"Csak a háborúban lesz az őrült ép elméjű."
Sorozat: Hollóárnyék-trilógia #3
A mindig harcra kész Lyrna királynőnek Alltor véres ostroma után össze kell gyűjtenie csapatait, hogy visszafoglalja a fővárost a volári megszállóktól, és kivívja az Egységes Királyság függetlenségét. Céljai érdekében kénytelen a Hetedik Renddel szövetkezni: olyan férfiakkal és nőkkel, akiknek szörnyű ereje a Sötétség rémisztő hatalmától ered.
Vaelin Al Sorna ismét a legfőbb hadúr szerepében találja magát, és felismeri, hogy csak a voláriak titokzatos Szövetségesének leleplezésével fordíthatja meg a háború menetét. Ehhez pedig mélyen be kell hatolnia a jégpáncélba zárt északi földekre, hogy rátaláljon valakire, akit szinte lehetetlen legyőzni, hiszen halhatatlan. Ráadásul mindezt immár a vér énekének segédlete nélkül, amely baljósan hallgat…
Utoljára találkozunk Vaelinnel és az Egységes Királyság többi szereplőjével. A Hollóárnyék-trilógia befejező kötetét mutatjuk be nektek egy háromállomásos turné keretében. Most megtudhatjátok, mi lesz a sorsa azon szereplőknek, akiket már fiatalkorukban megszerettünk. A Fumax kiadó jóvoltából pedig meg is nyerhetitek A tűzkirálynő egy példányát.
Anthony Ryan igazán különleges író az életemben – ő szerettette meg vele a high fantasyt. A vér éneke óriási szerelem lett anno, a második része pedig, bár eléggé más volt, ugyanannyira tetszett. A Tűzkirálynő megjelenését nagyon vártam, és mivel teljesen naprakész akartam lenni, úgy döntöttem, újraolvasom A várurat. Ennek köszönhetően az elmúlt hetekben egy óriási Anthony Ryan maratont tartottam, ami fantasztikus élmény volt!
Bevallom, kissé félve kezdtem bele az utolsó kötetbe, ugyanis kissé megijesztett a 750+ oldal. Emellett attól is tartottam, hogy mi történik majd a kedvenceimmel – hiszen azt már megtapasztaltam, hogy Anthony Ryan nem bánik kesztyűs kézzel a szereplőkkel. Szerencsére a nagy oldalszám nem jelentett gondot, ugyanis amint egyszer belemerültem az olvasásba, sokat haladtam.
Igazán akciódúsra sikeredett a kötet; rengeteg izgalom, harc és cselszövés tarkította. Valószínűleg én voltam érzéketlen, de egy idő után már annyira sok erőszak történt, hogy már nem éreztem a hatását. Nem hagyott teljesen hidegen, de nem is ütöttek annyira ezek a jelenetek.
Már a második részben átváltott az író a több szemszögből történő bemutatásra, amivel kapcsolatban már akkor is vegyes érzelmeket tápláltam. Ez a mostani kötetben sem változott, sőt újabb szereplők kaptak saját nézőpontot, amivel még megosztottabb lett a regény. Persze nem lett volna semmi gondom ezzel a megoldással, ha minden karaktert egyformán kedveltem volna, és nem hiányoltam volna Vaelint annyira.
Mivel azonban egyes szereplőket imádtam, másokat kevésbé, így egyes fejezeteket örökkévalóságnak, másikakat pedig túl rövidnek éreztem. Leginkább Lyrna és Reva részeit kedveltem. Lyrna a második rész során vált kedvencemmé, és bár aggódva figyeltem, milyen hatással van rá a hatalom és a bosszú, a legtöbbet az ő részeinél izgultam. Revat kezdetben nem kedveltem, de ahogy elfogadta önmagát, úgy vált egyre szimpatikusabbá a szememben – ezért is volt jó arról olvasni, milyen nagy dolgokat vitt végre ebben a kötetben is. Általában véve nagyon élveztem, hogy Anthony Ryan ilyen erős és független női karaktereket alkotott meg ebbe a világba.
Legkevésbé Frentis szemszögét szerettem, pedig nem semmi kalandokban vett részt ő is. Viszont a második részben egyre inkább elkezdett frusztrálni, és ez a harmadik részre ért meg teljesen. Lehet azért, mert Vaelin mellett ennyire elmaradt?
Nem hittem volna, hogy bekövetkezhet, de hiányoltam az esendő szereplőket. Itt mindenki túl túl túl komoly küzdőszellemmel bírt. Nem azt mondom, hogy tökéletesek voltak, hiszen mindannyiuknak megvoltak a maguk démonai, de néhány gyenge pillanatot elfogadtam volna.
A Hollóárnyék-trilógia mindig is különleges helyet foglalt el a szívemben, melynek minden egyes részét másért és másért szerettem. Anthony Ryan egy igazán komplex világot alkotott, amelyet minden kötetben tovább bővített. A legnagyobb gondom a szereplők nevének megjegyzésével adódott, amit betudok annak, hogy ilyen sok szereplős könyvhöz még nem igazán volt szerencsém. Mindent összevetve a zárórész kissé elmaradt az előző kötetektől, ennek ellenére nagyon szerettem, és igazán nehéz búcsút venni a megmaradt szereplőktől.
Bevallom, kissé félve kezdtem bele az utolsó kötetbe, ugyanis kissé megijesztett a 750+ oldal. Emellett attól is tartottam, hogy mi történik majd a kedvenceimmel – hiszen azt már megtapasztaltam, hogy Anthony Ryan nem bánik kesztyűs kézzel a szereplőkkel. Szerencsére a nagy oldalszám nem jelentett gondot, ugyanis amint egyszer belemerültem az olvasásba, sokat haladtam.
Igazán akciódúsra sikeredett a kötet; rengeteg izgalom, harc és cselszövés tarkította. Valószínűleg én voltam érzéketlen, de egy idő után már annyira sok erőszak történt, hogy már nem éreztem a hatását. Nem hagyott teljesen hidegen, de nem is ütöttek annyira ezek a jelenetek.
Már a második részben átváltott az író a több szemszögből történő bemutatásra, amivel kapcsolatban már akkor is vegyes érzelmeket tápláltam. Ez a mostani kötetben sem változott, sőt újabb szereplők kaptak saját nézőpontot, amivel még megosztottabb lett a regény. Persze nem lett volna semmi gondom ezzel a megoldással, ha minden karaktert egyformán kedveltem volna, és nem hiányoltam volna Vaelint annyira.
Mivel azonban egyes szereplőket imádtam, másokat kevésbé, így egyes fejezeteket örökkévalóságnak, másikakat pedig túl rövidnek éreztem. Leginkább Lyrna és Reva részeit kedveltem. Lyrna a második rész során vált kedvencemmé, és bár aggódva figyeltem, milyen hatással van rá a hatalom és a bosszú, a legtöbbet az ő részeinél izgultam. Revat kezdetben nem kedveltem, de ahogy elfogadta önmagát, úgy vált egyre szimpatikusabbá a szememben – ezért is volt jó arról olvasni, milyen nagy dolgokat vitt végre ebben a kötetben is. Általában véve nagyon élveztem, hogy Anthony Ryan ilyen erős és független női karaktereket alkotott meg ebbe a világba.
Legkevésbé Frentis szemszögét szerettem, pedig nem semmi kalandokban vett részt ő is. Viszont a második részben egyre inkább elkezdett frusztrálni, és ez a harmadik részre ért meg teljesen. Lehet azért, mert Vaelin mellett ennyire elmaradt?
Nem hittem volna, hogy bekövetkezhet, de hiányoltam az esendő szereplőket. Itt mindenki túl túl túl komoly küzdőszellemmel bírt. Nem azt mondom, hogy tökéletesek voltak, hiszen mindannyiuknak megvoltak a maguk démonai, de néhány gyenge pillanatot elfogadtam volna.
A Hollóárnyék-trilógia mindig is különleges helyet foglalt el a szívemben, melynek minden egyes részét másért és másért szerettem. Anthony Ryan egy igazán komplex világot alkotott, amelyet minden kötetben tovább bővített. A legnagyobb gondom a szereplők nevének megjegyzésével adódott, amit betudok annak, hogy ilyen sok szereplős könyvhöz még nem igazán volt szerencsém. Mindent összevetve a zárórész kissé elmaradt az előző kötetektől, ennek ellenére nagyon szerettem, és igazán nehéz búcsút venni a megmaradt szereplőktől.
Könyv adatai
Eredeti cím: Queen of Fire (2015)
Kiadó: Fumax (2016)
Oldalszám: 758
Nyereményjáték
Hőseink az Egységes Királyság mellett több fontos helyen is megfordulnak, hiszen átszelik az óceánt, hogy eljussanak a Volári Birodalomba. Nektek az lesz a feladatotok, hogy a leírások és a térképek segítségével kitaláljátok, melyik városban fordultak meg a szereplők. A térképeket itt találjátok.
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre tud postázni. A nyertesnek 72 órája van, hogy válaszoljon a kiküldött e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.
A második rész egyik fontos helyszíne, az itt lezajló csatában rengetegen meghaltak. A Cumbraeli kormányzó úrnő székhelye.
További állomások
05/23 Bibliotheca Fummie
05/25 Függővég
05/27 Always Love a Wild Book
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése