"Az élet túl rövid a színleléshez."
Minden világnak megvan a maga istene. Csak jó lenne tudni, ki az.
Jack Hamiltont, a feleségét és másik hat embert baleset ér a Belmont Bevatron protonsugárdeflektorában. Egy robbanás a részecskegyorsítóba taszítja őket, és az óriási mágnest védő fémhálón keresztül mindannyian belezuhannak az energianyalábba.
Amikor Hamilton magához tér, látszólag minden rendben van. De csak látszólag. A feleségével együtt lassan kezdenek ráébredni, hogy a dolgok most másképpen működnek, mint ahogyan azt megszokták. Ebben a világban a hazugságért isteni büntetés jár, a hitetlenségért pedig halál.
Milyen világba érkeztek? Miféle őrült istenség figyeli őket az égből? Hogyan tudnak innen megmenekülni? És ha egyszer megmenekülnek, vajon kinek a világába kerülnek legközelebb?
Általánosan elfogadott igazság, hogy imádom Philip K. Dicket. Már a legelső „találkozásunkkor” megvett magának, és azóta minden egyes könyvével közelebb nő a szívemhez. Pár hete jelent meg az Agave kiadónál a Figyel az ég című könyvének felújított kiadása, ami automatikusan repült is a kívánságlistámra; a kiadónak köszönhetően pedig már el is olvashattam.
Nem csalódtam Philip K. Dickben, és bár nem ez lett a kedvencem tőle, mégis imádtam. Nos, igen, nála még egy közepes könyv is simán öt csillagos lenne – a Figyel az ég pedig a nagyszerűek közé tartozik.
Ennek a regénynek a fénypontja ismét a témaválasztás és annak feldolgozása. Mindig elámulok, miként képes az író ennyire eredeti és különleges módon megteremteni azt a világot, amelyben a választott témája gyakorlatban is megjelenik. A mostani könyvében is teljesen elvarázsolt minden egyes univerzum. Ráadásul, bár rövidek a regényei, mégis annyi tartalommal és mondanivalóval tölti meg, mintha legalább a triplája lenne.
A Figyel az égben egy picit sajnos át is estünk a túloldalra, ugyanis már az altémák önmagukban megérnének egy-egy külön regényt, ugyanakkor azt is megértem, hogy elég volt belőlük ennyi, hogy a fő tanulságot levonhassa a főszereplő. Csak annyira tetszettek ezek a minitémák is, nem bírtam betelni velük.
Mert mik is kerültek elő ebben a regényben? Vallás, nemiség, mentális betegség és radikális ideológiai nézetek. Imádtam az ezen témákhoz kötődő világokat. Számomra leginkább a vallási téma feldolgozása tetszett, mert az kapta a legnagyobb szeletet, és az volt a legérdekesebb. Képzeljétek el, a geocentrikus világkép élt, és a pszichológiát sarlatánságnak tartották! Nagyon kicsavart világ volt, de annyira szerettem felfedezni. A többi kicsit kevesebb figyelmet kapott, de az utolsó kivételével mindben találtam valami különlegességet.
Lenyűgözött az is, hogy milyen erősen megjelent a regényben a keletkezésekor uralkodó politikai és társadalmi eszmék. Már rögtön az első oldalakon megjelent a kommunizmus ellenesség, ami meghatározó eleme volt az 1950-es évek Egyesül Államának (ekkor már zajlott a Hidegháború). Számomra külön érdekességként szolgált ez az aspektusa.
Igazából mindez elég volt számomra, hogy totálisan beleszeressek ebbe a regénybe. És hogy őszinte legyek, a világok alkották a könyv lényegét, a történet is, de különösen a szereplők alárendelt pozícióba kerültek emiatt. Ezt úgy képzeljétek el, hogy minden karakterről legfeljebb nagy vonalakban tudnál egy-két mondatot mondani. Viszont, amit pozitívumként könyveltem el, azt a pár dolgot nem leírásokból, hanem a cselekedeteikből, nézeteikből és interakcióikból ismertem meg. Azért is tetszett ez a megoldás, mert így saját magam alkothattam véleményt az egyes szereplőkről, senki nem volt beskatulyázva egy jó vagy rossz szerepbe leírás alapján.
Ennek eredményeként úgy igazán senkit sem kedveltem, legjobb esetben is semlegesként tekintettem rá. Talán azért is, mert egyrészt nem ismertem őket eléggé, másrészt semmit nem találtam bennük, ami alapján szimpatizálni tudtam volna velük. Pedig mindenki szörnyen valósághű lett. Úgy éreztem, hogyha kihúznám őket a könyvből, simán beleolvadnának a világunkba.
Amint említettem feljebb is, a történet is hasonló sorsra jutott, mint a karakterek – háttérbe szorult valamelyest. Amit furcsálltam ezzel kapcsolatban, hogy néha annyira abszurd események történtek látszólagos ok-okozati viszonyok nélkül. Számomra ez vont csak le egy picit a könyv értékéből. Be kell vallanom, a Halál útvesztője miatt számítottam egy hatalmas csavarra olvasás közben, ami ezúttal elmaradt. Természetesen voltak fordulatok, de nem akkora kaliberű, mint az előbb említett könyvben. Vagy legalábbis úgy tűnik. Őszintén szólva, nem vagyok 100%-ig biztos abban, hogy a befejezés megállja a helyét. Persze simán lehet, hogy kissé paranoiás lettem a végére – mindenesetre számomra ez egy pici kérdőjel marad most már.
Mindent összevetve, a Figyel az ég egy igazán minőségi regény, amit mindenkinek ajánlanék, aki szeretne egy elgondolkodtató különlegességet olvasni. A témaválasztás ismét profi volt, akárcsak annak a megvalósítása. Már csak amiatt is érdemes olvasni a könyvet, hogy lássátok, miként nézne ki a világ, ha minden meg akarna ölni / egy imával elrendezhetnéd adósságaidat (többek között). Ki ne szeretné kipróbálni bármelyiket is?
Könyv adatai
Eredeti cím: Eye in the Sky (1957)
Kiadó: Agave (2016)
Oldalszám: 240
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése