A hétvégi olvasónapló egy hetente jelentkező rovat, amelyben az elmúlt heti olvasmányaimat összegzem, valamint megosztom a következő heti terveimet. Emellett simán szövegelek mindenről benne.
Helló Dearies! A múlt heti kissé negatívabb hangvétellel záródó leltár után fantasztikus hetem volt! Az iskolában folyamatosan zártam le a diákokat, illetve nekiálltam megírni a saját osztályom bizonyítványát. Annyira aranyosak, valamiért úgy lelkesednek azért, hogy a kezükben foghassák a bizonyítványukat. :)
Kaptam két könyvet is a héten a Libri kiadótól (ami az új sorozatomhoz fog kötődni) , és el vagyok ájulva tőlük!
- Majtényi György: Egy forint a krumplis lángos
- Kunt Gergely - L. Balogh Béni - Schmidt Anikó (szerk.): Trianon arcai
Majtényi könyvének már nekikezdtem, s már előre mondom, hogy ajánlani fogom mindenkinek, aki érdeklődik a korszak iránt.
A héten olvastam
Június első olvasmánya Nevil Shute: Az utolsó part lett, és milyen erős indítása lett a hónapnak! Ilyen pillanatokban újra és újra rádöbbenek, hogy igenis érdemes olvasni régi megjelenésű könyveket is (ez például 1957-es), mert ritka kincsekre bukkanhatunk.
A kötet Ausztrália déli részén játszódik, ahol a még életben lévő városok és falvak lakói várják, hogy a Föld többi részén élőket már megölő, a III. világháborút lezáró, radioaktív sugárzás hozzájuk is elérjen. Ez az apokaliptikus, lélektani regény mérhetetlenül nyomasztó élmény volt, az író kiválóan érzékeltette milyen lehet várni az elkerülhetetlenre.
Aktuális olvasmányok
Holden Rose: Holtidő
Haladás: 215. oldal (+215 oldal)
Már csak 151 oldal van hátra, de ki számolja? Ez a könyv jelenleg 1.5-2*-nál áll, de elméletileg van egy csavar a végén, ami majd nagyot fog ütni.
Amúgy tényleg izgalmas fordulatok vannak ebben a regényben (két jó pillanatot is eredményezett), bár az egyiken átlendültünk a reakció teljes hiányával, a másikból pedig az egyik legkevésbé kedvelt klisém született meg (a klasszikus "minek közöljek létfontosságú információt").
A kötettel kapcsolatban rengeteg mindent írtam össze - minden aspektusában van valami, ami nem működik. Bár a legleglegproblematikusabb May és Jason kapcsolata, ami egy külön kategória.
Teljesen nyugodtan állok hozzá, nincs rám semmi hatással... minden szép és jó. (Majd bejegyzésben kifejtek mindent, de tudjátok, egy regényről addig nem mondok végső ítéletet, amíg be nem fejeztem. Simán lehet, hogy minden problémám megszűnik, és megvilágosodok... bizonyára.)
Majtényi György: Egy forint a krumplis lángos
Haladás: 60. oldal (+60 oldal)
Mint megváltó, érkezett meg tegnap Majtényi György legújabb munkája. Nagyon vártam a kötet megjelenését, és muszáj volt elkezdenem!
Majtényi György ezúttal esszéista módon, közvetlenebb módon vizsgálja, hogy mi eredményezte a Kádár-korszak működését, és miért gondolnak vissza ma is sokan nosztalgiával. Ahhoz, hogy megérthető legyen az első pont, már a Rákosi-korszakig megy vissza időben, és a társadalom totalitarizmushoz való viszonyával indítja a vizsgálódást.
A kötet nem csupán közvetlenebb, de köznyelvibb is, látszik, hogy nem csak a történészeknek íródott, hanem széles olvasórétegnek kínál betekintést a Kádár-rendszer működésébe.
Tervek
Egy dolog biztos. Szombaton, a három órás hazaúton Veres Attila: Éjféli iskolák könyvét fogom olvasni. Mióta elolvastam az Odakint sötétebb kötetét, rá vagyok függve az íróra, s alig várom, hogy végre újra olvashassak tőle. Ráadásul ez novelláskötet, ami még közelebb áll hozzám. Már csak egy nap!
A Trianon arcait abban az esetben olvasom majd, ha befejeztem Majtényi György könyvét. Nemrég volt a Trianoni-szerződés évfordulója, úgyhogy aktuális lesz az olvasása. Ebben a kötetben visszaemlékezéseket, naplókat és leveleket olvashatunk, ami még közelebb hozza ezt a történelmi eseményt.
Az utolsó partot én gimiben angol rövidített olvasmányként olvastam, és nagyon megfogott, jó ideje tervezem már teljes hosszában. :)
VálaszTörlésNagyon megéri majd! :)
Törlés