"Nem túl nehéz ám eltűnni, ha senki sem keresi az embert."
A 16 éves Solomon agorafóbiától szenved, ami jelent némi nehézséget a hétköznapokban…
Három éve nem lépett ki a házból. A családja mindenben támogatja, online folytatja tanulmányait, de nem érzi úgy, hogy a szociális életből bármi is hiányozna neki. Azonban tudja, hogy nem élhet így örökké.
Egyszer csak az életvidám, oltalmazó és nyílt Lisa Praytor megjelenik, és a barátja akar lenni. Biztos benne, hogy tudna segíteni Solomonnak abban, hogy kimerészkedjen a négy fal közül. Abban is biztos, hogy ez a tapasztalat neki is segíteni fog abban, hogy megírja a lehető legtökéletesebb felvételi esszét a fősulira, amivel biztosan megkapná a pszichológiai program ösztöndíját.
Eltökélve, hogy „megjavítja” Solt, Lisa belép a világába, együtt elbűvölő barátjával, Clarkkal, és nem sokkal később már egy váratlan, szoros kötelék alakul ki hármuk között. Azonban amint Lisa egyre többet tud meg Solról, valamint kapcsolatáról Clarkkal, elkezdenek lebomlani a falak, amiket magasan maguk közé építettek, és a barátságuk veszélybe kerül.
A Maxim Könyvkiadó jelenteti meg hamarosan a Printz díjas szerző, John Corey Whaley legújabb regényét Nagyon logikátlan barátság címmel. Hogyan lehet átvészelni a felnőtté válás éveit egy agorafóbiával és pánikrohamokkal küzdő srácnak? Egy önjelölt, ám nem éppen önzetlenül “gyógyító” lánynak talán sikerül kimozdítani a három éve bezárkózva élő Solomont.
Kövesd végig a hét állomásos blogturnét, ha minden kérdése jó választ adsz, megnyerheted a három nyereménykönyv egyikét a kiadó felajánlásában.
John Corey Whaley az év egyik meglepetése volt számomra. Nyáron olvastam a Kobak című regényét, ami igen mély nyomot hagyott bennem, így nagyon izgatott lettem, mikor láttam, hogy a Maxim kiadó kiadja az idén megjelent könyvét, a Nagyon logikátlan barátságot (Highly Illogical Behavior). Olvasás előtt azt feltételeztem, hogy hasonló élményt nyújt majd, mint az első regénye. Ugyan tévedtem ezzel kapcsolatban, mégis fantasztikus regénynek bizonyult az író legújabb megjelenése is!
De miről is szól a könyv? A fülszöveg alapján elég klisés sztorinak tűnik, amely finoman szólva is egyértelmű lehet már elolvasás előtt. Ez részint így is van – a történet szerkezete követi a klasszikus sémát -, viszont az író még így is tudott meglepetést okozni. Ugyanis ismét komoly témákat boncolgat (agorafóbiát, pánikrohamokat, a homoszexualitást és az önértékelést veszi górcső alá). Hasonlóan a Kobakhoz, ebben a regényében sem romantizálja el a mentális problémát, hanem azt reálisan, komolyan, annak minden aspektusával együtt mutatja be. Láthatjuk a jobb és rosszabb napokat, megismerhetjük, milyen érzés pánikrohamot kapni. Az elevenembe mart vele, minden egyes jelenetnél sajgott a szívem. Csodálom a szerzőt, amiért ennyire alaposan utána olvasott a témának, amiért ennyire nyers őszinteséggel, kendőzetlenül ír róla.
A mentális betegség mellett a homoszexualitás is előkerült; John Corey Whaley itt sem a „trendet” követte, hanem egy teljesen természetes dologként mutatta be a szereplő érzelmeit, illetve egy elfogadó környezetet teremtett számára. Sőt, az író beletett egy kis csavart is a történetbe a szereplők szexualitását tekintve, ami annyira ironikusan hatott.
A történet mindezzel ellentétben frusztrált nagyrészt. Lisa, a főszereplőnő, motivációja idegesítő volt, nagyon zavart a manipulatív személyisége, amely párosult egy jó adag fölényességgel és beképzeltséggel is. Egyáltalán nem kedveltem meg a regény egésze folyamán, még ha jelentős karakterfejlődésen ment is keresztül a történet alakulása folyamán. Habár számomra egyáltalán nem volt szimpatikus a lány, az tény, hogy az író kiválóan ábrázolta a karakterét; ezt leginkább azt mutatja, hogy érzelmeket váltott ki belőlem (nem számít, hogy negatívat). Azért nemcsak idegesítő szereplők jelentek meg a regényben, hanem két szörnyen imádnivaló fiút is kaptam – Solomont és Clarkot. Mindketten csodálatosak, szerethetők, és bár nem tökéletesek, mégis dominánsabbak a pozitív tulajdonságaik.
A barátságok ábrázolását furcsálltam a könyvben, ami azért igen jelentős aspektus. Természetesen előfordul olyan, hogy valakik azonnal megtalálják a közös hangot, és úgy beszélgetnek, mintha ezer éve ismernék egymást, itt azonban mégis furcsának, elsietettnek tűnt az, ahogy egymáshoz álltak. Mármint nem gondolom, hogy valaki második találkozáskor bevallja az egyik legféltettebb titkát, amit senki másnak nem árult még el. Persze, előfordulhat, csak én tartom ezt szokatlannak. Viszont annak örültem, hogy a regény középpontjában a barátság és a főszereplőnk mentális problémája állt, szeretem az ilyet.
Mindent összevetve egy kiválóan megírt regényhez volt szerencsém, amelynek központjában a barátság és önmagunk elfogadása állt. John Corey Whaley ismét elgondolkodtatott, és bár ez a könyve összességében egy fokkal könnyedebb, mint a Kobak volt, sokszor szíven ütött. Az író lassan az egyik kedvenc írómmá növi ki magát, mert olyan nyíltsággal és őszinteséggel kezel komoly témákat, hogy tanítani lehetne. A karakterei pedig ismét mély nyomot hagytak bennem az emberségükkel (akár szimpatizáltam velük, akár nem). A regényt pedig csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szeretne egy tanulságos, valósághű realista történetet olvasni felejthetetlen karakterekkel a főszerepben.
De miről is szól a könyv? A fülszöveg alapján elég klisés sztorinak tűnik, amely finoman szólva is egyértelmű lehet már elolvasás előtt. Ez részint így is van – a történet szerkezete követi a klasszikus sémát -, viszont az író még így is tudott meglepetést okozni. Ugyanis ismét komoly témákat boncolgat (agorafóbiát, pánikrohamokat, a homoszexualitást és az önértékelést veszi górcső alá). Hasonlóan a Kobakhoz, ebben a regényében sem romantizálja el a mentális problémát, hanem azt reálisan, komolyan, annak minden aspektusával együtt mutatja be. Láthatjuk a jobb és rosszabb napokat, megismerhetjük, milyen érzés pánikrohamot kapni. Az elevenembe mart vele, minden egyes jelenetnél sajgott a szívem. Csodálom a szerzőt, amiért ennyire alaposan utána olvasott a témának, amiért ennyire nyers őszinteséggel, kendőzetlenül ír róla.
A mentális betegség mellett a homoszexualitás is előkerült; John Corey Whaley itt sem a „trendet” követte, hanem egy teljesen természetes dologként mutatta be a szereplő érzelmeit, illetve egy elfogadó környezetet teremtett számára. Sőt, az író beletett egy kis csavart is a történetbe a szereplők szexualitását tekintve, ami annyira ironikusan hatott.
A történet mindezzel ellentétben frusztrált nagyrészt. Lisa, a főszereplőnő, motivációja idegesítő volt, nagyon zavart a manipulatív személyisége, amely párosult egy jó adag fölényességgel és beképzeltséggel is. Egyáltalán nem kedveltem meg a regény egésze folyamán, még ha jelentős karakterfejlődésen ment is keresztül a történet alakulása folyamán. Habár számomra egyáltalán nem volt szimpatikus a lány, az tény, hogy az író kiválóan ábrázolta a karakterét; ezt leginkább azt mutatja, hogy érzelmeket váltott ki belőlem (nem számít, hogy negatívat). Azért nemcsak idegesítő szereplők jelentek meg a regényben, hanem két szörnyen imádnivaló fiút is kaptam – Solomont és Clarkot. Mindketten csodálatosak, szerethetők, és bár nem tökéletesek, mégis dominánsabbak a pozitív tulajdonságaik.
A barátságok ábrázolását furcsálltam a könyvben, ami azért igen jelentős aspektus. Természetesen előfordul olyan, hogy valakik azonnal megtalálják a közös hangot, és úgy beszélgetnek, mintha ezer éve ismernék egymást, itt azonban mégis furcsának, elsietettnek tűnt az, ahogy egymáshoz álltak. Mármint nem gondolom, hogy valaki második találkozáskor bevallja az egyik legféltettebb titkát, amit senki másnak nem árult még el. Persze, előfordulhat, csak én tartom ezt szokatlannak. Viszont annak örültem, hogy a regény középpontjában a barátság és a főszereplőnk mentális problémája állt, szeretem az ilyet.
Mindent összevetve egy kiválóan megírt regényhez volt szerencsém, amelynek központjában a barátság és önmagunk elfogadása állt. John Corey Whaley ismét elgondolkodtatott, és bár ez a könyve összességében egy fokkal könnyedebb, mint a Kobak volt, sokszor szíven ütött. Az író lassan az egyik kedvenc írómmá növi ki magát, mert olyan nyíltsággal és őszinteséggel kezel komoly témákat, hogy tanítani lehetne. A karakterei pedig ismét mély nyomot hagytak bennem az emberségükkel (akár szimpatizáltam velük, akár nem). A regényt pedig csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szeretne egy tanulságos, valósághű realista történetet olvasni felejthetetlen karakterekkel a főszerepben.
Könyv adatai
Eredeti cím: Highly Illogical Behavior (2016)
Kiadó: Maxim (2016)
Oldalszám: 270
Nyereményjáték
Solomon és Clark kedvenc sorozata a Star Trek, így a játékunkban a főszereplőket kell felismernetek, a sorozatbeli nevüket várjuk megfejtésként. A neveket írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába!
A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre jelentkezni a megküldött e-mailre. Ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!
További állomások
12.07 Always Love a Wild Book
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése