"Magam mögött hagyok mindent, amit valaha ismertem, és mindenkit, aki valaha ismert.
És már alig várom."
Sorozat: Frontvonalak #1
A Föld a közeli jövőben nem egy vidám hely. Az emberek többsége óriásvárosok betongettóiban nyomorog, értelmes munkát, értelmes életet nemigen lát. Az űrt már felfedezték, a távoli bolygók benépesítése már zajlik, de oda csak a nagyon gazdagok és nagyon szerencsések juthatnak ki… na meg a katonák.
Andrew Grayson egy a sokmilliárd segélyen vegetáló ember közül. A számára egyetlen lehetséges módon próbál meg kitörni nyomorúságos helyzetéből: katona lesz. A dolgok azonban már a Földön is sokkal bonyolultabbak a vártnál, a világűrben pedig olyan kaland várja, amit korábban elképzelni sem tudott.
Amikor egy írót egy másik íróhoz hasonlítva reklámoznak, az egyszerre lehet áldás és átok is. A Marko Kloos-zal való kapcsolatomat mindkét irányba befolyásolta az, hogy John Scalzihoz kötötték őt. Egyrészt ennek volt köszönhető, hogy érdeklődni kezdtem a regénye iránt, hiszen tudjátok, mennyire szeretem Scalzit. Ugyanakkor tudat alatt elkezdtem elvárásokat támasztani vele szemben – köztük a legnagyobbat, hogy függője legyek egy újabb sorozatnak. Ezen elvárásoknak Kloos nagyrészt megfelelt, beleértve a legfontosabbat is.
Ez a könyv bebizonyította számomra, hogy a sci-fi regények kiképzéses sztorikkal engem automatikusan megfognak. Nem érdekes, hogy nem a legegyedibb ötlet, mégis magukkal ragadnak. Marko Kloos előadása pedig még inkább lenyűgözött, hiszen ő részint a saját tapasztalatait használta fel könyvének megírásához.
Emiatt pedig még erősebbnek érződött a könyv első fele. Imádtam minden egyes pillanatát, a drámai momentumokat éppúgy átéreztem, mint a dicsőségeseket. Ráadásul olyan szereplőket vonultatott fel a szerző, akikkel könnyen lehetett szimpatizálni. A főszereplő narrációja szórakoztató volt, ugyanakkor mérlegelve a helyzetet, nem próbált humoros maradni drámai helyzetekben, tönkretéve egy-egy pillanat jelentőségét.
Egy jó ideig biztos voltam benne, hogy ez lesz az új kedvenc sci-fi sorozatom… aztán jött egy fordulat, és a következő kb. 50 oldalt legszívesebben elfelejtettem volna. Minden, amit addig szerettem a regényben – a részletes kidolgozást, a karaktereket, az emberi érzelmeket, a racionalitást – mintha szél fújta volna el. Aránytalan lett, darabos, emellett nagyon vázlatosan lett kidolgozva. Értettem, hogy nem a kiképzés volt a lényeg, azonban ennél több figyelmet érdemelt volna, különösképp, mert elég érdekes területre képezték ki a főszereplőt. Kicsit az az érzésem támadt, hogy a szerző meg akarta úszni ennek a kidolgozását. Ami annyira nem zavart volna, ha nem azzal töltötte volna az időt, hogy részletekbe menően ecsetelje Andrew megszállottságát Halley iránt.
Ez a romantikus közjáték volt az utolsó dolog, amire szükségem volt. Nem az volt a baj, hogy része lett a történetnek, hiszen láttam már jól megírva (Vének háborúja sorozat), itt azonban túl sok volt – és kidolgozatlan.
Szerencsére az átmeneti időszak után ismét visszatért az a stílus és történetvezetés, amit annyira szerettem a regény elején, azonban ez a tranzíció valamelyest elrontotta az olvasási élményemet, és ezért nem tudtam öt csillagot adni rá. Viszont nagyon örültem, hogy bár teljesen más környezetben, de ismételten elkezdett behúzni a sztori.
Azt nem tudom eldönteni, hogy összességében mennyire tetszett a váltás. Annyira erős volt a regény első fele, hogy ahhoz a vége sem tudott felérni. Személy szerint még maradtam volna abban a környezetben, legalább a Frontvonalak erejéig, és válthattunk volna utána is. Ez a váltás ugyanis önmagában olyan volt, mintha egy teljesen új történetet kezdtem volna el. Egy izgalmas, fordulatos cselekményszál indult el itt, amellyel bőven beértem volna, ha nem lett volna a regény első fele.
Mindent összevetve, a Frontvonalak remek kikapcsolódást nyújtott, és jól elszórakoztatott. Nem egy világmegváltó történet, ennek ellenére tejesen lekötötte a figyelmemet. A narrátor személyisége elég érdekes volt, hogy végig érdekeljen a mondandója (kivétel a bizonyos részt); és akárcsak a szereplők többsége, őt is részletesen felépítette a szerző. (Azért felmerült bennem, hogy a szarkazmus munkaköri leírás-e katonai sci-fi regényeknél.) A katonai részeiben alkotott igazán maradandót Marko Kloos, elsősorban emiatt vagyok kíváncsi a folytatásokra is. Illetve, remélem, hogy ki fog tudni lépni Scalzi mögül, és megmutatja nekem, hogy a saját stílusáért is érdemes olvasnom őt.
Könyv adatai
Eredeti cím: Terms of Enlistment (2013)
Kiadó: Agave (2016)
Oldalszám: 320
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése