2014. december 27., szombat

Holly Black: Doll Bones

"Azon tűnődött, vajon felnőni azt jelenti-e, hogy rájössz, a legtöbb történet hazugság."

A nevem Eleanor Kerchner.
Hívhatsz Királynőnek is.
1895-ben haltam meg.
Itt az ideje játszani.


A Doll Bones egy okból került fel anno a várólistámra: a rémisztő játék baba miatt. Imádom az olyan horrorfilmeket, ahol játék babák rémisztgetik a népet (Gyerekjátékot nem, de mondjuk a The Conjuring-Annabelt? Azok a filmek tökéletesek). Szóval, amint megláttam, tudtam, hogy ezt a könyvet el kell olvasnom. Erre pedig a Cram-A-Thon kínált lehetőséget, amely során rövid könyveket olvastunk.

Nos, Dearies, a Doll Bones igen minőségi ifjúsági regény lett! Emlékszem, mikor éjszaka olvastam az első két fejezetet, és a nyamvadt baba miatt úgy meg voltam rémülve – ez volt az a pillanat, amikor beleszerelmesedtem ebbe a könyvbe. Utána sem sokat változott ez az érzés, mert az írónő egy kisebb elmejátékot játszott (persze nem olyan komolyan, mint mondjuk egy pszichothrillerben – azért mégiscsak ifjúsági), és először le se esett, hogy mi a csuda baja van néhány felnőttnek. Mondjuk bántam, hogy ezt az aspektusát annyira nem részletezte az írónő.

A félelemfaktor egyébként nem annyira magas, mint elsőre hittem – az előbb említett aspektusokat, a temetőket, és a tényt, hogy olyan babával járkál három gyerek, amiben egy több mint száz éve meghalt lány hamvai vannak. De nem vészes, tényleg. Mondjuk jobban örültem volna, ha kicsit hangsúlyosabb a baba-szál, mert imádom az ilyesmit.

Viszont az írónő egy bármilyen korban fontos aspektust emelt ki: a barátságot, és különösen a barátságra veszélyt jelentő tényezőket. Mert mi történik? Változunk (különösen fiatal korunkban, ahol az iskola és a társak személye válik a személyiségünket befolyásoló fő tényezővé), szerelembe is eshetünk, túl idősekké válhatunk a gyerekjátékokhoz (nem, nem, soha egyébként). Ezért is szerettem nagyon ezt a könyvet, mert nagy hangsúlyt fektetett ezekre a faktorokra – megvizsgálta, hogy miként hatnak a barátokra, mint személyekre, és mennyiben befolyásolhatja a barátságot. A végső konklúzió pedig igazán tanulságos, és gyönyörű.

Szintén fontos szerep jut a családnak is, hiszen mondhatni a szülők voltak a teljes eseményláncolat egyik elindítói. Az írónő igyekezett bemutatni több féle szülőtípust a regényben – van az autokratikus, az elfoglalt, és aki még a saját szülei nevelése alapján viselkedik hasonlóképpen. Szerintem az írónő nagyon jól ábrázolta a szülőket/nevelőket mindegyik gyerek esetében, és csak ismételni tudom – a konfliktus feloldása a regény végén nagyon szépen sikerült.

A történet izgalmas volt, bár néha kitört belőlem a felnőtt, és aggódtam, hogy a szörnyűségesebbnél is szörnyűségesebb dolgok történnek a gyerekekkel, pedig belül tudtam, hogy ez nem történhet meg. Szerencsére az események nagy részénél annyira el voltam foglalva azzal, hogy mi is történik, miként is jutnak el a céljukhoz, miként változik a barátságuk a kalandok során, hogy nem foglalkoztam semmi mással. Magyarul, izgalmas volt a könyv, ráadásul egy valódi kaland volt, amiben a főszereplők lehettek a hősök (és én is, mert olyan volt, mintha ott lettem volna velük).

A három főszereplőről elég eltérő véleményem alakult ki, hiszen ők is eléggé mások (amiért nagy hála). Kezdem az egyetlen fiúkával, Zach-kel. Ó, Egek, annyira felhúzott a regény elején, mert nem nyitotta ki a száját, és mesélte el, mi történt. De nem, ehelyett inkább a barátságát tette kockára – annyira nem tudtam megérteni. Aztán persze visszalopta magát a szívembe, mert a dilemmája megérintett. Érdekes volt arról olvasni, hogy miként próbál felnőttként viselkedni, holott belül továbbra sem változott.

Alice volt a legérettebb a három barát között. Őt a családi helyzete kényszerítette arra, hogy hamarabb felnőjön. Ugyanakkor nagyon tetszettek a jelenetek, mikor ő is belevetette magát a játékba, és hagyta, hogy a valóság minden gondja eltűnjön egy kis időre. Érdekes volt, hogy ő és Poppy milyen sok mindenben különböznek gondolkodásilag, és érettség szempontjából.

Poppy volt a titkos kedvencem, mert ő volt az, aki mindent bevetve igyekezett kapaszkodni a barátságukba és persze magába a játékba is. Nagyon sokáig úgy tűnt, nem is érti, mi történik körülötte a világgal. Annyira sajnáltam egyébként őt, mert mindig úgy tűnt, ő az, aki a kívülálló a kis csoportjukban, holott egyáltalán nem érdemelte meg. Néha rákiabáltam volna Zachre, hogy ne bántsd már Poppyt, nem ártott neked semmit! Szóval, nagyon szerettem Poppyt, és legszívesebben csak megölelgetném.

Kaptunk egy cseppnyi romantikát is, de ezt annyira nem nevezném annak még. Olyan kis ártatlan, és kezdetleges. Egyébként pedig örültem, hogy kb. nulla fókuszt helyezett az írónő erre az elemre.

Mindent összevetve nagyon elégedett vagyok a Doll Bones-zal: a babával, a történettel, a karakterekkel és az üzenettel. Rengeteg izgalmas jelenet volt, ami megmosolyogtatott, és jó néhány drámai pillanat, amitől kissé darabokra tört a szívem. Néha féltem picit, néha pedig azon izgultam, hogy minden rendben legyen. Nagyszerű volt, egy élvezet volt olvasni.


Könyv adatai
Eredeti cím: Doll Bones (2013)
Kiadó: Margaret K. McElderry
Oldalszám: 247

Related Posts:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése