csak mondom, hogy az Ars Fatalis bizony plusz jelentést adott az életem néhány kis szegmensévé… varázslattá tette őket.
Viszont bármennyire utálom, muszáj a negatívummal kezdenem – ez pedig az eleje volt. Nem az egész persze, inkább egy aspektus, amely végigkíséri: ez pedig Anton és az akkor még titokzatos lány kapcsolata… vagy inkább, ahogy Anton utal rá.
„A fehérzakós nyilván nem olyan bolond és romantikus szándékkal jár a nyomában…” (17)
Reakcióm: Khérlek, Mr. Kripli! A megszállott viselkedésed egyáltalán nem bolond és romantikus.
Bevallom, itt attól tartottam, hogy Paul Anton az egész regény során ilyen lesz… szerencsére tévedtem.
De mi kellett ahhoz, hogy egy felettébb egyszerű alapvázú regény egy különleges kincsé váljon?
Alap: Történet
Ha elemeire bontjuk a könyvet, s csak az alaptörténetet nézzük, azt látjuk, hogy nem olyan kivételes cselekményszálat találunk: van egy férfi, aki a világot járja, majd miután elkezdi megérteni annak rejtett lényegét, harcba kezd, hogy megvédje. Olyan, mintha egy szuperhősös képregény alapja lenne.
+ 1 A helyszínek
Fantasztikusan találó volt a világ egyes szegmenseit a hozzájuk illő városba, helyre tenni! Például a szerencse / balszerencse párost egy bolondokházába.
2. A szereplők
Habár Paul Antont a regény elején nem kedveltem, az események alakulása során a szívemhez nőtt. Bár bevallom, a többi szereplőt jobban megkedveltem, főleg a mellékszereplőket. Ebben pedig a legtöbbet a következő pont segített.
3. Háttértörténetek
Mikor újabb szereplő került a képbe, a következő fejezet egy visszaemlékezést takart, amelyben megismerhettük az adott karakter múltját. Ez nagyon sokat segített, hogy megértsük a motivációjukat, illetve az esetleges miért / hogyan kérdésekre válaszokat kapjunk. Nekem leginkább Mort története tetszett, az volt a legintenzívebb, legjobban szívhez szóló.
4. A világ, amelynek egy részét mi is megismerhettük
Ez volt a legnagyobb plusz, ami egyedivé tette a történetet. Az író által ábrázolt világ olyan reális és kiválóan kidolgozott, hogy azok a plusz elemek, amelyek a regény fikció részét képezik, igenis valósnak hassanak. Például remekül el tudom képzelni, hogy a lovagiasság anno tényleg meghalt, illetve, hogy léteznek csodák.
Igazából az a kérdés maradt bennem, hogy miért nem lehet mindegyiket örökíteni? Erre sajnos nem kaptam meg a válaszomat.
Összefoglalva, ezek a pontok tették igazán különleges és maradandó olvasmánnyá az Ars Fatalist. A regényt a szívembe zártam és bátran ajánlom bárkinek, aki valami különlegesre vágyna.
Ha pedig Simon Tamás idén nem jelentet meg új regényt, szinte 100%, hogy Benyák Zoltán lesz nálam az év magyar szerzője.
Könyv adatai
Eredeti ím: Ars Fatalis (2012)
Kiadó: Grafoman
Oldalszám: 282
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése